Ami a felnőtteknek Jamin Winans, az a gyerekeknek Wes Anderson, ami a felnőtteknek az Ink, az a gyerekeknek a Fantastic Mr. Fox. Jóllehet ez némi pontosítást, kiegészítést igényel, mivel ez utóbbi Roald Dahl fejéből pattant ki, s lett könyv formában lejegyezve először, de most maradjunk inkább - szigorúan - a képkockáknál. Még akkor is ha tisztában vagyunk a ténnyel, a ténnyel, hogy már a gyerekkönyv se volt piskóta, amiből aztán megszületett, megszülethetett a 2009-es év legjobb animációs filgúd filmje és pont. De vajon mi lehet a titok nyitja ebben az esetben?
A fent említett titulus megszerzéséhez nem csalás és ámítás: csak rókákra volt szüksége. Igen, rókákra, mert már a Vuk (mert a kicsit nem veszem) óta tudjuk tényleg, hogy a ravaszdival a főszerepben lehet meséket megálmodni. Márpedig alapvetően nem túl barátságos egy állat ő, de mégis közkedvelt karakter valahogy, akit aztán úgy eladnak sokszor és sokat, hogy az embernek esze ágába se jut rossz szemmel nézni reá. Persze nem akarom kiénekelni a sajtót a szájából, de a dicsőség nem csak egy róka érdeme, hanem többé, s más állaté úgyszintén, mint egy patkányé éppen. Nem is lehet akkor csoda ezek után, ha azt mondom, állati egy film lett ez.
Valami olyan, amiben a történet tele van gyermeki kíváncsisággal, naivitással, ahogy az el is várható szerintem egy ilyen animációs mesétől. S pont ez a tény az, ami miatt egy nagy adag piros pontot érdemel. Mármint, hogy hányszor de hányszor kerestem, kutattam e blog hasábjain keresztül egy echte tényleg gyerkőcöknek bevállalható mesét. Most pedig tessék-lássék, itt van. A Fantastic Mr. Fox, ami után az ember nem csak, hogy megnyalja mind a tíz ujját, hanem még az életkorábból is szívesen tagadd le jó pár évet, két iksz felett akár. Rácsodálkozások, apróbb-nagyobb nevetések, s egy filgúd érzés, ami levakarhatatlan egyszerűen az orcámról. Annyira egyszerűen nagyszerű, annyira.
Nem erőlködik, nem drámázik, nem akarja lenyomni az üzenetet a torkomon, csak a bájával, színességével, egyszerűségével támad le, amivel aztán nem is lehet, nem is tudok mit kezdeni. Kapom ezt a nagyon puritán történetet, amiben van ez a fantasztikus mr. Fox, aki minden ígérete és igyekezete ellenére visszatér a lopáshoz, ezzel oltári nagy kalamajkába sodorva nem csak önön életét, kapom ezeket a szerethető, kedvelhető bábkaraktereket, akik közül mindenki megtalálja a saját kedvencét, s nem utolsó sorban kapom a jó muzsikákat, a fülemnek meg a stop motion varázslást, a szememnek. Kell ennél több?
A kérdésre válaszolva: nem hiszem. Újra gyereknek lenni, gyerekként érezni minden képkockát, másodpercet megér, nekem legalább is. De nagyon úgy néz ki, nem csak nekem, hanem az egyes bábokhoz nevüket adó színészeknek is, akik biztosan élvezhették, hogy egy nagyon jó alapanyagból sikerül kihozni a maximumot a szélesvászonra. S ha ők biztosan, akkor már a nézőről, a mesék világába vágyódó emberről nem is beszélve. Tényleg nem minden nap esik meg egy ilyen. Öröm látni, hogy van olyan, amit úgy minősíthetek, mint mesét, korhatárra tekintet nélkül mindenkinek. Esti mesének a könyv, délutáni kikapcsolódásnak a film a legjobb választás. Neked melyik kell?
