Csodálom, hogy ez a kis darab ennyire elbújt a nagyok árnyékában. Pedig, az igazság az, hogy akármennyire is kicsi, kenterbe veri a nagyokat, de nagyon. Arra próbáltam itt célozni, meg rávezetni így a legelején a kedves olvasót, hogy nehezen tudom felfogni, elfogadni, meg egyszerűen elhinni azt a tényt, hogy egy ilyen film csak úgy megbújik majd a háttérben, amikor is az utóbbi idők egyik legnagyobb meglepetését szolgáltatta az. Nekem, számomra legalább is. Amolyan ismeretlenül nagyot szóló, aminek minden percét tátott szájjal bámulod. Miért is? Részletezném, engedelmetekkel. Na be a kocsiba!
 |
Induljunk ki onnan, hogy van két ember, akik egy autóban ülnek. A vezetőülésben, a kormány mögött ülő bérgyilkos kapott egy hívást, egy feladatot, neki kell megcsinálnia a piszkos munkát. Mellette az anyósülésen ül az áldozat (Andy), aki nem akárki. Hazárdírózik, meg szerencsejáték-függő, ne tovább sok pénzzel tartozik annak a valakinek, aki a bérgyilkost felfogadta. Eddig ez nem újdonság, ugye.
Azonban a bérgyilkos, Reuben, ad egy órát az áldozatnak, hogy az felkészülhessen a halálra, hogy megbékéljen, mielőtt az meghal, jobban mondva lelövi, elteszi láb alól, és folytathatnám. Ketyeg az óra, elindult a visszaszámlálás. Andy-nek csak annyi a dolga, hogy kérjen. Bármit kérhet, ki kell találnia valami ötletet, majd elmondnia, és Reuben pedig megteszi neki ezt az utolsó kívánságát, ezeket, az utolsó kívánságokat. (nők, ex-boss, mama)
A Real Time egy elég furcsa, kis komédiával megfűszerezett bérgyilkos film. Nem az a szokásos fajta, amiből egy raklapnyit láttál már, amiben csak kliséhegyek vannak, nem-nem, ez a film teljesen más. Ha elkapja az embert a hangulata, akkor magával rántja. Bár abban biztos vagyok, hogy nem mindenkinek fogja elnyerni a tetszését, mert nincs itt semmi izgalom, vagy vérfürdő, nincsenek nagy akciócsaták, cgi effektek, meg tinihirózok, hanem egyszerűen it’s just life.
Az élet. Tudom-tudom, mostanság divattá vált azt írni mindenre, amibe belefutunk, hogy az életszag árad belőle. De ebben az esetben, ha akarnék se tudnám jobban körülírni a filmet. S itt nem a bérgyilkos megöl téged – már csak pár óra van hátra az életedből című részre gondolok, hanem arra, ami közben lezajlik, azokra az utcákra, azokra a párbeszédekre, azokra az emberekre, a cselekedetekre, akikből s amikből árad a természetesség. Élettel teli minden, na. Megvett, és kész! Jó hangulat, sztori, jó színészek, zene…
De persze nem könnyű darab ez. Olyan értelemben, mondom, hogy néha elmosolyodsz Andy hülyeségein, meg próbálkozásain, de akkor is dráma, az életről, annak nem éppen a habos részéről. S ezek a drámai részek nem erőltettek, egy percre sem, nem érezni azt, hogy csöpögőssé válnának, vagy csak hogy túldramatizálták volna. Nem tudom, s nem is nagyon ismerem Randall Colet, az ő eddigi munkásságát, viszont ezzel a szkripttel bizonyította azt, hogy érdemes lesz a füleket hegyezni, meg a szemeket kinyitni akkor, ha ő legközelebb feltűnik valamilyen mozinál. Persze az is benne lehet a pakliban, minden további nélkül, hogy a gép dobta, és száz év múlva se tud majd egy ugyanilyet letenni az asztalra. Ez már a jövő zenéje.
Ami biztos, hogy két ilyen színész nélkül neki se lett volna ennyire könnyű dolga. Randy Quaid és Jay Baruchel neve is ismerősen csenghet, sokak számára. Itt egy hibátlan párost alkottak, akik kiválóak voltak, mindvégig. Ámbátor Baruchel játéka jobban bejött, tehetséges srác. Nagyon jól hozta ezt a pesszimista, defenzív, depresszív, balszerencsés balféket. Ő a tipikus eset, akinek semmije meg senkije sincs, tojik mindenre, csak a fogadás érdekli, minden mennyiségben. Párja Quaid érdekesebb fickó nála. Eltökélt abban, hogy végrehajtja a ráhárult munkát, de mégis érdekes figura abból a szempontból, hogy nem azonnal végzi ki Andy-t, hanem még ad neki időt. A lényeg, hogy mindketten pazarul megoldották a feladatot, csak gratulálni tudok, meg fejet hajtani. Nagyszerű munka!
A Real Time címét úgy gondolom nem lesz nehéz elraktározni, megjegyezni, azért, mert ez must-see kategória, kihagyhatatlan. Erősen ajánlott és izé.. így tovább. Lesznek majd olyanok, akik nem bírják már a néhol vontatottá, lassúvá vált filmet, de akik legyőzik ezt az akadályt, azoknak biztos elnyeri tetszését. Nálam ez nyolc pont. Az eredeti hét és félhez képest s azóta csupán annyit változott a világ meg a helyzet, hogy a zenéit (3-4 darabról van szó) is beszereztem, amik kivétel nélkül ott vannak a legjobbak között, s amelyek szerves részét képezik a filmnek amúgy, ezt halkan jegyzem meg. Legyen ez is a végszó, gyerekek: I can make you scared, if you want me to...
