Ahogy néztem a legjobbakat eszembe jutott, hogy mennyi de mennyi ismeretlenül nagyot szóló darab volt még ebben az évben, akiket ott nem említettem meg még egy bekezdés, még egy sor, még egy szó (cím) erejéig se. Pedig megérdemlik azt, hogy kapjanak egy külön fejezetet az FFK életéből. Megérdemlik, mert mindegyikben ott volt az a titokzatos, már-már mágikus erővel, varázslattal bíró plusz, ami nem minden agyonpénzelt, agyoncgizett filmben található meg csak úgy. Ezeket nevezem én - nem mellesleg - gyöngyszemeknek, csiszolatlan gyémántoknak, melyekből azért évenként fel-felüti a fejét pár darab. S ez most se, 2009-ben se történt másként kérem szépen.
Persze ezek túlnyomó része sajnos nem az idén született, világot látott produktumok közül kerültek ki, de, azért majd sok ikszel a hátam mögött biztosan nagy mosollyal, fejbólintással és egy hetet meghaladó pontszámmal fogom dicsérni őket/ vagy fogok visszagondolni majd erre a tízesre.
A listában nem szerepelnek értelemszerűen a legjobbak között már úgyis halálra dicsért Ink és FAQATT társai kft, de ott szerénykednek például régi, régebbi alkotások is, melyek csak most [ebben az évben] kaptak esélyt tőlem. Jobb később, mint soha alapon azonban ezzel a lehetőséggel oly sokan éltek, hogy a végelszámolásban egy fiatal Victoria, egy menekülő brigád, s egy vagy több náci zombi se fért be a következőkben látható legjobbakba, legjobb tízesbe. Akiket, aztán már nincs szívem, meg nincs is időm továbbbontani, sorolni, szóval így egyszerűen szerepelnek itt, mindenféle számok nélkül.
Mit is mondhatnék még? Itt vannak ők, tessék, tízen, akik olyan élménycsomagokat hoztak magukkal, hogy azt egyszerűen nehéz lenne elfelejteni nekik. Köszönöm.
Five Minutes Of Heaven (2009)
Öt perc a mennyországban, nadekérem? Volt ez másfélóra is legalább. Egy pszichodráma, ha jól rémlik, amiben nagyítóval kellett keresni az üres és uncsi pillanatokat. Minden a helyén volt, a forgatókönyv az interjúkkal, a találkozással, a szereplők is odatették magukat, na meg ott volt a „nehéz” atmoszféra, amiben tényleg nem volt hiány. A lépcsős jelenetet azóta se lehet elfelejteni. >>
Ghajini(2008)
Az egyik szemem sír, a másik nevet. fáj a szívem gyerekek azért, hogy a Dostana meg a Rang de Basanti nem lehet itt, de egyszerre szmájlis is az orcám, mert Bollywood meglepetésdolgai ebben az igencsak szűkös évben mindig meg és eltaláltak rendesen. Pacsit nekik tényleg, azt mondom, mert nélkülük alig ha lehetne most teljes évről beszélni. Sokat adtak, dobtak a közösbe, mint pl ez a kiváló "memento újrázás". >>
Ten Inch Hero (2007)
Hogyan is feledhetném el az év első hónapját, amikor is ilyen filmekkel bombáztak engem, aki aztán mindannyiszor megszeppent kisfiúként hagyta el a küzdőteret. A méretes hőseink egy olyan romkommal nyitottak, nyitották meg az évet, amire egy rossz szót nem lehet szólni, s amihez foghatót utána, egész évben se lehetett látni. Mert hiába, ezt még az 500 napos Summer is megirigyli, sicher. >>
Keith(2008)
Most következik az a jelenet, amikor az író már nem találja a szavakat. Komolyan, ilyenkor hol vannak a tinik, már elnézést? Én konkrétan, beleszerelmesedtem ebbe a puritán filmbe, aminek lefogadom, hogy nem én voltam, lehettem a célcsoportja elsősorban. Ilyenből jöhetne akár egy raklapnyi is kérem. Nem egyszer, s nem kétszer nézős tinidráma, ami tényleg lesz*rja a sablonokat meg a nyálas dumákat. Erre figyelj partner. >>
Real Time(2008)
A sok hazardírozás, szerencsejáték megtette a hatását barátom, mert nagy bajban vagy. Ott ülsz az autóban az anyósülésen, melletted meg az általad jól ismert bérgyilkos, akinek az a feladata, hogy megöljön… de. De ez nem csak egy szokványos, hétköznapi bérgyilkosos film a szalagról, hanem itt van egy órád, hogy elköszönj az élettől satöbbi. Persze nincs itt semmi dráma, de az egésznek mégis van lelke. >>
Henry Poole is Here(2008)
Na erre tessék figyelni, mert ez a tipikus példa arra olvasók, hogy egy jó alapsztorit hogyan lehet még jobban vászonra vinni. Lehet nem hiszünk benne, lehet nem is akarunk, de csodák márpedig vannak. S pont, az élettől lassacskán el-elvágyódó emberünk falán jelenik meg az Isteni arc, ami aztán egy csapásra megváltoztatja az addig eltervezett szürke hétköznapjainak alakulását. Henry Poole was Here. >>
Phoebe In Wonderland(2008)
Nem, nem Alice, hanem Phoebe az, a kissé fura kislány, aki a szakadék szélén táncolva menekül el a színes világba (csodaország), egyre többször és többször, ahol ugye nincsenek törvények, s nincsenek határok. Számára ez a hely pedig nem más, mint a színpad. A színpad, mert ott állva a problémák eltűnnek, s újra mosoly költözik az arcára. Azonban az élet nem ilyen egyszerű, a tündérmesék ideje lejárt. >>
Lesbian Vampire Killers(2009)
Sokat gondolkodtam rajta, hogy mit is írhatnék ide, aztán eszembe jutott a poszt „lead”je, aminél szebben és jobban összefoglalni a látottakat egyszerűen képtelenség. Ezek láttán és után, ki ne akarna leszbikus vámpír(ok) vadász(ai) lenni? Elindulni az úton, nekivágni a nagy, veszélyes kalandnak, hogy a világ összes táján megbújó, falvakat rettegésbe tartó - leszbikus - vámpírokat levadássza, jól móresre tanítsa. Valaki? >>
The Damned United(2009)
Az utóbbi idők egyik legjobb focitémájú film titulust a mai napig tartom, kiemelem félkövérrel, még akkor is, ha nem éppen a labdakergetés volt itt a soron, s a kamerák, szkript kereszttűzében. Sokkal inkább ilyen coachos történet volt ez, ahol A menedzseren van hangsúly, aki egoista, aki bájvigyorral teli dumagép, s aki azért kap néhány pofont az élettől, miután azt hitte, hogy halhatatlan király. >>
World's Greatest Dad(2009)
Pontosan ez volt az a film, ami az év utolsó nagy dobása címmel került fel ide a listára. S bár nem születetett belőle iromány, de azért egy-két twitt erejéig megemlékeztem róla anno. Azt hiszem, tudom, kissé (nagyon) beteg film lett, valami olyan, amiből első hallásra fél óra is elég. De vigyázat, mert az abszurd csomagolás nagyon jó, szellemes (egyszerre humoros és drámai) képkockákat takar.
