Fura egy alak lehet ez a Ricky Gervais. Mert hiába is épít ki maga köré pozitív imázsot a sorozatos remekléseivel, ha azt hagyja lerombolni, leromboltatni mindenestül a filmbeli leginkább kudarcba fulladt projektjeivel. Hagyja igen, kérem, hisz már nem először fordul ez elő vele. Csóválhatjuk is a fejünket, verhetjük a falba, hisz bár korábban is próbálgatta a szárnyát a széles vásznon a színész, de annak még nem volt olyan életképesnek tűnő alapideája, mint amilyennel véleményem szerint ez a darab megvan (megvolt) áldva. De hogy miről van szó akkor?
Egyszerűen a hazugság feltalálásáról gyerekek, ahogy arra már a cím is rávezet minket. Röviden, egy olyan világba ébredünk, ébredhetünk fel ahol a nép nem ismeri a hazugság fogalmát. Az emberek face to face megmondják egymásnak, ami a szívüket nyomja, még akkor is ha éppen a másiknak ezzel hosszú-hosszú kellemetlen pillanatokat szereznek. S akkor jön ez az állását vesztett, lúzer klisés figura (aka Gervais), aki kimondja azt a szót, mondatot, amivel feltalálja a nem igazmondást. Nincs rá fogalom, de működik, a többi embernek eszébe se jut nem hinni a másiknak. A baj csak az, hogy a hazugság hazugságokat szül meg hát a kisebb hazugságokat nagyok, egyre nagyobbak követik, s már nehéz ellent mondani, leszokni róla, ha ezzel minden édes álmod valóra vált.
Engem ezzel az alapideával nagyon megvettek, ez az igazság. Ebben a hazugságoktól mentes majd teli világban annyi jó humoros pillanat rejtőzik el, aminek csak egy apró szeletét tudta felénk tárni Gervais. S habár a mozi nagy része inkább újabb és újabb hazugságok feltalálásán agyal a (anti)hőssel karöltve, azért kezdésként volt idő arra, hogy pár olyan negatív dicséret, lásd csúf igazság hangozzon el egymás között, a másik felé, amit a mai világban tényleg bárki megirigyelne, s amin még kisebb-nagyobb mosolygások is előfordulhatnak. De sajnos ez utóbbi alig ha lesz a játékidő nagy részében jelen résztvevő, hiszen ami után megtörténik a feltalálás, attól a pillanattól kezdve a film valahogy nem tud továbblépni.
Sorra futnak be a humortalanabbnál-humortalanabb képkockák, a lufi kipukkad, az alapidea varázsa pedig megszűnik létezni. A helyzet az, amit már kínosnak is lehet nevezni úgy gondolom, hogy pont ezek a hazugságok nem működtek éppen. Alig volt olyan ebből, amit hangos nevetés követett volna vagy csak egy picinyke szmájli. Semmi. Csak erőlködés, erőltetettség jellemző, valamint olyan snittek, amelyek ebben a formában nem találnak utat ahhoz a nézőhöz, aki egy olyan világban akart ébredni, ahol a hazugság valami új csodának, vívmánynak számít. E helyett lett unalmas, mesterkélt és alig élvezhető a csomagolás. A tartalom persze itt is többet akart mutatni, de mindez már nem számít a sokadik ásítás közepette.
Nincs mit kertelni egyszerűen: Gervais jobban teszi, ha visszamegy oda, és azt csinálja, amihez igazán ért. Mert itt, a filmpiacon, cafatokra szabdalják a kritikusok, teszem hozzá: nem hiába, s érdemtelenül. Nem akarok hazudni, ezért mondom azt, hogy nem, köszönöm, nem ajánlom.
