Öt perc. A mennyországban. Öt perc. Amire már ki tudja mióta vártál. Öt perc. Neked annyi is elég. Se több, se kevesebb nem kell neked. Pont annyi, hogy elérd azt, amit szeretnél. Te nem akarsz válaszokat kapni, vagy bocsánatkéréseket fogadni. Ahhoz már réges-régen túl késő. Hisz már 30 év is elmúlt, azóta. De most mégis ott az alkalom, hogy szemtől szemben álljál azzal, aki miatt nem lehetett és nem tudtál „egy családban”, egy családként felnőni. Mindig téged hibáztatattak. Miért nem tettél semmit? Miért? Mindig és mindig ugyanezt a kérdést vágták a fejedhez. Mikor éppen nem, akkor pedig magadat hibáztattad, és önmagadnak tetted fel ezt újra és újra. Most azonban tényleg eljött az idő, hogy elégtételt vegyél mindenért, a hibákért, a szenvedésért, a megaláztatásért, de legfőképp egyvalakiért, a testvéredért.

Egy csomó, raklapnyi példát láthattunk már arra, nem csak a filmes világban, hogy a technika, ami a rádiótól, a tévén keresztül a számítógépekig tényleg mindent, minden mást is magában foglal, képes hatalmas galibákat, zűröket okozni, de nagyon. Csak egy percnyi kimaradás, egy rossz gombnyomás és máris a feje tetejére áll meg fordul a világ. Arról a globalizálódott világról beszélek én, és beszélhetünk mindannyian, amit a technika, a gépesített eszközök, a kábelek tömkelege tart össze. Ennek a világnak a lakói már a kockalakú készülék, meg a klaviatúra rabjaivá váltak, minden esetben, s talán mindörökre. Percre pontosan ragadják meg a távirányítót, hogy a kedvenc sorozatuk legújabb epizódját újra meg újra végigizgulhassák, nézhessék. Ez megy a világ összes táján. Egy sorozat (mint a zene, mint egy csapat) képes embereket (nemre, korra, bőrszínre függetlenül) összehozni, összekapcsolni. De mi van akkor, ha ez a műsor személyre szabottan érkezik meg?

Avagy hogy, hogyan, miért, és miként is született meg a Chess Records? Nem is beszélve az "innen" kikerülő legendákra... Nem tudtad eddig, hát most meg tudod, egy igaz történet alapján. A névadó, Chess, miután felfedezett egy hangot, aki még az égről is leénekelte, meg leugatta a csillagokat, nem volt rest azonnal belecsapni az üzletbe, ergó betörni a zenei piacra. Mint minden, ez is borzasztó nehezen vette kezdetét, és indult be. De amikor a szekér már nem döcögött, akkor bizony dőlt a lé, meg tűntek fel sorra a jobbnál jobb csiszolatlan gyémántok. Az ember már alig tudta követni, a legújabb felülmúlhatatlan hanggal rendelkezők népes táborának állandó bővülését még eggyel, és eggyel. Bemutatjuk tehát a Chess Records lemezkiadó rövid(?), de nem eseménytelen, unalmas történetét. Tessék csak kényelmesen elhelyezkedni a fotelokban, otthon, és feltenni ezeket a fekete lemezeket. Ez ám a zene füleimnek…

Képes vagy beismerni, képes vagy elfogadni a tényt, hogy te más vagy? Vagy egyszerűen nem is más, hanem csak egy valaki, a sok közül. Egy valaki, aki előtt két irányban halad tovább az a bizonyos út és nem tudja eldönteni, hogy mi tévő is legyen. Létezik-e jó és rossz döntés? Erre a sok kérdésre a válasz ebben az esetben mi sem egyszerűbb, mint az, hogy a szívedre kell hallgatni, semmi és senki másra. Mert a hosszú és rögökkel teli utat és folyamatot, nem mindenki tudja megtenni. Megtorpannak, félnek, olykor-olykor megállnak az emberek, mert falba ütköznek. S ahelyett, hogy összeszednék minden bátorságukat, erejüket, hogy kibontsák azt, a falat, szóval ahelyett inkább visszafordulnak. Megijednek, összezavarodnak, és nem merik bevallani az igazságot, ami egyáltalán nem fájó, hogy igenis megtalálták a nagy keresés után a szerelmet, csak éppen másvalakiben, mint azt előre elképzelték, megálmodták.

Itt lentebb a kép alatt, írhatnám azt is a cím helyett, hogy I like it, Man, de sajnos, bármennyire is szomorú nem erről van szó, és nem ez lenne az igazság, a filmet látva. Szeretni szeretném, minden további nélkül, de ezek a vak spanrandik, meg spanvadászat nem úgy jött át, és nem úgy sült el, mint ahogy arra számítottam. Pedig megvolt az alapsztoriban a kiaknázatlan lehetőség. Viszont ezt nem tudták rendesen kibányászni, meg erős kézzel megmarkolni.