Vágjunk is a közepébe, bele, rögtön… Az egész kalamajka, meg felfordulás egy bizonyos térkép miatt robbant ki. Egy térkép miatt, ami annak ellenére, hogy kicsi, szemben a történelem órák nagyjaihoz képest, meg gyűrött és kopott, egyszerűen mégis mindenkinek kell. A fél világ szeretné magáénak tudni, de vannak, akik bármit hajlandóak megtenni csak azért, hogy megkaparintsák. Mert, ha eddig nem derült volna ki, akkor jelezném, engedelmetekkel, ez egy nem akármilyen térkép ám. Ez egy kincsestérkép a javából. Azaz, mint mindig, az élet törvényei, nagyszámai szerint, most is a pénz hajtja, viszi előre az embereket a rosszba. Most aztán biztosan mindenki láthatja a két szép szemével, hogy mivé nem fajul(hat)nak a dolgok, ha ez a térkép szó csak úgy szóba meg képbe kerül.

A helyszín a 30-as évek Mandzsúriája. Itt üti fel a fejét a térképkeresési láz, amibe aztán mindenki beszáll, a nagy hármas is, ily, vagy oly módón, akarva-akaratlanul. Csak a címből kiindulva, ott van egyszer a Rossz. Ő az, aki Mandzsúria leghíresebb banditája. Tucat emberével sikeresen állítja meg, tartoztatja fel a vonatot, amin a kincses térkép is utazik. Azonban, mire odáig elérnének, hogy lecsapjanak a térképre, addigra már hűlt helyét találják. Na őt üldözi, szeretné elkapni, meg ugyanúgy pályázik is a keresett tárgyra, a Jó. Egy fejvadász, aki próbálja gyűjteni a búsás wanted fejeket, nagy sikerrel, hisz senki nem tudja őt megállítani. Vagy mégis? Nem utolsó sorban, jön a kakukktojás, a Furcsa. Kicsit félnótás, meg hibbant természete most is a rosszba a sodorja. Olyat tesz el a kabátzsebébe, amit nem szabadna. Igen, jól a gondolod, a térképet. Na itt be is zárul a kör, hisz mindenki keres, mindenkit, meg mindent. Ehhez csatlakoznak majd a japán, meg a mandzsúriai fegyveres alakulatok, meg a függetlenek, vagy kicsodák. Azaz a végére elég szép kis csapat gyűl össze.  

Micsoda hét elé nézünk, kérem szépen! Megunva a nyugati szerencsétlenkedést, meg totojázást, már ami a kikerülő filmeket jellemzi, s illeti, inkább elfordítjuk a fejünket keletre, keletebbre. Persze ennek most sokan örülnek, de legalább annyian csóválják a fejüket, ha jól gondolom. Viszont az igazság az, hogy egyszerűen olyan darabok futnak ki "Kelet gyárából", melyek sok esetben, olyan újdonsággal, varázslattal hatnak, - szigorúan klisék nélkül -, amiket nem igen lehet megtapasztalni, vagy csak átélni a nyugati filmek nézése közben, után. Természetesen a "keleti filmeknek" is megvannak a sajátosságai, a jellemzői húzásai, és az is megesik néha, hogy beleesnek egy-egy tipikus nyugati hibába. De azt mondom: azért vannak gyöngyszemek szép számmal. Azt azért, nem ígérem, hogy a következőkből, hetesből mind csillog, meg villogni fog, azonban érdekesnek tűnnek, s felkeltették a figyelmemet.

Annyit érdemes már kezdésként leszögezni, hogy vannak olyan dolgok, melyek elméleti szinten működnek minden további nélkül, de a gyakorlatban már egy másodpercre sem állják meg a helyüket. Lefordítsam? Vannak olyan tervek, melyek álmainkban színesek, meg gyönyörűek, csak miután felébredünk, akkor nem látunk mást, mint a fehér falat. Na így vagyok én ezzel a mozival is. Olyan volt ez, mint egy dolgozat. A készítők tudták minden kérdésre a választ, csak nem pontosan, és helyesen, aminek aztán meg is lett az eredménye. Ha már (hiú) ábrándnál tartottam, akkor hasra csapok, minden harmadik ember tuti ezt várta, amikor meg vetítették neki, akkor csak a fejét fogta egy rossz álomba reménykedve. Mertek nagyot álmodni, ott pár kilométerrel arrébb, azonban felsültek, nem is kicsit. Ami eszembe jut erről: sokat akart a szarka, de nem bírta a farka.

1) Miután pontot tettem - még nem végérvényesen - a szakdogám ügy végére, visszat is térhettem a filmek világába, birodalmába. „Rakás” lemaradásom van, ahogy látom, szóval igyekszem bepótolni ezt… A szakdogára visszatérve szeretnék mindenkinek még egyszer, ezerszer köszönetet mondani, hogy az idejéből adott egy kicsit nekem is, mikor kitöltötte a kérdőívet. Thank You! Peace meg hasonlók. Jöhetnek az ilyen formalitások, mint köttetés, védés, stb… Most már senki sem állít meg.

Érezted úgy valaha, kedves olvasó, hogy már nem tudsz betelni valamivel. Hogy folyamatosan késztetést érzel arra, hogy megszerezz valamit, újra és újra. Pontosítok, nem csak újra, hanem valami újat, valami szebbet, valami jobbat a tegnap vásárolt terméknél. Érezted úgy valaha is, hogy egyszerűen nem tudsz már leállni. Akárhányszor elmész egy kirakat, egy butik előtt, annyiszor szólal meg benned a kisördög, hogy ezt az utolsót még meg kell vennem. Mert ott van, teszem azt, egy zöld sál, ami lehet, hogy az utolsók egyike, és csak arra vár, hogy te bemenjél és elvigyed azt. S ettől a gondolattól már a hideg kiráz. Egyszerűen ez a szenvedélyed, a gyengéd, hiába is ellenkezel. Nem utolsó sorban érezted úgy valaha, hogy a próbababák is már feléd fordulnak, és hozzád szólnak, megpróbálnak meggyőzni? Nos ha igen, akkor te a legjobb helyen jársz, most okulhatsz egy bizonyos Rebecca Bloomwood esetéből, aki éppen most tudta meg, hogy annak a terméknek az ára, amit a kezében fog, azt….

Alig telt el egy kis idő azóta, s most megint itt vagy. Minden ugyanaz, mint régen volt. Miközben szépen s kényelmesen foglalod el a helyed a vezetőülésben, valamint csatolod be az öveidet, már csak egy cél lebeg a szemed előtt, nyerni akarsz. Ez nem is lehet kérdés. De te nem izgulsz, és nem feszengsz egy percre sem, te, profi vagy javából. Koncentrálsz. Ha indulni kell, akkor indulsz, és mindent beleadsz, nem vagy tekintettel senkire és semmire sem. Előre nézel. Látod az est fényeit, de az út végét nem. Oldalra tekintesz. Látod a sok beképzelt, öntelt mosolygó arcot, akik felfalnának a szemeikkel, de te tudod, hogy ebből semmi sem igaz. Legbelül úgy reszket mindegyik, mint a nyárfalevél. Majd újra előretekintesz, s egyszerre felpörögnek a motorok. Kizárod magad körül a világot. Már nem érdekel a második sorban álló, neked hatalmas csókokat küldő mély dekoltázzsal és ultra rövid szokvánnyal rendelkező hölgyemény se. Csak egy jelre, csak egy szóra figyelsz. Go!