Mindig ugyanaz és ugyanaz a kérdés kerül a képbe. Mi kell a férfinak? Egy nő. Nem, dehogy. Két nő? Az se igazán. Hát akkor micsoda? Minimum, egy igaz barát kell, akinek az ember, a férfi, kiöntheti a szívét-lelkét egy sör mellett, és elmondhatja mi a baj éppen otthon az asszonnyal, mi jó vele meg mi nem jó vele és így tovább. S erre bizony, nem biztos, hogy egy nő a legoptimálisabb, ideálisabb választás. Csak a baráttal, barátokkal lehet ökörködni, lazulni, eszement pillanatokat átélni. Ám de mi van akkor, ha nem találsz magad körül legalább egy olyan embert, akinek azt tudnád face to face mondani, hogy I love you, Man! Ezt nevezik szívásnak?
 |
Itt lentebb a kép alatt, írhatnám azt is a cím helyett, hogy I like it, Man, de sajnos, bármennyire is szomorú nem erről van szó, és nem ez lenne az igazság, a filmet látva. Szeretni szeretném, minden további nélkül, de ezek a vak spanrandik, meg spanvadászat nem úgy jött át, és nem úgy sült el, mint ahogy arra számítottam. Pedig megvolt az alapsztoriban a kiaknázatlan lehetőség. Viszont ezt nem tudták rendesen kibányászni, meg erős kézzel megmarkolni.
Azt nem mondanám szomorú vagyok miatta, vagy csalódott, de végre egyszer a gyengébb nem képviselőit háttérbe szorítva, a férfiakkal is történik valami, a vásznon. Vagy inkább semmi, mert emberünk a csajok kedvence, csak éppen igaz barátja sincs, egy se. S ebben ez a nagy gebasz, hogy a közelgő esküvőre nincs ki, aki ott állna mögötte, barátként, meg násznagyként, ugye. Mindenki csak a világ legjobb, legrendesebb, mintapasiját látja benne, de a háta mögött bizony már nem felejtik el megemlíteni a tényt, hogy igen, hol vannak a barátok. A férfibarátok.
Hősünket, emberünket zavarja is rendesen ez a szóbeszéd, meg maga a helyzet, ezért belevág a lecsóba, az ismeretlenbe, a tettek mezejére lépve randikra kezd eljárni, hogy megtalálja az igazit. Ez esetben nem kissekkel és az egyéjszakás kalandokkal ér végett a találka, a spanrandi, hanem a jófajta cseverészés, ismerkedés után, ha minden gördülékenyen, s problémamentesen zajlott le, akkor egy következő időpont kicsikarása, és a barát megtalálása, felkerítése a cél, a követelmény. Ez lebeg mindig a szeme előtt, de van mikor, mások, másképp gondolják, és többet akarnak. Persze…
Szóval elindul ez a pasi(barát)vadászat, meg közbe-közbe még a vívóhaverokkal, a barátnő barátnőinek férjeivel is megy az ismerkedés felsőfokon, a dumálás, de csak nem sikerül megtalálni a nagy Ő-t. Egészen addig, amíg az egyik ingatlanértékesítési hercehurca között össze nem fut valakivel, akivel aztán névjegykártyát is cserélnek. Mondani se kell, az inges, meg a laza csávó kontrasztja itt se ér semmit, mert hasonló ízlésvilág, és érdeklődési kör, s had ne folytassam uniója, közöse, elég ahhoz, hogy pár találka után már ne kelljen félve, remegő hangon, hosszú percek után felhívni, és beszélni vele. Igen, a haverral, aki kellőképp laza, s kábé pont olyan tulajdonságokkal rendelkezik, mint amilyenek hiányoznak hősünkből. Kvázi kiegészítik egymást, ne tovább a zsák is megtalálta a foltját,vagy mi, nocsak…
Elég vegyesek az érzéseim a Spancserekkel kapcsolatban. Nem-nem, nem is a cím feszélyez elsősorban, hanem egy picit a film gyűrött maga alá. Mivel is? Azzal, hogy nem igen tudott elkapni, vagy megragadni. Nos igen, férfi vér folyik ereimben, ez nem kétség, viszont valahogy ez így tökre kimaradt. Persze vannak bénázások random, mindenki életében, de azért el lehetett volna dönteni, hogy kinek is készül már ez a nagy spandolog. Mert sajnos, ez olyan lightos, hébe-hóba vicces kis vígjáték lett. Dicséretére legyen mondva, a nagy drámai túltengés meg ömlengés itt nem rondított bele a képbe.
Azonban a humorfaktor se jött át annyira. Ennek a legegyszerűbb oka, a sok káromkodós, kicsit ízléstelen poén erőltetése, ami hát nem az én súlycsoportom. Sokkal inkább kedveltem, és élveztem azokat a perceket, és pillanatokat, mikor irtó jó szövegeket, dumákat nyomtak benne. Szerencsére ezekből is sokat kap az ember, így aztán elviselhetővé válik a csomó erőltetett viccesnek szánt és hit poén mellett a film. Nem annyira tragikus a helyzet, tudod te ezt jól olvasó, hisz minden ember más, és nem mindenki nevet egyazon dolgon. Nincs is ezzel semmi probléma, viszont ezek nekem továbbra sem jönnek be.
Néha azonban jó zenékkel támad. Érdemes lesz belehallgatni egyszer az OST-be. Míg néha pedig jó pillanatokkal ajándékoz meg minket. Ezek a gyógyszerek, és az enyhítő körülmények a számos baklövésre. Így aztán a hangulat nehezen indul be, és alakul ki. Mint a szinusz görbe, amikor már élveznéd a két csávó hülyeségeit, akkor megint benyomnak egy idétlen poént, káromkodást, és az egész értelmét veszti, indulhat minden elölről.
Ami igazán tetszett és megütötte a fülemet, azok a filmes beszólások voltak. Ezek nem olyan filmből lopott dolgok, hanem egyszerűen csak állandó felemlítése, megemlítése a filmeknek. Kvázi nézzük, és szeretjük a filmeket. Valaki HBO napot tart, valaki pedig a Chocolat-ra esküszik.
A színészeken semmi nem múlott. Paul Raudd jól hozta az esetlen, barátot kereső figurát, míg Jason Segel - pedig számomra kicsit meglepően - is megbirkózott a feladattal. Csak azért mondom ezt így, külön, mert nem nagyon bírtam eddig a csávót, de itt valamiért elment, persze nem nagyon. S az is igaz, hogy nem ők a legnagyobb mesterei a humorforrásnak, meg komédiáknak, de bizony ma már elég nehéz ennél jobbat találni, azt hiszem…vagy…a lényeg, hogy nekem bejött ez a páros.
Egy-két jó poéntól eltekintve elég átlagos lett, ez a nagy igazság. Olyan hat pontot azért kap tőlem, mert speciel a szinkron teljesen a helyén és rendben volt, kvázi öröm volt hallgatni, de az említett hibák felett egyszerűen nem lehet napirendre térni, vagy csak úgy semmisé tenni őket. Gondolkozom is erősen, kinek ajánljam a filmet, azonban nem tudok dönteni. Férfiaknak alig-alig, és nőknek se igazán. Próbálkozni lehet, de senki nem veszít vele semmit, ha éppenséggel kihagyja véletlenül. Inkább jöjj össze a haverokkal és forgassatok ti egy filmet erről a férfi dostana izéről…
