Na ez az év se telhetett, vagy múlhatott volna el egy nagy híres, hírhedt történelmi személyiség megfilmesítése, vászonra vitele nélkül - based on true story kezdettel persze. Bár most lehet, hogy volt némi gúny és groteszkség a szavaimban, khm, soraimban, de azért nem tudom nem elfelejteni, hogy én is csak-csak beállok sorba, ugye. Hisz hiába érzem és tudom, hogy ezek a kosztümes filmek nem igazán nekem készülnek, akkor is van, ami, - mégis - egyensúlyba hozza a mérleg nyelvét, hogy az ne billenjen el a rossz oldalra, ez pedig nem más, mint a kíváncsiságom a régmúltra, a történelem nagyjaira, és eseményeire. S eztuán bárhogy is vonakodom az ilyen filmektől, azért mindig beadom a derekam (oké a Boleyn dolog még mindig kimaradt), és rááldozom azt a kis időmet valaki olyanra, aki korának egyik legellentmondásosabb figurája, nője volt, tessék, s most nem Keira Knightley-ra, hanem Georgiana Spencer-re gondolok…
 |
Már megint hagytuk, hogy a sajtot, kiénekeljék a szánkból. Újabban talán túl sok mindenen variálok, de ez se igazán úgy történt meg, forgott le, ahogy azt talán elképzeltem, magamban, a fejemben. Oké, talán az előzetes megnézése (vagy a könyv elolvasása) gyógyír és gyógyszer lenne a problémá(m)ra, de legtöbb esetben nem akarom összetörni a szívem, már akkor, úgy előre. Jóllehet, hogy nem is vártam túlzottan, azonban egy kicsit akkor is kevés volt.
Mondanám akkor, én abban a hitben éltem, hogy a Hercegnőben, aztán tényleg megkapom egy az egyben ezt az excentrikus nőt. Aki aztán tényleg nem semmi életet él, korának egy különc személyisége és így tovább. Azaz szerencsejáték, nagy politizálás, adóságok hada, különböző problémákkal való együttélés. De nem! Habár nem tagadom, hogy ebből is van részlet a filmben, de közel sem erre épít, sajnos. Az igazat megvallva, nekem az úgy, áttörés lett volna, no mindegy, el kell fogadni azt ami van. S mindent összevetve azért nem volt olyan tragikus, mert a szerelmi háromszög feldobta, akarom mondani izgalmasabbá tette.
Ha még jobban pontosítani akarnék, akkor a Duchess az érem/élet másik oldalát mutatja meg - a valóságnak. Ebben meg nincs is semmi rossz, vagyis lenne, de akkor se szólhatunk egy rossz szót se. Csak legfeljebb magunkban tarthatjuk a kis véleményünket, hogy érdekes lett volna más megközelítésből látni a sztorit, mert G. itt elég szürke karaktert testesít meg, holott tisztában vagyunk vele, hogy ki is volt ő, s mennyire elvetette néha a sulykot. A film feloldozza, ha lehet ilyet mondani, és megmutatja a színfalak mögül, miért lett olyan, amilyen, vagyis ezt vettem ki belőle…
Sztorizva: a XVIII. Században egy ifjú hölgy hozzámegy a nálánál idősebb Devonshire herceghez. Ám a házasságuk inkább egy börtönre hasonlít, amiben a nő él, és a férj uralkodik felette. A férfi egy dolgot akar tőle, fiúgyermeket, de a nő csak három kislányt tudott a világra hozni, ami még tovább nehezítette a kapcsolatot, de a szerelmi háromszög csak akkor teljesedett ki igazán, amikor legjobb barátnője is feltűnt férje oldalán, és éldegélt velük tovább nagy hármasban. Bár a hercegnőnek is volt valakije…
Na kérem szépen, ahogy arról már volt szó, ez az életrajzi dolog kicsit sántít, de, hogy azért felmentsem a filmet az eddigi rosszmájú megjegyzéseim alól, nem árt elszögezni, hogy jócskán szorult vajmi érzelem abba a gyengusz forgatókönyvbe. Ami így vagy úgy, de pozitívum, mindenképp. Különösen akkor, amikor fél óra elteltével már aludnál, komolyan. A film iszonyat rosszul veszi kezdetét. Jóformán úgy tűnik az egész, hogy alig történik valami. Persze értem én, hogy ismerjük meg a szereplőt közelebbről, meg hogy milyen szépek a ruhák, a táj, meg Keira, de azért ez édes kevés. Szóval lagymatag. Aztán nagy megdöbbenésre ez változik, és a második félre beindul, de úgy ám. Ilyenkor aztán nagyon kár az első feléért. Na de beindul s csak ez a lényeg. Bár ez a beindulás (harmadjára is) nem a legjobb szó, hisz egy ilyen témájú, kosztümös drámától nem lehet nagy dolgokat elvárni, de akkor is a második fele rendben van. Vagy inkább rendben lenne, ha a végét nem sikerült volna ugyancsak elrontani. Szörnyű. Ez amolyan semmilyen befejezés, kábé olyan erővel bír, mint a kezdés. Mielőtt mindenki ráförmedne, és nekiesne a klaviatúrának, gyorsan hozzátenném, hogy nem volt rossz film ez a Duchess, de a hibái miatt, egyszerűen nem tud levenni a lábamról. Ámbátor lehet, hogy csak én nézek kevés ilyen filmet? Nem tudom. Viszont a hibák, azok hibák. A forgatókönyvben lenne több potenciál, de ezt nem sikerül kellő mértékben, s mértékkel kiaknázni - kicsit klisésen odamondva sokadszorra. Ez van, sajnos.
A darab megmentője Ralph Fiennes. Ahogy keményen, ridegen, megalkuvást nem tűrően hozza, játssza a herceg szerepét, az mindenképp dicséretre méltó. Társa Keira Knightley még mindig a múltban utazik. Azonban nincs mit szólni, hisz jól mutat ezekben a kosztümös darabokban. A csoki az továbbra is ráférne, de e mellett most még az alakítása se volt túl megnyerő. Egész végig azt éreztem, hogy Ralph mellett lélegezni se tudott, pedig a film mégis csak ő róla szól(t)…
XVIII. századi Diana hercegnő ide, vagy a kort hűen tükröző ruhák, épületek, normák oda ebből csak egyszer nézem kategória sült ki. De, hogy azért annyira ne tévesszem (tévesszük) szem elől a Duchess-t a továbbiakban, arról például gondoskodik olyan tényező, mint Ralph jelölése a GG-n. Ami azért talán egyeseknek több okot, és reményt ad a filmre nézve, mint esetlegesen ez a kritika volt, úgy összességében a hat pontjával. Aki szereti az ilyen (életrajzis, kosztümös) filmeket az úgy se hagyja ki, aki meg nem az úgyis elkerüli jó messzire, mert csak alvás lenne belőle. És lehet cigánykerekeket vetni, mert nemsoká’ érkezik hozzánk is…
