Alternatívák. Egy, továbbra is ott élni, maradni, mintha mi sem történt volna. Kettő, beugrani az autóba, s megkeresni azt a nagybetűs helyet. Az biztosan leszögezhető, hogy a legtöbben nem nagyon változtatnának a jelenlegi helyzetükön, csak beszélnének, vagy vitatkoznának róla, de nem tennének semmit. Ők a többség, de vannak kivételek, amik meg erősítik a szabályt éppen. Egy a lényeg, a mi párunk ez utóbbit, a kettest választva elindul az ismeretlenbe, belevág a nagy kalandba, hogy majd a gyereknek jó legyen akkor, ha megszületik. Mindent a gyerekért elvben mindössze csak annyi hiba csúszik, hogy az erősen iksz hónapba tartó már nagy hassal rendelkező anyuka sem marad ki ebből, kvázi utazik ő, vagy éppen vezet, nesze neked aggodalomfaktor. A terv a fejben, a térkép a zsebben, a szereplők az üléseken, míg a kilométerek fogynak, s perfect place meg egyelőre nem nagyon akad. Jó döntés volt ez?

 

Majd ahogy az egy roadmúvitól elvárható jó sok helyen megállnak, emberekkel találkoznak, barátokkal vagy csak ismeretlen arcokkal, de nagyon úgy néz ki csak is olyanokkal, ahol már van egy vagy több gyerek, így aztán bepillantást nyerhetnek egy picit a gyereknevelés fortélyaiba. Azt mondani se kell, hogy ahány ház, annyi szokás, valahol sok gyerek jut két szülőre, valahol kevesebb, de minden házban más szokások, gyereknevelési normák az elfogadottak. Lásd ahol a gyereket nem engedik babakocsiba ültetni például. Ezen kívül még azt is láthatják, hogy milyen nehéz is az élet egy gyerekkel magunk mögött. Mert nagy öröm az a családban, ez kétségtelen, viszont megölik a perceket, az órákat, amiket korábban szabadon lehetett eltölteni. Valaki szereti közel engedni magához, s el nem ereszteni, soha de soha, valaki pedig pont ellenkezőleg alig várja, hogy lepasszolja már a szomszédnak vagy másnak. A legszomorúbb eset az, amikor nem úgy alakul minden, ahogy azt eltervezték, a gólya nem hozza el, ilyenkor van szükség a szeretetre. A kakaóra, ami egy egésszé varázsolja az apát, az anyát, s gyerekeket egy családdá. Mert lehet szép ház, amiben szorosan összebújnak a felek, de szeretet és türelem nélkül ez nem valósulhat meg. Ilyenkor már kár azon siránkozni, hogy milyen élet is volt a gyerek megszületése előtt.

 

Sam Mendes roadmúvis romkomja szinte észrevétlenül, minden nagyobb hype nélkül került le a szalagról. Lehet ez véletlen, egy jó húzás, de ebben az esetben erről szó sincs. Az a biztos, hogy a direktor úr miután leforgatta a szabadság útjait, valami könnyebbre vágyott, valami kevésbé nyomasztót akart letenni az asztalra, a nézők szeme láttára. S ez az erőltetettség, erőlködés meg is látszik minden egyes képkockán. Az egésszel a problémám az volt, hogy nem igazán akart semmi újat mutatni. S igen ez már a legutóbbi darabbal kapcsolatban is megvolt, csak akkor volt egy hangulat, egy kellemetlen érzés, ami azt teljesen elfeledtette velem. Míg itt, egyszerűen nincs semmi, olyan, mintha nem is akarna semmiről szólni. Persze a fentebb leírt sorok valamennyire árulkodóak, de azok már mind-mind az egyes képkockák továbbgondolásai fejben.

 

Hisz, értem én, mit akart itt bemutatni Mendes, csak azt egy életképesebb, működőképesebb csomagolásban kellett volna tálalnia. De talán még a csomagolás a legkevesebb ez esetben, mert alapvetően a forgatókönyv miatt nem lehet(ett) teljesen átadni magunkat a mozinak. A mozinak, ami hangulatilag se tudott levenni a lábamról, mert a nevetés elmaradt, de ami nagyobb galiba, hogy a mosolygás is. Aztán még sokszor van olyan jelenet, amikor egyszerűen nem lehet nevetni, pedig nyilvánvalóan kellene. Kisebb felsülés ez. Továbbá a romantikus drámai részek se tudnak igazán nagy köveket dobálni a szívemre, hiába is szeretnének, akarnának. Kevés lett ez, amolyan felesleges jelzővel a tetején, amire lehetett volna építeni, de sokkal érzelmesebben, vagy akár csak lendületesebben, mosolygósabban.

 

Talán a színészek akartak még valamennyire, de aztán ők is beleszürkültek a nagy semmibe. A központi figurák, a fiatal pár első ránézésre furcsa kettőst alkotnak, de aztán valahogy megbarátkozol velük a mozi végére. John Krasinski és Maya Rudolph azért jó párt alkottak, félre értés ne essék, csak mégse tudtak világmegváltást hozni. Nekem kevés volt.

A mozi egyik legnagyobb pozitívuma a zenéje. Ez az, ami legtöbbször átlendít a holtpontokon, ilyen s még ilyen muzsikákkal. Alexi Murdoch-nak meg kijár a pirospont külön.

 

Az ost tehát formásra sikeredett, nagyon rendben van, ami azonban már nem mondható el a kész produktumról általában. Néha olyan érzésem volt, hogy nem igen tudta Sam, mit akar éppen. Egy romkomba csempész bele olykor-olykor érezhetően mély érzelmeket, üzeneteket, ami talán még nem is lenne akkora öngyilkos kísérlet, csak hát ezzel se tud megérinteni, megkapni, megragadni, inkább éppen ellenkezőleg. Na de száz szónak is egy a vége: az Away We Go négy egész pontot kap tőlem, gyerek előtt álló pároknak talán még mehet, de inkább reménykedem a jobb folytatásban direktor úr.