Ez tipikusan az a film lett, amelyet elszúrtak, de nagyon. Nem, nem igazán a forgatókönyvvel, s nem, nem is igazán a színészekkel, hanem a gyenge, s száraz humorbonbonokkal. Persze előfordulhat az is, hogy nálam tényleg magasan (alacsonyan?) van a humor ingerküszöb, azért nem találtam egy pár humorosnak beállított, legyártott képkockát humorosnak vagy csak egyáltalán megmosolyogtatónak, előfordulhat. Azonban ami biztos gyerekek, hogy Leiner mozija sokszor esett át a ló túloldalára azokkal az övön aluli ütésekkel, erőltetett viccesnek vélt próbálkozásokkal. Így pedig nem is csoda, hogy nem igazán akart működni se a történet, se a hangulat.
A cím nagyon is árulkodó, hisz itt csakugyan minden a tenisz körül zajlik. Arról van szó dióhéjban, hogy egy gimi portársa, aki persze évek óta leszokóban van a teniszről, már nem bírja tovább és újra ütőt ragad. De nem saját maga miatt, hanem a gimi szerencsétlen teniszezni vágyó, akaró fiataljai miatt. Őket kell akkor felkészítenie a közelgő nagy megmérettetésére, az állami versenyre. Vajon sikerül-e neki? Oké, tudom, ez nem éppen egy költői kérdés…Sean William Scott is kevés ebben a helyzetben, egyszerűen ebből várat építeni ő sem tudott. Habár nem hazudok, a lúzer teniszezők nagy arcok és a poénok is olykor eltalálnak (azok a kutyák), rendben vannak, de az egész klisés, kiszámítható, már-már mesterkélt mivolta inkább lehúzza a darabot, nem egyszer s nem kétszer, sajnos. Gyenge-gyenge megvalósítás, tálalás, komolyan még az átlagot se tudta behúzni, bár ebből akkora világmegváltást nem lehetett volna kisajtolni, az tény. A minimum elvárás szerint a hangulatra lehetett volna rágyúrni, okos, működőképes beszólásokkal és humoros jelenetekkel - ám mindhiába. Erőtlen és kevés.
A főcímet látva azért még simán lehetett reménykedni, - lásd: az volt a film legjobb része -, de be kell látni, hogy ez is csak egy, a tucat közül, amire pár nap múlva senki, de senki nem fog emlékezni. Ami azonban még ennél is nagyobb bibi számomra, hogy a szórakoztatás - komédia - fogalmának se tudott eleget tenni, mindig. Azaz nem tudta az igényeket kielégíteni egyszerűen, sőt még keresztbe is tett az élményfaktornak, jó párszor, ahogy arra már utaltam. Így aztán három pontnál többet nem lehet adni rá. Lehet próbálkozni tisztességgel, nem azt mondom, mert benne van, hogy pont iksznek a szája íze szerint történik minden, de azt hiszem a többség inkább kerülje el nagyívben. Kár érte.
Ahogy múlnak a napok, egyre inkább behálózza a nő a férfit, mindent megtesz azért, hogy a tervét végrehajtsa, de egy dologgal nem számolt biztosan. Mégpedig azzal, hogy a számára hőn áhított kedves férj nem enged, még akkor is, ha megy a stírölés minden percben, és megy a hintés otthon az új kolléganőt illetően. A nő azonban nem hagyja annyiban a dolgot, tovább és tovább próbálkozik. Ha kell, akkor pedig a játékban csúnya lépéseket tesz, és eszközökhöz nyúl: már a család (feleség, gyerek) sem lesz szent számára. Minden erejével az ördögi terven agyal egészen addig, amíg nem sikerül neki végleg a férfit az ágyba, maga mellé csábítani örökké.
A B13 team tehát visszatért, s ott folytatta, ahol anno befejezte. Egy Luc Besson által írt forgatókönyv, egy kicsit poros rendező, s egy időtálló páros. Jogosan teheted fel a kérdést: ez lenne tehát akkor a világverő válogatott? A jelek, látottak szerint igen, van benne valami, azt kell mondjam. Akkor is, ha tényleg első hallásra nem tűnik nagy eresztésnek ez, különösen erre az évre gondolva, ebből kiindulva. Így garancia nem volt, nem is lehetett sok a sikerre, talán csak Luc legutóbbi Taken-féle próbálkozása adhatott némi reménysugarat a közelgő és gyülekező viharfelhők mögül. Habár tisztában vagyunk azzal, hogy az első B13 se volt nagy durranás, egy nagy mix volt, kiszámíthatóan, klisésen, de mégis élvezhetően, szerethetően, bután, egyszer szódával.
