Lehetett volna jobb, lehetett volna szebb, de 2009 már csak ilyen év volt. A nagy hájpok és felsülések "időszaka", amikor tényleg a rosszabbnál rosszabb folytatások követték egymást a vásznokon, amikor az eredetiség egy apró szikrája is csak néha-néha tudott élménytűzet hozni magával, s amikor a bigre felfújt lufik is kidurrantak sorba.

Egy biztos, magam sem így képzeltem a listámat, de nem kell mentegetőznöm, hisz van egy olyan top10-es listám, itt tovább, amelynek minden egyes darabját néztem sokszor, vagy  nézném is újra bármikor. Élményt, szórakozást, tátott szájakat, felhúzott szemöldököket, kultpillanatokat, kiváló osteket, s felejthetetlen alakításokat, rendezéseket adtak, szolgáltattak, ahogy az el is várható lenne talán. Egyedül, az utóbbi évek klitaposott ösvényén haladó indie részleg az amit lehet piros ponttal ellátni, mert most is hibátlanul működött, úgy ahogy Kelet gyárára sincs továbbra panasz. 

Kár volt tényleg a kihagyott ziccerekért, öngólokért, csattanós kapufákért, a nagy nevekért, akik sok évet ültek egy helyben, hogy kisded álmukat végre elénk dobják történetmentesen. Kár volt - azt mondom, mindenből alábbadni vagy biztosra, középszerre menni, mert ma már a vén öreg rókának az semmit sem jelent. Nem elég a technika, a tartalom is fontos, nem elég a tartalom, a rendezés is fontos, nem elég a rendező, a színész is fontos, nem elég a színész, a néző is fontos. A legfontosabb, aki a piramis tetején állva mondja ki a végső ítéletet. S akkor itt van ez az inmfc fura nicknevű néző, akinek a következő tíz film nyújtotta az év csodás, szomorú, vicces, gyönyörű, kitörölhetetlen, megismételhetetlen stb... pillanatait. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy kimaradt egy próféta, egy pandorum hatás, meg a bloom tesók szélhámos filmje, de most jöjjön akkor a top10 csak szubjektíven, a csak 2009-ben gyártott mozikból válogatva. Tessék:

• Where the Wild Things Are Néha ilyen kaland is kell. Bár igaz, hogy nem éppen gyerekeknek, s nagy meselovagoknak adaptálták vászonra a vad dolgokat, a hipreaktív kisfiú kalandját, mint hogy azt talán sejteni lehetett előre, hanem inkább felnőtteknek. A szomorúságról, a magányról, soksok belső mély érzelemről és küzdelemről szól ez, amit egy kisgyereknek kell letudnia önmagában. De ahogy az ost egyik száma is mondja: all is love.
   

• 500 days of Summer Komolyan nem lehet egyszerűen romkom nélkül bezárni a 2009-es ajtót akkor, amikor Summer megjelenik ott előtted és hirtelen lepereg mind az 500 nap, amit vele töltöttél el be happy. Nem lehet. Beugrik a pénisz jelenet, a Smiths songokat dúdolgatod, s még a tánclépések is visszatérnek a lábadba. Te meg erre azt mondod, hogy ez nem egy szerelmes történet, persze hogy nem az, mert it's a story about love.   
   

• The Hangover Az év vígjátéka? Persze! Óriási és konstans szmájli dobálások közepette sikerült megmentenie a mozi szempontból igencsak kudarcba fulladt nyarat, amiért  minmum egy vállveregetés legalább kijár neki. Bár elsősorban nem ezért követelt helyet itt a listán, hanem mert jó dumáival, poénos snittjeivel, nagy figuráival gyógyírt találtak - még ha nem is másnaposságra - de a rossz kedvre biztosan.. 
   

• Thirst Már megint a vámpírok! Az egy évvel ezelőtti gyönyörű svéd történet képeit még alig, hogy megemésztettük, erre itt (az alkonyat kettő=nem) az Oldboy koreai rendezőjétől is egy csiszolatlan gyémánt. Az biztos, hogy Park nem hazudtolta meg magát, hisz újra bizarr, tragikus, "nehéz" sztorijával olyan élményt ad a vámpírok szerelmeseinek, ami után tényleg nehéz megszólalni. Kimondhatatlan szomj gyötör.
   

• Vengeance Bosszúfilmekből kérem sosem elég. Nem vagyok törvénytisztelő polgár, s lehet, hogy Johnnie To csak azt a tuti biztosat húzta be, pipálta ki, amit eddig, de képtelenség nem szeretni az esernyős, biciklis stílusjegyeit. A rá jellemző hangulattal, cool akció szkénákkal, grillparty utáni holdfényes lövöldözéssel most már utat talált a listámba, a korábbi Man jeuk után. Picit exiledesen, picit mementosan, de egyedien. 
   

• Adventureland Emlékeztek még arra, amikor összetalálkozik a Rock Me Amadeus meg a Jesse Eisenberg figura és ez utóbbi már nem bírja a huszadik play után hallgatni, fucking sadists ismétli. Hát persze, hogy emlékeztek! Ezen kívül persze még csomó kalandparkos montázs lehet a szemetek előtt, meg az, hogy messziről sem egy vígjáték, de annyira aranyosan bájos, bájosan aranyos minden porcikája, hogy csak na.
   

• Frequently Asked Questions about Time Travel A nagybetűs, félkövéres filgúd film, ami teljesen levett a lábamról, s amibe egyszerűen az első pillanatban, nézésre beleszerettem. Ott volt a három bari, a kocsma helyszín plusz illemhelyiség, s az egész time traveles sci-finek görbe tükröt állító színes csomagolás. A brit hangulat, a lazaság, kockaság, időtörések meg sok minden más miatt is üde színfoltja az évnek. 
   

• Moon  A jó filmhez nem kell sok szereplő, elég egy is. A jó filmhez nem kell nagy és széles város, elég egy hold is. A jó filmbe nem kell óriási pénzeket invesztálni, elég egy kevés is. Na valahogy így nézhetett ki az alapkoncepció, szerintem, amiből aztán már ezt az izgalmas alkotást sikerült megkomponálni. Ismeretlenül nagyot szólva, a kiválóan teljesítő Sam Rockwell-lel pedig itt találta magát a lista legelején, megérdemelten.
   

• Ink Ha lett volna róla írás, akkor az szerintem valahogy így kezdődött volna: Ha a mesélést tanítanák, Jamin Winans-nak bizony bérelt helye lenne az oktatói gárdában. Miért is? Mert az év egyik legnagyobb meglepetés meséjét szolgáltatta a fent említett úriember. Ez az ő referenciája a külvilág felé, ami nem tündérmese a javából, s ami kérdés nélkül tintaként hagy nyomot az ember emlékezetében. Egykéthár... 
   

• District 9  Amikor, már a minden kritikai hájjal megkent értelmiségit nem lehet megfogni, megragadni idegen témával, pont akkor, tesznek rá még egy lapáttal a kollégák ott messze. Első filmmel, rengeteg áldokus szkénával, sok aliennel, egy kis emberrel, még több társadalomkritikával élve, a D9 - azt hiszem vagy inkább tudom - az év legjobbjaként vonul be a filmes történelemkönyvekbe itt az FFK-n. Itt vannak, megérkeztek.