Intro 

Megnéztük, mert a három Oscar-díjas író-rendező Robert Benton új filmje. Megnéztük, mert tudni véltük, hogy egy magyar személyt is láthatunk e darabban. Megnéztük, mert régen láttunk már romantikus tragikomédiát. És nem utolsó sorban megnéztük, mert Charles Baxter által 2000-ben írt nagysikerű Feast of Love című regénye szolgáltatta a nem mindennapinak tűnő forgatókönyvet. Ennyi nem elég?

Értékelés  

Tehát jelentem megnéztük. És hatalmasat csalódtunk, pozitívan. Bár az már itt a legelején leszögezhető, hogy az oscarokkal bővelkedő rendezőnknek nem ez lett a legjobb filmje életében, és nem is fog ezért újabb dicshimnuszokat kapni, de valljuk meg őszintén, nem volt ez rossz ennyi hírességgel egy darabban, és ennyire életteli, tragikomikus sztorival megpakolva.

Mert hát a forgatókönyvet, amelyet az a bizonyos regény szolgáltatott, nem éppen egyszerűnek, ódivatúnak, szokásosnak - és sorolhatnám a filmes jelzőket – nevezhetünk, hisz egy nagyon jó képet kaphatunk a film által a mai világról, a mai szerelemről, amely eléggé kiszámíthatatlan és eléggé bonyolult, ahogy az már sok helyen elhangzott, és el is fog még egy jó ideig hangzani.

Szóval a sztori nem más, mint egy oregoni baráti kör tagjainak igen szerteágazó, - és újonnan megemlíteném - bonyolult szerelmi kapcsolata.

Ahogy az olvasható nem éppen eget verő témáról számolhatunk be, de mégis a nézés közben és után azt konstatálhattuk saját magunkon, hogy élvezzük a látottakat, és kíváncsiak vagyunk, vajon mi fog kikeveredni ebből a szerelmi háromszögből, amely néha rendesen felkavarja az állóvizet főhősünk életében. Jobban mondva főhőseink életében. Hiszen rátérve a karakterekre, amelyeket némileg most mindenképp külön kiemelnék, szóval elmondható, hogy közülük szinte mindegyiket megtaláljuk a való életben is, és akár még magunkra is ismerhetünk, bár ez már csak a véletlen műve lehet, szerintem.

Na tehát van egy lúzerünk a kávézójával, aki egyik nap észre veszi, hogy a nője elhagyta, egy másik nő kedvéért, és mondani se kell mennyire padlót fog a hír hallatán, azonban nem búsul sokáig, hisz újra célba veszi „Kupido” nyila, és feleségül vesz egy ingatlanügynököt, aki pedig, nem mellesleg, a háta mögött egy házas férfival kavar. Azaz Bradley, a lúzer, most se találta meg az igazit. És akkor erről ennyit, hiszen a film 3 párosról, párosításról szól, van ugye Bradley-ink a nőügyeivel, van még egy, amely a kávéházban dolgozók között kialakult szerelemről szól, akik mindent bevállalnak azért, hogy álmaikat elérjék, de mindent, ezt csak majd csak a film alatt fogod megérteni. És van egy harmadik párosunk, akiből a barát egyfajta rezonőrként követve az eseményeket, mindig mindent tud mindenkiről, és mindig tud helyest irányt mutatni, holott kiderül, hogy az ő életében is történtek szomorú esetek, amikor talán jobb lett volna, ahogy ő fogalmaz, nyitott szemmel járni.

Ezek szerint a film a szerelem kiszámíthatatlanságát, álmaink megvalósulását, a hibás tettek következményeit, a véget nem érő szerelmet, és a soha fel nem adást állítja a középpontba, de úgy, hogy azért ne essünk át a ló túloldalára, kvázi ne legyen giccses, és csöpögős hangvételű, hogy azt mondjuk, nem bírjuk ki zsebkendővel és szuflával a film első 10 percét sem.

Hál’ Istennek ilyen nincs, és állíthatjuk, hogy néha-néha még el is mosolyodunk, mert hát az élet is egy dráma, amelynek vannak jó és rossz pillanatai, úgy ahogy a szerelemnek, és úgy ahogy a filmnek is. Tragikomédia felsőfokon. Röviden. A nagy betűs élet. De többet nem is árulok el, majd mindenki nézze.

Ha nagy negatívumokat kéne keresni abban a másfél órában, talán a kezdés lassúságát lehetne megemlíteni leginkább.

Hisz a többivel nem volt nagyobb bajunk, az édes kis esti film jelzőt lehet elsütni eme alkotásra, amelyben nagy meglepődésemre még a híres Falling Slowly c. szám is elhangzik, de hogyan is miért, az maradjon rejtély. A soundtrack, lehet hallgatni való állapotba kerül nálam, egy plusz hallgatást megér.

Amit még nem szabad elfelejteni, hogy R besorolást kapott a múvi, a sok szexuális jellegű tartalom miatt, bár lehet ez nem akkora újdonság a mai világban, bár az érdekes címszó alatt mindenképp illet megemlíteni.

Szereplők

Morgan Freeman, egy név, aki miatt is nézni. Hiszen nem nagy titok, mekkora népszerűségnek örvend a pali, mert hát kegyetlen jó színész, szó se legyen róla, és itt is, megállja helyét, nem tudok bővebb kommnetárt hozzáfűzni a látottakhoz, de szerintem úgy is mindenki érti, hogy miért.

Akit továbbá még nem kell bemutatnom az Greg Kinnear, tudjuk, tudjuk, a Család Kicsi Kincse maximalista apja. Ebben pedig éppen a szerencsétlen férfit ábrázolja, aki mindig rossz helyen keresi és találja meg a szerelmet. Bírjuk őt is. Már anno megszerettük, és itt is jót nyújtott. A megnézést követően elsőre az ugrott be, hogy a szerepet, nem is kaphatta volna más. Jó választás volt.

Aztán voltak még hírességek dögivel, majd mindenki alaposan kutakodjon utána, hisz volt még Radha Mitchell- ünk, a jól ismert Silent Hill-ből, és volt Marozsán Erikánk, na igen, akiről beszéltem még rébuszokban az introban. Szóval Erika a magyarországi, és németországi kitérők után mutathatta meg magát újra, most már egy tengerentúlon forgatott darabban, amiben nem csak statiszta szerepkör volt megírva neki, hanem igen is fontos szerepe volt a sztorit illetően. Nem lövünk le semmi poént. Értékelni a látottak alapján úgy tudnánk, hogy gyönyörű volt, és játéka is rendben volt. Tetszett.

Pozitívum

GK játéka, a forgatókönyv, zene, stílus

Negatívum

Kezdés

Outro

Szerelem a köbön. Vagy valami olyasmi. Tragikomédia felsőfokon, és egy hetes tőlem, mindezek miatt. Mert nagyon kellemes kis meglepetés volt, egyszer nagyon is ajánlanám mindenkinek, de különösen azoknak, akik már régen láttak egy igazi jó szerelemről szóló másfélórát. Gyerünk, essünk neki.

 Pontszám

 

7/10 

 

Intro 

Az amerikai remake ipar mostanság fénykorát éli. Napról napra érkeznek az új információk a régi távol-keleti horror és thriller darabok új amerikai köntösbe való bugyolálásáról, amelyekről váltig állíthatjuk, hogy nem mindig érik el céljukat, vagy inkább soha, így kicsit értelmetlennek érezzük néha ezt a projekt készítést, amelyről jelen esetünkben egy bizonyos Szem/ The Eye esetében is hasonlóan vélekedünk, csak egy kicsit másképp.

Értékelés  

Másképp vélekedünk, mert szégyenszemre, nem láttuk az eredetit, így sokáig agyaltunk azon, hogy egyáltalán írjunk e róla pár dolgot. Majd a látottak miatt úgy éreztük, hogy erről alig ha lehetne nem írni. Mert annyira jó volt…vagy…

A történetről röviden annyit, hogy van egy hegedűművészünk (nőnk), aki gyerekkora óta nem lát, azonban kap egy esélyt az „újrakezdésre”, és a műtét által visszanyerheti azt, szeme fényét, amely egyben elhozza számára életének legrosszabb időszakát, és periódusát. Hiszen miután kinyitja szemeit, egy pár napra rá, már ijesztő dolgok kísérik mindenhova, lásd szellemek, akikről csak ő tud, és amiket csak ő lát.

Tehát ha nem derült volna ki horrorral, meg thriller féleséggel van dolgunk, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem kellett izgalmukban a körmünket rágni. Vártunk valami „keményebb”, véresebb esemény dús filmet, erre kaptunk egy kissé drámai hangvételű ijesztegetni akaró másfélórát, amit nem sírunk vissza. Ha már a műfajnál tartunk, akkor lényeges kiemelni, hogy nem tudtunk félni, megijedni, mert egyszerűen nem volt mitől. A szellemek, a kisgyerek az útlevelével, az állandó tűz nem tudott minket „lázba hozni”, egy percre sem kellett megmarkolnunk a vállfát, vagy kezeinket a szemünk elé helyezni, mert nem volt miért. Már pedig valamiért ilyet vártunk, mert mégis a műfaj magában hordozza a vért, félelmet, az rémületet, meg sorolhatnám tovább érzéseket, de ebből semmit nem láttunk a két szíp szemünk előtt lejátszódni. És ez egy iszonyú nagy érvágás számunkra, fel is tehetjük magukban azt a kérdést, hogy már az eredeti se volt ebből szempontból jó, vagy megint az usában kellőképpen megmutatták hogyan is kell sikeresen elrontani egy  korábbi jó távol keleti múvit. Nem tudjuk, csak hangosan gondolkozunk. Azt azonban megállapíthatjuk, hogy a műfaj nem hozta a várt hatást, ezvan.

Rátérve akkor a forgatókönyvre, amelyen csak egy pár képkockát változtattak az eredetihez képest (hallomásból tudni), szóval még egy kisebb jó pontja lehetne a darabnak. Meg talán az egyetlen. Ilyenkor jó, hogy nem láttuk az eredetit. Szóval főhősünk újra lát és bizonyos szellemek veszik körül, ismerős ez is, úgy ahogy, a senki nem hisz neki című rész is. Képzelet vagy valóság? Erről nem is kell többet elmondani. A film úgy alapjában véve szépen csordogál előre a medrében, jönnek az újabbnál-újabb „rémisztő” esetek, hiába a kisfiú szerepe nem tudott minket meghatni, valamiért ez így elég szörnyű lett, úgy hogy állandóan csak az útlevelét kereste, aminek persze van jelentősége, oké értem, de akkor is egy nagyon gyenge szála volt a darabnak, ami egy az egyben kihagyható lett volna. Majd volt itt kiugrás, orr nélküli fazon a liftben, na és.. Ezek ilyen apró töltelékjelenetek voltak a forgatókönyvben, amely így az igazság kiderítésén kívül, nem tartalmazott számunkra semmi újat a végfőcím megjelenéséig.  Aztán már csak a befejezésre szánnék sorokat, amely azért legalább úgy amerikásra sikeredett. Elég az utolsó képkockákra emlékezni, na bumm. Ennél jobban alig ha lehetett volna rosszabbul befejezni, kár érte. Mindent összevetve az alapanyag, amit ugye „hoztak” nem lett volna rossz (bár jó se), de a megvalósítás, az, hagy némi kívánni valót maga után szerintünk.

Szereplők

A szereplők se brillíroztak az előre leszögezhető. Ha ez így megy tovább akkor Alba kisasszonyt tényleg csak vizuális élménye miatt fogjuk szeretni, mert most se dobtuk magunk hanyatt az alakításától. Sőt. Elég gyenge volt. Jobb, ha visszatér inkább a humorosabb hangvételű produkciókhoz, meg a pingvinéihez. Hiába már előre éreztem, hogy ez a párosítás ( Alba- horror) nem éppen célszerű, és igazam is lett.

Sőt akkor hab volt a tortán, amikor megláttam Alessandro Nivola-t aki egyenesen a Goooólból érkezett ide. Micsoda csapat – gondoltam magamban. Nivola se teszi ki ezt a játékát a falra. Hiszen Albával együtt elég harmatgyenge teljesítményükkel kiérdemelték azt, hogy soha többet, ne találkozzunk velük ebben a műfajban újra.

Pozitívum

JA még mindig szépJ plakát, kezdés

Negatívum

Színészek játéka, no izgalom, no horror

Outro

Mit is mondhatnék ezek után? Mélységes csalódás volt részemről ez a remake, és csak filozofálgatni tudok, hogy most akkor érdemes e egyáltalán ezek ismeretében belepillantani az eredetibe, vagy felejtsem el az egészet. Ez a döntés még várat magára. Ami azonban nem, hogy a pontszám itt nálam a kettesnél akad ki, se tovább. Magyarul, soha többet nem nézem meg, azt hiSzem.

 Pontszám

 

2/10 

 

Intro 

Mivel Amerika mostanában A szem-lázban ég (kis túlzással élve), ezért én elővettem, úgy is mondhatnám, leporoltam az eredeti alkotásokat. Azért a többes szám, mert bizony az első film sikere kitermelt egy folytatást is. Szóval mielőtt megnézném a remake-et, előtte újra át akartam élni a hongkongi nyújtotta borzalmakat. Bezárkóztam a szobámban egyik este, és néma sötétben néztem végig a két művet.

A sztori

Joey-t elhagyja a barátja, ezért öngyilkosságot kísérel meg. Fél úton a halál felé, a fiatal nő mellett halott emberek jelennek meg. A kórházban megmentik az életét, és ő megkönnyebbülten fogadja az új lehetőséget. Ám teljesen összezavarodik, amikor rájön, hogy gyereket vár volt barátjától. Ráadásul egyre furcsább dolgokat észlel maga körül: idegen emberek tűnnek fel váratlanul nemcsak az ő közvetlen közelében, hanem más terhes nők mellett is. Joey még nem is sejti, hogy halál-közeli állapotából egy ijesztő képességet hozott magával - látja a halottak szellemeit. A lány kezdi elveszíteni a kontrollt maga felett, s nem érti, hogy miért nem látja a többi ember az őt üldöző rémisztő alakokat, és retteg attól, hogy mit akarnak tőle, és a magzatától...

                              

                                                   Értékelés 

Az első rész és a második tulajdonképpen nem függ össze, csak a szellemek mint félelmünk tárgya azonos. A körítés más. Esetünkben magzatokra vadászó, reinkarnálódó kísértetekkel találkozunk. Főhősünk azért látja őket, mert egyszerre terhes és öngyilkosságot is megkísérelt. Ezt egy buddha szerzetestől tudja. Szerintem ez egy picit sántít, ugyanis bevesz egy kiló gyógyszert, amit a magzat valószínűleg nem élne túl. (Persze nem vagyok doki, hogy ezt kijelenthessem, csak egy kicsit furcsa volt nekem.) Plusz a vége felé főhősnőnk csodával határos módon túlél… (Nem mondom el mit!)

Sajnos a folytatás nem érte el élvezhetőségében a sikeres elődöt. Talán az újdonság varázsának hiánya miatt. Hiszen az első után már tudhatjuk, hogy mire számíthatunk. Tulajdonképpen nem csináltak mást az alkotók, mint új történetbe ágyazták bele a már jól működő, precíz ijesztgetéseiket. Nagy bánatunkra hiányzik az a plusz, amely teljes értékű folytatássá tette volna a filmet. A Pang tesók hozták a kötelezőt, nem többet.

A technika ebben az esetben is kifogástalan. Talán jobban rá kellett volna menniük arra, hogy elvigyék a filmet a horror irányába. Akkor nem keserű szájízzel kelnének fel a többet váró rajongók. Azonban itt is körülbelül ugyanannyi ijesztgetéssel találkozunk. Egyes esetekben váratlanabbak a „poénok”, de a libabőrös jelenetek mennyisége messze elmarad az első résztől. Egyes maszkok már átcsapnak a megmosolyogtató kategóriába.

A szereplők:

A szereplőkre jelen esetben sem lehet panasz. A főhősnőt mindenképpen ki kell emelni. Shu Qi jól alakítja az elején vacilláló, később magzatát féltve őrző kismama szerepét. Először nem biztos az érzéseiben, aztán túllendül félelmein, és bátran nekivág az anyai örömöknek. Persze nem tudja, hogy kemény fába vágta a fejszéét. A mellékszereplők közül a Joey magzatára áhítozó szellemet alakító Eugenia Yuan neve csenghet ismerősen a nézőnek.

Pozitívum:

Történet. Hanghatások. Szellemek.

Negatívum:

Még mindig keveslem a frászt. Hihetetlen túlélések.

Legjobb helyszínek:

Kórház. Fürdőszoba. Étterem. Buszmegálló. Lift. Öltöző. Lépcsőforduló. Tornaterem.

 Outro

Keserű szájízünket oldja a legutolsó snitt. De kijelenthető, hogy az első rész egyértelműen jobb. Ennek ellenére bátran vállalható folytatás, mely önálló filmként is megállná a helyét. A rajongóknak és a keleti filozófia iránt érdeklődőknek kötelező, a többieknek kellemes másfél óra lehet!

Pontszám

7/10