Már megint valami olyasmi történik itt a szemünk láttára, ami kicsit megmagyarázhatatlan meg leírhatatlan. Száz és száz más egyébről lehetne itt sorokat vetni, de tényleg az ember egy ilyen Columbus day után nem tud megszólalni, vagy csak nem tudja azt úgy kikerülni, mint ha nem is lett volna, kitörölni, mint ha nem is látta volna. Az van, hogy egyszerűen nem lehetett napirendre térni a dolog felett. Még most is erősen agyalok, hogy akkor ez most nekem ismeretlenül nagyot szólt, vagy sem? Lehet, hogy csak jó pillanatomba kapott el… de lehet, hogy tényleg ennyire összerakták ezt a mozit, ez egyszer, s nem utoljára. Sok a kérdés így hirtelenjében. Megpróbálok választ kapni és adni mindenre. Addig is irány a park, meg a jó öreg telefonfülke.
 |
Teljesen random jött, aztán meg alig jutottam levegőhöz a végfőcím alatt. Talán ez is kellett ahhoz, hogy ennyire megvegyen a mozi, kilóra. Mert megvett, ez nem kérdés. Annak ellenére, hogy nem volt benne semmi nagy komplikált sztori, vagy ki tudja milyen híres színészgárda, csak egy egyszerű történet, a tolvajról, aki megszerez egy táskát, ami természetesen nem az övé.
Ő, mármint a rabló, ennek a táskának a segítségével szeretne végre elmenni máshova, Floridába. Nincs sok ideje, mert a táska, amiben valami értékes van, kell az igazi gazdinak, aki nem sokat gondolkodik, ha a táskájáról van szó... Ezért meg kell terveznie, hogy hol, mikor, és hogyan akarja a táskát pénzre váltani. A lopott táskával elmegy a közeli parkba, és az ott található telefonfülkékből adja az utasításokat, meg kapja is egyszerre. Lesz összekötő is, de mondani se kell, egy idő után minden másképp alakul, mint ahogy azt előre eltervezte.
Na ez a történet egyik szála, egyik síkja, ha lehet ezt így mondani. Mert a másik, kicsit drámai, itt a krimis szállal szemben. Hisz amíg tervezget, várakozik a tolvajunk, addig belebotlik egy kiscsávóba, akit aztán a fenéért se tud levakarni magáról. Állandóan követi, meg beszélgetni akar vele. Ahelyett, hogy az iskolapadot koptatná a gyerek, inkább kint a parkban üldögél, és nézi, figyeli az embereket. Na ők ketten összetalálkoznak, összeismerkednek, majd egy kis idő elteltével már elválaszthatatlanok lesznek, cseppnyi túlzással élve.
Egy-egy üzletelés, és beszélgetés közepette még marad idő a családi gondokra is hangsúlyt fektetni. S habár a jól bejáratott klisék itt is követik utadat, rendületlenül, de valahogy ez annyira nem zavaró, mint az talán előfordult már egy-néhány esetben. Apa-lánya kapcsolat vagy a férj és az exfeleség közti hercehurca itt is megtalálható, minden további nélkül. Felveszi a kapcsolatot velük, és megpróbál végre helyes döntéseket hozni, egyszer az életben, a hűtlen apuka és férj egyben.
A befejezést nem említve, egy egész korrekt kis darabkát sikerült összehozni a nézőnek, annyi szent. Nem egy világmegváltó alkotás, ezt jelezném előre, és sokadszorra. Mert speciel a befejezés, vagy az olykori túlságosan is erőltetett, és nem helyén való flashbackek, idősíkok váltása nem volt annyira szerencsés választás. Szó se róla voltak ezekből is jó pillanatok, viszont néha nem nagyon tetszettek a váltások. Talán ennyi az, ami úgy igazán felróható a mozi számlájára. Meg, hogy néha kicsit leül a hangulat. De hát tényleg ez is csak egy apróság, mert nem egy akármilyen filmről van szó. Nem egy ultra-költségvetéses, agyonpénzelt, hájpolt moziról van szó, hanem kicsiről inkább, ami minden hibája ellenére jobban szórakoztat, mint bármely társa az utóbbi időben, időből.
A drámázást, meg a krimizést is nagyon jól összefogták. Egyik se kapott többet a másiknál. Nem volt itt az arányokkal probléma. Bár az igaz, hogy a dráma olykor nem hazudtolta meg magát a kliséivel, azonban nem lehet rá haragudni, ha az összképre tekintek. Mert igen az összkép majd egy pár szereplős, majd egy helyszínes kellemes kis darabka. Amin lehet nevetni, kicsit izgulni, drámázni, meg élvezni a látottakat. Jó kis film volt, ami a zenéjével, meg a parkos ötletével, majd zéró vérfolyással tud maga alá gyűrni.
Ehhez azonban Val Kilmer sokat tett. A Felon után, kezdem azt hinni, hogy itt nincs menekvés, meg visszaút, Val kegyetlen továbbra is. Annyira jól teszi itt is a dolgát, hogy egy rossz szavam nem lehet. A kisfiúval remek párost alkottak, míg Valderrama-val való telefonos jelenetei is nagyon tetszetősek voltak.
Most újra végig/visszapörgettem magamban az elmúlt másfélóra eseményeit, és azt kell mondjam nem hiába kap hét és fél pontot a Columbus day. Volt benne valami kis hangulat, ami lehet, hogy a park varázsa volt egyszerűen… kellett ilyen parkos élmény is már, egy kitűnő Val-lal, a tolvajjal, aki nem volt jó emberismerő, meg minden, viszont tudta a hibáit, amiket elkövetett, tisztába volt vele, hogy mit kell rajta változtatni, mármint az eddigi életén. Csak egy telefonfülke kell, némi pénz, egy korához képest érett kölyök, és ennyi elég is. És egy idézet a végére: „Singing a song, In search of Eldorado.”
