Most bevezetésképpen, előjáróban kezdhetném azzal, hogy a western örök és hallhatatlan, hogy az utóbbi években azért így vagy úgy de le voltak kenyerezve a vadnyugat megszállottai, hogy egy kiváló "ajánlattal" és "börtönvonattal" (mert ezek voltan igazán azok) minden kívánsága teljesült a filmbuzinak, hogy a műfaj tényleg hamvaiból támadt fel, és hogy nem utolsó sorban még a színészek is ott állnak a műfaj mellett és mögött, látnak benne némi fantáziát, meg egyéb mást, hogy újra elővegyék ezt. De minek, kérem szépen? Ha erről már úgy is mindenki tud, és minek, ha van egy Ed Harris-ünk, aki tisztában van ezekkel a dolgokkal, és látja a kiutat, a fényt, az alagút végén…vagy mégsem...
 |
Az Appaloosa tehát Ed Harris keze munkáját dicséri. Nem csak direktora, hanem actorja is egyben a darabnak, - meg sok más mindene, olvass tovább, s mindenre fény derül. Annak, amelynek félig-meddig sikerült is a régi jó western hagulatot felidézni, bennem. Az emlékeket újra előbányázta jó mélyről, és segített mindent vadnyugatinak látni. De nem egészen, mert csak félig.
Arról van szó, hogy a két seriffet, a két jóbarátot, felbérli egy kisváros (Appaloosa), hogy védje már meg őket a csúnya, és rossz emberek ellen, a vadnyugaton. Munkába is állnak, annak rendje módja szerint, de egy nem várt vendég teszi be a lábát, egy nő, aki aztán rendesen felkavarja, felpezsdíti az állóvizet, ha lehet így fogalmazni. Innen pedig már kitalálható...
A régi jó tartalmak új köntösbe való csomagolása, manapság nagy divat, nem csak a filmes piacon, ugye. S ahogy arra már tettem utalást, a western, mint műfaj is újra előlépett, ismét számolni kell vele, most, és a továbbiakban egyaránt. Ezek az újak, azonban akármennyire is szeretnék a jó régi darabokat lekövetni, valahogy s valamiért se hogy sem sikerül nekik. Persze ez már vitatrágya is lehetne, hogy akarják ezt egyáltalán elérni, vagy sem? Mert biztos, hogy akarnak valami mással, és egy kicsit újjal előrukkolni, a Lucky Luke-on felnövő és edzett nézőnek. Azonban nem minden új talál fülekre, sajnos. A börtönvonat esetében némileg egyszerű volt a történet és a képlet, hisz ott egy remake-ről lévén szó, sok mindent nem kellett kitalálni, megalkotni, megírni, hisz az úgy volt egész, ahogy volt. Meg volt írva. Ed Harris-nek ezzel szemben, aki még írói teendőket is ellátott, szóval neki nem volt ilyen könnyű dolga. Bár butaság lenne azt állítani, hogy ilyet még nem látott a világ, mármint sztori szinten, ugyanis aki kicsit is képbe van a műfajt illetően, annak nem jelent nagydolgot, nagy székről leesős élményt ez a védjük meg a várost a rosszarcok ellen.
De hát miket is beszélek, aki szereti a westernt, az ezért szereti. S most lehet, hogy nem spagettiwestern-nel van dolgunk, de ezeknek a filmeknek egy az egyben meg vannak az üzenetei, és mondanivalói, a kemény jelenetei, párbajai, s a mindent elsöprő atmoszférái, lassításai, szép képeken túlon túl. S ezzel tisztában is volt a direktor úr, annyira, hogy megpróbált ebből mindent belepréselni ebbe az Appaloosa-ba, mondanám több-kevesebb sikerrel. Mert hát a túl sok is néha megbosszulja magát, kvázi nem mindig az a jó.
A film egy elég vegyes érzéseket zúdít az emberre, a nézőre. Nem tud, egyszerűen annyira magával ragadni, hogy tényleg ámuljak és bámuljak, mint éppen az Ajánlat esetében az megtörtént. Igaz, hogy sokban ez sem különbözik társától, de még se tudja elérni a hatást. Manapság jobban a dráma vonalára állt be a filmpiac. Lehet ezzel egyetérteni, meg nem is. Ami biztos, hogy ezt a filmet is sikerült nagy unalomba fullasztani miatta. Lényegében ha nagyon élcelődő akarok lenni, akkor azt mondanám, hogy ez is amolyan westernecske, ami végül is nem lett az. Már csak azt nem érteni, hogy a nő miért került a képbe? Van egy olyan álláspontom, hogy nélküle ez sokkal melegebb lett volna, mint ő vele. Megint csak az én naivitásom, de alig-alig látok nagy puskaporos hadelhadot, az egész egy ilyen szép, lassú, komótos, nem sokat bevállaló szkript, kár volt érte, na.
Pedig ez a két barát, ahogy elérkezik a városkába, s ahogy kitűzi az ajtóra a saját kis törvényeit, az igen csak pofásra, s figyelemfelkeltőre sikeredett. Azonnal megjön a westernre kiéhezett néző étvágya. Bizakodik, rendesen, hogy itt aztán a rosszarcok megjelenésével elindul majd valami meleg dolog. Ezzel szemben, csak puhatolózás, meg egy-néhány szigorúbb tekintetre telik, s ezek mellett nem lehet érezni a nagy feszültségeket, a nagy igazi echte vadnyugati atmoszférát. S erre a válasz, nem is lehetne más, mint hogy az egész film átmegy ilyen barátságos, szerelmetes sztoriba, ami aztán meg is pecsételi a rendesen túlfűtött néző elvárásait, és reményeit, a végre tekintve. Az Appaloosa mindent összevetve kevesebbet hoz a kelleténél, a vártnál. Talán jó tanácsként modnanám, hogy nem egy vérbeli westernre kell számítani, hanem csak lightosan, olyan szódával elmegy szinten.
S hogy mi menti meg a filmet teljes lebőgéstől? A színészek, a párbeszédek, s a muzsika. Bár a befejezés is rendben van, ámbár lehet, hogy addigra már minden figyelme a nézőnek tovaszállt, szóval csak azért tetszik neki.
Amiért megéri nagyon megnézni, azok a jól megírt dialógusok, kizárólag miattuk lehet, és érdemes időt szánni, valamint a színészekre. Ed Harris-ről eddig is tudtam, tudtuk, hogy nem egy rossz színész. Ezzel a kőkemény tekintettel, magabiztossággal, és megingathatatlansággal tette széppé azokat a perceket, amiknek bizony az ő rendezésében, írásában bukatók vannak, rendesen. S hát Viggo is nagyon jól hozza a szerepét. Öröm volt látni, két ilyen fazont egymás mellett. Régen láttam már ennyire masszív, ennyire jó kettőst filmben. Nagyon jól kiegészítették egymást. Ez a nagy adag piros pont nekik. Kicsit irritáló, zavaró pont volt az Appaloosa-ban Renée kisasszony feltűnése és játéka. Minden kétséget kizáróan hozta azt amit elvártak tőle, de valamiért, ahogy fentebb írtam is, nem volt nagy szerepe, még ha tudom is, hogy ő nélküle, egy teljesen más forgatókönyvet kellett volna írni, az asztalra tenni.
Nem volt az igazi. Hibák, s hiányosságok is akadtak bőven. A hangulat se volt az igazi. Viszont a játékok, a jóleső párbeszédek, a nagy duó, s az egy-két eltalált kép miatt nem lehet nem adni rá legalább egy hat pontot. Mert mégis csak maradjunk a realitás talaján, a western nem halott, tehát örök, csak ezúttal ennek, az Appaloosa esetében, vajmi kevés látszata volt. Talán legközelebb. Egyszer megérte, de többször nem tudom, hogy lenne e bátorságom leülni elé, csak végigpörgetve, a legjobb jelenetekért, legfeljebb. Ja és mostanság ugye szokás lett énekel(get)ni, így Ed Harris se maradhatott már ki. Hallgasd hát te is:
