Tudja-e valaki, hol van Texico? Igen, jól hallottad Texico! Hol a francban van, egyáltalán létezik-e ilyen hely? Falu é vagy város? Mennyien is lakják, pontosan? Nem tudod, nem baj. Nem vagy egyedül, mert erre a választ, például, a mi esetünkben, az elnökök se tudják. Így nem kell szégyenkezned, annyira. Viszont ha nem hagy nyugodni ez a gondolat, akkor meg irány előbogarászni a fiók legmélyéről a térképet, hisz én mondom neked, Új Mexikóban, Curry megyében található. Egy város, amiről senki se hallott. Egy város, amit sokan még a térképen is nehezen találtak meg, mert „nem létezett”. Aztán egy csapásra mindez megváltozott, egyből helye lett a földrajz mappában, ahova a világ minden tájáról érkeztek emberek. Ugyanis, egy különleges, nem mindennapi történelmi eseményre került ott sor, aminek egy bizonyos Bud volt „az oka”. Miért is?
 |
Képzeld el, hogy soha nem látott, szoros, fej-fej melletti küzdelem jellemzi az (amerikai) elnökválasztást. Oké, ezt nem nehéz, tudom, na de ami ezután érkezik az lesz csak az igazán mesés történet. Már a szavazatokat számolják össze, a nagy izgalmak és körömrágás közepette, amikor a 100 százalékos feldolgozottság után egy olyan eredmény alakul ki, születik meg, amire azelőtt talán nem is volt példa, és amilyet még nem látott a világ. Holtverseny az élen, kérem szépen, azaz nincs meg a Fehér Ház bőrfoteljének új tulajdonosa. Mondani se kell, elkezdődik a nagy matekozás, meg a jogszabályok átnyálazása, amikor fény derül egy érvénytelen szavazatra. Hogyan is történhetett meg mindez? Az elektronikus, itt is már sokat szidott, szavazógép meghibásodott. A szelvényt bekérte, de kikapcsolt mielőtt regisztrálta volna a szavazatot. Na de ilyet, ugye?! Azaz egy szó mint száz, egy ember kezében van a két jelölt sorsa. Az ő döntése hatással lesz nem csak az elnök személyére vonatkozóan, hanem mindenkire kivétel nélkül. A bibi csak az, hogy Bud erről mit sem tud.
A történet „hitelességének” a kedvéért nem árt elfelejteni, hogy abban a kisvárosban, Texicoban is megállt az élet. Akarom mondani, a szokásos kisváros ez, megannyi bajjal és problémával. Itt lakik Bud, aki egy szem kislányát neveli egy lakókocsiban, sokat nem foglalkozik a politikával, s nem is érdekli, csak a jó kis esti kocsmázás az, ami lázba hozza, és a sör íze, ugyebár. Kvázi olyan átlagos emberke (inkább megfásult, nő nélkül), aki semmiben se tűnik ki, ugyanolyan, mint a többi. Aztán eljő’ a szavazás napja. Ami egy fordulópont lesz az életében. S nem azért, mert kirúgják állásából, mert utána újfent beül egyet a kedvenc helyére, párat legurítani, nem-nem, hanem azért, mert egyes egyedül az ő kezében van a következő amerikai elnöknek a sorsa. Majd láss csodát másnapra az elfeledett kisvárost ellepi a média, az elnökök, stb…
Beindul az új kampány, tehát. Ami csak és csak ki egy személyre, Budra korlátozódik. Azaz mit szeret, és mit nem szeret ő, hogyan lehet lekenyerezni, megvenni a szavazatát. Ezért mindent meg is tesznek a kampányért felelős team-ek. Bud pedig egy idő után már élvezi is a dolgot, hogy minden róla szól…
S nem csak ő, hanem vele együtt én is élvezem. Mert ez nagyon jól ki lett találva. Végre valami érdekesnek tűnő forgatókönyvet sikerült itt kreálni, ami aztán nem is megy mellé, meg nem is tudja elszalasztani a lehetőséget, hanem igenis él vele. De nagyon. A készítők majd mindent kihoztak, amit ki lehetett hozni ebből a szkiptből. Ennél többet is el tudtam volna képzelni, de ennél kevesebbet és rosszabbat alig ha. Így volt ez jó, ahogy volt. Elvileg drámáról van szó, de azért a rekeszizmokat is megmozgatja rendesen a Swing Vote.
Aranyos kis görbe tükröt állít az egész kampányi procedúrának, ami nem csak ott zajlik, hanem világszerte, általában. Persze az ember csak nevet rajta, de hát legbelül tudja, ez az igazság, mindenhol így működik ez a rendszer. Csak ebben az esetben, egy emberre épül a kampány, ami azért egyrészt megkönnyíti, másrészt meg is nehezíti a feladatot. De ha, az elnök elnök akar lenni, akkor mindent latba kell vetnie. S ahogy írtam fentebb is, listát készítenek Bud barátunk szokásairól, mit szeret, mit eszik, mi a hobbija, amiket aztán könyörtelenül bele építenek a hype-ba, hogy meggyőzzék Bud-ot a saját kis igazukról. Itt is meg van a két ellenfél, a két nézőpont, bár nem annyira lehet élesen elválasztani a két „pártot”, talán azért, s maradjunk is ebben, mert nem ez volt a fontos, hanem az, hogy lássuk, a néző lássa, hogy is tudnak minket manipulálni ilyen nagy hadjárat, és csata közben.
Viszont ott ez a vígjáték elem, ami miatt nem is lehet komolyan venni. Persze már az alapsztori is erősen kérdőjeles, szó se róla. Szóval van ám nevetés, mosolygás, állandóan. Az egy személyre megkreált hájpok, reklámok baromi erősre sikeredtek, elég csak visszaemlékezni a mexikói bevándorlók jelenetére, az nagyon ott volt.
Azonban a drámáról se lehet elfeledkezni (a kampány mögött több bújik meg). Amikor kell, akkor a mozi megáll, visszavesz a kicsit humoros, csípős elnöki csatározásból és ráfókuszál Bud-ra, valamint lányára, akinek sokkal több sütnivalója van az ilyen dolgokhoz, és már a legelején vágja, miről is szól a fáma. Miért ne tudná, ugye?! Szóval apa-lánya kapcsolatba kapunk, kaphatunk betekintést, ami aztán végig kísér minket az egész darabon. Ott a kislány, igazi szülő nélkül, állandóan magára kell, hogy vigyázzon, de e mellett még apját is gondozza, igazi felnőttes fejjel, meg gondolkodással, aztán ott az apa, akiről meg tudjuk, hogy milyen. De nem késő neki se, észbe kapnia.
S nekem se, mert majd kiment a fejemből, hogy megemlítsem a könnyed, laza kis muzsikát, muzsikákat, amik igazán szórakoztatóvá, élvezhetővé tették számomra az amúgy se unalmas darabot. Mert hát mindig van valami, legfeljebb csak a kezdés nem annyira telitalálat. Ami azután történik rendben van, a humor és drámai részek is korrektek, mindkettőből kapok pont eleget. Talán kicsit hosszúra sikeredett, már elnyújtották, de lehet csak a befejezés mondatja ezt velem. Na igen, a the end, amely miatt vertem is a fejem a falba rendesen, a végfőcím után, amíg, rá nem jöttem, hogy a másik út se lett volna nyerő választás, s a kettő közül még így is ez a legszimpatikusabb…
Kezdhettem volna ezt az egész Swing Vote-s dolgot Kevin Costner-rel, aki igaz, hogy nem ma kezdte el a színészkedést, de az utóbbi időben elég keveset lehetett róla hallani. Legutóbb még a Mr Brooks-ban tűnt fel, ugye. Sajnálom, hogy nem láthatom többet, mert Costner itt is annyira jól hozta ezt a kisvárosi lepukkadt figurát. Az első perctől fogva megszereted, olyan ez mintha, évek óta ismernéd a tagot a szomszédból, kis túlzással élve. Nagyon tetszett a játéka. Nem akárki, egyszerűen bírom. Volt ő színész, rendezett is, most meg énekel is a Modern West bandájával, amit szépen be is épített, önreklámmal ide a darabba is. Madeline Carroll is jól hozza ezt kicsit a tudálékos, okoskodó ksicsaj szerepét, aki teljesen elütött apjától, és mindent tud. Mindenképp üde színfolt volt, simán beáll a sorba és belőle is lehet majd valaki…a többiek közül van itt Dennis Hopper, meg még sokan mások, nekem senkire sincs panaszom.
A Swing Vote teljesen meghozta az étvágyamat. Annyira ötletes sztorit, s „merész” politikai kritikát hozott magával, amire ezek a Kevin Costner-ek csak még egyet tettek rá, szórakozás és hangulat szempontjából. Kár a kezdéséért, meg a lagymatag, langyosabb percek miatt, mert így csak nyolc pontot tudok kiosztani rá, ami azért annyira nem is rossz, ugye! De tényleg jó kis filmecske, ponéokkal, drámával, s még ha nem is az egész családnak, de biztos kedvenc lesz sokak körében, erre mérget veszek. Te is szavazz rá! Én megadtam neki a kampány módját!
