Zack and Miri make a Porno (2008)

inmfc - 2009.01.08. - 16 komment

 

Mióta, akartuk, s meg is kaptuk Candy-t, na azóta már azzal is tisztában vagyunk, hogy pornófilmet forgatni, bizony nem oly egyszerű dolog, mint azt a laikus elme gondolná, képzelné. Vagy, hogy a pornóban nem a hossz a lényeg, a történeten van a hangsúly, hanem az a fontos, hogy minél előbb, rövidebb idő alatt legyen az meg… Azaz, ha egy filmet a felénél kikapcsolunk, az elég gáz, így vagy úgy, ezzel szemben viszont, ebben a műfajban pont ennek van nagy jelentősége, akkor van csak igazán nagy értéke. Hadd ne részletezem! De mit ad Isten, nem kellett sokat várni, hisz most Zack és Miri próbált több-kevesebb sikerrel a tettek mezejére lépni, hogy aztán valahogy kikeveredjenek a nagy problémahegyekből. Szét a lábat...
 
 
Kevin Smith semmit se bízott a véletlenre. Echte pornósokkal vette magát körül, mármint a moziját, ne hogy felsülés legyen már a vége (az lett így is?). De hát erről szó sincs, hisz a film szépen hozza a poénokat, amit egy ilyen helyzetben el lehet lőni, sütni, na azt itt egy az egyben adják a nézőnek. Azonban ez még se elég, avagy a megváltáshoz, mind hiába, ennek se kellett volna ennyire erőltetetten átmenni romantikázásba, a nagy love-ba, meg ilyenek, mert az csak rosszat szült. Hiába nem szeretném felhozni, kénytelen vagyok, akkor is, hogy az I want Candy ebből sokkal többet hozott ki, és még a nagy romantikázást se nyomta le annyira a torkomon. S oké, értem én, hogy ezt is viccesen kell felfogni, mert az egész ilyen humoros dolog, de valahogy se sírni, se mulatni nem tudtam rajta.
 
Adott ugye a két barát, akik évek óta együtt laknak, vannak, rosszban-bajban, de most, hogy már őket is elérte, beüt az anyagi krach (kifizetetlen számlák), lépniük kell tüstént. Pénzt kell varázsolni, profitálni valamiből, mert nemsoká’ már fedél se lesz a fejük felett. Hosszas gondolkodás után döntenek úgy, hogy pornófilmbe fognak, mert ott a pénz.
 
Ez lenne tehát a sztori, így röviden, de nem sejtelmesen. Mert hát nem kell sokat várni, történet szinten. Értem ezalatt, hogy mindenki tudja a záró képsorokat, vagy egy idő után, a nézés közben is már kívülről fújja a dolgok alakulását. Elég egyszerű a képlet. Bár, ha meg utánagondol az ember, akkor meg beletörődik, hogy ebből a szkriptből mást nem lehetett, volna kihozni. S azért is mondom ezt, mert valamennyire szomorú vagyok. Hisz a film akár sokkal jobb is lehetet volna, ilyen témában. Nem működik, ez, úgy, ahogy kellene. Volt benne valami, amitől talán nagyobbat szólhatott volna.
 
Sajnos, a humor se mindig igazi. S igen, ezt embere válogatja. De legtöbbször, amikor úgy éreztem, hogy na ezen kellett volna röhögni - jelenet volt -, egyszerűen nem tudtam. Ilyenkor kerestem a hibákat, magamban, esetleg a filmben. Így aztán marhára el lehetett ábrándozni a film mellett. Amelynek ez a szerelmetes, romantikus ügye nálam nem jött be. Az állandó adok-kapok (buzulás ki tudja hány percen keresztül)  meg mi egymás, kicsit sokk volt.
 
De például a forgatásos, címválasztásos, vagy szereplőbrigád toborzásos jelenetek nagyon ászok voltak. Azonban ezek közé tettek bele olyan mérhetetlenül "életteli" drámai romantikát, és nem vicces periódusokat, hogy a néző, legszívesebben otthagyta volna. Tényleg a felénél. S nem hazudok, volt pár hangosabb nevetés, egy pár felejthetetlen snitt, képkocka, de a legtöbbje, akkor is nem volt annyira poénos. Bár ezen meg sokat vitázni, hogy egy ilyen filmben, amelyben pornó filmet forgatnak, mi mindent lehet. Nem tudom… Az biztos, hogy ez a fajta humor az én szívemhez nem nagyon áll közel. Ez amolyan Apatow féle hülyeség, szóval akinek azok bejönnek, annak ez se lesz csalódás. Mert igen csalódás, nekem az volt. Úgy tekintettem rá, hogy a sokat emlegetett cukros mázas alkotás után itt is lesz majd miért nevetni. De aztán rá kellett jönnöm a kettő nem ugyanaz. S nem csak azért, mert ott a főhősök nem szerepeltek a múviban, hehe. Hanem, mert az egész jobban klappolt, és volt egy hangulata. Itt meg teljesen más irányt vettek a dolgok, mint amire számtani lehetett. És hát e miatt fáj a szívem, nagyon nagy kár volt érte.
 
A pornó általi érzések be és kiteljesülését értem én, s láttam, de az, hogy a filmben sok értelme nem volt, annyi szent. Hisz mégis valami infó jól jött volna a vidről. Ám de nem, mintha nem is lett volna. Ehelyett inkább csöpögős vallomások tetézik az amúgy se rózsás helyzetet. S itt is bele lehet magyarázni, hogy hát figurázás, meg komédia, ne vedd mellre és komolyan. Viszont biztos nem én vagyok az egyedül, aki elszontyolodott a végére, mást várva.
 
A színészek, úgy ahogy jók voltak. Seth Rogen hozta a szokásos hülye formáját. Továbbra se bírom a palit, ez van. Így ne várjátok, hogy körbedicsérjem. De sajnos a „társa” se volt nagy szám. Azonban, nagyon nem hibáztathatom őket, no mindegy. Egy kicsit azért mégis, mert még a mellékszereplők is egynéhány esetben felülmúlták  a nagy főszereplőket... Naja.
 

Az igazság az, hogy erre sokáig nem fogok emlékezni. Még akkoriban, emlékszem sok pénzt nem tettem arra, hogy én jól és jót fogok szórakozni egy pornófilm a filmben lévő koncepción, de a cukrosnéni aztán rám cáfolt, rendesen. S talán ezért is adtam esélyt ennek. Amit persze nem bánok, a jó poénok miatt, de így is csak egy hatos, semmi több. Egyszer emészthető, kétszer kizárt. Van akinek ez beteg lesz, de valaki pont ezért bírja. Szóval senkit nem beszélek le, mert hát a posztere például nagyon good, azonban a maximális szórakozást nem tudom garantálni.  

 

Címkék: 6 zack and miri make a porno

Appaloosa (2008)

inmfc - 2009.01.07. - 10 komment

 

Most bevezetésképpen, előjáróban kezdhetném azzal, hogy a western örök és hallhatatlan, hogy az utóbbi években azért így vagy úgy de le voltak kenyerezve a vadnyugat megszállottai, hogy egy kiváló "ajánlattal" és "börtönvonattal" (mert ezek voltan igazán azok) minden kívánsága teljesült a filmbuzinak, hogy a műfaj tényleg hamvaiból támadt fel, és hogy nem utolsó sorban még a színészek is ott állnak a műfaj mellett és mögött, látnak benne némi fantáziát, meg egyéb mást, hogy újra elővegyék ezt. De minek, kérem szépen? Ha erről már úgy is mindenki tud, és minek, ha van egy Ed Harris-ünk, aki tisztában van ezekkel a dolgokkal, és látja a kiutat, a fényt, az alagút végén…vagy mégsem...
 
 
Az Appaloosa tehát Ed Harris keze munkáját dicséri. Nem csak direktora, hanem actorja is egyben a darabnak, - meg sok más mindene, olvass tovább, s mindenre fény derül. Annak, amelynek félig-meddig sikerült is a régi jó western hagulatot felidézni, bennem. Az emlékeket újra előbányázta jó mélyről, és segített mindent vadnyugatinak látni. De nem egészen, mert csak félig.
 
Arról van szó, hogy a két seriffet, a két jóbarátot, felbérli egy kisváros (Appaloosa), hogy védje már meg őket a csúnya, és rossz emberek ellen, a vadnyugaton. Munkába is állnak, annak rendje módja szerint, de egy nem várt vendég teszi be a lábát, egy nő, aki aztán rendesen felkavarja, felpezsdíti az állóvizet, ha lehet így fogalmazni. Innen pedig már kitalálható...
 
A régi jó tartalmak új köntösbe való csomagolása, manapság nagy divat, nem csak a filmes piacon, ugye. S ahogy arra már tettem utalást, a western, mint műfaj is újra előlépett, ismét számolni kell vele, most, és a továbbiakban egyaránt. Ezek az újak, azonban akármennyire is szeretnék a jó régi darabokat lekövetni, valahogy s valamiért se hogy sem sikerül nekik. Persze ez már vitatrágya is lehetne, hogy akarják ezt egyáltalán elérni, vagy sem? Mert biztos, hogy akarnak valami mással, és egy kicsit újjal előrukkolni, a Lucky Luke-on felnövő és edzett nézőnek. Azonban nem minden új talál fülekre, sajnos. A börtönvonat esetében némileg egyszerű volt a történet és a képlet, hisz ott egy remake-ről lévén szó, sok mindent nem kellett kitalálni, megalkotni, megírni, hisz az úgy volt egész, ahogy volt. Meg volt írva. Ed Harris-nek ezzel szemben, aki még írói teendőket is ellátott, szóval neki nem volt ilyen könnyű dolga. Bár butaság lenne azt állítani, hogy ilyet még nem látott a világ, mármint sztori szinten, ugyanis aki kicsit is képbe van a műfajt illetően, annak nem jelent nagydolgot, nagy székről leesős élményt ez a védjük meg a várost a rosszarcok ellen.
De hát miket is beszélek, aki szereti a westernt, az ezért szereti. S most lehet, hogy nem spagettiwestern-nel van dolgunk, de ezeknek a filmeknek egy az egyben meg vannak az üzenetei, és mondanivalói, a kemény jelenetei, párbajai, s a mindent elsöprő atmoszférái, lassításai, szép képeken túlon túl. S ezzel tisztában is volt a direktor úr, annyira, hogy megpróbált ebből mindent belepréselni ebbe az Appaloosa-ba, mondanám több-kevesebb sikerrel. Mert hát a túl sok is néha megbosszulja magát, kvázi nem mindig az a jó.
 
A film egy elég vegyes érzéseket zúdít az emberre, a nézőre. Nem tud, egyszerűen annyira magával ragadni, hogy tényleg ámuljak és bámuljak, mint éppen az Ajánlat esetében az megtörtént. Igaz, hogy sokban ez sem különbözik társától, de még se tudja elérni a hatást. Manapság jobban a dráma vonalára állt be a filmpiac. Lehet ezzel egyetérteni, meg nem is. Ami biztos, hogy ezt a filmet is sikerült nagy unalomba fullasztani miatta. Lényegében ha nagyon élcelődő akarok lenni, akkor azt mondanám, hogy ez is amolyan westernecske, ami végül is nem lett az. Már csak azt nem érteni, hogy a nő miért került a képbe? Van egy olyan álláspontom, hogy nélküle ez sokkal melegebb lett volna, mint ő vele. Megint csak az én naivitásom, de alig-alig látok nagy puskaporos hadelhadot, az egész egy ilyen szép, lassú, komótos, nem sokat bevállaló szkript, kár volt érte, na.
Pedig ez a két barát, ahogy elérkezik a városkába, s ahogy kitűzi az ajtóra a saját kis törvényeit, az igen csak pofásra, s figyelemfelkeltőre sikeredett. Azonnal megjön a westernre kiéhezett néző étvágya. Bizakodik, rendesen, hogy itt aztán a rosszarcok megjelenésével elindul majd valami meleg dolog. Ezzel szemben, csak puhatolózás, meg egy-néhány szigorúbb tekintetre telik, s ezek mellett nem lehet érezni a nagy feszültségeket, a nagy igazi echte vadnyugati atmoszférát. S erre a válasz, nem is lehetne más, mint hogy az egész film átmegy ilyen barátságos, szerelmetes sztoriba, ami aztán meg is pecsételi a rendesen túlfűtött néző elvárásait, és reményeit, a végre tekintve. Az Appaloosa mindent összevetve kevesebbet hoz a kelleténél, a vártnál. Talán jó tanácsként modnanám, hogy nem egy vérbeli westernre kell számítani, hanem csak lightosan, olyan szódával elmegy szinten.
 
S hogy mi menti meg a filmet teljes lebőgéstől? A színészek, a párbeszédek, s a muzsika. Bár a befejezés is rendben van, ámbár lehet, hogy addigra már minden figyelme a nézőnek tovaszállt, szóval csak azért tetszik neki.
Amiért megéri nagyon megnézni, azok a jól megírt dialógusok, kizárólag miattuk lehet, és érdemes időt szánni, valamint a színészekre. Ed Harris-ről eddig is tudtam, tudtuk, hogy nem egy rossz színész. Ezzel a kőkemény tekintettel, magabiztossággal, és megingathatatlansággal tette széppé azokat a perceket, amiknek bizony az ő rendezésében, írásában bukatók vannak, rendesen. S hát Viggo is nagyon jól hozza a szerepét. Öröm volt látni, két ilyen fazont egymás mellett. Régen láttam már ennyire masszív, ennyire jó kettőst filmben. Nagyon jól kiegészítették egymást. Ez a nagy adag piros pont nekik. Kicsit irritáló, zavaró pont volt az Appaloosa-ban Renée kisasszony feltűnése és játéka. Minden kétséget kizáróan hozta azt amit elvártak tőle, de valamiért, ahogy fentebb írtam is, nem volt nagy szerepe, még ha tudom is, hogy ő nélküle, egy teljesen más forgatókönyvet kellett volna írni, az asztalra tenni. 
 

Nem volt az igazi. Hibák, s hiányosságok is akadtak bőven. A hangulat se volt az igazi. Viszont a játékok, a jóleső párbeszédek, a nagy duó, s az egy-két eltalált kép miatt nem lehet nem adni rá legalább egy hat pontot. Mert mégis csak maradjunk a realitás talaján, a western nem halott, tehát örök, csak ezúttal ennek, az Appaloosa esetében, vajmi kevés látszata volt. Talán legközelebb. Egyszer megérte, de többször nem tudom, hogy lenne e bátorságom leülni elé, csak végigpörgetve, a legjobb jelenetekért, legfeljebb. Ja és mostanság ugye szokás lett énekel(get)ni, így Ed Harris se maradhatott már ki. Hallgasd hát te is:


 


Youll Never Leave My Heart - Jeff Beal & Ed Harris

Címkék: 6 appaloosa

Slumdog Millionaire (2008)

inmfc - 2009.01.06. - 15 komment

 

Ahogy, azt bölcs és tanult kollégáim mondják, mondanák, Danny Boyle, bizony megmutatta nekem, nekünk, nektek, hogy hányas is a kabát! A sarkára állt, és mert nagyot húzni. Nem kicsit, tudod, nagyot. Olyat, amitől egy ideig nem szabadulsz, vagy ami nem ereszt el egyhamar. Jelentem tisztelettel, jól tette, de még mennyire jól. Mekkora öröm már, ez az embernek, a nézőnek, aki úton útfélen csak a kelet varázsát hangoztatja. S ő tényleg nem szarozott, hanem bevállalta férfiasan, bollywood felé vette az irányt. Éljen! Végre valahára valakinek kinyílt a szeme, s meglátta az Indiában rejlő kiaknázatlan lehetőségeket, potenciált. Nem kérdezett, nem is válaszolt. Nem remake-lt, hanem egy regényt vett a hona alá…. s mindehhez, hogy kapcsolódik Vágó Pista indiai haverja?
 
 
Nincs ember a világon, aki ne ismerné a Legyen Ön is Milliomos televíziós vetélkedőt? Nincs olyan ország a világban (oké túlzás persze), ahol ne adtak volna legalább egyetlen „szériát” is ebből, a közkedvelt kvízjátékból. Az emberek szeretik nézni, lehet csak azért, hogy okosodjanak, lehet csak azért, hogy irigykedjenek, vagy nem utolsó sorban izgalmakra vágynak - aki a néző szemszögéből ítéli meg tehát a műsort, az valahogy így látja. Aki meg már ült valaha is abban a bizonyos székben, annak pedig egy felejthetetlen élmény volt, minden bizonnyal. Persze nem mindenkinek, hisz sokan üres zsebbel, vagy kevesebbel távoztak, mint azt előre várták volna saját maguktól. Sokan csak a hírnév, a pénz miatt választják ezt az utat. Bár nem választják, hanem kiakarják próbálni a tudásukat, hogy pontosan mennyi is az annyi… Vagyis ezek gondolatok születnek meg az ember fejében, akkor amikor egy ilyen tévés műsort lát a két szép szeme előtt…
 
Viszont Indiában, ennek, még nagyobb jelentősége van. Hivalkodás, pompa árnyékában bizony ott vannak a nyomornegyedek, ahonnan nem könnyű kiutat találni. Hisz ez egy kiút. Bár igaz, hogy sokan sokféleképpen ellőtték már ezt a puskaport, vagy lehet nevezni aprócska üzenetnek is akár, azonban a film nem hagyja, hogy felsülés legyen a vége. Szépen, hangulatosan, nem erőltetetten, csak néha kisebb sablont kapunk tőle, általa. De visszatérve ez egy nagybetűs kiút, ami lehet kiskapu, egy menekülés. Egy menekülés az életből, kvázi a régmúlt magunk mögött hagyása. Egy kitörési lehetőség- a sok rosszból, a megannyi bajból, ami ért minket addig a szent pillanatig. Azaz esélyt adhat a megszökésre. Egy másik életbe.
 
Van, akinek egy kicsi is elég lenne, de van aki meg nem elégszik meg azzal, és többet, csak többet akar. Ám mégis él olyan ember, akit ez nem is annyira vonz. Ő nem feltétlenül ezen okok miatt játszik, milliókkal. Ő életekkel, érzelmekkel játszik, miattuk. Egy valaki miatt.
Bár ő se és mi se tudjuk, mi lesz a következő kérdés, hogy mi fog feljönni az idegtépő muzsika alatt, ám kockáztat, mert hiszi, hogy d: meg van írva. Na igen és akkor elérkeztem a kérdésekhez…
 
Bibliofil, sokat látott és olvasott, pápaszemes egyének látszólag nem ismernek akadályt, nekik ez nem lehet nagy kunszt. Egy kérdés, négy alternatíva, három segítség, meg a tömény lexikonokon edzett tudás ott a szürkeállományban. Ám mind hiába! Elvéreznek, előbb, vagy utóbb. Vajon létezik e valaki, aki tudja az összes kérdésre a választ? Aki elviheti a nagy busás főnyereményt? Ki lehet ő? Miért pont ő? Mit tudhat, amit mások nem ismernek öregfejjel? Egy fiatal, aki meghazudtolva korát, s szármázást, ahonnan jött…némileg keresztbe téve a műsornak lép egyre feljebb és feljebb a kérdések sorában. Tudja a választ, a válaszokat. Ennyire egyszerű. Az élete az, ami segít neki ebben, abból merít. Szenvedett, örült, sírt, bánkódott, nevetett, barátokat vesztett - talált, és ki tudja mi minden mást csinált, élt át addig. De ő mindent kibírt, átvészelt, csak egy valaki miatt. S a játékban is a mindent eldöntő utolsó kérdésig vezető utat is ő neki ajánlja, ő miatta „csinálja”. A beteljesülhetetlen szerelem, ugye…
 
A Slumdog Millionaire egy ízig-vérig bollywoodi alkotás. Az hogy nem megy át tánciba, meg éneklősdibe, hát csak Danny Boyle érdeme lehet. Az is igaz, hogy eddig kevés olyan indiai filmet láttam, amiben ezeknek ne lett volna szerepe, hangsúlya, vagy akár csak pár perce, de ez így volt rendjén, Danny fogta a gyeplőt, s nem eresztette el, mindenki örömére. Ezzel szemben persze bollywood továbbra is melengeti majd szívemet, azonban mégis élvezet ilyet is látni. Összefoglalva könnyed, mosolygós, megdöbbenős, izgulós, szerelmetes darab ez. Ám az érzelmeket annyira jól tálalja, és annyira jól facsarja ki, hogy az nem tud megesni. Nem tud csöpögőssé, vagy nagy melódrámává alakulni.
 
In medias res kezdés, nagy bollywoodi befejezés, ami legalább kétszeri nézést, és visszajátszást is igényel, valamint 3 szálon át tartó, követő életút ez a fiúnak, a fiúé. Aki megélt mindent, minden rosszat. A jelenjét, a múltját, és a vetélkedését, mármint a kvízműsorban, különíthetjük el, amelyek aztán kiválóan "összefonódnak" (mindháromban egy a közös, a szerelem, a lány).  Ezek ütközésében, vagy váltakozásában nem lehet hibát találni. Bár mindegyik idősíknak meg vannak a legemlékezetesebb pontjai, részei, itt azonban nem lehet (nagy) különbséget tenni közöttük, mert annyira együtt van, és annyira egy masszát képez. Azért vannak kisebb kilengések, s ingadozások, ez nem annyira zavaró.
 
Hangulatilag ott van a szeren, bár itt érezhető jócskán az indiai behatás, de ez nem von le semmit az értékéből, sőt, dob rajta egyet. S ha valaki látott már ilyen filmet, na az ezen nem is lepődik, lepődhet meg.  
 
Amit nem tudok szó nélkül hagyni az a rendezés. Pörfekt, komolyan és a képek, amik néha erőteljesek, még azok is gyönyörűek. A színészi játékra nem lehet panasz. Sokakkal ellentétben nem láttam a nagyon hypeolt Skins nevezetű sorozatot, de Dev Patel játéka engem is lenyűgözött. A filmben csak Latikaként nevezett lány pedig nagyon szíp jelenség volt…A többiek se rosszak, ám a mellékszereplők nem annyira telitalálatok.
 

Eddig csak tologattam magam előtt, de most már ki kéne nyilatkoztatni, elő kéne állni a farbával, mert ha ez eddig nem mondtam volna, akkor most megteszem: iszonyú erős évünk volt, nullanyolcra tekintve. Tényleg belegondolni is rossz, mik várnak még, ezek után, rám, rád, ránk, de nem nagy felelőtlenség kijelenteni, hogy a Slumdog Millionaire minden szempontból az év egyik legjobbja, de talán nem a legjobb, bár ez már nézőpont kérdése. A kilencest kapja ez eddig, ez egyszerre. S igaznak véltetik a zárszóra, kérem szépen az a nagyszerű mondás, hogy ez már nem játék, nagyon nem
 

Címkék: 9 slumdog millionaire

Seven Pounds (2008)

inmfc - 2009.01.05. - 12 komment

 

Bárhonnan is nézem, csűröm, csavarom ezt a mozit, akkor se tudok belőle valami igazán nagyot kipréselni, kihámozni. Pedig aztán volt itt minden a kezdet kezdetén, néhányan Oscart emlegettek (végül is még megtörténhet), néhányan köztük én is meg nagyon nagy lelkesedéssel, és elszántsággal, gyermeki kíváncsisággal hittek egy újabb Boldogság nyomában. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt ez jó, vagy nem éret el célját, kvázi nem működött, de egy szónak is száz vége, ennek a Seven Pounds-ből hiányzott valami, amire talán nekem a sorok begépelése alatt, vagy neked az olvasás közben, derül majd fény, vagy éppen ellenkezőleg….

 
 
Egy ember, aki nem hagyja maga mögött a múltat. Vagy inkább nem tudja, mert a szíve összeszorul, ha csak rágondol, s a szeme könnyes lesz, ha csak újra felidézi maga előtt, a múltat, a sötét múltat, amin már senki és semmi nem tud változtatni. Egy ember, aki nem feledve a múltat, csak a jelenben élve, a jövővel mit sem törődve akar megnyugvást, és lelki nyugalmat hozni életébe, életének. S ő neki meg van már a módja. Ő, ezt már eltervezte. Egy mindenkiért, de vajon mindenki egyért?
 
Amit eddig megtudtunk az életről, annak veszélyeiről, és előnyeiről, azt most viszont láthattuk ebben a moziban. Will Smith újra odaállt a kamerák elé, és egy igen férfias melót elvállalva, talán annyira nem is elszakadva a legutóbbi Legenda Vagyok-tól megint egy érdekes filmben játszik, ami sokkal, de sokkal érdekesebb is lehetett volna. Ez az a bizonyos elszalasztott lehetőség, amikor nem nyílik meg előtted a Kánaán, egyszerűen csak arra keresed a válaszokat, a végfőcím lepergésekor, hogy mi hiányzott benne, belőle? Valahogy azt érzem, hogy nem volt elég muníció.
 
Hiába találom ígéretesnek a szkriptet, mert utólag visszagondolva tényleg egy nagyon szép, keserédes drámai történet ez, azonban mégis vajmi kényszert érzek a nézés közben arra, hogy legyen már a vége, érjek a végére. De ezzel szemben, vagy egyúttal, meg kíváncsian várom a folytatást, amit sokan, sokunk, már a félidőben kitalálhat nulla matekozás nélkül, de az ember bízik szakadatlanul, legbelül, hogy fel fog törni belőle az igazi dráma, az igazi én. Ámbátor ez nem történik meg, egészen végéig! Néha erőtlenek érzem a képsorokat, ahogy Will fel alá jár az utcán az esőben, és néha meg szétvet az ideg, a düh, hogy miért kellett megint amerikásan belenyúlni, amikor ennek meg volt az alapja. Amire sajnos olyan anyag került, ami összedűlt, és hiába is próbálták azt a játékidő nagy részében újrarakni, építeni, azt mindig a gondatlan, a figyelmetlenség okozta hibák miatt újra és újra összedűlt. Akár egy kártyavár, komolyan.
 
Avagy soha se tudott bennem kialakulni egy hangulat, egy élmény, amire talán az emlegetett, említett Boldogság nyomában volt példa. S ezért lehet szomorú és feldúlt a néző, mert azt látva, bizony ez jóformán a nyomába sem érhet. Bár a zene azért jófajtára sikeredett, és ha nagyon akarja akkor kicsit a fülemre teszi át a hangsúlyt, ha a látottak nem túl meggyőzőek, de mind hiába…
 
mert, szóval, a hangulat, állandóan ingadozik. Az egyik pillanatban még gyönyörködök, és nem hiszek a szememnek, a másik pillanatban meg futnék tovább, gondolatban, és felejteném el egy az egyben a csöpögőssé átváltott jelenetek képsorát, minden képkockáját. Ez egy nagy veszteség volt, azt mondom, így még jobban átgondolva, és leírva a dolgokat.
 
Nagyon vegyesek. Mármint az érzelmeim. Elmondtam a hibáit, de azok ellenére amikor kell, akkor ott van, és megtalál téged. Eljut hozzád, s a sok kitérő ellenére, lecsap rád, tényleg amikor azt kell. Értem ezalatt, hogy a jó drámai részek, inkább több mint kevesebbje marad meg emlékezetemben, hisz hozták a hatást. Viszont nem annyira, amennyire talán elvárható lett volna. S lehet, hogy dicsérem szkriptet, mert szép üzenete, jellege, sugallata, meg mit tudom én mije van, akkor is felelős azért, hogy a sok kilengés, ide-oda billenés hangulatilag egyáltalán nem tett jót a nézőnek, s magának a filmnek se.
 
S ha már itt tartok, akkor mondanám, hogy ügyes húzás ez a forgatókönyv, ám mégis kicsit kevésnek hat, amolyan b variásnak. Talán, ha a másik, oldalról, szemszögből vették volna a történetet, akkor sokkal több érzelem, mert hiszem azt, hogy ez is volt a cél, szorult volna bele. Esetleg hanyagolható lett volna ez a múlttal való játék, mert mondom, egy idő után, világosabb lesz az, mint a vakablak, és ezek után már semmi, de semmi súllyal nem bírnak a múlt képei, vagy fájó emlékei. Ami jóra sikeredhetett volna, az a befejezés. Hát igen csak jóra, mert a filmet egy adott ponton, nem lövök le semmit inkább, de mindenki érezni fogja ezt, kellett volna lezárni, „the endelni”. Mert így nagyon vérszegény, és ultraközhely tárgya lett. Sajnos.
 
Elhiszem Will-nek, hogy sokat adott neki ez a film, hogy megváltoztatta, azonban ezzel talán csak ő van így egyedül, már elnézést. Tényleg bírom a fazont, és itt is jól játszik, csak ez édes kevés volt a megváltáshoz. Ezen Rosario Dawson meg segíteni nem tudott, de, hogy levegyük róla is a terhet, azt mondanám, ha akart volna maximális erőbedobással küzdeni, akkor se tudott volna, mit tenni.
 

A Seven Pounds summa summarum csalódás volt, s kész. Nehéz ezt beismerni, elismerni, azonban erre nincs jobb szó. WS másodjára sajnos nem tudott nagyot húzni. Sokat akart, de nem bírta. Hiába viszi a hátán a filmet, akkor se tudok hat és félnél többet adni rá. Bízom benne legközelebb már nagyobb lesz az, vagy a címben is szereplő számot fogja bitorolni, nem csak ez a mozi, hanem az ezt követőek. Azért is, mert Will-nek nem ez volt az eddigi legjobb éve, van és lesz mit fényesíteni a listán, ha legbelül tudom, hogy van benne még valami, ami valamikor fel tör majd belőle is…

 

Kérdőív kitöltése

A képet a Képfeltöltés.hu tárolja.

Web 2.0 és hatása
Előre is köszönöm az együttműködést, a kérdőív kitöltésére áldozott idejét (P.D.) 

 

Címkék: 6.5 seven pounds

The Duchess (2008)

inmfc - 2009.01.04. - 1 komment

 

Na ez az év se telhetett, vagy múlhatott volna el egy nagy híres, hírhedt történelmi személyiség megfilmesítése, vászonra vitele nélkül - based on true story kezdettel persze. Bár most lehet, hogy volt némi gúny és groteszkség a szavaimban, khm, soraimban, de azért nem tudom nem elfelejteni, hogy én is csak-csak beállok sorba, ugye. Hisz hiába érzem és tudom, hogy ezek a  kosztümes filmek nem igazán nekem készülnek, akkor is van, ami, - mégis - egyensúlyba hozza a mérleg nyelvét, hogy az ne billenjen el a rossz oldalra, ez pedig nem más, mint a kíváncsiságom a régmúltra, a történelem nagyjaira, és eseményeire. S eztuán bárhogy is vonakodom az ilyen filmektől, azért mindig beadom a derekam (oké a Boleyn dolog még mindig kimaradt), és rááldozom azt a kis időmet valaki olyanra, aki korának egyik legellentmondásosabb figurája, nője volt, tessék, s most nem Keira Knightley-ra, hanem Georgiana Spencer-re gondolok…
 
 
Már megint hagytuk, hogy a sajtot, kiénekeljék a szánkból. Újabban talán túl sok mindenen variálok, de ez se igazán úgy történt meg, forgott le, ahogy azt talán elképzeltem, magamban, a fejemben. Oké, talán az előzetes megnézése (vagy a könyv elolvasása) gyógyír és gyógyszer lenne a problémá(m)ra, de legtöbb esetben nem akarom összetörni a szívem, már akkor, úgy előre. Jóllehet, hogy nem is vártam túlzottan, azonban egy kicsit akkor is kevés volt.
 
Mondanám akkor, én abban a hitben éltem, hogy a Hercegnőben, aztán tényleg megkapom egy az egyben ezt az excentrikus nőt. Aki aztán tényleg nem semmi életet él, korának egy különc személyisége és így tovább. Azaz szerencsejáték, nagy politizálás, adóságok hada, különböző problémákkal való együttélés. De nem! Habár nem tagadom, hogy ebből is van részlet a filmben, de közel sem erre épít, sajnos. Az igazat megvallva, nekem az úgy, áttörés lett volna, no mindegy, el kell fogadni azt ami van. S mindent összevetve azért nem volt olyan tragikus, mert a szerelmi háromszög feldobta, akarom mondani izgalmasabbá tette.
 
Ha még jobban pontosítani akarnék, akkor a Duchess az érem/élet másik oldalát mutatja meg - a valóságnak. Ebben meg nincs is semmi rossz, vagyis lenne, de akkor se szólhatunk egy rossz szót se. Csak legfeljebb magunkban tarthatjuk a kis véleményünket, hogy érdekes lett volna más megközelítésből látni a sztorit, mert G. itt elég szürke karaktert testesít meg, holott tisztában vagyunk vele, hogy ki is volt ő, s mennyire elvetette néha a sulykot. A film feloldozza, ha lehet ilyet mondani, és megmutatja a színfalak mögül, miért lett olyan, amilyen, vagyis ezt vettem ki belőle…
 
Sztorizva: a XVIII. Században egy ifjú hölgy hozzámegy a nálánál idősebb Devonshire herceghez. Ám a házasságuk inkább egy börtönre hasonlít, amiben a nő él, és a férj uralkodik felette. A férfi egy dolgot akar tőle, fiúgyermeket, de a nő csak három kislányt tudott a világra hozni, ami még tovább nehezítette a kapcsolatot, de a szerelmi háromszög csak akkor teljesedett ki igazán, amikor legjobb barátnője is feltűnt férje oldalán, és éldegélt velük tovább nagy hármasban. Bár a hercegnőnek is volt valakije…
 
Na kérem szépen, ahogy arról már volt szó, ez az életrajzi dolog kicsit sántít, de, hogy azért felmentsem a filmet az eddigi rosszmájú megjegyzéseim alól, nem árt elszögezni, hogy jócskán szorult vajmi érzelem abba a gyengusz forgatókönyvbe. Ami így vagy úgy, de pozitívum, mindenképp. Különösen akkor, amikor fél óra elteltével már aludnál, komolyan. A film iszonyat rosszul veszi kezdetét. Jóformán úgy tűnik az egész, hogy alig történik valami. Persze értem én, hogy ismerjük meg a szereplőt közelebbről, meg hogy milyen szépek a ruhák, a táj, meg Keira, de azért ez édes kevés. Szóval lagymatag. Aztán nagy megdöbbenésre ez változik, és a második félre beindul, de úgy ám. Ilyenkor aztán nagyon kár az első feléért. Na de beindul s csak ez a lényeg. Bár ez a beindulás (harmadjára is) nem a legjobb szó, hisz egy ilyen témájú, kosztümös drámától nem lehet nagy dolgokat elvárni, de akkor is a második fele rendben van. Vagy inkább rendben lenne, ha a végét nem sikerült volna ugyancsak elrontani. Szörnyű. Ez amolyan semmilyen befejezés, kábé olyan erővel bír, mint a kezdés. Mielőtt mindenki ráförmedne, és nekiesne a klaviatúrának, gyorsan hozzátenném, hogy nem volt rossz film ez a Duchess, de a hibái miatt, egyszerűen nem tud levenni a lábamról. Ámbátor lehet, hogy csak én nézek kevés ilyen filmet? Nem tudom. Viszont a hibák, azok hibák. A forgatókönyvben lenne több potenciál, de ezt nem sikerül kellő mértékben, s mértékkel kiaknázni - kicsit klisésen odamondva sokadszorra. Ez van, sajnos.
 
A darab megmentője Ralph Fiennes. Ahogy keményen, ridegen, megalkuvást nem tűrően hozza, játssza a herceg szerepét, az mindenképp dicséretre méltó. Társa Keira Knightley még mindig a múltban utazik. Azonban nincs mit szólni, hisz jól mutat ezekben a kosztümös darabokban. A csoki az továbbra is ráférne, de e mellett most még az alakítása se volt túl megnyerő. Egész végig azt éreztem, hogy Ralph mellett lélegezni se tudott, pedig a film mégis csak ő róla szól(t)…
 

XVIII. századi Diana hercegnő ide, vagy a kort hűen tükröző ruhák, épületek, normák oda ebből csak egyszer nézem kategória sült ki. De, hogy azért annyira ne tévesszem (tévesszük) szem elől a Duchess-t a továbbiakban, arról például gondoskodik olyan tényező, mint Ralph jelölése a GG-n. Ami azért talán egyeseknek több okot, és reményt ad a filmre nézve, mint esetlegesen ez a kritika volt, úgy összességében a hat pontjával. Aki szereti az ilyen (életrajzis, kosztümös) filmeket az úgy se hagyja ki, aki meg nem az úgyis elkerüli jó messzire, mert csak alvás lenne belőle. És lehet cigánykerekeket vetni, mert nemsoká’ érkezik hozzánk is…

Címkék: 6 the dutchess

Made in 2008 - top10 - Mó

- 2009.01.04. - 5 komment

 

Következzen akkor tehát az én listám, a legjobb 10, 2008-ban, szerintem


10. Eden Lake
9. Trópusi vihar
8. Taken
7. Wall-E
6. Rambo
5. Batman
4. Felon
3. Engedj be!
2. Machine Girl
1. In Bruges
 

Plusz még, a legjobb sorozat: Californication 2

süti beállítások módosítása