Arról van szó akkor röviden, hogy a fent említett Darren egy megegyezés következményeképp félvámpírrá „változik”, lesz. Csak azért, hogy legjobb titkos barátja életét megmentse, akit meg egyébként ő küldött a kórházi ágyra azzal, hogy ellopta a rémségek cirkuszából azt a pókot, ami aztán megharapta a fiút. Érted? A lényeg azonban, hogy Darren eltűnik, megszűnik létezni, eltemetik meg minden, aztán csatlakozik a mentorhoz, a cirkuszhoz, de persze neki hatalmas (világmegmentő?) szerepe lesz a dolgok alakulásában, a későbbiekben, úgy ahogy a legjobb barátnak is, aki megtalálja a saját oldalát, a másik oldalt éppen. Még mindig nem érted? Nem is kell, majd nézés közben úgy is minden jön magától – azt mondom.

 

Amikor már a vámpírtémára is igaz lesz a lerágott csont szindróma, akkor jön egy újabb, csak hogy kövesse a divatot, amire jelen pillanatban igazán semmi, de semmi szükség nincsen. Bármennyire is kritikusan hangzott ez utóbbi mondat a számból, annyira igaz ez kérem szépen, de annyira. Egyszerűen az a helyzet, hogy ezt jegelni kéne most, s majd pár év múlva újra nekiülni, összeülni, mert ez a előkeresünk egy könyvet, ahol tutira említetést tesznek egy vámpírról, s az majd biztosan bejön a fiatalabb generációnak elképzelés ma már irtó kevés lesz és lett. Akkor is, ha éppen a Twilight láz valamennyire feltüzeli a népet (tiniket)… Azt se kell és lehet persze elfelejteni, hogy nekik készülnek elsősorban ezek a mozik, rendben van, de azért nem hiszem, hogy ez bárkinek is minden igényt kielégítő szórakozás lenne éppen, ami láttán azonnal vámpírosdit szeretne játszani majd a testvérével, at home.

 

Szó se róla, oké, itt is több könyvet gyúrtak össze eggyé, kvázi biztos megizzadtak nagyon ezzel az okosok, de azért simán eleresztették a saját képzelőerejüket is, itt és ott, aminek aztán meg is lett az eredménye. Hiszen, egy kész átlag produktum készült a széles palettára, olyan semmilyen, amiben a történet siralmas, klisés, és buta, s amit egyedül csak a színészek vagy a jó dumák, helyenként mosolygós snittek tudnak megmenteni, feledtetni velünk egy-két percre akár. Ennél több kell, mert a barátom vagy/vagy nem és a nem szívom ki a véredet soha de soha érzelemmentes komoly szövegeken inkább nevetni lehet, mint komolyan venni éppen. A könyvtől való elszakadások, a siralmas befejezés, gyenge pillanatok, szánalmas locsogások, fecsegések miatt, lásd: "Nem az számít mi vagy, hanem, hogy ki vagy” nehéz lesz akkor megmagyaráznom, hogy miért kap egy öt pontomat tőlem, mégis.

 

Magyarázom a bizonyítványom tehát, a kezdés, az első fél óra még rendben is volt, egészen berántott magával meg ebbe a világba, amit aztán ezzel a „szerződéssel” ásott alá végérvényesen. Ezek után, minden egyes újabb a dialógus a másikra tett rá még egy lapáttal - rossz értelemben vett persze. Majd a kis manók abban a szerzetes ruhában meg John C. Reilly szövegei, s szerepe viszi tovább a filmet a szememben. Ők az igazi megmentők, akiket aztán a nagy hálivúdi totál összecsapott befejezés is elnyel, mint ha nem is lettek, léteztek volna. De azért a kezemet a szívemre téve még mindig jobban kikapcsolt, mint az igazán fehér srácok, akik kergették a labdát az erdőben hobbi szinten. Négy helyett inkább öt pont, talán a következő rész is belefér még, de ahogyan egyre többet és többet gondoltam vissza rá az írás közben, úgy ugrott, tört fel minden egyes rossz emlék belőle, ami aztán egy mínusz pontot hozott magával, az eredeti hat helyett. Továbbra is tartom, tessék most erre ráülni, mint tyúk a tojásra, s addig hagyni, míg valami jobb ki nem sül belőle. Ha pedig mégse, akkor jöhettek majd azzal, hogy én megmondtam.