Vágjunk is a közepébe, bele, rögtön… Az egész kalamajka, meg felfordulás egy bizonyos térkép miatt robbant ki. Egy térkép miatt, ami annak ellenére, hogy kicsi, szemben a történelem órák nagyjaihoz képest, meg gyűrött és kopott, egyszerűen mégis mindenkinek kell. A fél világ szeretné magáénak tudni, de vannak, akik bármit hajlandóak megtenni csak azért, hogy megkaparintsák. Mert, ha eddig nem derült volna ki, akkor jelezném, engedelmetekkel, ez egy nem akármilyen térkép ám. Ez egy kincsestérkép a javából. Azaz, mint mindig, az élet törvényei, nagyszámai szerint, most is a pénz hajtja, viszi előre az embereket a rosszba. Most aztán biztosan mindenki láthatja a két szép szemével, hogy mivé nem fajul(hat)nak a dolgok, ha ez a térkép szó csak úgy szóba meg képbe kerül.
A helyszín a 30-as évek Mandzsúriája. Itt üti fel a fejét a térképkeresési láz, amibe aztán mindenki beszáll, a nagy hármas is, ily, vagy oly módón, akarva-akaratlanul. Csak a címből kiindulva, ott van egyszer a Rossz. Ő az, aki Mandzsúria leghíresebb banditája. Tucat emberével sikeresen állítja meg, tartoztatja fel a vonatot, amin a kincses térkép is utazik. Azonban, mire odáig elérnének, hogy lecsapjanak a térképre, addigra már hűlt helyét találják. Na őt üldözi, szeretné elkapni, meg ugyanúgy pályázik is a keresett tárgyra, a Jó. Egy fejvadász, aki próbálja gyűjteni a búsás wanted fejeket, nagy sikerrel, hisz senki nem tudja őt megállítani. Vagy mégis? Nem utolsó sorban, jön a kakukktojás, a Furcsa. Kicsit félnótás, meg hibbant természete most is a rosszba a sodorja. Olyat tesz el a kabátzsebébe, amit nem szabadna. Igen, jól a gondolod, a térképet. Na itt be is zárul a kör, hisz mindenki keres, mindenkit, meg mindent. Ehhez csatlakoznak majd a japán, meg a mandzsúriai fegyveres alakulatok, meg a függetlenek, vagy kicsodák. Azaz a végére elég szép kis csapat gyűl össze.
A címet olvasva, látva, egyből az olasz spagetti western ugrik be mindenkinek, nem véletlenül. Viszont ez itt nem egy remake, koránt sem. Ez más. Ez olyan western, eddig még nem látott koreai módra, jól átsütve, összevérezve, egy kis humorral meghintve, ami jó kis adag akcióval van tálalva. Egészség, nektek.
Az ember csak fogja a fejét, komolyan, hogy mit ki nem képesek találni, ott Keleten. Nem is meglepetés, hogy sokan várták, valamint az se, hogy még többnek azóta is a szíve csücskét képezi. Nem hiába. Van benne valami, olyan modern western hangulat, ami megfog, és nem ereszt el. Lehet, azért, mert ilyet nem nagyon láttál még. Bár ez így, kicsit sántít. Hisz ha jobban belegondolunk, akkor a történet azért nem nagy szám, meg új keletű idea. Van egy térkép, amit mindenki keres, fejvadásszal, rosszal, satöbbi. Pénz, pénz, pénz. Ezek a mozgatórugók, amik mindig is ott voltak a műfajban. A különbség csak annyi, kérem szépen, hogy a mostanság kiadott, leforgatott, újraforgatott amerikai westerneket kenterbe veri, de még hogyan. Ezt nem hagyhatom ki egyszerűen, el kell mesélnem.
Minden benne van, ami egy jó westernhez kell. Ennyire egyszerű a képlet. A készítők, csak annyit változtattak ezen az eszközkészleten, hogy kicsit feltúrbosították, saját dolgokkal telepakolták az alapsztorit, és kész is volt, ez a koreai remekmű. Kezdésként ott vannak, a kidolgozott, precíz karakterek. Volt itt mindenki, aki csak számított. Az indiánok ki nem maradhattak, ugye. Volt aki, lovon, volt aki négykerekűn, volt aki meg háromkerekűn szelte át a sivatagot.
Mert igen, azok a tájak. A sivatagi helyszíntől elkezdve, a tipikus western lerobbant kis falucskáig, városkáig nem lehetett panasz semmire és senkire. Aztán ott voltak, azok a jelenetek, lásd a párbajok, vagy csak a szimpla shotgunos, revolveres részek. Tényleg meg lehet nyalni az embernek a tíz ujját, miközben nézi. Jön elő és tör fel a nosztalgia érzés, úgy, hogy mindezt Korea csinálja, a saját ábrázolásával, rajzával. Igen, egy rajz, egy festmény volt ez. Adottak voltak a klisés ecsetvonások, amit a készítőknek, a saját kis ízlésviláguk szerint kellett kifesteni, kimázolni. Az jól látszik, hogy képzelőerőben nem volt hiány, de az anyagiak miatt se kellett álmatlanul forgolódni, annyi szent. Nem kis pénzt öltek bele a moziba, de nem hiába. Elég csak az operatőri munkára figyelni, és akkor már a szem nem marad szárazon, figyeld ezt a képet is fentebb. Komoly. S csak ezután jönnek még a díszlet dolgok, a színészek, és minden egyéb. Mint például a zene.
A zene az, ami a látvány mellett a másik nagy piros pontja, vagy annál többje ennek a darabnak. Kiváló, kiváló és kiváló. Szavakkal le nem írható, mennyire telitalálat volt ez is. Profi munka a javából. A zenei alapanyag már rég hallgatás alatt áll, és azt kel mondjam ezek a kis rövid számok (negyven) baromi stílusosak, hangulatosak. Aki nem hiszi, az csak járjon utána, tessék …
Micsoda trió volt ez is! Bámulatos. Korrekt. Teljesen rendben volt, mindegyik. Byung-hun Lee a rossz, Woo-sung Jung a jó, míg Kang-ho Songa fur(cs)a szerepében nyújtott tökéleteset, szerény véleményem szerint. Bár halkan megjegyzem, hogy Jung-ot már az A Moment to Remember-ben is egekig magasztaltam, és őt is, meg Lee-t is még lesz alkalmam látni, egy-egy alkotás keretében. Hogy is mondjam, ezek után szörnyű lenne a csalódás, mindkettőjüktől.
Mindenkinek feltűnt, gondolom, hogy csak szépet és jót írtam a filmről. Az igazsághoz azonban hozzátartozik annyi, hogy kicsit hosszú lett, néhol már húzták meg vonták az egyes lövöldözős jeleneteket, s emiatt hosszabb is lett, a kelleténél. A befejezés nem volt akkora ász, hogy azt ne lehetett volna pár képkockával előbb megvágni. Na de mindegy, hagyjuk a rosszat, mert ezen kívül, felül tényleg egy élményt jelent. Hangulat a tetőfokon, jó zenékkel, látvánnyal, akcióval, actori játékokkal, westerni újdonságokkal. Mi ez, ha nem nyolcas. S itt a végére azért beszúrom, még véletlenül se írom le a címet, ami valahogy így néz ki: Joheunnom nabbeunnom isanghannom. Nem felejtetted el? Megjegyzed, biztos? Remélem is, mert ilyet kár lenne kihagyni, must-see erősen.
