Röviden Tömören│Balls Out: Gary the Tennis Coach (2009)

inmfc - 2009.08.14. - Szólj hozzá!

Ez tipikusan az a film lett, amelyet elszúrtak, de nagyon. Nem, nem igazán a forgatókönyvvel, s nem, nem is igazán a színészekkel, hanem a gyenge, s száraz humorbonbonokkal. Persze előfordulhat az is, hogy nálam tényleg magasan (alacsonyan?) van a humor ingerküszöb, azért nem találtam egy pár humorosnak beállított, legyártott képkockát humorosnak vagy csak egyáltalán megmosolyogtatónak, előfordulhat. Azonban ami biztos gyerekek, hogy Leiner mozija sokszor esett át a ló túloldalára azokkal az övön aluli ütésekkel, erőltetett viccesnek vélt próbálkozásokkal. Így pedig nem is csoda, hogy nem igazán akart működni se a történet, se a hangulat.

A cím nagyon is árulkodó, hisz itt csakugyan minden a tenisz körül zajlik. Arról van szó dióhéjban, hogy egy gimi portársa, aki persze évek óta leszokóban van a teniszről, már nem bírja tovább és újra ütőt ragad. De nem saját maga miatt, hanem a gimi szerencsétlen teniszezni vágyó, akaró fiataljai miatt. Őket kell akkor felkészítenie a közelgő nagy megmérettetésére, az állami versenyre. Vajon sikerül-e neki? Oké, tudom, ez nem éppen egy költői kérdés…
 
Sean William Scott is kevés ebben a helyzetben, egyszerűen ebből várat építeni ő sem tudott. Habár nem hazudok, a lúzer teniszezők nagy arcok és a poénok is olykor eltalálnak (azok a kutyák), rendben vannak, de az egész klisés, kiszámítható, már-már mesterkélt mivolta inkább lehúzza a darabot, nem egyszer s nem kétszer, sajnos. Gyenge-gyenge megvalósítás, tálalás, komolyan még az átlagot se tudta behúzni, bár ebből akkora világmegváltást nem lehetett volna kisajtolni, az tény. A minimum elvárás szerint a hangulatra lehetett volna rágyúrni, okos, működőképes beszólásokkal és humoros jelenetekkel - ám mindhiába. Erőtlen és kevés.
 
A főcímet látva azért még simán lehetett reménykedni, - lásd: az volt a film legjobb része -, de be kell látni, hogy ez is csak egy, a tucat közül, amire pár nap múlva senki, de senki nem fog emlékezni. Ami azonban még ennél is nagyobb bibi számomra, hogy a szórakoztatás - komédia - fogalmának se tudott eleget tenni, mindig. Azaz nem tudta az igényeket kielégíteni egyszerűen, sőt még keresztbe is tett az élményfaktornak, jó párszor, ahogy arra már utaltam. Így aztán három pontnál többet nem lehet adni rá. Lehet próbálkozni tisztességgel, nem azt mondom, mert benne van, hogy pont iksznek a szája íze szerint történik minden, de azt hiszem a többség inkább kerülje el nagyívben. Kár érte.

Címkék: 3 2009 balls out gary the tennis coach

Rang de Basanti (2006)

inmfc - 2009.08.13. - Szólj hozzá!

Nem kell ahhoz tapasztalt, sok-sok gyakorlattal rendelkezni, többdiplomás, nyelvvizsgás agytrösztnek, fejnek lenni, hogy belássuk: a tavasz színei is egyre jobban, évről-évre fakulnak, elhalványodnak. Minden egyes utca magába szívja, és egyúttal öklendezi is ki felénk a gyászos, vészjósló jeleket, sötét életképeket az ország pillanatnyi helyzetéről, állapotáról, s minden egyes média sugallja, tolja az arcunkba a keserű pirulát, melytől sokáig nem tudunk felocsúdni vagy csak továbblépni, mintha mi sem történt volna. Mert igen, az egész élet egy nagy forgatókönyv, melyben mi csak a nézők lehetünk, hisz az igazi történet, a forgatás, az a színfalak mögött zajlik le minden egyes nap. S tényleg, igaza van annak, aki azt mondja, hogy amíg az ember fiatal, amíg markáns álmokat sző, s amíg nagy kanállal habzsol az életből, addig jó, s addig kell a nagybetűs életet élni, s semmi mással se foglalkozni. Addig kell, mert attól a pillanattól kezdve, hogy bepillantott a függöny mögé, minden egy csapásra megváltozik benne, körülötte, s már semmi sem lesz olyan a számára, mint azelőtt, régen volt.

Címkék: 9 rang de basanti

Flash of Genius (2008)

inmfc - 2009.08.12. - Szólj hozzá!

Az utolsó percig nem szabad feladni a harcot, az utolsó szalmaszálig küzdeni kell, még ha az évekbe is telik olykor. Igen, nehéz és emberpróbáló feladat ez, különösen egy kisember számára. Egy olyan kisember számára, aki bár feltalált valamit, de azt mégis elvették, ellopták tőle. A nagyemberek, az óriások ellen az ő szava (sem)mit nem ér, s labdába sem rúg, tudja ezt jól, de mégis nem hunyászkodhat meg, nem bújhat el a sarokban, mintha mi sem történt volna. Lauren Graham, a tanár, a feltaláló, pedig így cselekedett: a sarkára állt, mindenhova elment, mindent megtett, nem kért a pénzből, őrültnek nevezték, de ő csak egy bátor és büszke ember volt, aki az igazát szerette volna érvényre juttatni, bebizonyítani - bármi áron is.

 
Valljuk csak be, igaza volt. Valljuk csak be, hogy mi már a legelején feladtuk volna a csatát. Valljuk csak be, hogy jó párszor dobtuk volna oda az emberi méltóságunkat nem akármilyen pénzösszegek fejében, hallatán. Ezért is nagydolog, nagy eredmény ez, amit Lauren Graham végrehajtott nem egy és két év leforgása alatt. Mindeközben persze ennek ára is volt. A család elvesztése, az összeomlás, a sok kudarc, az állandó reménytelenség után, s láttán sokan megkérdőjelezik/hetik az úriember minden egyes lépését, döntését, s kétségbeesett küzdelmét. De ne tegyék, tegyük meg ezt kérem, mert az emberi méltóságnál, büszkeségnél nincs nagyobb érték a világon. Képzeld csak el, feltalálsz valamit, amit aztán ellopnak tőled, se szó, se beszéd. Pedig te találtad fel, s a te nevedhez fűződik az a valami, nem pedig máséhoz.
 
A Flash of genius tehát a kis és nagyember harca, Dávid és Góliát modernkori köntösbe való ágyazása, igaz történet alapján. A megszakításokkal működő ablaktörlő históriája ez, ahol a tanárt semmibe veszik (mint manapság is), mint embert is semmibe veszik, s ellopják tőle, mégpedig név szerint: a nagybetűs FORD, aki aztán a sajátjaként dobja a piacra, mindenki legnagyobb örömére, de Lauren Graham legnagyobb bánatára, s megdöbbenésére. Ezek után pedig a fentebb is írt már-már reményvesztett küzdelem kezdődik el, s folytatódik még éveken keresztül - hol egyedül, hol kevés segítséggel, de töretlen bizalommal, s kitartással.
 
Marc Abraham mozija egyszerűen jó lett. Vagy ahogy azt mondottam már sokszor: egyszerűen nagyszerű. Pedig ezt a küzdelmet már sok képkocka megörökítette, hol nagy alakításokkal, hol nagy díjakkal és így tovább, de tényleg úgy néz ki, hogy az aranybánya még nyitva áll, s van benne még valami, amit ki lehet sajtolni belőle, olykor-olykor. Hiába lerágott csont ez, jó nézni azt, amikor egy kisember nem hagyja magát, s felveszi a kesztyűt az óriások ellen. A nagyérdemű túlnyomó része (=kisember) pedig emiatt is tud minden habozás, kertelés nélkül odaülni újra és újra egy ilyen mozi elé. Valahogyan a játékidő alatt egy hős születik meg az ember képében, akinek legalább annyira lehet drukkolni egy idő után, mint Rockynak a ringben a 12. menetben például. Ehhez kell természetesen egy (vagy több) jó színész, jó hangulat, s a dráma szigorú keretek között tartása mindvégig. Mire is gondolok itt?
 
Nem lett csöpögős, hatásvadász vagy erőltetett a film. Pont olyan lett, hogy az befogadható legyen mindenki számára. Csak néha van kisebb fennakadás, ami talán a legkevésbé zavaró, s nem is nagy meglepetés ilyenkor, nem is lehet, mert a befejezés is rendben van minden hajcihő nélkül. A kor a szép autóival magába szippant, a dialógusok kiválóak, különösen a bírósági jelenetek alatt elhangzottak esnek jól, ahogy Lauren Graham saját magát képviselve, saját magát kérdezi többek között.
 

Az utolsó szó jogán még mindenképp meg kell dicsérni, említeni a LG-t alaktó Greg Kinnear-t, aki nem tud hibázni egyszerűen. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy bírom a palit, nagy kedvenc, de az itt látható alakítása, ahogy újfent megbirkózott a kisember szerepével, nem is akárhogy persze, azt öröm volt nézni, s nem akármi volt. Jó kezekbe került a szerep, ehhez kétség sem fér, talán ő miatta már egyedül is érdemes belekóstolni ebbe a Flash of genius-ba. Egy igazán férfias küzdelem volt a javából, ami még ha semmi világmegváltó dolgot nem tesz le asztalra, mégis kikapcsol a játékidő alatt olyannyira, hogy még a nyolc pontot se sajnáljam rá. Az Isteni szikra meg kell, hogy feltalálj valamit, csak a cím miatt írom ide a végére, nem bántás végett. Amúgy meg a konklúzió: ne add fel a harcot, soha!

Címkék: 8 flash of genius

Röviden Tömören│Obsessed (2009)

inmfc - 2009.08.11. - 2 komment

Egy szép feleség Beyonce képében, vezetői job jó fizetéssel, egy még aranyos-kedves gyerek vár rád az új otthonodban, aki a te fiad persze, kérdezhetem joggal: mi kell még? Egyszerűen nincs mire panaszkodnod, minden flottul, és zökkenőmentesen zajlik le az életedben, azonban minden jónak egyszer vége szakad, úgy ám. Hisz megjelenik egy nő, egy dögös, intelligens nő, aki azonnal kinéz magának, s meg akar kapni bármi áron is. Elkezdődik tehát a macska-egér játék (harc), amiben majd, a végén, valakinek vesztenie kell.

Ahogy múlnak a napok, egyre inkább behálózza a nő a férfit, mindent megtesz azért, hogy a tervét végrehajtsa, de egy dologgal nem számolt biztosan. Mégpedig azzal, hogy a számára hőn áhított kedves férj nem enged, még akkor is, ha megy a stírölés minden percben, és megy a hintés otthon az új kolléganőt illetően. A nő azonban nem hagyja annyiban a dolgot, tovább és tovább próbálkozik. Ha kell, akkor pedig a játékban csúnya lépéseket tesz, és eszközökhöz nyúl: már a család (feleség, gyerek) sem lesz szent számára. Minden erejével az ördögi terven agyal egészen addig, amíg nem sikerül neki végleg a férfit az ágyba, maga mellé csábítani örökké.
 
Most komolyan, az Obsessedre semmi szükség nem volt, így ebben a formában. Tényleg nehéz megérteni, hogy pontosan mit is akartak ezzel a mozival a készítők elérni, mikor is tisztában vannak (lehetnének) vele, hogy ebből több raklapnyira valót találnak az egész világon, még jobb tálalásban biztosan. Akadnak is azért rendesen olyan átlagos, átlagon felüliek ugye, melyek közelébe például ez a darab nem érhet fel soha, de soha. Ehhez persze semmi kétség, azonban a baj ott kezdődik, hogy az említett átlagot se tudja teljesíteni, így aztán teljesen felesleges, erőltetett vállalkozásnak tűnik ez a film.
 
Az egészből egy valami, egy nagyon fontos valami hiányzott: ez pedig a kakaó, a hangulat. Habár a szkript sem új keletű, ahogy arra már utaltam, de a megvalósítás az egyszerűen semmilyen lett. Az pedig nem is említem, hogy itt egy thriller esetében elvárható lett volna az izgalom, némi(?) feszültség legalább egy pár percre, fél órán keresztül, mert az a girl fightot mindennek lehet nevezni, csak körömlerágós izgalmaknak nem. Ennél bizony több kell, jóval több. Beyonce is jobb ha inkább magába néz, és énekel sokáig, mert ilyen filmekkel, s produkciókkal aligha fogja valamire vinni, márpedig ő tutira ezt akarja, gondolom. Még Ali Larter játéka, s szépsége volt elfogadható, hozta amit kell, amennyit ki lehetett hozni ebből a klisés, tucat, nem is őrült Obsessedből.
 
Kihagyható alkotásról regéltem itt sorokon keresztül, talán többet is, mint amennyit megérdemel úgy általában. Nem hiszem el, hogy ennél nincs, nem akad valami izgalmasabb, őrültebb-szenvedélyesebb (csak h a címnek se legyen igaza) a felhozatalban, nehogymár! Azon felül, hogy semmi új idea nincs benne, lerágott csont, és csapból is ez folyik, még a kötelezőt se sikerült behúznia, ez az igazán érthetetlen az egészben. Kicsit időpocsékolás a ráfordított időkeret, tessék inkább elkerülni messzire, azt mondom. Két egész pont a jutalma (AL miatt legfeljebb), de semmi több.

Címkék: 2 2009 obsessed

Banlieue 13 - Ultimatum (2009)

inmfc - 2009.08.10. - 4 komment

Milyen is az élet a 13-as negyedben, három évvel a beígért változtatások után? Nem túlzás azt mondani, hogy egyszerűen ugyanolyan. Tényleg ugyanaz minden, mint akkor volt 2013-ban, semmi sem változott, talán csak rosszabb lett, sőt biztos. A kormány továbbra se mozdítja meg a füle botját se, a betondzsungel pedig él és virul. A másik oldal, a falon túli, a kiszolgáltatott lakosság: ebben a faramuci helyzetben pedig semmit sem léphet, semmit sem tehet, egy fabatkányit se. Az igazság azonban az, hogy már nem is akarnak ennél többet, már nem is akarnak változtatásokat. S habár magukra maradtak a falon innen s azon túl, a világmegváltó tervek nélkül, övék az egész város, szabadabbak, mint valaha, s minden hajcihő nélkül, figyelemfelkeltés nélkül ez pont így megfelelően kerek egész nekik. Persze nem mindenkinek, mert vannak kivételek. S a kivételek meg erősítik a szabályt. Na most akkor hogy is van ez?

 
Akkor újra felteszem a kérdést: milyen is az élet a 13-as negyedben, három évvel a beígért változtatások után? Lefesteném engedelmetekkel. Rengeteg arc, sok nemzet, fegyverek a nyakban, mariskák készülnek nem titokban, spéci-feltunningolt kisnagy verdák pásztáznak az utakon, kamerás-fényképezős telók a kezekben, ipdodok a fülben, ebviadalok vagy ember fight élesben pénzért, s dinnyébe rejtett fehér por a kincs. Valahogy így is néz ki a B13 röviden összefoglalva. Meg aztán a film is kábé ennyi időt (pár perc) ad a megismerésre, a feltérképezésre, hogy képbe legyünk, mi a helyszín, miről van szó, kik s mik élnek a falon túl, ha elfelejtettük volna már három évvel ezelőtti pillanatképeket. De aztán, mielőtt már-már teljesen a deja vu venne körül minket, akkor megjelenik egy régi arc, na igen ő: Leito, aki a már említett kivétel szerint próbálja menteni a menthetetlent. De nyugalom, ha nem értesz semmit, mert ez még csak kezdet volt, a java most jön.
 
A történet szerint a B13 a lehető legrosszabb helyen van, mert éppen ott húznák fel a legújabb és legszebb városrészt, tudod, mindenféle szép épülettel, építménnyel, hangzatos összegekkel, tervekkel. Azonban, hogy mindez megtörténjen, megvalósuljon, kell egy elképzelés, beépülés, figyelemfelkeltés, összetűzések, halálesetek, korrupciók, tisztogatások, meg még egyéb nyalánkságok a bad boyoktól. Mikor már azt hiszik sínen van, akkor jön egy videófelvétel, egy elégedetlen lakó, s annak a police társa, csak hogy valakik beleköpjenek a levesbe. Ezzel a párossal nem számoltak, kár volt, mert ők aztán tényleg nem hagyják cserben a negyedet, hanem mindent megtesznek érte, sokkal többet is, csak hogy újra minden a régi legyen. Na nem a három évvel ezelőtti régi, hanem a régi-régi-régi, amikor nem voltak még falak, megkülönböztetések többek között.
 
A B13 team tehát visszatért, s ott folytatta, ahol anno befejezte. Egy Luc Besson által írt forgatókönyv, egy kicsit poros rendező, s egy időtálló páros. Jogosan teheted fel a kérdést: ez lenne tehát akkor a világverő válogatott? A jelek, látottak szerint igen, van benne valami, azt kell mondjam. Akkor is, ha tényleg első hallásra nem tűnik nagy eresztésnek ez, különösen erre az évre gondolva, ebből kiindulva. Így garancia nem volt, nem is lehetett sok a sikerre, talán csak Luc legutóbbi Taken-féle próbálkozása adhatott némi reménysugarat a közelgő és gyülekező viharfelhők mögül. Habár tisztában vagyunk azzal, hogy az első B13 se volt nagy durranás, egy nagy mix volt, kiszámíthatóan, klisésen, de mégis élvezhetően, szerethetően, bután, egyszer szódával.
 
A szkript nem volt nagy erőssége már annak sem, így sokat, sok javulást, fejlődést nem várhattunk ezen a téren. Mondani se kell a történet rémegyszerű, és hogy nem ezért szeretjük ezeket a darabokat, igen-igen, viszont a párbeszédek még valamennyivel jobban is estek, sikerültek, mint az eddig nyáron, ebben az évben látott akciófilmek tömkelegében. S oké, itt is vannak gyenge beszólások, vagy már-már felesleges dialógusok, de ez a szám jelentéktelen az előbb felhozott gigaméretű projektekhez képest. Nem kell a duma persze, hanem akció minden mennyiségben, s láss csodát: ezen a téren sincs panasz. Hőseink aprítják az ellent, mindezt úgy, hogy közbe ők mindent túlélnek, s hogy közbe jóformán nem is ölnek embert (ez szabály), csak jól megütnek, megrúgnak, lefejelnek éppenséggel.
 
A párosunk együtt nagyon jól muzsikál a színen, de annyi idő is marad a majd másfélórából, hogy külön-külön, nem is egyszer egyedül képesek helytállni a több rosszarc ellen. Kvázi nem ismernek lehetetlent: csúsznak, másznak, ugranak, „repülnek”, futnak is, ha arra kerül a sor. Az energia, a duracell nyuszi elem sosincs kifogyóban, mindig a toppon, a megfelelő döntésekkel, jó helyzetfelismerő képességgel a tarsolyban vágnak neki a harc(ok)nak. Azaz legalább 1+szal. Miközben üldözik őket autóval, futnak utánuk-előttük, lövik őket, de hőseinket ez nem hatja meg, ők csak mennek előre. Levegőben, földön, háztetőkön, börtönben, tényleg mindenhol felveszik a kesztyűt, s a végére már társaik is lesznek, akik ugyanúgy nem haboznak, mert a B13-ról, s annak jövőjéről van szó, nincs mese.
 
A dráma nincs sehol, az akciójelenetek közül itt is lehet ütőseket, lassítottakat, keményeket, lazákat találni, miközben a két srác intézi el a rosszarcokat, meg mindenkit, úgy általában véve. Kicsit olyan b szaga van az egésznek, elismerem, de mindhiába, mert megvettek, az unalompercek tényleg nagyon ritkán kerültek a képbe, s a két szereplő, akik már az elsőben is feltűntek teszik a dolgukat. Néhol szájtátva, néhol csak legyintve nem hiszünk a szemünknek, hogy mik történnek ott a B13-ban a hőseink körül. Egyetlen egy hiányérzete lehet az embernek még, hogy az új arcokat, a festett arcos csajtól kezdve a többi negyedbeli bossról nem tudtunk meg sokat, illet volna rájuk fókuszálni még jobban, mert az menő lett volna. De az is lehet, hogy ez már a jövő zenéje! Ki tudja?
 

Bármennyire is suta a forgatókönyv, és bármennyire érezhető a meg-megállás az akció szkénák között, egyszerűen nem tudom azt mondani rá, hogy rossz lett volna, nagyon rossz. Bár az igazság az, hogy nem is akarom, nem is áll szándékomban lehúzni a folytatást, mivel bejött, és tetszett. A hét pont jár neki, azt mondom, pedig az első emlékeit tényleg úgy kellett a nézés előtt valahonnan előturkálnom a mélyről. Ennek ellenére volt kellemes meglepetés ez a mozi, ami hibái dacára is tud kikapcsolni, szórakoztatni, ha nagyon megerőlteti magát, persze. Márpedig ezt teszi, jó pár alkalommal, csak az a befejezés nem hiányzott a végére kicsit. Aki nem látta az elsőt, az se indul nagy hátránnyal, tehát tessék csak, köszönti Önt a B13 újra, és talán nem is utoljára?

Címkék: 2009 7 banlieue 13 ultimatum

Land of the Lost (2009)

inmfc - 2009.08.06. - 3 komment

Felvezetésképpen nagy igazságot mondanék: egy év se telik el Will Ferrell mozi nélkül. Egyszerűen mindig kitalál valamit a színész, valami újat és újat, amiért persze lehet szeretni meg kedvelni. Lehet azért, mert csinálja és állandóan kattog kerék az agyában, lehet azért, mert tényleg nem ismer lehetetlent, rajongása, lelkesedése mindenek felett van, s lehet azért, mert évenként előrukkol egy kicsit merész ideával, elképzeléssel, amit nem hagy veszni futni, hanem azonnal a vászonra visz, habozás nélkül. Na ezért lehet szeretni őt, tényleg, persze csak egy színész, semmi több, értem, de mégis. Viszont a filmek, a  filmjei már nem igazolják ezt a pozitívra lefestett képet, mert az igazság odaát a filmben van, s nem is ennyire rózsás a helyzet, hisz a kész produktumokat látva inkább sírás, mintsem nevetésroham kerülget, úgy általában, és sajnos ez a Land of the lost címűre is éppúgy igaz.    

 
A legújabb történet szerint igazi, vérbeli kaland mozira van kilátás, hisz WF meglovagolva az utóbbi idők filmjeit, egy zenére is képes készülék segítségével harmadmagával ott találja magát egy ilyen alternatívszerű világban. Tehát magyarán: legyőzte a tér és idő határait, korlátait ezzel, amire a fél élete ráment, persze. Ez mind ügyes-ügyes, csak hát az ismeretlen tele van veszéllyel, s a készülék pedig, ami odajutatta őket, az klisésen eltűnik, ahogy azt kell. El is indulnak ezt megkeresni, s lényegében erről van szó itt. Erre jönnek még olyan apró figyelemre és említésre méltó részecskék, mint hogy útjuk során felfedezik az új világot, a dinókat, a majmokat, rovarokat, bogarakat meg mást is látnak nagy megdöbbenésükre és sok-sok zűrös helyzetbe (slamasztikába) is keverednek a betolakodok. Azt, gondolom már nem is kell részletezni, hogy tőlük (vagyis egészen pontosan egy valakitől) függ a világ meg mindenki sorsa, s az ő kezében van a hazajutás is, így lesz teljesen kerek a történet.
 
A helyzet az, hogy a Land of the lost nem lett jó mozi. Egyáltalán nem. Bár tényleg nem nagy elvárásokkal ül egy WF mozi elé néző, de mégis valami viccesre, humorosra, kalandosra számít akkor, gondolom én legalább is, amikor egy ilyen mozira adja a fejét. Egy ilyen mozira, ami nem igen akar működni, hosszabb is kelleténél, azaz tényleg nehéz valami pozitív dolgot is megemlíteni vele kapcsolatban. Egyszerűen a legtöbb viccesnek vélt snitt, beszólás satöbbi, az inkább erőltetett szagú, és már-már otromba stílusban van elénk rakva, tálalva. Sokszor még elmosolyodni se tudunk a látottaktól, ami akkor igazán nagy érvágás, s felsülés, ha az adott képkocka éppen erre lett kitalálva, kvázi az a célja, hogy megnevetessen minket, a nézőket. Összegezve: az egész darab olyan semmilyen, nem szórakoztat, nem tud kikapcsolni.
 
Pedig az igazat megvallva, ráfért volna ezekre a kaland mozikra is egy nagy görbe tükör. Ki lehetett volna figurázni az összes dinós-világmegmentős-utazásos-veszélyes-menekülős képkockát, de sajnos WF+szkript nem állt a helyzet magaslatán. Először is a helyzetkomikumokra kellett volna jobban rágyúrni, mert így az egész Land of the Lost úgy nézett ki, mintha egyik képkockáról a másikra épülne fel, ott a szemünk láttára, azaz mintha akkor találták volna ki a legújabb őrültséget, ilyen spontán felvett stílusban. Másodszor meg a sokat szidott nem poénos poénokból kellene visszavenni, mert ez így elég működésképtelen vállalkozás volt ezen a téren, ebben a formában. Persze nem azt mondom, hogy nem voltak értékelhető, kis(!) mosolyt adó próbálkozások, de ezekből ember legyen a talpán, aki elvegetál(t) a játékidő alatt.
 

Akiért (s nem amiért) talán egyes egyedül érdemes bepróbálni a Land of the Lost-ot, az Anna Friel. Rajta kívül az igazság az, hogy más nagy kecsegtető, csalogató jelzőt nem igen tudok felhozni, ha csak valaki eddig nem szimpatizált WF névvel fémjelzett alkotásokkal, mert akkor ez neki így is-úgy is kihagyhatatlan lesz. Aki meg nem annyira bírja, s neki nem tetsző a stílus, amit képvisel, az nyugodt szívvel lemondhat róla, mert semmiből és semmiről nem marad ki. Egy három pontot azért megért ez a próbálkozás, de inkább sikertelen, mint sikeres lett, ebből is kifolyólag. A látványra még annyit, hogy sokszor nem igen tudott elkápráztatni, voltak benne ilyen kilógó, ordító hibák is, még ha a fentebb belinkelt kép s környezet elég jónak tűnik, első ránézésre. Ami dicsérhető: egy-két zene, na meg a dzsakuzzis jelenet is nagyon ott volt, na ilyenből kellett volna még több az idétlen humor helyett. Maybe next time.

Címkék: 3 2009 land of the lost

süti beállítások módosítása