Na ez volt kérem szépen az, amelyik átcsúszott erre az évre, s ez volt az, amelyik elmondhatja magáról, hogy ő lett a number one, már ha értitek mire célzok. Hisz, ez a legtöbb esetben csak hálátlan feladat, tudod elsőnek lenni, nem a toplistán, hanem elsőnek lenni, az évben, nem mindig jó dolog, s nem mindig úgy sül el, ahogy azt talán szeretnénk, szerettük volna. Lehet hogy pusztán, csupán én vagyok oldschool, de szeretem megadni a módját, ennek az éves mizériának, azaz, hogy mi az utolsó megtekintett, vagy az éppen első látott darab az évben. Nekem ennek hát hogy is mondjam hagyománya van. Mert az álmoskönyvek is úgy tartják, hogy amíg az utolsónak egy tisztes lezárást kell produkálnia, addig az elsőnek meg, meg kell adnia a kezdőlökést az évre…
De akkor örömmel jelentem, meg nagy mosollyal az arcomon világgá kürtölhetem, hogy ez a Wacknessnek sikerült, úgy ám. Megadta az alaphangot, a kezdőlökést, taps. Ez amolyan tinédzseres depis film lenne, de azért ennyire nem egyszerű helyzet, mert ebben más is, s több is van, valamint a tálalás sokkal egyedibb, mint amit eddig láthattam, láthattunk. Nincs mese (az élet nem gyerekjáték), irány a fagylaltos kocsi, gyere és tarts velem a továbbiakban.
 |
Nem kertelek, ez bejött. Az egész életuntságával megfogott. Mert hiába is áll egy-két pillanatban mosolyra az arcom, ez akkor is, ilyen lélekrombolós film, ami igazán csak akkor éri el a hatást, s akkor fog működni úgy isteniesen, ha te is éppen rossz passzban ülsz oda elé. Talán ez a titok nyitja, de ami biztos, hogy a Wackness jött, látott, győzött.
Ahogy írtam tehát, sötét fejjel érdemes leginkább bepróbálni. Ha körül kéne írnom, ilyen activity formában, akkor úgy nézne ki ez az állapot, hogy épp elegünk van az életből, a halálba kívánunk mindent, s mindenkit, s az agyunkra megy az állandó a gebasz, ami percenként üt be. Az élet ver rendesen, már nem tudsz mit kezdeni magaddal, nem tudsz senkihez fordulni, egyedül vagy, csak saját magadra számíthatsz, senki másra. Azaz a megfejtés a filmben is elhangzott: az élet szívás. A gyógyszerek rabjává válsz, és még a dilidokihoz (aka. pszichológus) is eljársz, némi jó tanács fejében. Se csajod, se barátod, se normális életed…
Na valahogy így néz ez ki főhősünk esetében is. Viszont itt azért még akadnak újdonságok, és érdekességek.
Luke, a leérettségizett srác, nem más, mint drogdíler. Annak a képen is látható fagylaltos kocsinak is ez a funkciója. Nem fagyi van ám a fémdobozban négy keréken, hanem hamisítatlan, kiváló termék, cucc, fű, mariska, marihuána minden mennyiségben. Szállítja, eladja és gyűjti a pénzt egyéb okok miatt. S hát ’94-ben NYC-ben, mert azért visszaforgattuk az idő kerekét rendesen, szóval már akkor is volt kereslet, ami így nem volt egy rossz foglalkozás. Mindig úton van, de barátai még sincsenek. Pénze van, csaja nincs. S hiába is szeretne tenni, ellenne, nem tud. Bár még pszichológushoz is eljár, - akinek ugyancsak marihuánával fizet.
"My life sucks.
I swear, it sucks."
Tehát, amint az eddig is kiderül nem egy szokványos filmhez van szerencsénk, s ez csak jó lehet számunkra nézve. Két ember, akik azonos érzelmi szinten helyezkednek el. Mindketten csak a rossz dolgokat látják mindenben, tisztára pesszimista hangulat uralkodik végig a filmen. Amiből persze néha van kikacsintás, kitekintés a néző felé, hogy az ne ölje már meg magát, de szenvedés ez akkor is minden szempontból. Ez önemésztés, állandó önsanyargatás, s az életnek középujjat való felmutatás felsőfokon. De sírni azért nincs is idő, mert állandóan úton vagyunk, egy percre nem áll le a film. Ez az, ami miatt dicsérhető legfőképp. Új helyszínek, új arcok, nagyon frankó párbeszédek, meghökkentő jelenetek, és egy aprócska kis amerikai szellő, ami csak másodpercekre tud bezavarni a képbe. De ez semmit sem von le a Wackness érdemeiből. Hisz a hibátlan kezdés és a befejezés oltári nagy. Különösen a the end ász, baromira, tanítani kéne, úgy bizony.
Egy szó, mint száz a forgatókönyv ügyes húzás, nem éppen vigyori embereknek találták ki, de nem is ez a lényeg. Van benne minden az életből, ami egy felnőttnek adatik, s kell, hogy meglegyen, átérezze. Szerelem, barátság, ami a két legfontosabb tényező, alappillér a családon kívül, s igen, a család is képbe kerül. Mindez a nehéz az élet tükrében. Elhangzanak nagy mondatok is, „ne legyél olyan, mint én”, de ezek elfelejthetőek, s szemet hunyhatok felette.
A zenének nagy szerepe van a Wackness esetében, vagy inkább kiemelkedő. Tudniillik Luke, kazettákról nyomatja a zenét…milyen rég is volt már…és az akkori zenei hip-hop élet nagyja megszólal a film alatt, persze akkor, amikor azt kell, jó választás volt itt mindegyik. Nekem bejött annyira, hogy a Soundtrack már napok óta csücsül a lejátszón, rongyosra hallgatva.
Szereplők? Ez nem kérdés! Josh Peck-re öltötték ezt a figurát, komolyan mondom. Baromi hitelesen hozta ezt a depis tinédzsert. Csak úgy áradt belőle ez az érzés, kajakra tetszett. Kíváncsi is lettem rá, nagyon, figyelemmel kísérem ezután, az biztos. S aki még mellett nagy arc volt, az persze Ben Kingsley. A film után nevettem csak fel nagyokat, hogy nem semmi krapek ez a Ben. Ezer oldalát ismerhetjük meg, s majd mindben szenzációsan hozza a szerepét. Legutóbb bérgyilkos volt, azelőtt meg nyomozó, most meg dr., füvet szívva. Mondom én, nem semmi. De láthatjuk Famke Janssen-t, sokáig, aki gyönyörű, míg az egyik Olsen lányt, nem sokáig…nem kérdés melyiknek örültem igazán…ja és itt van még a junos csaj Olivia Thirlby..
Sokat nem lehet itt ragozni, ezen. Ugyanis a Wackness működik, telibe talál. S téged is magával ragad. Mondom, van egy pár kilengés, ami nem annyira zavaró, hisz ha ezektől eltekintek, akkor ez a független film, mert arról van szó, csak hogy ez is világos legyen, minden percét megéri az életemből. Ilyenkor aztán nem sajnálom, hogy nem egy idióta vígjátéknak, vagy nagy igazságokat tartalmazó drámának feküdtem neki, itt az év elején, hanem ennek, ami a nyolcasát túlontúl kapja, nagyon is. A végére már csak egy kis fülhegyezés marad hátra, ízelítő a zenékből, tessék csak belehallgatni:
