Martian Child

/2007/

Intro 

Egy film, amely egyrészt felsorakozik a könyvadaptációk hosszú sora mögé, másrészt, pedig, egy film, ami elég szerény mutatókkal rendelkezik a mai napig, a bevételeket tekintve. Azaz nem egy jó előjel a Cusack rajongóknak, úgy hiszem.  

De hát akkor is, el kell, mondjuk, hogy a méltán híres Devid Gerrold sci-fi író novellájából készített mozit rendezte Menno Meyjes, míg a forgatókönyvet - a novellát alapul véve - írta Jonathan Tolins és Seth Bass.

Értékelés  

A filmet az ág is húzza. Maradjunk ennyiben. Mert ha információim nem csalnak, akkor eme alkotás úgy körülbelül november tájékán indult útjára, akkor, amikor a Fűrészt, az Amerikai Gengsztert, és pl. a Mézengúzt vetítették, így kijelenthető az a szomorú tény, s egyben igaz megállapítás, hogy sok esélye nem volt maradandót alkotni a kasszáknál. És ez sajnos be is következett, így a Martian Child hatalmas buktát könyvelhet(et) el a statisztikai adatok szerint. Azonban, ha a számoknál tartunk érdemes rátérni arra, hogy a darabot, ennek ellenére a nézőközönség azért pozitívan fogadta, gondolok itt a pontszámokra, s véleményekre (akár kritikusi szemszögéből nézve) minden tekintetben.

A sztoriról annyit megemlíthetek, hogy adva van egy megözvegyült sci-fi írónk, aki úgy dönt, örökbe fogad egy gyereket, mert úgy gondolja, hogy ez nem okozhat neki semmilyen problémát. Azonban mégis nem várt akadályokba ütközik, hiszen örökbefogadott fia a dobozból való kiszabadulása után váltig állítja, hogy ő aztán a Marsról érkezett le a Földre, hogy teljesítse a küldetését. És ez az újdonsült apának elég nagy galibákat okoz.

Ezek ismeretében, tükrében megállapíthatjuk, hogy az alapsztori nem rossz. A nem kis fantáziával megáldott Devid barátunk jó kis könyvecskét dobott össze, amiből a készítők megpróbáltak egy drámaféleséget kihozni több-kevesebb sikerrel.

Valamiért a nézés közben egy olyan érzés fog el minket, hogy ez a tipikus esete annak, miért nem érdemes filmet készíteni mindenből (lásd bukta, és lásd egyszer megnézzük, azt elfelejtjük általában, sajnos). Persze nem azt mondom, hogy rossz volt. Csak talán ez a megvalósításos projekt nem éppen a tervszerűen alakult, ahogy talán ők és mi szerettük volna. De hát amint mondottam jó volt. És tetszett. Hiába az én keserű szájízem a megfilmesítéssel kapcsolatban, ez valamiért, akkor is, bejött. És ilyenkor kár, hogy nem olvastam a könyvet, de hát közel a könyvtár, úgy hogy kölcsönözzünk. Mert a film után már rendkívül kíváncsiak vagyunk, mi lehet még tartalékban elrejtve a könyv egyes sorai között. Na de félredobva a könyv és film közti párhuzamok, és ellentétek végtelen felsorolását, nézzük akkor a tetszés miértjét.

Alapsztori, mondtam, mégis bejövős. Kiskrapek ül a dobozban, és azt hajtogatja, ő bezony marslakó. Majd megérkezik az özvegyünk, aki a fiúban saját énjét, s életét véli felfedezni, így nem lehet kérdés számára az adoptálás lehetősége. Ami késik nem múlik. Szépen haladunk előre a cselekményben, nem sietünk sehova. Így van időnk megfogalmazni oly kérdéseket magunkban, hogy a fiú tényleg marslakó vagy csak blöfföl, vagy, hogy egy ilyen sci-fi író miként tud azonosulni az apa szereppel, úgy, hogy nem egy mindennapi gyerkőcöt kap a nyakába kezdésként. De hát bekövetkezik az, ami várható volt. Szemüveges, Lucky Charmsos, naptejes, és súlyöves marslakónknak hozzá kell szoknia a normális élethez, hiába van küldetése, és hiába nem szereti senki.

Persze az amerikaiak nem amerikaiak lennének, ha egy kis szirupos maszlagot nem tettek volna oda a forgatókönyvbe, gondolok itt a válságba küzdő sci-fi íróra, aki éppen kifogyott a szavakból, vagy a Gyermek Felügyeletre, akik minden egyes lopásból hatalmas nagy feneket kerítenek.

De mégis hiába a forgatókönyv kissé egyszerűsége, mi akkor is élvezzük a másfélórás játékidőt, mert a dráma mellett, igen csak nagy szerep jut a humornak is. Elég csak kiindulni a sztoriból, és elég belegondolni az emiatt bekövetkező cselekmények sorozatába, és már fenn is lelhető egy mosoly az orcánkon. Aztán a nézés közben még jó párszor el is mosolyodunk, és ez jót tesz a nézésnek, hiszen vannak pillanatok, amikor majd megáll az élet a film körül, és vársz a következő képkockára, történésre. Vannak hullámvölgyek, mindent összevetve, de a legnagyobb a végkifejlet számlájára róható fel. Mert az elég gyengére sikeredett. Többet vártunk, azt hiszem. De egy ilyen szórakoztató kis darabot, alig ha lehetett volna más befejezéssel illetni, de legalább megpróbálhatták volna. Szerintem.

Amit még kiemelnék, az a zene, ami sokszor sokat javít közérzetünkön. Tetszett az, amit hallottunk, még egy hallgatást tőlem mindenképp megér.

Szereplők

John Cusack, az apa szerepében tűnik fel újra a vásznon. És nem csalódunk benne. Bár az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy bírom a fickót. És nem is rejtem véka alá azt, hogy elsősorban ő miatta tekintettem meg eme alkotást. Nem döntöttem rosszul. Apaként jól helytállt. Nekem tetszett. Semmi különöset, extrát nem alkotott, de úgy volt jó az alakítása, ahogy volt.

Azonban a kisfiú, név szerint Bobby Coleman nagyon jót nyújtott. Nem tudom hány éves pontosan. De voltak a filmnek olyan jelenetei, amikor úgy éreztem, hogy simán lejátszza Cusackot. Jól nyomta a kiskrapek, mindenképp üde színfoltja volt az alkotásnak. Éljen.

Pozitívum

BC játéka, forgatókönyv, zene

Negatívum

történet vége, kisebb hullámvölgyek, klisék

Outro

A mondandóm végére érve  kijelenthetem, hogy ajánlom minden filmszerető embernek a Martian Child-et. Egy másfélórát mindenképp lehet rá áldozni, szóval hajrá, addig is be kell érni egy Tolins idézettel a filmmel kapcsolatban, miszerint

„nem az a lényeg, hogy a fiú tényleg marslakó-e, hanem az, ahogyan a férfi és a kissrác újra képes lesz a szeretet átélésére”

 Pontszám

 

6/10

Rókavadászat

/2007/

Intro 

A filmet rendezte és a forgatókönyvet írta Richard Shepard, akinek a nevéhez olyan alkotások fűződnek, mint például The Linguini Incident vagy a Matador, amelyek nem éppen sikereikről voltak híresek, de most 2007-ben visszatér egy akciós, drámás, komédiás egyveleggel tarkított darabbal, amelynek címe The Hunting Party, és olyan szereplőkkel mint a régóta látott Richard Gere, vagy a feltörekvő színész Terrence Howard.

Értékelés  

A megtekintéshez úgy ültünk oda, hogy semmi bővebb információnk nem volt a darabbal kapcsolatban, csak legfeljebb a színészek kilétéről volt tudomásunk, és az igazat megvallva talán elsősorban ő miattuk is voltunk kíváncsiak arra, hogy miként állja meg a helyét ez a két színész egymás mellett egy darabban. 

És valahogy az ember elsőre nem is tudta magában hova tenni ezt a párosítást, sőt, gondolok itt arra, hogy műfajilag se tudtuk behatárolni az elkövetkezendő másfél óra történéseit. Talán akcióra gondoltunk, talán valamilyen drámára, némi vígjátékkal, és végül mindegyik stílus imitt amott be is került a film stílusai közé. Pedig a trailer alapján azt hinnénk, hogy ez egy jó kis akciós darabka lesz, de ha azt gondoljuk, akkor nagyon tévedünk.

A történetre rátérve, elmondható, hogy van 3 sajtósunk - azok közül az egyik az operatőr, a kameraman fel akarja keresni a háborús bűnös Foxot Bosznia-Hercegovinában, hogy interjút készítsenek vele, azonban a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy ők azt előre eltervezték, mert a képbe kerülnek a CIA-sok. Azt hiszem az alapsztoriról ennyit lehet és szabad elfecsegnem, de annyit még hozzá kell tenni, hogy a filmben látható személyek, csak kitalált emberek, akikkel való egyezés csak a véletlen műve lehet. És ez vicc? De ami nem vicc, hogy a darab során jó pár poén hallható, látható, amelyekre visszagondolva spoilermentesen iszonyat nagyot ütöttek, a helyén voltak ezek a humorbonbonok, csak akkor itt állnék meg egy szóra, mert a készítők nem igen tudták eldönteni, hogy milyen stílusú darabot adjanak ki a kezükből, ahogy arra már céloztam. És ez tekinthető a legnagyobb negatívumnak a darab során.

Mert amikor már kezdenénk belejönni a röhögésbe, akkor egy percről a másikra, megbicsaklik a forgatókönyv, és főhőseink leállnak, éppen komoly beszélgetésre vetemednek. Aztán amikor ebbe a drámaiba észbe élnék bele magunkat, akkor megint csak képszakadás, és autós üldözés kellős közepébe kerülünk. Szóval talán mindenki ért, mire gondolok. De elsősorban, nem azzal, van a bajom, hogy egy darab sok fajta stílust próbál összevegyíteni egy alkotásban, hanem azzal, hogy ebben itt nem sikerült jól meghúzni a határokat az egyes stílusok között. Na de erről ennyit. Azonban elmondható, hogy az egyes stílusok fejezeti, igen csak jóra sikeredtek, elég csak emlékeznem „csák noriszra”, meg a telefonos jelenetre, szóval azért kijelenthető, hogy nem unatkoztunk a másfél órás játékidő alatt. Hiába azért néha becsúszik egy üresjárat, de ezek úgy igazán nem nagyon jelentenek gondot, nekünk.

Összegezve a forgatókönyv, az alapsztori nem semmi, érdekes, mindenképpen jó pont, de a megvalósítás és a stílusok közötti ugrálás néhány helyen betesz a jól kitalált forgatókönyvnek. Ez van. És néha érzékelhető egy kis „hálivúdi” massza, de ezt is valamennyire már megszokhattuk.

A film pozitívumaként hozható fel még a zene, amely a népi muzsika mellett felvonultat egy kis pop zenét is. És megint elsüthetjük, hogy itt is keveredik minden-mindennel, ahogy azt már megszokhattuk. De igen csak jó pont volt részemről ez, talán a Soundtrack után is nyomozni kezdek, mert egy pluszhallgatást megér.

Szereplők

Richard Gere, Terence Howard, Jesse Eisenberg a nagy hármas, akik beadták derekukat egy ilyen alkotás miatt. És jól tették. 

Talán Terence Howard azért egy kicsit megint megrázta magát(alliteráció), igaz ehhez a tényhez hozzátartozik, hogy bírom Terence-t, jó színésznek tartom, eddig úgy néz ki, hogy sok más fajta szerepkörben is megállja helyét (narrátor), szóval a későbbiekben is gondunk lesz rá.

Aztán Richard Gere, aki talán már kiöregedő félbe van, de itt azért láthatunk egy kicsit a színészi adottságaiból. Jól hozta az eszetlen újságíró szerepet, aki mindig az új és friss hírre vadászik, akár élete árán is.

Majd Jesse Eisenberg, aki ebben a 3asban, a kakukktojás. Hisz ki tudja, hogy került a képbe, de végül is nem volt rossz választás. Megoldotta a szerepét. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem csak szerepe miatt, hanem kicsit játéka miatt is, azt mondhatjuk rá, hogy zöldfülű.

Pozitívum

Forgatókönyv, RG és TH játéka, zene

Negatívum

Stílusok közti átváltások, üresjáratok, JE játéka.

Outro

Bárki bármit mondjon, erre most itt rádobok egy hetest, mint pontszámot, mert megérdemli. Jól szórakoztam másfél óra alatt. Kellemes kis kikapcsolódás és pozitív csalódás volt számomra. Szóval talán az sincs kizárva, hogy még egyszer majd életem során megtekintsem, és ennek hatására csak ajánlani tudom mindenkinek. Leszögezhetem, hogy ez nálam kimagaslik a bés tucatfilmek közül, s árnyékából, és köszönjük Shepard.

 Pontszám

 

7/10

i.e. 10 000

/2008/

Intro 

Roland Emmerich írásában és rendezésében született meg egy újabb gigászi darab, mert hát ahogy olvasni lehet, ő aztán nem szereti a kis költségvetésű darabokat, és akkor mi innen üzenjük neki az FFK bőrfoteljéből, hogy jobb lenne, ha előző kijelentését de gyorsan visszaszívná, és észhez térne. Mert, amit itt alkotott arra nincs szó, arra nincs, és nem is lehet magyarázat, és arra aligha fogok a későbbiekben majd jó emlékekkel visszagondolni. Szóval az 1 meg a négy nulla jól tükrözik a film igazi értékeit, és pontszámait szerte nagyvilágon.

Értékelés  

Az egész azzal kezdődött valamikor pár hónappal ezelőtt, megláttuk az első trailert, az első plakátot, és gondoltuk, nagyon fain lesz majd, biztos, mert hát mamutok, meg tigrisek fognak futkározni a filmben egyik percről a másikra. És régen láttunk már ilyen 10 000 éves történetet, szóval az ember már ki volt éhezve egy ilyen témájú alkotásra, amely a megtekintés után elég apocalyptos filinget nyúlt le, mindenféle hivatkozás nélkül. De erről majd később. Ott tartottunk, hogy tigrisek, meg első trailerek, amelyek kapcsán sokakban már akkor felvetődött a kérdés, hogy a mamutok akkor léteztek e egyáltalán? De utána keresgélve a dolgoknak, nem kaptam igazi válaszokat, csak ide-oda becsléseket, amelyeket néhány okos írt le imitt-amott, így leszögezhetjük nincsenek pontos információnk arról, hogy pontosan ki és mi élt akkor 10 000 évvel ezelőtt, vagy ha valaki nagyon akarja tudni, az kérdezze meg a The Man from Earth főhősét, ő biztos tudna erről bővebben mesélni.

Aztán egyre másra érkeztek a friss trailerek, meg újabbnál újabb plakátok, amelyek teljesen bevadították a népet, köztük engem is, hogy majd tényleg jó kis másfél órában lehet részünk, a Függetlenség napja, és a Holnapután rendezőjétől. Azonban az igazsághoz hozzátartozik, hogy már a legelején voltak azért fenntartásaim ezzel a projekttel kapcsolatban, elég csak a holnapután abszurd jeleneteire gondolni. De hát félretettük nem tetszésünket a sarokba, és vártuk addig, amíg az első hírek szomorú kezdésről nem adtak számot. Hiszen kritikus barátainknak nem igen tetszett az, amit láttak, így jól lehúzták a cgi-vel és pénzzel teletűzdelt darabot, amelyre ezek tükrében, és ezek ellenében is kíváncsiak voltunk.

Akkor lássuk, hogy mi történt tízezer évvel ezelőtt. Ahogy írtam magával az ötlettel, az alapsztorival már van egy kis gondunk. Bár a forgatókönyv nem egy helyen nagyot esik szemünkben, így picit visszagondolva kijelenthető, hogy voltak elég merész, kicsit logikátlannak tűnő képkockák és klisés jelenetek tömkelege, de hát a sok pénz talán a CGI-re kellett. Vagy mit tudom én. Az biztos, azonban, hogy a mamutok rendkívül szépen „meg voltak szerkesztve”. Velük volt a legkevesebb a bajom. Ha már rátértünk a képi világra, akkor érdemes egy szót ejteni a tigris barátunkról, akiben hatalmasat csalódtam, mert hát vártam már a megjelenését, s mikor megpillantottam, akkor meg már az eltűnését, mert valamiért nem tetszett, kicsit túl nagy, és túl pc-s lett a cicus, vagy csak lehet nekem, csípte a szemem, ki tudja. Aztán voltak kisebb-nagyobb költői túlzások a forgatókönyvvel kapcsolatban, lásd a gyors megérkezést, a mamut megölését, a rögtönözött toborzást és folytathatnám, de senkinek nem veszem el a kedvét inkább. Maradjunk annyiban, hogy a számítógéppel megáldott képsorokba néha – néha becsúszik egy-egy apró hiba.

És akkor folytassuk a sztori szempontjából, mert hát arról még nem esett szó. A történet nemes egyszerűséggel a „visszaszerzem a nőmet bármi áron is” témát dolgozza fel és jeleníti meg, mint azt már megszokhattuk korábbról is, itt azzal az egyetlen kivétellel, hogy főhősünknek, - akinek nevére már nem emlékszem -, madarakat, tigriseket, hóvihart, meg jó pár szenvedést kell túlélnie azért, hogy újból láthassa a démonok által elrabolt kedvesét. Továbbá azzal a nem kivétellel, hogy narrátorunk minden 10 perc után benyög egy pár mondatot, az adott események tükrében, amelyek egyszerűen nem tudnak felvillanyozni minket, ezért, akár, a narrátor is felelős lehet. De őskori Rómeónkat elkíséri útjára még 3 barátja, akik mindenben mögötte állnak, ugyanúgy, mint a jósló, varázsló nagyi otthon a sátrában. Szóval elindul a keresés, a toborzás, mindenki hoz magával még egy embert, majd a befejezés úgy elrontja azt addig innen onnan összekuporgatott filmélményünket, hogy egyszerűen csak az iszonyat gyenge szópárosítás jut eszébe elsősorban az embernek a stáblista megjelenésekor. Szörnyű befejezés.

Ezzel a témával már anno a Pathfinderbe is problémáim voltak, igaz ott, kicsit másként alakult a történet, de nagyjából egy nő miatt kellett átfutnia az egész félszigetet főhősünknek. Szóval egy mindegy. A lényeg, hogy most se törték azon a fejüket a készítők, hogy mi legyen a cselekmény alapszála, amely köré majd szépen fel lehet építeni a CGI-t. Mert hát erről van itt szó, kérem szépen, elsősorban a szemünkre kell, hogy hagyatkozzunk, mind az elménkre, amelyben egész végig az a gondolat motoszkál, hogy minek kellett ezt ennyire agyon reklámozni, legalább százfajta plakátot kiötleni, és megannyi trailert bedobni a mély vízbe. Holott a készítők talán érezhették volna, hogy abban a 2 percben a túlfűtött néző már mindent lát, és azonkívül semmi, vagy csak alig valami, tudja meglepni a darab nézése közben. De hát ilyen a mai világ, azt hiszem ezt a problémát is sokszor feszegettem már, de most újból elő kellett vennem, mert ez itt annyira igaz lett.

Egy kisebb masszának lehettünk szem és fültanúi a másfél órás játékidő alatt, hiszen innen-onnan lopkodva áll össze a cselekmény, amelyre számtalan korábbi műcímet, alkotást lehet példaként felhozni, de ezt már meghagyom másnak. Leszögezhetem, csalódás volt, a Jumper mellett a második legnagyobb hanyatt esése az évnek, ez van, ezt kell szeretni, nézzük, találunk e pozitívumot egyáltalán.

Amint mondottam, azért a pénz néha csodákra képes. A CGI-re aligha lehet egy rossz szavunk, bár sokat nem értek hozzá, az biztos, hogy a mamutok bejöttek, míg a kardfogú tigris szereplése már hagy némi kívánnivalót maga után, de ez csak hab a tortán.

Amit még pozitív jelzővel lehetne ellátni, részemről, az talán a muzsika, ami még próbált valahogy némi hangulatot varázsolni, azonban hiába volt tetszetős, elég sokszor nem tudott megmenteni minket, hogy ne ásítsuk el magunkat, de sok esetben pedig már csak ő miatta vészeltük át a film gyengébb periódusait.

Szereplők

Szereplőkről sokat itt nem tudok szólni. Próbáltam utánanézni a szereplőknek, hogy egyáltalán hol hallhattam felőlük, és legnagyobb meglepetésemre a főhős, Steven Strait a Covenant-ba, meg az Undiscovered –be szerepelt régebben, na meg egy rocker bandában. Láttam mindkettőt, nem jók, énekelni meg még nem hallottam, - szóval itt se váltotta meg a világot, talán valaki mással hatásosabb lett volna az egész ügy, de igazából ezt én se gondoltam komolyan, mert hát a pénzből úgy se futotta volna a „jobbra”.

Pozitívum

Zene, és néhány jó CGIs pillanat

Negatívum

Forgatókönyv -> Klisés sztori, logikátlanság, szörnyű befejezés

Outro

Ez nem volt jó. Sőt. Senkinek nem akarom elvenni a kedvét ezzel a darabbal kapcsolatban, mert tudom, hiszem, hogy sokan várták rajtam kívül még eme alkotást, de ez akkor is csak kidobott pénz volt az ablakon, lehet így vagy úgy fogalmazni, meg kertelni, de azt mondom inkább ne nézd meg, vagy ha igen szigorúan egyszer. Hangsúlyozom az én véleményem, hatalmas csalódás volt nagy mamutokkal, a nagy tigrissel, sok lével, meg a jó adag semmivel. Még egyszer mondom 1 meg négy nulla, ennyit is ért. Ez két pont pedig tőlem meg a jó szívem.

 

 Pontszám

 

2/10

 

Leon, a profi

/1994/

Intro 

Nagyon régóta nem volt már a tévében ez a remek film. Szerencsére mostanában lehetőségem volt megtekinteni a rendezői változatot, ugyanis egy haverom kölcsönadta.

Luc Besson, korábbi sikerfilmjei (Metró; A nagy kékség; Nikita) után 1994-ben ismételten nagyot dobott. Létrehozva egy olyan alkotást, mely azóta kultusz-státuszt élvez a nagyközönség körében. A forgatókönyvet is Besson álmodta meg, a produceri feladatokat is ellátta. A fényképezést Thierry Arbogast-ra bízta, korábbi sikeres együttműködésre alapozva. A zenét Eric Serra szolgáltatja.

A sztori

Leon, a magányos bérgyilkos New Yorkban él egy romos lakóházban. A szomszédjában lakó családot egy „rendőrségi” akció során lemészárolják, csak a 12 éves Mathilda marad életben. Leon megszánja a lányt és magához veszi. Idővel szinte elválaszthatatlanok lesznek, és a szenvtelen bérgyilkos úgy gondoskodik Mathildáról, mintha a saját lánya lenne.

Értékelés    

Leon (Jean Reno) egyik megbízásával indul a fim. Nagyon jó akciójelenetekkel mutatják be a bérgyilkos profizmusát, precizitását. Leon „szakmai” sikerei ellenére visszafogottan, magányosan tengeti mindennapjait egy lelakott bérházban. Folyton tejet iszik, egyetlen barátja egy növény. Ezt a karaktert kitalálni apám! Megkeresett pénzét Tony (Danny Aiello), a munkaközvetítője őrzi helyette.

Mathilda (Natalie Portman) debil családját Stansfield nyomozó (Gary Oldman) korrupt csapata legyilkolja, ugyanis Mathilda apja drogügybe keveredett, pontosabban le akarta nyúlnia Stansfieldet. Színrelépésekor a néző csak ámul és bámul, hogy ez meg kicsoda. Nem gondolnád először, hogy rendőr. Finoman szólva nem is úgy viselkedik. Beethoven-i erővel robban be a néző elméjébe. Utálod őt, de egyben csodálod is.

A mészárlás után Leon befogadja a kislányt, aki az apakomplexusnak hála, fülig beleszeret eltartójába. Leon, Mathilda kérésére elkezdi tanítani arra, amihez a legjobban ért: a profi gyilkolásra. Ugyanis a lány bosszút esküszik a kisöccse haláláért. Persze először csak festéklövő mesterlövész puskával gyakorolnak (nagyon jó rész). Ezután viszont kapunk egy olyan pénzbehajtós montázst, hogy csak nézünk. Szakmai gyakorlat a javából!

A rendező remekül ábrázolja a két főszereplő egyre szorosabbra fűződő kapcsolatát. Leon nem viszonozhatja Mathilda szerelmét. Elmeséli történetét, hogy hogyan került Amerikába. Szívbemarkoló sztorija hallatán Mathilda talán rádöbben, hogy soha nem lehetnek úgy egymáséi. Onnantól kezdve szerintem csak „egyszerű” szeretet van és lehet köztük, habár ez a szeretet is egyedien speciális kettejük között, lelki társak.

A bosszú nem hagyja nyugodni a lányt, ezért bemegy a rendőrségre, hogy megölje Stansfieldet. Ám ő annál sokkal dörzsöltebb. Foglyul ejtik Mathildát, de Leon mindenféle tutyimutyiságot mellőzve kiszabadítja és hazaviszi. De innentől kezdve a történet megállíthatatlanul robog az elkerülhetetlen végkifejlet felé.

Mathildát egy bevásárlás során elkapják Stansfieldék, és felhasználják, hogy Leont kézre kerítsék. Ettől a ponttól olyan akciójeleneteknek lehetünk szemtanúi, melyeket élvezet nézni. Nem vitás, ez a film tetőpontja. Kommandósok tömkelege próbálja leszedni a vérprofi Leont, minden egyes egységet(!) odarendelnek a körözött bűnöző likvidálására. Leon nem kerüli, nem kerülheti el sorsát. A befejezés csak erősíti a film zsenialitását. A vége-főcím alatt felcsendülő Sting szám (Shape of my heart) csak fokozza érzéseinket, remekül illeszkedik a film hangulatához.

Minden kétséget kizáróan kijelenthetjük, hogy nem csak Leon profi, de a megvalósítás is. Le a kalappal Luc Besson zseniális forgatókönyve, kitűnő rendezése előtt. Habár Amerikában forgatták a filmet, nagyon érződik rajta, hogy nem tipikusan amerikai jellegű. (Ezt mutatja a heppiend hiánya.) Sajnos a mester művész vénája szerény véleményem szerint Az ötödik elem című (szintén remekbe szabott) munkája után jelentősen visszaesett. Azóta nem sikerült ehhez hasonló klasszikus mozikkal bizonyítania tehetségét. 

A szereplők:

A címszerep eljátszására egy markáns, kicsit rosszarcú, de kedvelhető személyt kellett szerződtetni. Jean Reno tökéletes választás volt a rendező részéről. Nagyon jól alakítja a kissé mulya, jéghideg profit és a kislány színre lépével jelentkező apai irányvonalat is hozza. Natalie Portman első filmje volt ez. Hát egy csapásra felfigyelt rá a szakma. 13 évesen olyan szenzációsat alakít, melyet nagyon sok idősebb kolléganője is csak megerőltetés árán tud hozni. Danny Aiello hozza a szokásost. Fizikumától egyáltalán nem távol álló digó maffiafőnököt kellett alakítania. A legtutibb alakítást Gary Oldman nyújtja. Hihetetlen eleganciával formálta meg a gátlástalan, korrupt zsarut. Besson Az ötödik elemben is igényelt tőle egy ilyen karaktert.

Pozitívum:

Rendezés, forgatókönyv, színészi játék, akciójelenetek, európai jelleg, Sting száma.

Negatívum:

Nincs.

Outro

Habár a szakma nem jutalmazta kellően annak idején, annak ellenére sikere töretlen és vitathatatlan a rajongók körében. Odaszögez a képernyő elé, nem szabadulsz varázsától. Igényes kiadású a dvd (az árához képest), ezért érdemes elgondolkodni a beszerzésén. A film minden mozirajongónak kötelező darab!

 Pontszám

 

10/10

A Köd

/2007/

Intro 

 

Soron következő darabunk címe, a Köd, amely Stephen King és Frank Darabont nevével fémjelzett 2007es alkotás. Horror. Pszicho-thriller. Az előbb említett két nevet, alig ha kell bemutatnom a nagyérdeműnek, hiszen, vagy van olyan, aki olvasott egy könyvet legalább Kingtől, vagy gondolom van olyan, aki legalább látott nem is egy filmet Darabontól.

És egy közös van bennük, vagy inkább kettő, az nem más, mint a Halálsoron, vagy a Remény Rabjai című nagysikerű alkotások remeke. Amiknek egyszerű receptje az ő esetükben, nem más, mint az író papírra veti nem mindennapi történetét, amit a rendező nagyon pimaszul – a mű minden egyes mozzanatára kitérve, és rátérve – filmre viszi azt, hogy a publikum végre valahára kiélvezhesse régóta várt vágyait az amerikai tucat filmek mellett.

Értékelés  

Darabont tehát újból - „King” - könyvadaptációra adta fejét, mégpedig az eddigiekkel ellentétben kicsit más témájú, felfogású 100 valahány oldalas novellát vitt vászonra, szerencsénkre. Jól tette. Már nagyon nem tudunk csalódni ő benne. Azért is mondom ezt, hiszen sok művet filmesítenek meg Kingtől, de nem mindegyik éri el azt a siker jelzőt, amelyet úgy talán „elvárna” az ember. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy az a nem mindegy, hogy valaki olvasta az adott búk-ot, vagy nem, mert némiképp más szemszögből ítéli meg majd a film minden apró mozzanatát, már csak a könyvvel összehasonlítva is. De hát ez egy örök probléma marad, amíg világ a világ. A lényeg, hogy sajnos nem volt szerencsém még elolvasni eme művet. Így nem tudok belemenni olyan okfejtésekbe, hogy mi volt jó, és mi volt rossz a két órás film nézése alatt és közben. Azonban annyit leszögezhetek, hogy eléggé bejövős volt. Na de kicsit megkerülve a dolgokat, meg kell említeni, hogy azért ez más volt, mint a többi. Értem ezalatt, hogy nem egy Remény Rabjai, de nem is egy Halálsoronnal egy hullámhosszú darabka volt.

Mert hát picit elrugaszkodva az előbbi kettőtől, egy teljesen más érzetű mű csapódik le bennünk, amint éppen elmúlik úgy körülbelül 10 perc. Hiszen nincs sok teketóriázás, kis idő múlva már tényleg a köddé lesz a főszerep, amely rettegésben tartja egy szupermarketben rekedt emberek sokaságát, akik megijednek attól a mondattól: hogy van valami a Ködben. És igazából lehet, hogy mi is megijedünk, de annyi szent, hogy már akkor eléri az ingerküszöbünket az a fajta gondolat, hogy mi a fene lehet abban a ködben, ha egyáltalán van valami. Szóval kellőképpen fel voltunk villanyozva és akkor a raktáros fiú egyszer csak eltűnik a köd homályában, miután az a valami magával rántotta.

Közben persze nem is kell ecsetelni, hogy számos hipotézis fogalmazódott meg a köddel kapcsolatban, az emberek részéről, akik nem csak a város polgáraiból kerülnek ki, hanem csak éppen a rossz helyen és rossz időben, a szupermarketben próbáltak maguknak némi elemózsiát vásárolni emberekkel is. Pechjükre. Na de csend és hullaszag időszaka következik, amíg mindenki azon agyal, hogy, hogyan is juthat ki élve a ködből, azért, hogy szeretteit láthassa - úgy hogy közben nem nyeli le és el az a valami. Itt és most akkor érdemes kitérni arra, hogy mindenféle embörtípus látható abban a marketben. Azaz egy kis személyiség/jellemrajz. Apa a fiával, akik egyben a köd mellett tekinthetők az igazi főszereplőknek, aztán van ugye öreg házaspárunk (kihagyhatatlanok), vannak idegenek, van egy bosszús szomszédunk (majd megértesd miért bosszús), boltvezetőnk, katonák (ők fontosak), és van egy vallásos nénink, aki minden kialakuló történést Isten számlájára ró fel. És neki eléggé komoly szerep jut azáltal, hogy prédikációival, károgásaival egyre jobban belemászik a végképp elkeseredett emberek fülébe. Akik miután meglátják és megtapasztalják a ködben lévő bizonyos dolgok nem ember szeretetét, tényleg el kezdenek hinni Mrs.nek.

Akit esetleg már nagyon furdalna a kíváncsiság, hogy honnan is szállt le közénk a nagy mist, az persze azért nem marad kétségek közt, hisz még ha egy félmondatban, egy pár másodpercben is választ kaphattunk a legelejétől izgalomban tartott kérdésünkre. És megint csak ott maradunk, ahol a part szakad. Na bumm.

Azonban a megpróbáltatások, amelyek nem csak minket, hanem főhőseinket is érintik, itt ezen a ponton nem érnek végét, hiszen a befejezés teszi fel a pontot az i-re, ami után nem is tudsz szóhoz jutni. Nem akarok spoileres lenni, annyit igazából érdemes megemlíteni, hogy a régóta említett Darabont, kicsit ismét megkuszálja a dolgokat. Amely talán egyeseknek nem nagyon nyeri el a tetszését. Azaz egy másik fajta, alternatív befejezés, ahogy azt ő kigondolta. Szó se róla, nekem ez a the end mindennél jobb volt, mondom ezt úgy, hogy az eredeti lezárást nem ismerem, csak képzeletem játszadozik azzal kapcsolatban, hogy King vajon miként zárhatta le, azt hiszem már csak azért is el kell ugrani a könyvtárbaJ És ennyi kedvcsinálónak pontosan elég is volt.

Ugorjunk is a pszicho-thriller elemek kivesézésre. Amely a hatalmas, és súlyos köd képétől indul el a kicsit furcsa kinézető dolgok megjelenéséig. Talán ez a thrilleres jelző sokkal inkább illik eme alkotásra, mint egy horroros előtag, ami hát, elég megtévesztő lehet azáltal, hogy alig merülünk el a bizonyos dolgok részletes bemutatásában, és alig kapunk véres jelenetekkel teletűzdelt képkockákat. De kérem szépen, ez a mű inkább a megfélemlítés eszközét használta ellenünk, és a többi az már csak ráadás lehetet ez által. Hiszen ahogy a semmiből megjelenik a nyomasztó köd, vagy ahogy a ködből előjönnek azok az izék, már az ember nem tudja, hogy pontosan mikor is látott utoljára ennyire lehengerlő, nyomasztó, megfélemlítő darabot. De hát nem is kell tudni erre a választ, a lényeg, hogy itt van ez, ami mindennél jobbra sikeredett és mindennél jobban tetszett. Igazából nem szeretném nagyon agyon dicsérni, de mind az operatőri, fúh azok a képek, meg mind a rendezői munka csillagos ötöst érdemel tőlem, és akkor nézzük, hogy a színészek mennyire tudták átadni a bezártság és félelem érzet feszültségét.

Szereplők

A színészek játékára se lehet egy rossz szavunk. Mindenki tette azt, amit megkövetelt tőle a darab. Talán csak Thomas Janet – től, az apától vártam volna el több játékot, különösen igaz ez a szupermarketes teljesítményére, de azért megállta helyét, még ha nem is estünk hanyatt ő tőle. Mert volt olyan, akitől igen, és ő nem más volt, mint Marcia Gay Harden, aki annyira, de annyira jól hozta a prédikáló, rikácsoló asszony szerepét, hogy néha kedvem lett volna megölni, mert már annyira idegesített. De utólag belegondolva tökéletes alakítást nyújtott, amiért hatalmas gratuláció tőle.

Pozitívum

Operatőri, rendezői munka, MGH játéka

Negatívum

Azok a lények, eléggé furcsára sikeredtek, és TJ játéka sem volt igen meggyőző

Outro

Kifogytam már a szavakból, úgy hogy akkor, ezt, most itt, le is zárnám. Mégpedig úgy, hogy mindenkinek kötelező látnia, és ez vonatkozik a King fanokra, meg hát Darabontot elismerő nézőkre, kritkusokra is. Szóval egy szó, mint száz nézni. És aztán pedig ne csodálkozz azon, hogy a köd teljesen elborította elmédet, mikor az utolsó képkocka lepereg előtted. Wááááh.

 Pontszám

 

9/10

Dan in real Life - 2007

Peter Hedges rendezésében látott napvilágot ez a 07es darab, amely elsősorban az imdb tanulsága szerint egy komédia, és olyan szereplők alkotják a listát, mint Steve Carrell, vagy Juliette Binoche. Szóval felkészültünk mindenre.

Hisz a történet a jó öreg elcsábítom a testvérem nőjét című  témából építkezik, amely azért nem egy mai alapsztori valljuk meg őszintén. De talán szemet hunyhattunk e felett. Azonban, ha jobban beleássuk magunkat a részletekbe, már egyre nagyobb problémákba ütközünk. Lásd Komédia, mint műfaj, amiből elég keveset kap a néző, a krikikus, aki nevettetésre számított ugyebár. Szóval nem kell nagy poénokra számítani. Meg sírva röhögésre, hanem csak néhány humorbonbon elhangzása válthat ki belőlünk néha egy-egy mosolyt az orcánkon. Ami édes kevés a megváltáshoz. Tehát már magával a műfajjal gondjaink vannak, és akkor erre még rátesz egy lapáttal a szereplő által mutatott játékok. Steve barátunk a minden6ó után próbál visszatérni a régi kerékvágásba, hisz ott eléggé leszerepelt, na ja, de valahogy ez a visszatérés itt sem sült el valami verőfényesen. Amint mondottam néha kuncogunk a bajszunk alatt, amint éppen szerencsétlenkedik a vásznon, de semmi többet, hatást, még több röhögést nem vált ki belőlünk Steve játéka, és igen leszögezhető, nem biztos, hogy tehet róla, mert hát a szerep volt ilyen, de mégis kevésnek érezzük játékát, így érezzük, ez van. És ezen még Juliette kisasszony sem segíthet, aki talán a legkevésbé illett bele a darabba, de hát ez már csak hab a tortán. Erről ennyit, a szereplők játéka is kihúzva. Aztán megemlíteném a drámát, műfajmegjelölés címén, hisz az okosok szerint ilyen is található a darabban. És akkor nem kérdezném meg, hogy hol láttak ilyet. Maradjunk annyiban, hogy ma már nem lepődünk meg semmin, kvázi elveszem a barátnődet, bocs tesó...

Mindent összevetve másfélórát talán egyszer lehet rá áldozni, de kétszer már nem hiszem. És az, az egy, is megkérdőjelezhető szerintem. Mindenki döntse el magában, hogy ezek után érdemes e megnézni eme alkotást.

3/10

Csúcsformában 3 - 2007

Mindenki emlékszik az első kettőre, és tudjuk, hogy ez egy tipikus zsarus film, amelyben a már jól megszokott páros próbál utánajárni a dolgoknak. Igen ez a páros, a fekete meg a sárga koprodukcióból épül fel, akik homlokegyenest különböznek egymástól, azaz mint ég és föld, és az alkotók ettől a két különböző karakter találkozásából, és beszédéből akartak némi humort lenyomni az emberek torkán. Ami nem éppen jött össze nekik, elég csak a bevételekre nézni, és már is mondhatjuk, hogy megint igazam volt a folytatásokkal kapcsolatban, ami nem megy azt nem kell erőltetni.

Sztori tömören, röviden: kínai nagyfejet lelövik, kik és miért? Ez itt a kérdés, de nem érünk rá válaszokat keresni, azonnal rááll az ügyre a Lee és Carter nyomozó duónk. Akik rövid feltárás után rájönnek, hogy a nyomok Párizsba vezetnek. De az ügy nem olyan egyszerű, hisz egy kis családi szál is problémát okoz az igazság kiderítéséért vívott harcban.

Folytatták, de minek. Hiszen megkockáztatom, hogy ez is olyan gyenge eresztés volt, mint a többi. Egyszerűen nem tudtak némi pluszt hozzáadni, amitől az ember azért a fejét foghatta volna, hogy ekkora sületlenséget még nem látott a két embertől. De nem. Hiába a vígjáték meghatározás, ezen csak néha akadt mosolyogni kedvünk, pedig Tucker barátunk nagyon jártatta száját, de néha az volt az érzésem, hogy egy kicsit már túljátszotta, vagy lehet nekem már sok volt abban a helyzetben a sok fecsegés. Valamint ilyen zsarus témához azért az akció is elkerülhetetlen lenne, de ebből se kapunk észveszejtő mennyiséget, hogy ide-oda kapjuk a fejünket, nekem ez is csalódás volt, hisz a 21. században vagyunk, azért a humor mellett picit gyúrhattak volna az akciók kidolgozottságára. De mindegy. A lényeg, hogy a nevettettetéssel nem érték el céljukat a készítők, nálam. És lehet, hogy akkor még a forgatókönyvvel se voltam kibékülve. Hiszen nem nagy szám, már csak a szokás kedvéért belenyomtak egy kis drámai, családi alátéte, ami az embert hidegen hagyta, de teljesen. Értelmetlen volt ennek a szálnak a színre vitele. Valamint felesleges volt erőltetni a az „Eiffel” torony legtetején való akciónak nevezett mozdulatokat, és le nem eséseket. Most egy szó jutott eszembe erről, szánalmas. Néha már túl erőltetet volt, az ember pedig nem tudta eldöntetni, hogy akkor vagy túlbuzgóan készültek e darabra, vagy mit sem törődve az egésszel dobták össze pár nap alatt. Nem tudom. Amit azonban tudok, hogy a szereplői teljesítmények se tudtak segíteni a megítélésemen. Bár azért talán még Jackie Chan és Chris Tucker produkciója nevezhető pozitívumnak, szerintem. De látszott rajtuk, hogy nem tegnap forgatták le utolsó csúcsformában részüket. De azért meg voltam elégedve némileg az alakításokkal.

Ezt tényleg nem kéne folytatni, jobb itt abbahagyni. Még ha nem is csúcson állva mondják ki a boldogító nemet, a következő folytatásra, de tényleg cancel, aztán jó pár év múlva talán újra előkereshetjük, bár ennek is elég kevés a valószínűsége. Az biztos azonban, hogy a jó szívem mondatta azt velem, hogy erre egy hármast adjak, a tízes skálán. És nem kettőt. Maradjunk annyiban, a harmadik rész volt, ezért tőlem hármas osztályzatot érdemel, és soha többé viszontlátást.

3/10

Piszkos románc - 2008

Valamelyik unalmas estén iktattam be a programok közé eme alkotást, amelyre így utólag nem szívesen gondolok vissza. Elméletileg egy 2008as filmről lenne szó, amelynek rendezője Keith Samples, forgatókönyvírója Brian Strasmann, és egy közös van bennük, ez a film, amelyet nem éppen jól sikerült megalkotniuk.

Nem tetszett na. Igazából egy B kategóriás filmnek vehetjük, de a probléma az, hogy a nézés közben abból a B-ből is jócskán veszít a szemükben és értékelésünkben. Hiszen a másfél óra alatt lepergett esemény „áradat” nem hozta a szintet, amit egy jó kis esti darabtól elvártunk volna, mert hát nem eget rengető alkotást vártunk, félreértés ne essék, de azért egy „normális”, elfogadható forgatókönyvvel, rendezéssel, és színészi játékkal megáldott történetnek akaratunk csak szem és fültanúi lenni, semmi extrát nem vártunk. Csalódás volt részemről. Különösen a forgatókönyv túlzott egyszerűsége, és a rendezés „szörnyűsége váltotta ki belőlem a legnagyobb ellenhatást. De azért a színészi játékok is jócskán tettek azért, hogy erről a filmről itt ne tudjak, bánatomra, legalább két szép és jó szót szólni mentségére felhozva.

Maga az alapsztori rém egyszerű, van egy pár, akiknek az ölébe hullik pár piszkos dollárocska, amiből aztán körbejárják a világot. De a rosszfiúk is hajtanak a pénzre, jobban mondva, visszaakarják szerezni, és ezt bármi áron képesek végrehajtani. Elkezdődik az üldözés. Erről ennyit.

Nem új keletű sztori ez, de talán ez a legkisebb bajunk, mert a megvalósítással voltak igen csak komoly problémák. Elég csak a terhes nőre gondolni, akit legalább ötször löknek oda a szekrényhez, és mégse lesz semmi baja. Vagy ne tovább ott van, a lelőtt rendőrünk, aki ahelyett, hogy meghalt volna, pár percnyi gondolkodás után visszalő,  de főhősünk is bebizonyítja természetfeletti képességét, hisz miután bekap egy pár lövést, feláll és mint aki jól végezte dolgát, kipihenve üti szét a rosszfiú búráját. És akkor ez csak pár apró kis figyelmetlenség volt, vagy inkább baki. Kinek, hogy tetszik. Továbblépve a dumák, a párbeszédek is hagynak maguk után némi kivetni valót. Egyszerűen fölösleges dialógusok hallhatóak, amelyek egy-egy keményebb, élesebb helyzetben  nem éppen célra vezetők lennének, mert kétve hiszem, hogy két lövés között kell megbeszélni a dolgokat, de lehet ez csak az én szememet szúrta ki, a lényeg, hogy sok az üres locsogás fecsegés, de még így is néha üresjárat képződik a történet folyásában. A szereplőkről ugyancsak nem tudok pozitívan nyilatkozni, bár ők csak azt tették, amit megkövetelt tőlük a forgatókönyv, de akkor is azzá lettek, amit a film hajszolt beléjük, így egy gyenge produkciókkal tudtak csak megnyilvánulni, szegény Slater is jobban tette volna, ha kihagyta volna ezt az alkotást.

Eléggé lehúztam. Talán azért, mert megérdemelte. Bár ez az én véleményem. Ettől függetlenül még tetszhet bárkinek. De sajnos be kell ismerni, hogy ez már egy c meg egy d kategóriába átcsapó alkotás volt, amelyet a szívem szerint nem nagyon ajánlanék, egyszer sem, de mindenkinek szíve rajta, hogy mennyire hisz nekem.

2/10