The Curious Case of Benjamin Button (2008)

inmfc - 2009.01.03. - 4 komment

 

Hosszú idő után, kérem szépen, ez az a film, amire aludni kell(ett) egyet. De nem azért, mert annyira fárasztónak találtam a két és félórás játékidőt, vagy nem azért, mert nem tudtam volna mit írni, hanem egyszerűen csak azért, mert annyira sok minden motoszkált a fejemben a végfőcím lepergésekor, hogy csak csuda. Tudod sok minden, amiből az ember, nem tud hirtelen választani, nem tud dűlőre jutni, és nem tudja magában hova tenni a dolgot. Hiszem azt, hogy ekkor születik meg, és ezt nevezzük élménynek. Amire tényleg jó rég volt már példa. Lehet, hogy ehhez egy - címben is szereplő - különös filmre volt szükség? A válaszom egyértelmű igen. Mosolyt kérünk.
 
 
 
Mit lehet akkor mondani, amikor az ember számolja visszafele a napokat, hogy láthasson egy darabot? Mit lehet akkor mondani, amikor egy előzetest inkább félbe hagy a néző, az ember, a kritikus, mert tudja, érzi legbelül, hogy itt nagy dobásra, durranásra van kilátás? Mit lehet akkor mondani, amikor már az ajánló, vagy csak maga a kísérőlevél is titkon a szívedet melengeti? És mit lehet akkor mondani, amikor már látatlanban, a többi nagyot félretolva, még a GG-t is neki adjuk, percgondolkodás nélkül? Ez az elfogultság, szerelem első látásra. Ettől a sortól kezdve, tehát egy olyan ember, gondolatait, kritikáját olvashatjátok, akinek már a kezdet kezdetén, ez volt a titkos favoritja, s várta, de nagyon.
 
Baromi jó érzés, hogy az előre magasra feltett lécet, avagy a magasabb elvárásoknak is képes volt megfelelni a film, ez nagy öröm. Azonban néhány pillanatban, egye fene, az egészet zusammen egy kalap alá véve, sikerült még azt (örömöt) is túlszárnyalnia. Ilyenkor a várakozás minden másodpercét, percét, óráját, kiélvezheti a felfokozott, túlfűtött hangulatban odaült néző. Ahogy mondtam, élmény volt, de még milyen.
 
Mikor kezedbe veszel egy naplót, azt olvasva a régi emlékek, sebek törnek fel belőled. Mikor írsz egy naplót csak magadnak, mindenkitől elzárva, titokban, akkor az egész életedet teszed bele, ha akarod vagy sem, így vagy úgy. Az a tiéd, amit valamikor, bármikor, újra elővehetsz, és visszanézhetsz, visszaolvashatsz kedvedre. Az ott a te életed, képekkel, egyszerűbb, de annál nagyszerűbb írásokkal, élményekkel. Abban is benne van minden örömöd, minden szomorúságod. S ha bár lehet, hogy az életed nem volt olyan különös, mint Benjamin Button-é, de akkor is ott lehetted melletted az, egészen életed végéig. Vagy odaadhatod, annak az egynek, aki a leginkább közelebb állt szívedhez - a kedvesnek, aki mikor olvassa azt, vagy felolvassák neki, akkor ő is visszapörgetheti magában az idő kerekét, s felidézheti azokat a perceket, amiket veled együtt töltöd, vagy amiket nem messze a nagyvilágban, megtudhatja hol voltál, hol jártál...
 
Benjamin Buttonnak kétségkívül különös élete volt. Egész életét egy mesének, egy utazásnak lehet felfogni. Egy ember, aki visszafele öregedett. Azaz öregnek született, majd fiatalodott. Évről-évre egyre több emberrel hozta össze a sors. Nem volt egy nyugodt alkat, mindig úton volt. Féltették, hogy elveszik, de ő érezte legbelül, hogy napról-napra fiatalodik, valami változik benne. Világot akart látni, neki a négy fal nem volt elég. Karaktere sokban hasonlít, tényleg Forrest Gump-hoz. Ő se volt egy hétköznapi gyerek, ember. De mégis egy annyira szerethető figurává nőtte ki magát, amint mesélte a saját kis életét, hogy emberemlékezet óta, nincs olyan ember a világon, aki ne tudná, hogy mama azt mondta… Tehát Benjamin is egyedi, unikum, aki beletörődve (mit sem) sorsába, éli mindennapjait, köszöni szépen a világnak, hogy élhet, ezért minden egyes percét kiélvezi, ameddig csak lehet. S ez az, ami miatt tátott szájjal lehet végignézni a filmet. Hisz annyira érdekes, fura, meglepő, de egyben meg tökéletes. S most komolyan, bevallom, hogy egy szomorú sztorira készültem, ami aztán bejön, de nem úgy, ahogy arra számítottam. De ez nem is baj. Mert ezzel az egész mesés, mesélés, visszaemlékezés, kinek hogy tetszik dologgal, levett a lábamról. Végtére is egy romantikus történet jött ki az egészből, de erre sem lehet panasz. Ahol kell könnyed, még mosolyt is csal arcodra, ahol kell, ott meg megérint. Alig lehet benne hibát találni. Talán ami szúrta a szemem, az az, egy-két már túlnyújtott pillanat volt. S néha nem igen jöttek jól a váltások a jelen és múlt szálai között. De ennyi, ami azért apróságnak tűnhet. S az is.
 
A film tehát történetével bizonyított. Nem hiába, az író, az aki. Míg a rendező Fincher pedig mindennek tudja a helyét, ért ő a dolgához, ez nem kétség, azonban le sem tagadhatja, hogy az ő keze volt benne a moziban, kimerítő, alapos, pontos, profi munka a jól bevált narrációval végigvezetve, ami aztán egyszer megfordul, azonban ez már maradjon a jövő zenéje.
Amik igazán rabul ejtettek, azok a képek, amik gyönyörűek. Micsoda látvány! Ahogy mondottam sokszor: szem nem marad szárazon. Ez az öregítés, meg fiatalítás dolog azért nem lehetet könnyű, bár BP-nek valljuk, meg gyermeki tekintete van… És a fülem se unatkozik, szép muzsikája már csak hab a tortán.
 
Brad Pitt kiváló, Cate Blanchett pedig szép, nagyon szép. S rajtuk kívül senki sem hibázik. Az anyuka alakítása még tovább kiemelendő, de Tilda kisasszony is megmutatta magát. Nincs hiba!
 

Már fentebb is akartam valahol írni, hogy egy ilyen filmért érdemes élni, s hogy látni kell. A Benjamin Button különös élete, minden bizonnyal a te egyszerű, kicsit szürke életedre is nagy hatással lesz. Ez a film úgy ahogy van, betömte a lyukakat, már ami az előző évet illeti. Kellett már egy hamisítatlan, egy ennyire jó darab. Találgatni lehet, ez mennyire lesz elég, majd később, de engem ez most hidegen hagy, nem érdekel, csak újra akarom hallani a zenét, amint újra felcsendül, és kezdetét veszi egy ember utazása, egy különös élete, akit Benjamin Button-nak hívtak. Egy szó, egy szám, egy élmény. Tízes.

Címkék: 10 the curious case of benjamin button benjamin button különös élete

Lakeview Terrace (2008)

inmfc - 2009.01.02. - 4 komment

 

Az ember nem választhatja meg a szomszédait, nem-nem. Soha se tudhatjuk, hogy ki vagy mi él a kerítésen túl. Hisz csak néha-néha találkozunk, és osztunk meg egymással egy lényegtelen információt, időjárásról, állatokról és így tovább, s hát ebben a pár percben, pár percből azért elég nehéz hatalmas konklúziókat levonni, így vagy úgy. Persze ahhoz meg bőven elég, hogy kialakítsunk magunkban egy képet az illetőről, aki szerencsés vagy nem szerencsés esetben még jó pár évig fog boldogítani minket a szomszédságban. Bár ez a boldogítás ugye nem csak a jóra mer következtetni, hanem jelen esetben az állandó viszályokra, zsörtölődésekre is egyúttal. Rosszmájú megjegyzések és zavartkeltés az év valamennyi napjában kísértenek. Ahogy mondtam tehát, az ember nem választhatja meg a szomszédait csak úgy, pedig egy rendőrt szívesen látnánk ott, vagy inkább mégse…
 
 
A Lakeview Terrace-ben első olvasatra látjuk amerikát, a kicsit már feszélyezett, sablonos „rasszizmusával”, és látjuk, vagy látunk egy igen ígéretesnek tűnő témát. Bár igaz és lehet, hogy ezt már sokan eljátszották, a korábbi években, de azért ezt a rendőrös dolgot be lehet(et) próbálni, különösen akkor, ha egy SLJ játssza azt, főszerepben. Hisz így aztán nem lehet nagyot esni, bukni, hiába a bad szomszéd százszor lerágott csontú esete. Nem nagy ügy ez, valaki pikkel rád, nem szeret, oké a Szomszéd nőjében is volt már ilyen, de itt azért egy teljesen más megközelítésből kapom, kapjuk meg a problémát.
 
Mert röviden, tömören fiatal pár beköltözik első otthonába. Aztán örömük nem sokáig tart, mert rájönnek, átérzik, hogy a szomszéd nem komálja őket, azt amit „képviselnek”. Tudod ez a fekete (afroamerikai) és fehér közötti házasság, na ez csípi csak igazán a rendőr szemét. Mert majd elfelejtettem, na igen ő (a) rendőr, amelynek persze a későbbiekben oltári nagy szerepe lesz… De maradjunk annyiban, hogy már a pár idegeire megy, az állandó zaklatásival, akik ebbe nem akarnak beletörődni, és visszavág(ná)nak…
 
Oly nehéz azt kimondani, leírni, hogy nem volt jó. Lehet, megint az én naivitásom játszik bele, hogy azt hittem, itt majd egy faja thriller lesz terítéken. De nem. Nagyon nem. Valahogy az egész film erőtlen és sótlan. A szódával elmegy tipikus esete. Oké, hogy át lehet érezni, a fiatal pár szenvedéseit, meg megpróbáltatásait, de ha már egyszer ebbe is hiba csúszik, akkor az egész értelmét veszti. Lassan indul be, és utána hiába kapcsol feljebb és feljebb, egyszerűen nem éri el a hatást, nem működik sehogy se. Vártam volna a nagy izgalmakat, a feszültséget, mert hát ebből az egészből ennek kellett volna következnie, a paraszti gondolkodás elv szerint is, ezzel szemben nem tud meghatni a pár gondja, és szenvedése. Nem érdekel, kis híján unalomba fullad, talán már csak a lezárás tud izgatni valamennyire így idő után. Amit sikerült katasztrofálisan megoldani, minden előítélet nélkül. Borzasztó, hogy ennél jobb és erőteljesebb the end-et nem tudtak kitalálni a készítők, most komolyan. Ez olyan kifutás a világból, hogy megint hálivúd közbeszólt, és rányomta bélyegét az addig látottakra. Persze attól se lehetet hátast dobni, viszont azt a kevés jó pillanatot is sikerült egy az egyben elfeledtetni. Kár érte.
 
"Say, you know, you can listen to that noise all night long, but when you wake up in the morning, you ’ll still be white."
 
Na már most az egy dolog, még ha szomorú és fájó is, hogy ez a központi szál nem akart működni, de hogy a mellékszálak teljesen feleslegesek voltak, az már tuti. Ennek az erdőtűznek, vagy éppen a két gyereknek semmi értelme és haszna nem volt a szkriptet illetően, vagy rám, ránk nézve. Ebből, ezekből én nem lettem okosabb, ezeknek nem lett semmi vonzata, vagy okozata az egész szomszédos témára tekintettel. Szörnyű. Felesleges.
 
Nem akarok sokat lovagolni rajta, de akkor is nem lehet nem megemlíteni, hogy ez egy amolyan thriller volt, kicsit több mint másfélórában. Vili!? Aki ezt látta, az szóljon már, legyen szíves, de tényleg. Mert beismerem pár percre érezhető a hatás, de a rendszeres zaklatásokból nem kapok olyat, amit már én is fájónak éreznék. Egész végig pengeélen halad, nem mer belenyúlni jobban. Bizony, többet kellett volna adni a sokat látott vén öreg rókának, mert ez így kevés lett neki. Nosza, tényleg azt vártam, egy idő után, hogy majd beindul, de aztán be le kellett törődnöm, hogy itt nem lesz, elmarad a nagy ütközet, a nagy feszültség. Képzeld csak el úgy, mint egy autóversenyt. Köröznek, körözgetnek, néha előznek egyet, de semmi extra nem történik, aztán a végén, akinek elsőnek kell lennie, az első, akinek utolsónak az utolsó lesz oszt’ ennyi. Szeretném azt hinni, hogy a Lakeview Terrace nem ilyennek készült, mert akkor kezdem úgy érezni, hogy felesleges volt időt szánni rá. De azért egy igazán nagy pozitívum akad a nagy lezúzás közepett a keményebb, és thrilleresebb pillanatok mellett és felett.
 
Ez pedig egy név, Samuel L. Jackson, aki jól hozta a „beteg” szomszéd szerepét. Nem az ő lelkén szárad, hogy ez csak tvpremier lesz pár éven belül valamikor vasárnap. Hozza tök hitelesen a feladatot, a kisujjból, csak ő miatta lenne érdemes egyszer belenézni. Hisz Patrick Wilson se rossz, de ő róla például alig derül ki valami, amiért „szorítani” kéne neki a nagy szomszédos háborúban.
 

Jobb ma egy rossz szomszéd, mint holnap kettő? Talán valami ilyesmi juthatott eszébe Neil LaBute-nak, aki aztán erre a mozira adta a fejét. Bár ne tette volna?! Értem én, hogy SLJ húzóerő, meg nagy név, ellenben a film felejthető nagyon is. Pedig volt benne valami, na de inkább hagyjuk… Négyes. A direktor úr neve meg sokaknak ismerősen csenghet, hisz egy bizonyos (kritikán aluli) The Wicker Man-t is ő dirigált Nic-cel pár évvel ezelőtt. Ezek után talán többen is meggondolják (mi, és a színészek is), hogy neki kezdjenek egyáltalán a mozinak, akkor már szívesebben mennek ki trécselni a jószívű, aranyos szomszédnénivel, és bácsival… ja és magyar cím: Kínos közelség, aha...

Címkék: 4 lakeview terrace

The Wackness (2008)

inmfc - 2009.01.01. - Szólj hozzá!

 

Na ez volt kérem szépen az, amelyik átcsúszott erre az évre, s ez volt az, amelyik elmondhatja magáról, hogy ő lett a number one, már ha értitek mire célzok. Hisz, ez a legtöbb esetben csak hálátlan feladat, tudod elsőnek lenni, nem a toplistán, hanem elsőnek lenni, az évben, nem mindig jó dolog, s nem mindig úgy sül el, ahogy azt talán szeretnénk, szerettük volna. Lehet hogy pusztán, csupán én vagyok oldschool, de szeretem megadni a módját, ennek az éves mizériának, azaz, hogy mi az utolsó megtekintett, vagy az éppen első látott darab az évben. Nekem ennek hát hogy is mondjam hagyománya van. Mert az álmoskönyvek is úgy tartják, hogy amíg az utolsónak egy tisztes lezárást kell produkálnia, addig az elsőnek meg, meg kell adnia a kezdőlökést az évre…
De akkor örömmel jelentem, meg nagy mosollyal az arcomon világgá kürtölhetem, hogy ez a Wacknessnek sikerült, úgy ám. Megadta az alaphangot, a kezdőlökést, taps. Ez amolyan tinédzseres depis film lenne, de azért ennyire nem egyszerű helyzet, mert ebben más is, s több is van, valamint a tálalás sokkal egyedibb, mint amit eddig láthattam, láthattunk. Nincs mese (az élet nem gyerekjáték), irány a fagylaltos kocsi, gyere és tarts velem a továbbiakban.
 
 
Nem kertelek, ez bejött. Az egész életuntságával megfogott. Mert hiába is áll egy-két pillanatban mosolyra az arcom, ez akkor is, ilyen lélekrombolós film, ami igazán csak akkor éri el a hatást, s akkor fog működni úgy isteniesen, ha te is éppen rossz passzban ülsz oda elé. Talán ez a titok nyitja, de ami biztos, hogy a Wackness jött, látott, győzött.
 
Ahogy írtam tehát, sötét fejjel érdemes leginkább bepróbálni.  Ha körül kéne írnom, ilyen activity formában, akkor úgy nézne ki ez az állapot, hogy épp elegünk van az életből, a halálba kívánunk mindent, s mindenkit, s az agyunkra megy az állandó a gebasz, ami percenként üt be. Az élet ver rendesen, már nem tudsz mit kezdeni magaddal, nem tudsz senkihez fordulni, egyedül vagy, csak saját magadra számíthatsz, senki másra. Azaz a megfejtés a filmben is elhangzott: az élet szívás. A gyógyszerek rabjává válsz, és még a dilidokihoz (aka. pszichológus) is eljársz, némi jó tanács fejében. Se csajod, se barátod, se normális életed…
Na valahogy így néz ez ki főhősünk esetében is. Viszont itt azért még akadnak újdonságok, és érdekességek.
 
Luke, a leérettségizett srác, nem más, mint drogdíler. Annak a képen is látható fagylaltos kocsinak is ez a funkciója. Nem fagyi van ám a fémdobozban négy keréken, hanem hamisítatlan, kiváló termék, cucc, fű, mariska, marihuána minden mennyiségben. Szállítja, eladja és gyűjti a pénzt egyéb okok miatt. S hát ’94-ben NYC-ben, mert azért visszaforgattuk az idő kerekét rendesen, szóval már akkor is volt kereslet, ami így nem volt egy rossz foglalkozás. Mindig úton van, de barátai még sincsenek. Pénze van, csaja nincs. S hiába is szeretne tenni, ellenne, nem tud. Bár még pszichológushoz is eljár, - akinek ugyancsak marihuánával fizet.
 
"My life sucks.
I swear, it sucks."
 
Tehát, amint az eddig is kiderül nem egy szokványos filmhez van szerencsénk, s ez csak jó lehet számunkra nézve. Két ember, akik azonos érzelmi szinten helyezkednek el. Mindketten csak a rossz dolgokat látják mindenben, tisztára pesszimista hangulat uralkodik végig a filmen. Amiből persze néha van kikacsintás, kitekintés a néző felé, hogy az ne ölje már meg magát, de szenvedés ez akkor is minden szempontból. Ez önemésztés, állandó önsanyargatás, s az életnek középujjat való felmutatás felsőfokon. De sírni azért nincs is idő, mert állandóan úton vagyunk, egy percre nem áll le a film. Ez az, ami miatt dicsérhető legfőképp. Új helyszínek, új arcok, nagyon frankó párbeszédek, meghökkentő jelenetek, és egy aprócska kis amerikai szellő, ami csak másodpercekre tud bezavarni a képbe. De ez semmit sem von le a Wackness érdemeiből. Hisz a hibátlan kezdés és a befejezés oltári nagy. Különösen a the end ász, baromira, tanítani kéne, úgy bizony.
Egy szó, mint száz a forgatókönyv ügyes húzás, nem éppen vigyori embereknek találták ki, de nem is ez a lényeg. Van benne minden az életből, ami egy felnőttnek adatik, s kell, hogy meglegyen, átérezze. Szerelem, barátság, ami a két legfontosabb tényező, alappillér a családon kívül, s igen, a család is képbe kerül. Mindez a nehéz az élet tükrében. Elhangzanak nagy mondatok is, „ne legyél olyan, mint én”, de ezek elfelejthetőek, s szemet hunyhatok felette.
 
A zenének nagy szerepe van a Wackness esetében, vagy inkább kiemelkedő. Tudniillik Luke, kazettákról nyomatja a zenét…milyen rég is volt már…és az akkori zenei hip-hop élet nagyja megszólal a film alatt, persze akkor, amikor azt kell, jó választás volt itt mindegyik. Nekem bejött annyira, hogy a Soundtrack már napok óta csücsül a lejátszón, rongyosra hallgatva.
 
Szereplők? Ez nem kérdés! Josh Peck-re öltötték ezt a figurát, komolyan mondom. Baromi hitelesen hozta ezt a depis tinédzsert. Csak úgy áradt belőle ez az érzés, kajakra tetszett. Kíváncsi is lettem rá, nagyon, figyelemmel kísérem ezután, az biztos. S aki még mellett nagy arc volt, az persze Ben Kingsley. A film után nevettem csak fel nagyokat, hogy nem semmi krapek ez a Ben. Ezer oldalát ismerhetjük meg, s majd mindben szenzációsan hozza a szerepét. Legutóbb bérgyilkos volt, azelőtt meg nyomozó, most meg dr., füvet szívva. Mondom én, nem semmi. De láthatjuk Famke Janssen-t, sokáig, aki gyönyörű, míg az egyik Olsen lányt, nem sokáig…nem kérdés melyiknek örültem igazán…ja és itt van még a junos csaj Olivia Thirlby..
 

Sokat nem lehet itt ragozni, ezen. Ugyanis a Wackness működik, telibe talál. S téged is magával ragad. Mondom, van egy pár kilengés, ami nem annyira zavaró, hisz ha ezektől eltekintek, akkor ez a független film, mert arról van szó, csak hogy ez is világos legyen, minden percét megéri az életemből. Ilyenkor aztán nem sajnálom, hogy nem egy idióta vígjátéknak, vagy nagy igazságokat tartalmazó drámának feküdtem neki, itt az év elején, hanem ennek, ami a nyolcasát túlontúl kapja, nagyon is. A végére már csak egy kis fülhegyezés marad hátra, ízelítő a zenékből, tessék csak belehallgatni:

 

 
The Wackness OST

Címkék: 8 the wackness

BÚÉK

inmfc - 2009.01.01. - 2 komment

 

Bo..bo...bo...Boldog Új Évet Kíván az FFK! 

s bízom benne, hogy jövőre is sokat lesztek itt  :)

Made in 2008 - ToP 10 - inmfc

inmfc - 2008.12.31. - 3 komment

A 2008 órái meg vannak számlálva. Hamarosan éjfélt üt az óra és egy koccintással átlépünk az új évbe. De mielőtt erre még sor kerülne, nem árt számot adni az idei év legjobbjairól, szerintem. Úgy gondoltam, hogy a legek rovathoz képest (na az igen jó lett), itt aztán tényleg nem kell megagyarázni a listát, a bizonyítványt, mert ezek tényleg azért vannak ott, mert szerintem megérdemlik, s kiérdemelték, meg hát egyrészt mindegyikre kattintva ott a krikitka, azt be is bizonyosodik, miért van ott, ahol, meg másrészt az említett legekbe mindegyik szerepel valamilyen szinten, ott is dicsértem eleget:) Ezeknél jobbat én nem láttam, de rosszabbat azonban, sajnos, már sokkal többet. 

Ha dönteni kéne, akkor azt mondanám, hogy nem volt rossz évünk...de jó se. Inkább erről is akkor lenne érdemes beszélni, vitázni, ha már az összes nagy durranást és ismeretlenül nagyot szóló filmet sikerült megtekinteni végérvényesen, viszont erre még várni kell. Emiatt irigykedek is rendesen sokakakra, akiknek már volt szerencséjük bepillantást nyerni ezekbe, engem csak az a tudat vigyasztal, hogy így jövőre legalább még több jó film (remélem) fog várni, minden bizonnyal. Azonban ha mégis az eddig látottakból indulok ki, akkor több volt itt a meglepetés, a megdöbbenés, mint amire vártam volna. S ezzel el is árultam magam, hogy sok volt a betli, meg felsülés, sajnos. Nagy volt a kabát, és a hájp ereje mindent vitt, azaz kicsit a minőség rovására ment, de ezzel a gondolattal már régóta meg kell barátkozni, így vagy úgy.

Átalában egy ilyen lista "szerkesztésekor" én, jómagam, elsősorban, abból a kérdésből indulok ki, hogy vajon pár év múlva, ha megkérdezik milyen jó filmet láttam '08-ban, akkor tudjak mit megemlíteni, vagy legyen mire emlékezni, amivel az évet össze tudom kötni vagy fordítva. Értem ezalatt, hogy megint pár év múlva rákérdeznek xy filmre, akkor minden gondolkodás és kertelés nélük tudjam rá vágni a választ, hogy igen, na ez biztosan '08 volt. De ami mégis csak a legfontosabb, azok a kedvencek, az élmények, amelyekkel ezek a filmek engem lekenyereztek, vagy "megajándékoztak". S hiszem azt, ez a legfontosabb, nyomos érv, ilyenkor. Tessék itt vannak lehet ámulni meg bámulni, azért itt se fordult a feje tetejére a világ, na. S itt is halkan jegyezném meg, my list...


A TOP 10 2008-ban:

 

10.Hellboy II.

"I can't smile without you...Na erre inni kell"

9.Tropic Thunder

"Soha ne nyomd fullba a kretént"

8.Iron Man

"na ki vagyok? Tony Stark, ááh"

7.Wanted

"itt semmi sem elképzelhetetlen. Ó baszki"

6.Rambo

"Szilveszter viszatért, avagy Go Home"

5.Smart People

"Okos embernek lenni se jó?"  

4.Let The Right One In

"Are you vampire?"

3.Gran Torino  

"A rasszista gennyláda megpuhul"

 2.Wall-E

"Milyen szép is a robotszerelem"

1.The Dark Knight

"Joker vs Batman"

 

/ami kimaradt s lemaradt a listából,az a Red, a Rise of the Footsoldier, JCVD (azért mégis), s a Doomsday/

 


 

Én ezzel a listával búcsúzok el 2008-tól! Köszönöm mindenkinek, olvasónak, kommentelőnek, hogy velem, velünk tartottak ebben az évben is, remélem, hogy ez a jövőben se fog megváltozni.

 Jó Filmekben Gazdag Boldog Új Évet Kívánok!


Made in 2008 - top 15

a gépész - 2008.12.31. - 9 komment

MY TOP 15, 2008-ban:

15. Narnia Krónikái 2.
14. A másik Boleyn lány
13. Ananász express
12. 21 – Las Vegas ostroma
11. Mamma Mia
10. Trópusi vihar
9. Wanted
8. Hívatlanok
7. Nyolc tanú
6. Halálfutam
5. Tükrök
4. Batman
3. WALL-E
2. Taken
1. Cloverfield

 

süti beállítások módosítása