Bevallom sokáig nem is hallottam erről az alkotásról, amelyről azóta már egyre többet. Az is biztos, hogy nem ilyen kezdésről álmodtam, de azért talán mindenki értette mire is akartam célozni az értékelésem első mondatában. A lényeg, hogy a sok dicsérő szó után nem hagyhattuk ezt szó nélkül, és betekintést nyertünk a számolás (il)legális világába.

 

---

 

Mert erről van szó itt kérem szépen, hogy szépen számoljuk a kártyákat (21zés), persze nem kicsi matektudással a fejünkben megáldva, szóval számoljuk és így hatalmas pénz kötegek csöppenhetnek a karjaink közé. Persze azért ehhez szükség van egy öregedő, visszavonuló mesterre, aki megtanítja a dolog csínját bínját, és aki nap nap után hangoztatja, hogy ő nem tér vissza a kártyázás világába a rossz emlékek, - de ki tudja miért - világába. Tehát ő tanít, míg a mini einsteinek már élesben bizonyítanak az asztalnál mindenféle karjelzésekkel, és bűvös szavakkal, mondatokkal jelezve egymásnak. Majd elindul a szekér, és különösen köszönhető az új tagnak, akiről eddig nem esett szó, de hát ne menjünk túlzottan bele a részletekbe.

A forgatókönyv ahogy az látható nem nagy újdonság, különösen igaz ez a mester, tanítvány, új fiú részre, amelyet azért eddig sok alkotásban megcsodálhattunk, de talán a film elsősorban inkább a póker és kártyajátékok divatvilágából indul ki, amely manapság igen csak közkedvelt fogalommá, és szakmává vált. Azonban az ilyesfajta témákból építkező darabok sorra jelennek meg a filmes palettán, így elég nehéz az újdonság érzetről beszélni, de a kezünket a szívünkre téve elmondhatjuk, hogy azért a számolás tudományáról eddig tényleg nem sokat tudtunk, bár az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy ezután sem tudtunk meg többet, pedig szerettünk volna mi is a film megtekintése után euro milliárdokat kaszálni a legközelebbi kaszinóban. De sajnos ehhez úgy igazán meg kellett volna érteni a mester és tanítványai logikáját, amely elég nehéz volt számukra mindenféle emelt színtű matektudás hiányában. Maradjunk annyiban a gondolkodás néha már fáj.

Annyit még a sztoriról érdemes elsütnöm, hogy valós, igaz, megtörtént, eseményeken alapszik, ami azért plusz pont nálam, mert elég csak rágondolni arra a töménytelen mennyiségű pénzre, szerencsére…

Mondottam szerencsére, és újból el kell sütnöm, mert szerencsére azért a forgatókönyv, a dramaturg nem hagy minket cserben, s nem hagyja, hogy szépen kitaláljuk a végkifejletet, hanem azért néha-néha belecsempész egy-egy új fordulatot, amelyből személy szerint többet is lehetett volna, amelyre talán nem számíthattunk, de embere válogatja, a lényeg, hogy próbáltak kitörni a készítők az ából a bébe jutó egyszálú sztori viszontagságából. Sikerült is valamennyire több-kevesebb sikerrel. Bár ki ne gondolta volna, hogy egy idő után minden jónak egyszer végett ér. De hangsúlyoznám igaz történet.

Ami tetszett igazán a filmben, az a keretbe foglalás, az állandó hazatérés a találkozás az elfelejtett haverokkal, és a jó zenei alapanyag a történet mellé.

Amit nem említettem az előbb, az a színészek játéka, amely itt se érte el a legjobb jelzőt, hiába Jim Sturgess a beatleses filmből átlopva, valahogy nem tud minket lenyűgözni a játéka, pedig az előbb említett alkotásban ezt megtette. Filmje válogatja, azt hiszem.

 

---

 

Zárszóként akkor egy hatost biggyesztenék a Las Vegas ostroma cím mellé, amely elég bután néz ki, annak tükrében, hogy külföldön sem forszírozták a dolgot, hanem hagyták a huszonegyet, mert hát mégis csak erről szólt, na de mindegy, a magyar találékonyság nem ismer határokat.