Avagy egy posztapokaliptikus meg valami hasonló "filinggel" megáldott darabbal rukkoltak itt elő a készítők, akik semmit nem bíztak a véletlenre. Visszanyúltak a régi jó öreg gyökerekhez, majd azok alapos tanulmányozása után úgy döntöttek minden bizonnyal és szemmel láthatóan, hogy csinálnak egy újkori(?) mad maxes, 28as, kaptáros, meg sorolhatnám filmek egyvelegét, amelyet majd biztos nem fog visszautasítani a közönség - szerintük. Szerintünk ez még se olyan jól sült el, ahogy azt tervezték, hiszen a bevételi mutatók nem éppen sikeráradatról számolnak be. Sőt. De inkább hagyjuk a bizniszt, és foglalkozzunk magával a filmmel, amely már az előzetes láttán is komolyan gondolta, hogy egy nagyon szép, ki tudja milyen márkájú autóval keresztül tudunk száguldani egy buszon. No, sebaj.

 

***

 

A történet, ahogy mondottam egy kicsit ismerős, próbálták azonban felturbózni, és sikerült is nekik. A lényeg, hogy jön a vírus, és egy fallal választják el a fertőzött és nem fertőzött embereket. Majd pár év múlva, amikor a vírus még inkább és megint csak előretör, akkor hívják az egyszemélyes hadsereget, művésznevén Rhona Mitrat, hogy keressen meg már valakit és valamit a falon túlról, aki majd végett vethet ennek az egész dolognak.

Ennyi a történet és se tovább. De hát nem is vártunk többet az előbb említett tényezők miatt se. Azonban mi mégis jól szórakoztunk a játékidő alatt, mert eléggé jó hangulatú, és jó tempójú alkotást élvezhetünk több-kevesebb sikerrel. A kábé mindig történik valami közhelyes mondat itt azért elsüthető, hiszen egy percre sincs nagyon megállás, pörgés ezerrel egy elég szép főhősnővel, aki keményre vette a figurát az látható volt. És fejébe vette, nem hagyja cserben az emberiséget elpusztulni, hanem minden követ megmozgat azért, hogy a falon túli újjá szerveződött és nevelődött túlélőket, akik nem mellesleg a mad max-ből csöppentek ide, legyőzve véghez vigye a küldetését, még ha fél szemmel is mindig figyelnie kell előre és a háta mögé. De nem kell(et) őt félteni.

Tehát pörgés, izgalom, akció mind-mind megtalálható e múviban, s így igazán örülhettünk, hogy valamicskét sikerült a készítőknek elérni a műfaj jellemzőinek filmre vitelében. Persze nincs bourne-i alázás, de azért egy percre sem jut eszünkbe ásítozni, vagy elaludni. Gratula nekik ezért. Nem akarom nagyon húzni az időt, ezért gyorsan kiemelném az operatőri munkát, amely megérdemli a tapsot a részemről, hisz nem mindig tudtuk követni a nagy sietségben a képkockákat, amelyek szó-szó „jól meg lettek vágva”.

A színészek közül talán Craig Conwayt alias Solt tudnám dicsérni. Hiszen leginkább az ő játéka tetszett meg nekünk. A többiek sajnos elég közepes színészi teljesítménnyel adtak hírt magukról, és ez igaz a főhősnőre is, de hát őt azért már más szemszögből dicséret illeti.

 

***

 

Így a végére annyit lehetne konklúzióként elmondani, hogy hiába a b-s filmekre hajazás, és építés, hiába a kissé gyenge színészi játék, mi nekünk tetszett, és újból mondom jól szórakoztunk a játékidő leforgása alatt, mert tényleg kordában tartott, mert tényleg akció volt a javából, és mert tényleg hullottak a fejek nem csak képletesen értve. Hetes, azaz hetes pontszám a jutalma a Doomsday-nak. És további piros pontja, hogy bármikor újra elővenném megnézni a falon túli világot.

Pár hónappal ezelőtt, mikor először hallottam erről a projektről, ennek a második részéről, azon nyomban fogtam magam és bepótoltam az első rész megtekintését, mely 2003as múltra tekint vissza, és mely leginkább csak képregény jellege miatt maradt meg emlékezetemben leginkább. Ezek ismeretében nem sokat vártam a folytatástól, amelyben az egyetlen pozitívumot, Edward Norton neve jelentette számomra.  

 

---

 

Kijelenthetem, hogy ez se jött össze. Vagy inkább nem csalódtam se pozitívan, se negatívan, se sehogyan. És ez szerintem a legnagyobb és égetőbb probléma a készítőkre nézve. Mint mondottam, nem vártam sokat, de azért az emberben ott rejlik egy gyermeki kíváncsiság, naivitás, hogy majd a nagy zöld szörny, lény megmutatja magát újra egy épkézláb sztori keretében. Azonban ez a forgatókönyv nem úgy sült el, ahogy azt talán szerettük volna. Hisz lehajtott fejjel állíthatom, hogy: történet na az aztán, nagyon nincs. És akkor ebbe még néha belecsempésznek olyan oltári klisé, és amerikais csöpögő, meg engem leginkább frusztráló jeleneteket és embereket, akik miatt csak sírni, és nevetni van inkább kedvünk úgy igazán. Elég szomorkás és szörnyű a hangulat és a helyzet ezek tanulságát összegezve.

Na de azért mégis mondjunk el annyit a sztoriról, hogy főhősünk továbbra is keresi az ellenszerét a zöld micsodává változás ellen. Azonban hiába a világtól való elmenekülés, elzárkózás, ez nem segít se neki, se a betegségének, hisz hiába számolja rendületlenül a „józanság” napjainak a számát, egy nap újra át kell élnie a zöldé válást, törést, zúzást, amiben akarva akaratlanul még egy társ is segít persze a rosszfiúk közül.

A film egy gyors tanfolyamot végeztet el velünk az első pár percben, hisz mindent megtudunk kevés szöveg és sok vágás eszközeként, hogy mi is történt az előző rész(ek) tartalmával.

Majd ahogy azt nem kéne egy ilyen felturbózott kezdés után,jó párszor leáll, és megadja magát, sajnos. Akció és akció közt egyszerűen nem tudtunk arra gondolni, hogy mikor fog legközelebb átváltozni Norton, mert akkor igazán szemrevaló cgis meg hasonló szép képeket, jeleneteket láthattunk, csak hát ez is kevésnek bizonyult a suta történet mellett, mely rendesen keresztbe tesz talán még az első résznek is a maga tök feleslegesnek bizonyuló párbeszédeivel. És kijelenthetem kellő magabiztossággal, hogy ebből szempontból az első még kiegyensúlyozottabb, és összerakottabb is volt, na bumm.

És hiába Edward Norton, aki azért kenterbe veri Ericet, az első rész hulk boy-át, még ő se tud játékával áttörést hozni. Mert valljuk meg az őszintét, hogy ez kevés is volt tőle. De ezzel még mindig a legjobb produkciót nyújtotta, a többi tenyérbe mászó figurával ellentétben. Gondolok itt az apusra, lányra, meg az állandó harci vágytól túlfűtött harcosra. Tehát színészi játék ugyancsak dobható a negatív kupacba, kár érte…

Ha pozitívumot kéne említenem, akkor azt mondanám, hogy 1) a cgi azért odatett néhány pontban, lásd zöld emberkénket, aki azért megizmosodott, és megszépült az évek folyamán a technológia fejlődésével. Képileg tehát rendben vagyunk. 2) Aztán a végső összecsapásban is végre olyat láttunk, mely azért kiengesztelhet minket a film ¾-t illetően. Na igen az szép volt. 3) ne tovább nekem személy szerint a gyors kezdés is imponálóan hatott, - bár akkor még nem tudtam, hogy az lesz (volt) a film leggyorsabb és eseménydúsabb jelenete – és ott volt a befejezés, a csattanó, mely további kérdéseket tehetnek fel bennünk, a nézőben, aki kombináló kézség nagyfokú ismeretében mindenre gondolhat elsősorban, ugye Tony.

---

 

Pro és kontra tehát, melynek eredményeképp egy négy és felest szórnék a Hulk folytatására. Amely nem rossz, de nem is jó, ha kicsit is viszonyítani akarjuk az első részhez. Folytatásra, már csak a záró képkockákra gondolva, mindenképp lenne lehetőség, de hát ez rajtunk is múlik, akik szerint megéri e elmenni erre, vagy adni még egy esélyt a következőnek. Válaszunk nagyon bizonytalan: talán. 

Bevallom sokáig nem is hallottam erről az alkotásról, amelyről azóta már egyre többet. Az is biztos, hogy nem ilyen kezdésről álmodtam, de azért talán mindenki értette mire is akartam célozni az értékelésem első mondatában. A lényeg, hogy a sok dicsérő szó után nem hagyhattuk ezt szó nélkül, és betekintést nyertünk a számolás (il)legális világába.

 

---

 

Mert erről van szó itt kérem szépen, hogy szépen számoljuk a kártyákat (21zés), persze nem kicsi matektudással a fejünkben megáldva, szóval számoljuk és így hatalmas pénz kötegek csöppenhetnek a karjaink közé. Persze azért ehhez szükség van egy öregedő, visszavonuló mesterre, aki megtanítja a dolog csínját bínját, és aki nap nap után hangoztatja, hogy ő nem tér vissza a kártyázás világába a rossz emlékek, - de ki tudja miért - világába. Tehát ő tanít, míg a mini einsteinek már élesben bizonyítanak az asztalnál mindenféle karjelzésekkel, és bűvös szavakkal, mondatokkal jelezve egymásnak. Majd elindul a szekér, és különösen köszönhető az új tagnak, akiről eddig nem esett szó, de hát ne menjünk túlzottan bele a részletekbe.

A forgatókönyv ahogy az látható nem nagy újdonság, különösen igaz ez a mester, tanítvány, új fiú részre, amelyet azért eddig sok alkotásban megcsodálhattunk, de talán a film elsősorban inkább a póker és kártyajátékok divatvilágából indul ki, amely manapság igen csak közkedvelt fogalommá, és szakmává vált. Azonban az ilyesfajta témákból építkező darabok sorra jelennek meg a filmes palettán, így elég nehéz az újdonság érzetről beszélni, de a kezünket a szívünkre téve elmondhatjuk, hogy azért a számolás tudományáról eddig tényleg nem sokat tudtunk, bár az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy ezután sem tudtunk meg többet, pedig szerettünk volna mi is a film megtekintése után euro milliárdokat kaszálni a legközelebbi kaszinóban. De sajnos ehhez úgy igazán meg kellett volna érteni a mester és tanítványai logikáját, amely elég nehéz volt számukra mindenféle emelt színtű matektudás hiányában. Maradjunk annyiban a gondolkodás néha már fáj.

Annyit még a sztoriról érdemes elsütnöm, hogy valós, igaz, megtörtént, eseményeken alapszik, ami azért plusz pont nálam, mert elég csak rágondolni arra a töménytelen mennyiségű pénzre, szerencsére…

Mondottam szerencsére, és újból el kell sütnöm, mert szerencsére azért a forgatókönyv, a dramaturg nem hagy minket cserben, s nem hagyja, hogy szépen kitaláljuk a végkifejletet, hanem azért néha-néha belecsempész egy-egy új fordulatot, amelyből személy szerint többet is lehetett volna, amelyre talán nem számíthattunk, de embere válogatja, a lényeg, hogy próbáltak kitörni a készítők az ából a bébe jutó egyszálú sztori viszontagságából. Sikerült is valamennyire több-kevesebb sikerrel. Bár ki ne gondolta volna, hogy egy idő után minden jónak egyszer végett ér. De hangsúlyoznám igaz történet.

Ami tetszett igazán a filmben, az a keretbe foglalás, az állandó hazatérés a találkozás az elfelejtett haverokkal, és a jó zenei alapanyag a történet mellé.

Amit nem említettem az előbb, az a színészek játéka, amely itt se érte el a legjobb jelzőt, hiába Jim Sturgess a beatleses filmből átlopva, valahogy nem tud minket lenyűgözni a játéka, pedig az előbb említett alkotásban ezt megtette. Filmje válogatja, azt hiszem.

 

---

 

Zárszóként akkor egy hatost biggyesztenék a Las Vegas ostroma cím mellé, amely elég bután néz ki, annak tükrében, hogy külföldön sem forszírozták a dolgot, hanem hagyták a huszonegyet, mert hát mégis csak erről szólt, na de mindegy, a magyar találékonyság nem ismer határokat.

Felirat Trailer Bővebb infó

Egy újabb animációs mese, ami a Dreamworks égisze alatt látta meg a napvilágot, és amire sokan már a plakát vagy a trailer megtekintésekor azt mondták, mondhatták, hogy köszönjük, de nem kérünk belőle. Hiszen a legtöbben továbbra is a pixaros munkákat várják, jelen esetünkben a Wall-e- t, mely elég rendesen ott lehet a csúcson, elég csak az ezelőtti évből kiindulni. De maradjunk ennél, amely a robothoz képest talán aranyosabb és kedvesebb figurával próbálja levenni a lábáról a filmnéző közönséget, az pedig nem más mint egy panda.

 

 ---

 

Igen a panda, egy panda, aki kiválasztott lesz, és feladata, hogy megvédje a tekercset a börtönből kiszabaduló hóleopárdtól. Mondhatnánk és alattomosan megjegyezhetnénk a bajszunk alatt, hogy voltaképpen ez a kung fu-s filmek animációba öltözött változata szerethető álatokkal megspékelve.

A történettel úgy igazán az alapvető problémák merülnek fel, ahogy az már lenni szokott az utóbbi időben, hiszen a cselekmény előrehaladtával, vagy akár már az ismertető elolvasásával is egyértelműen megfogalmazhatunk magunkban egy igen erős alternatívát a befejezéssel kapcsolatban. Amit úgy igazán nem is szabad(na) ebben az esetben felróni, már csak meséről lévén szó ugye. Míg a kezdés elég rosszra sikeredett, alig vártuk, hogy pandánk ott legyen fent a hegyen, a sárkány harcosaként.

A film jó pontjai közé tartozik nálam, hogy nem akar jó nagy adag mondanivalót a nyakunkba önteni, hanem szépen, még ha kicsit ismerősen is, de haladunk előre az események „áradatában” és nem akar a kicsi, meg ne adjuk fel és sorolhatnám hasonszőrű bölcsességekkel élni. Csak egy kis kicsivel. És ez nekem jobban is bejött, mint az ezelőtti a Mézengúz.

Amint az említettem panda a főszerepben, akiről nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, már csak a cím tanulsága szerint is, hogy meg kell tanulnia „kungfuzni”. Eleve abszurd elgondolás az ilyen, de a múlt évi patkány főzősdi után, azt hiszem már semmin nem lepődünk meg. Főhősünk egy nagyon aranyos karakter, akinek legnagyobb előnye, hogy kicsiknek és felnőtteknek is egyaránt közkedvelt kategóriát súrolja, és előnye hogy nem a semmiből lett ő a kiválasztott, hiszen álmában már sokszor eljátszott a harcművészet gondolatával. (ellentétben az ilyen témájú filmekkel)

A film így nem esik át nagyon a ló túloldalára, holott minden veszélye fennállt ennek a lehetőségnek, de mégis a befejezéssel nem volt úgy akkora gondunk, mint anno a Hortonban. Nem volt túl csöpögös (csak néha), úgy ahogy az egész sem volt az, bár igaz pengeélen táncolt, de hát ez Amerika kérem szépen.

Vígjátékot csodálhattunk meg elsősorban a kb 60 perces játékidő alatt az ismertetők tanulsága szerint. Hát nagyon nem volt mitől röhögő görcsöt kapni, bár nem is akartunk, de nem is számítottunk rá úgy igazán. Voltak nagyon erőltetett jelenetek, melyek sajnos néha nagyon betettek az addigi jó részeknek, de azért állíthatjuk, hogy a Kung Fu Panda egy kis hangulatos darab, amelyből csak néha-néha zúdul ránk egy nagyobb poén, mert inkább a karakterek ügyetlenségére akarja felhívni a figyelmünket, és akarja azzal elérni szimpátiánkat, és nevetési képességeinket.

 

 ---

 

Az imdb-n számomra kicsit nagy meglepetéssel a film nyolcas osztályzatnál stagnál, ami annyit jelent így madártávlatból visszagondolva az eseményekre, hogy nem igen láthattunk egy rossz darabot, vagy nem igen fog látni rosszat az, aki a Pó-t (nem Olaszországból jött) a pandát választja egy estére. Mi csak annyit fűzhettünk hozzá, hogy kellemesen csalódtunk, annyi biztos, és nem tudunk nem adni rá a képvilága, szerethető karakterei, zenéi, kisebb poénjai miatt egy ötöst, mint pontszámot legalább, amely az utóbbi animációs meséket számba véve nagyon is dicséretes pontszámnak nevezhetünk.

Ki emlékezne már arra, hogy 1971-ben, valakik kiraboltak egy bankot. Talán senki. De miután ez az egyszerűnek tűnő rablás, kifosztás nem várt mederbe terelődött, és sokak bánatára a pénz mellett más adatok, információk is kiszivárogtak, már korántsem ez lett a legegyszerűbb és legkönnyebb bankrablás amiről tud vagy amire ne emlékezne a világ (mégis). De hát miről is beszélek, nem árulok zsákba macskát.

 

---

 

A történet tehát erről a hírhedt, és méltán híres 1971-es londoni Lloyds bankrablásról szól. Ami miatt mindenkinek fájt a feje. De miért is? Azt már nem áruljuk el, arra ott van a feszített, és pörgő(s) tempójú másfél óra játékidő, amely egy percre sem hagy nyugodni, hiszen egy félrenézés, és egy pislogás, ásítás is vétek lehet a sztori megértése szempontjából. Mert itt mindenkire figyelni kell, itt képkockáról-képkockára derülnek ki a legújabb és legszaftosabb fejlemények a bank tartalmát illetően.

Ahogy az tehát leszűrhető volt, igaz történetre épülő sztorink leginkább a krimi műfaját idézi fel bennünk és mutatja meg nekünk. Végre nem amerikásan tálalva, hanem jó kis angliai hangulattal megfűszerezve, - amelyről úgy gondolom - , amit az emberek is vártak már a sok amerikás ocean’s-os trilógia mellett például.

Egy elég jól szereplő színészgárdával, és egy elég jól összerakott rendezéssel, fényképezéssel, meg befejezéssel, így talán nincs is miért szomorkodnunk, vagy ítélkeznünk a film felett, hiszen Jason Statham végre visszatér kedvenc álarcába és ruhájába, a piti kis bűnöző világába, amelyből már láthattunk részleteket Az olasz melóban is például.

És ha tényleg felemlítettük Jason nevét, akkor már fontos megjegyezni, hogy mindenki jól teljesített a maga szintjén, és ahogy azt talán nem is vártuk volna, de leginkább Jason tudott kiemelkedni a mutatott teljesítmények függvényében. Szó se róla, kezdjük bírni a fazont, csak nem kéne mindenféle darabhoz adni a nevét, mert nincs sok arca, de ez a bűnözős vonulat illik rá talán a legjobban, hozzá teszem szerintem.

 

---

 

Izgalmával, 70’ évek Angliájával, jó zenével, Jason Stathamével és feszített temopójával a Bank Job kiérdemelte azt a megtiszteltetést az FFK-tól, hogy még 9 pontot sem sajnálunk rá jelen esetben. Ez egyszer. Aztán majd persze már másodszori nézésre lehet ez kétszámjegyű is, ki tudja?

Mindenképpen szerettem volna látni ezt a darabot, de talán nem voltam benne biztos, hogy tetszetni is fog, hiszen elég sok negatív élményben volt részem(ünk) eddig 08-ban a romantikus vígjáték, made in usa szekcióból. Szóval nem igen tudtuk mit várhattunk. Aztán nagyon kellemeset csalódtunk, de úgy, hogy meglepődtünk mind emberileg, mind szakmailag.

Ha a megtekintés előzményeiről kell beszélnem, akkor Ryan Reynolds, és Isla Fisher neve mindenképpen sokat nyomott latba. És talán az se volt utolsó szempont, hogy elég jó és szép dolgokat, visszajelzéseket lehetet olvasni, és kapni a filmmel kapcsolatban.

---

Ha azonban rátérünk a történetre, akkor már van okunk a csodálkozásunknak helyt adni. Hiszen nagyon szépen felépített forgatókönyve teljesen meglepett és letaglózott a 2 órás játékidőt követően. Amely után arra a nem mindennapi következtetésre jutottam, hogy bármikor újra, mondom mindenképpen, megnézném annyi szent. Pedig nem vagyunk oda meg vissza az ilyen romantische humorastische (ejde magyar) daraboktól, ellenben ez még is jól esett. Azonban a történetre fókuszálva annyit elárulhatok, hogy kis gyerkőc (jelen esetben leányzó, leányka) próbálja fűzni az apját, mondja már el, hogyan ismerkedett, találkozott össze az anyával. Majd hosszas vívódás, és civakodás után rászánja magát az apa az esti mesére, amely több szálon is fut, több szereplőt is beleértve. Akikről csak később kerül és derül ki a győztes neve, azaz az anyáé, akivel elváltak, ennyit még elárulhatok, a többit azonban tényleg enjoy…

Azaz egy mesébe burkolt történet, amelynek van eleje, van vége, és csattanója, meg csúcspontja, meg lehetne folytatni és lehet rajta "izgulni" meg kombinálni. Tényleg okosan kitalálték ezt. Igaz, hogy vannak buktató tényezők, amelyeken elcsúszhatott volna a darab, ha joban odafiigyelünk, de a lényeg, hogy megérintett minket a sokat emlegett újdonság varázsa és szellője. Nem szeretném nagyon fényezni a darabot, de tény, hogy ez szerintem mindenkinek az ízlésvilágán (csöpögés, sírás, unatkozás stb..) belül tartozódik és halad egészen a végfőcím megjelenéséig. Nem esik át a ló túloldalára, nem megy át giccsbe, és amerikai „szemétbe”, hanem mindvégig szerethető karakterekkel és történettel hívja fel magára a néző figyelmét, amely így egy percre se tud lankadni, hiába s próbálná, be kell vallani tetszik az ami lát, és élvezi. Ennek elsősorban a színészek az okai, jó értelemben persze.

Ryan Reynolds másodjára tud úgy igazán elkápráztatni. Egyre jobban kezd kiforrni a pali, és a végén még lehet belőle valaki. Legyen igazam, azt mondom. A The Nines után megint egy jó alakítással teszi fel a pontot az i-re. Gratula neki.

Isla Fisher-t még kiemelném a listából, egyrészt mert minden egyes mosolya után úgy kellett feltakarítani a padlóról, másrészt pedig színészként is megállja helyét. Nagyon eltalálták ezt a szerepet neki. Nála jobbat erre, alig ha lehetet volna találni.

A gyerkőcöt a CSKK-ből átvett kislány alakította. Ő hozzá főbb kommentárt most nem fűznék, aranyos volt meg minden, egyre jobb filmekben kap szerepeket, azaz filmes pályafutása felfelé ívelőben van. Azt hiszem ezt így mondják.

Egész kellemes kis filmecske. Amelyen még én is jól szórakoztam. Vannak benne apróbb poénok, vagy néha hangosabbak. Néha megállunk egy picikét, egy rövid időre, de ez nem nagyon befolyásolja hangulatunkat. Nagyon nagy hibát nem is tudunk benne felfedezni. Vagy lehet inkább, nem is akarunk.

---

Pontszámát illetően nagyon nehéz volt dönteni, de végül a kilencest mindenképp megérdemli, talán lehetetett volna tízes is, majd legközelebb, azt hogy érdemes-e megnézni, arra csak két válaszom lehet és marad. MINDENKÉPPEN. TALÁN.