Érezted úgy valaha, kedves olvasó, hogy már nem tudsz betelni valamivel. Hogy folyamatosan késztetést érzel arra, hogy megszerezz valamit, újra és újra. Pontosítok, nem csak újra, hanem valami újat, valami szebbet, valami jobbat a tegnap vásárolt terméknél. Érezted úgy valaha is, hogy egyszerűen nem tudsz már leállni. Akárhányszor elmész egy kirakat, egy butik előtt, annyiszor szólal meg benned a kisördög, hogy ezt az utolsót még meg kell vennem. Mert ott van, teszem azt, egy zöld sál, ami lehet, hogy az utolsók egyike, és csak arra vár, hogy te bemenjél és elvigyed azt. S ettől a gondolattól már a hideg kiráz. Egyszerűen ez a szenvedélyed, a gyengéd, hiába is ellenkezel. Nem utolsó sorban érezted úgy valaha, hogy a próbababák is már feléd fordulnak, és hozzád szólnak, megpróbálnak meggyőzni? Nos ha igen, akkor te a legjobb helyen jársz, most okulhatsz egy bizonyos Rebecca Bloomwood esetéből, aki éppen most tudta meg, hogy annak a terméknek az ára, amit a kezében fog, azt….
 |
…fél áron megkaphatja - fejezném a fentebb elkezdett, de be nem fejezett hosszú, hosszú gondolatmenetet. Sokáig vakartam is a fejem, hogy akkor most merjek-e egyáltalán írni a filmről. Lehet, sőt biztos, Virgonak, a nagy csecsebecse expertének kellett volna hagynom ezt az egész pradás dolgot, de aztán mégis meggondoltam magam. Egyrészt azért, mert egy volt már ily korábbi ördögi pradás történethez szerencsém (ez teljesen más volt), amit végig is tudtam nézni, másrészt azért, mert megtekintve ezt a filmet, a címet direkt próbálom kerülni, valahogy rákaptam az izére.
Rosszul gondolod, nem a vásárlás izére. S ha jobban megfontolom, akkor a darab is még ha kicsit esetlenül, butásan, de ezt akarja elérni, kvázi, hogy holnap, és holnapután se siess annyira vörös szemekkel a legközelebbi ruhás bódé felé, mert könnyen beüthet a krach. Ahogy az a mi kis Rebeccánkkal is történt. Élt éldegélt szépen a tucat kis kártyáival a buksztárcájában egészen addig, amíg meg nem jött neki ez a válság, személyre szabottan. Kapta is a leveleket tonnaszámra, meg a hívásokat, de egyszerűen patthelyzetbe került azáltal, hogy csatlakozott az álláskeresők népes táborához.
Azonban sokáig nem kellett szomorkodnia, a munka miatt elsősorban, mert egy pénzügyi magazinnál kapott lehetőséget, hogy ott bizonyítson. A bökkenő csak az, hogy ellentétek, és hazugságok világában kitűnően élő túlélő csajszinak, már elnézést, a nagy költekező, vásárló haderőnek, kell elmagyarázni a jó népnek, az olvasónak, hogy mit csináljon, meg mit ne csináljon az évek óta ágy alatt rejtegetett kis pénzecskéjével. Még egyszerűbben okoskodj ügyesen, mérlegelj, és ne költekezz feleslegesen. Ezt pont Ő mondja!?
Ám az ellentétek vonzzák egymást. Rebecca simán megállja a helyét a lapnál, írja a cikkeket, amik telis-tele vannak ilyen divatos hasonlatokkal, vagy mikkel. Szóval ért ő a szakmájához, na. Ám de hiába indult be a szekér munkaügyben, az anyagi lét továbbra is veszélyben forog, közeleg a csőd, nincs menekvés.
Na ennyi elég is volt nagyvonalakban a sztoriról, úgy érzem. Kábé napokig lehetne itt mesélni a történetet, a főnőkkel, a szobatárssal, a családdal kapcsolatosan, de ezek már senkinek és semminek nem jelentenek nagy újdonságot. Bár ha a kezemet a szívemre teszem, akkor az alapsztori se nagy kuriózum, legfeljebb a társadalomkritikáját, bírálatát lehet megragadni, ebben a válságos, ínséges esztendőben. Már hallom is, azok a kártyák az okai mindennek...
Szóval irtó egyszerű sztorival állunk szemben. Nincs nagy meglepetés, klisék mindenütt, kiszámíthatóság ezerrel, és a mellékszálak, az említett család stb… dolgok is csak százszor lerágott csontok, amiket már rég kihevertünk, meg megemésztettünk. Becsületére legyen mondva, a filmnek, jól indul, de aztán teljesen beszürkül, egy idő után rálép a fékpedálra, és szépen rááll a jól bevált sablon szövegekre, meg szituációkra. Nagyon kár volt érte.
Mindazonáltal ez a darab is a tipikus esete annak, hogy a nagy hullámvasútozás közepette, azért tudok és lehet jó pillanatokra, percekre visszaemlékezni. Bevallom férfiasan, sok helyen felnevettem, és elmosolyodtam, ezért mindenképp piros pont neki. Voltak kifejtetten jó periódusai a filmnek, amikor legbelül még reménykedik az ember, de aztán ez mind elszáll, mikor újra falba ütközök, a nem mondhattam el kezdetű drámai klisés szólásokat veszi elő.
Bár nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy mindezek ellenére, azért elment a darab. Helyenként még jól is szórakoztam rajta. S summa summarum egy kis kikapcsolódásnak is megfelelt. Ha miden igaz, és a szimatom nem csal, akkor majd a jányoknak ez sokkal inkább fog tetszeni és bejönni. Kedves, aranyos kis mese, valakinek a tollából, ilyen könyvadaptáció okán, ha még nem említettem volna.
Ja és a színészeket majd elfelejtettem. Vagy inkább hogyan is felejthettem volna el, őket? Nem árulok zsákbamacskát, Isla Fisher nagy kedvenc inmfc hazatájékán, de erre már tettem is csomó utalást. Nem miatta néztem meg… rágalom…na jó miatta is…ez az igazság. S mit tesz Isten, a kisjány, Isla hozza is azt, amit kell. Nekem teszik, mármint amit láttam tőle. Körülötte meg azért nem akárkik fordultak meg Cusack tesó, Goodman stb…a partner pasas azonban nem volt nagy szám.
Nem magyarázkodom én olyanokkal, hogy ez nem az én filmem, nem az én súlycsoportom, meg hogy nagy valószínűsséggel nem nekem készült… ez nem az én formám. Megmondom a tutit, helyenként nagyon bejövős volt, s nagyon kár a hálivúdi rágó miatt, ami úgy látszik erre is ráragadt, miközben az nyúlik és nyúlik. Valaki már kidobhatná a kukába, komolyan. De, hogy a végére az öt pontom mellé még egy pozitív tényezőt is felhozzak a film mentéségre szólva, megemlíteném a zenei anyagot. Inkább női énekesekkel támadva egy elég korrekt aláfestést adott a mozinak, szerintem. Most itt a végén rá is nyomok a nekem legjobban tetszőre. Te meg vigyázz, ne hogy Rebecca szintjére jussál, mert azért ennyire nem könnyű kikerülni a válságból. Álmaimban Amerika…
