Van, aki a filmeket szereti. Van, aki meg a filmzenékért rajong. A helyzet az, hogy inmfc-nek ebből, egy, nem elég. Nem ám. Neki mindkettő kell, egyszerre.
Remélem még mindenki emlékszik az elsőre, az első ilyen zenés posztra. Hogy is felejthette volna el, ugye? Na de, most mégis, kicsit magunk mögött kell hagyni a múltat, s előre kell tekinteni, mert kérem, azóta is születtek jobbnál jobb muzsikák. Nem arról van szó, persze, hogy a régieket itt és most a porba meg a sárba tiporjuk, hanem egyszerűen csak arról, hogy igenis változnak az idők, a korok, ahogy azt Deniz szövegeli, és hát ezek mellett, meg nem lehet csak úgy szó és poszt nélkül elmenni.
Mert van szerelem első látásra. Igen van. Beleszeretünk egy zenébe, egy muzsikába, most kivételesen filmzenéből indulok ki, amit aztán 24 órán keresztül le sem teszünk, meg nem ununk. Bizonyára ez ismerős érzés mindenkinek. Az pedig ma már nem lehet kérdés, hogy egy film esetében nem elég a szemünkre hagyatkozni, hanem a fülünkre is kell, ugyanúgy. Tehát, hegyezni kell azt a kettőt, egy párat, mert ki tudja mikor fog feltörni a hangfalakból egy új ígéretes darabka… egy olyan ismeretlenül nagyot szóló, ami aztán a rövid időn belül az ipod leghallgatottabbja is lesz.
Egy szó mint száz, újra eljött tehát a leltár ideje. Szó sincs itt all time (film)zenékről, mert azokat tényleg nehéz lenne összeszedni, meg listáztatni, ötven, vagy százas formátumban, hanem az utóbbi idők kedvencei vannak itt, lejjebb. Az első poszt óta eltelt annyi hónap, hogy ennyi jó filmzene simán összegyűlhetett és gyűlt is. Aki velem tartott eddig, azt sok meglepetés nem fogja érni, de azért bízom benne, sikerül, valami újat is mutatni, felhozni.
Nagyon nem akarok itt a leírásról, annak felépítéséről beszélni, meg írni, mert mindenki látja jól a két szép szemével, hogy ott van a webkettes szolgáltatás „lógója”, melyre kattintva természetesen elérhető a zene. Ez tiszta, gondolom. Mellette csak a szám, majd a film címe található (ez utóbbi link is) , és egy rövid mondatban összefoglalva, ami eszembe jutott random a zenét hallgatva, akár a filmről, akár magáról a zenéről, stb…
Ez is, mint minden szubjektív, persze. Iksznek tetszik, ipszilonnak nem. Most inmfc kedvencei vannak a terítéken, tehát irány a fejhallgatót feltenni, a hangerőt maxra tekerni, és indulhat is a (film) zenei maraton. Tessék csak, előrébb jönni, és dancelni nyugodtan.
Ladies and Gentleman! Kis figyelmet, új banda a színpadon. Pöpec.
Ed Harris nem csak a seriff szerepkörben állja meg a helyét.
It’s beautiful. Az üvegfalon túl is a szívedig hatol. Megérint bárkit.
Superman volt, van és lesz. Most ő az utca hőse, aki megvéd mindenkit.
Megkönnyezed akkor is ha épp nem látod, csak ezt hallod. Felejthetetlen.
Bacna ae haseeno. Bachna ae HaseenoVan, akit háromszor talál el Kupidó nyila. Óvakodjatok is, szépségek!
Hey nobody does it better…nonono, better baby.
Gwizdo lecsücsül a széteső világban, az egyik megmaradt falu romjain.
Ami neked a bolt, az nekem Kat DeLuna ezen zenéje. Odáig vagyok érte.
Férfi és nő között van barátság? Na és férfi és férfi között? Kemény dió.
Revenge. Who is Ghajini? Kill him!
Avagy Kowalsky a fiatalokkal vegyül és mosógépet javít az alagsorban.
Pocket full of sunshine. Igor A kis igor, aki nagy álmokat szövöget, hogy majd híres lesz!
A nyuszi, fülek nélkül, hozza el a love-t, meg a jó muzsikákat.
Nick barátunk egyik kedvence minden bizonnyal. Irány a Yugo.
Négy ember. Egy város. Egy este. Minden megváltozik.
Alig kelt fel a nap, de te már a deszkádon vagy és „fested be” a város üres falait.
A kérdésekre a válasz néha sokkal egyszerűbb, mint te azt gondolnád.
A soul erről szól, kérem szépen. SlJ, Bernie meg mindenki énekel. Juhé.
A szakadó esőben kialszanak a fények, és kezdetét veszi az őrület. C’mon!
Egy példa arra, amikor a jó öreg Costner kiereszti a hangját. Nem is rossz.
Katicabogár bejelentkezett. Üzenet: Keresem a párom, online. Csivit.
A cellák nem jelenthetnek neked akadályt, ha menned kell. Let’s go!
A térkép, a kincses térkép, ami mindenkinek kell. Futás utána!
Elő a kazit, bele a lejátszóba és foroghatnak is a régi beton jó slágerek.
Hová lett az a dicső meg fényes múlt? Egy pankrátor élete.
A Twilight fanoknak is legyen valami, mert az ost tényleg jó…
Just Like. Valami Amerika 2
Kicsit vicces, hogy pont ez, nem fért rá, az amúgy jóra sikeredett ost-re.
Nem emlékszel, hogy kezdődött el a Watchmen? Akkor, ez majd segít.
Még, hogy unalmas egy producer élete? Can I Start now?
TOP 5 - OST
- Nick and Norah's infinite playlist
- Keinohrhasen
- Shelter
- Angus, thongs and perfect snogging
- Slumdog Millionaire