Az árvaház

/2006/

Intro 

Azzal kezdenénk, hogy ez egy spanyol horror, és alig ha kell ennél többet megemlíteni egy bizonyos [REC] után, amely nálunk vitte a prímet, szerettük, jó volt, és azt mondtunk magunkban, csak így tovább.

Ezek tükrében leszögezhető, hogy a spanyol hon által készített paráztatós darabok talán-talán felvehetik a versenyt a távol keleti fölényes uralommal szemben. Meg hát azért spában sem bízták véletlenre a dolgot, hanem a produceri székbe beleültették a Pokolfajzat és a Faun labirintusa óta igen csak közkedvelt személyt, Guillermo del Toro –t, akinek neve elég sokat nyomott latba a megnézés ürügyén, így kijelenthető, hogy mindenképp figyelmet érdemelt tőlünk.

Értékelés  

A filmnek lett volna esélye az Oscaron a végső legjobb öt közé bekerülni, külföldi film kategóriában, de ez valahogy nem jött össze, sajnálatára és sajnálatunkra. Egyébként akkor itt még pár ténnyel szolgálhatok, hisz a film rendezője egy spanyol első filmes Juan Antonio Bayona, akit a látottak tükrében majd szeretnénk a későbbiekben is „rendezni” látni, míg a filmet először a nagyérdemű anno még Cannes-ban csodálhatta meg, mi meg tegnap, a jövőben pedig még jó párszor, hiszen készül a remake, nem semmi.

A történet, ha lehet, és szabad ilyet mondani a műfaj esetében, rémegyszerű. Vagy inkább így indul, aztán a végére azért némiképp felborul a papírforma. Szóval adott egy család (apa, anya , fiú), akik a régi árvaházból (ahol az anya nevelkedett) szeretnének egy újat varázsolni, hogy majd ők is pár gyerkőccel újra működésbe hozzák azt. Azonban furcsábbnál furcsább dolgok történnek, miután kisfiúnk, kitalálja, hogy van egy-két képzeletbeli barátja, akikkel unalmas óráiban elbeszélget és játszik, amit a szülök, nem hisznek el neki, és nem veszik komolyan addig, amíg el nem tűnik.

A forgatókönyv alkotói tehát nem vért izzadva találták ki eme újszerű történetet, az elsőre megállapítható. Hiszen a jó sokszor felemlegetett, különösen igaz, erre a műfajra, klisék erősen rányomják bélyegét a film majd első felére, hisz elég csak visszaolvasni a címszavakban, árvaház, gyerek beszél valakikkel, aztán el is tűnik. De mégis hiába a már ismerős alátét, valamiért a rendezői, produceri és operatőri hármasnak sikerül a filmet kihúzni a szokásos megfogalmazás alól. Mert hát a befejezés után valami olyasmi jutott eszünkbe, hogy azért egy picit más volt, egy picit egyedibb volt, mint az eddig látott darabok.

A fiú eltűnése után az anya harcát láthatjuk, aki minden követ megmozgat azért, hogy gyerekét újra karjaiban láthassa. És talán a film e szakaszában érződik leginkább a drámai hatás, ami igen csak plusz pont tőlem, hisz jól ötvözte a rendező kolléga a két stílust egy filmen belül, de úgy, hogy senkinek ne maradjon hiányérzete a megnézést követően. És erre rátesz még egy lapáttal a horror elemek megjelentetésével, amelyek nem a túlzott megfélemlítést akarják elértetni velünk, hanem csak apránként, jelenetenként próbál egyre jobban hatni az emberre, hogy azt egy idő után frusztráló érzés kerítse hatalmába. És jelentjük megvolt, különösen igaz ez a médiumos jelenetre, amikor tűkön ülve vártuk, hogy vajon mit láthatunk a következő képkockákon. De film szépen építkezik és kihasználja az idő előrehaladtával a széles repertoár minden egyes elemét, eszközét, elindulva a nagy zord, sötét árvaháztól, a hangokon, - gyereksikításokon - megmagyarázhatatlan természetfeletti dolgokon keresztül egészen a paráztatós krapekig a zsákkal a fején. Ne tovább akkor még nem is felejteném ki a végkifejletet, amiről már írtam, hogy rendesen megkavarja a dolgokat, tetszett amit láttunk, ami még inkább nyomasztóvá tette, addigi se rózsás hangulatunkat.

Ha ez még mindig, valakit nem győzött meg arról, hogy ez nem egy tucatfilm, annak tovább sorolnám a film jó pontjait, amelyek még a zene, fényképezés kategóriában, színészek játékában teljesedik ki. Hiszen a zene, az valami csodálatos, vagy inkább szörnyű volt, igazán jó kelléke volt a műfajnak ez esetben, hiszen kellőképpen felfokozta az izgalmakat a látottak mellett és tükrében. Ha hasonlítani akarnám valamire, akkor talán az idegbeteg szó jutna eszembe leginkább a hallottakra. Aztán a fényképezés is gyönyörű, a maga világítótornyával, árvaházával, tengerpartjával, fényeivel, vagy árnyékaival egyszerűen szép volt és meggyőző. Hát ezek után már csak a színészi játék maradt hátra, amelyben itt se kellett csalódnunk hál ’Istennek.

Szereplők

Az anyát alakító Belén Rueda jól teljesített. Különösen igaz ez azokra a részekre, amikor már csak egyedül próbál válaszokat találni kérdésekre. Talán ott lehetett számomra a film egyik csúcspontja is, és ezt elsősorban neki is köszönhetjük. Az apa is hozta a szerepét, bár annyira nem volt tökéletes mint az anya játéka. Tovább kiemelném a médiumos fejezet szereplőit, akik igen csak nagyot alakítottak abban a pár percben, amíg színen voltak, elég csak egy nevet elsütnöm Geraldine Chaplin és akkor mindenki nézze utána.

Pozitívum

Operatőri - fényképezés, produceri, rendezői munkák, zene, BR játéka

Negatívum

Klisék néha még így is fennlelhetőek