Plainview szavaival élve nem kertelek, hanem kimondom, ez pokoli jó volt. Valami ilyesmire számítottam a megtekintést megelőzően, mert hát hiába nem akart az ember odafigyelni a pozitív kritikák számtalan tucatjaira, akkor is úgy ült oda, hogy magában elég magasra feltette azt a bizonyos lécet, és úgy kezdte el nézni, hogy tudta ez egy három Oscar díjas mű, tehát akkor kimondottan jól fogjuk érezni magunkat a két és félórás játékidőben, ami elég csak hosszúnak ígérkezett számunkra.

De nem unatkoztunk egy percre sem, az biztos. Sokan azzal bírálták a darabot, hogy túl lassú, de én valahogyan már kezdem megszokni ezt az utóbbi időkben elharapódzó történet vezetést, és nem kell messzire mennünk e téren, hisz ott a NVVV, vagy a JJ. Szóval aki azokat „kibírta”, az nyugodtan nekiállhat ennek is, hiába az első 10-20 perc némasági fogadalma, amikor jóformán nem is hallunk egy árva szót sem, akkor is volt ami lekötött minket, lásd majd a későbbiekben színészi játék, fényképezés vagy a zene csodálatos mivolta.

És tényleg a film első harmada iszonyat tetszett. Annak ellenére, hogy fél füllel már hallomásból értesültem a nem túl gyakori párbeszéd váltakozásokra, és beszédekre, az a már említett kezdés nálam ütött mindent. Rég láttam ilyen jó startot, amiben minden fecsegés, locsogás híján ennyire magával tudja ragadni a nézőt, amint egy ember minden erejével próbál olajat keresni, „feltárni” valahonnan, és valahol, ami hosszas bevezető után szerencséjére vagy nem szerencséjére megadatik neki.

Ám azonban ez az olajprojekt csak egy apró szál a történet előre haladtával. Hiszen az olajon kívül, vagy közvetve sokkal komolyabb problémák, és üzenetek láthatóak, s hallhatóak a nézés közben. Elég csak a gyermek szerepéből kiindulni. Akiről majd végig tudjuk szomorú „családi állapotát” és erre rá, még egy baleset is sújtja, amely megváltoztatja az addigi mindennapjait, és kapcsolatát édesapjával, Danielllel, aki úton útszélen azt hangoztatja, hogy a család mindennél fontosabb, egy érték, amit meg kell becsülni. Ne tovább az emóciós kötelék, az apa-fiú kapcsolat fontosságát, elsőbbségét érzékeltetik velünk a készítők, és annak minden egyes mozzanatát, átalakulását az újabb események színre lépésekor. Amik néha igen csak 180 fokos fordulatot vesznek a történet cselekményében.

Tehát továbbmenve a film igazi mondavalóinak felsorolásában, a kapzsiság, ravaszság és a pénzért dúló harc meséjét, fejezetét kell külön kiemelnünk. Amelyeket talán nem is kell bemutatni nem csak a mai embernek, hanem a filmnéző közönségnek sem, hisz egy dobozra való alkotásokat lehet összegyűjteni, amely ennek a problematikáját állította a középpontba. De megint jön egy közhelyes megoldás tőlem, ez más volt, mint a többi. Elég csak már az alapsztorira gondolni: az olajvállalkozó, kereskedő álma, meggazdagodása című ötletre, amelyből mostanság nem nagyon láthattunk érdemi alkotást, szóval már csak ezért is piros pont PTA-nak, hogy ezt feldolgozta nekünk, hogy ezt a könyvadaptációt vászonra vitte nem hiába. És hát ez a kapzsiság és ravaszság is valamennyire ismerős kiindulva akár mai, vagy akár az akkori világból, nos hát akkor leszögezhetjük, nem egy mai „probléma” ez kérem szépen, a társadalmunkban. Zárójelben megjegyezném ilyen emberek mindig is lesznek. De visszatérve a darabra, és a fő problematikákra, a szemünk előtt láthatjuk, ahogy egy pénzéhes ember, tör fel egyre feljebb és feljebb ranglétrán, majd amikor elérkezik a legfelső fokhoz, már semmi nem elég neki, mindenben csak a pénzt látja maga előtt megjelenni. Hiába a család iránti elkötelezettsége, vagy inkább annak hirdetője, nem kis idő múlva a pénz legyőzi a családot, és egyre nagyobb szakadékokba zuhanva süllyed a mogorva, érzelemmentes élet felé, amely részeként fiát elhagyni kényszerül, de később ismét csak a pénz által vezérelve visszatér hozzá.

Nagyon sok dolgot el lehetne még regélni az előbb említett, és kivesézett mondanivalókból, ám arra talán még kettő poszt is kevés lenne. Ezért ugorgyunk egyet, és nézzük át egy mondatban, miként is vélekedünk a film egyes periódusairól. Igazán jól összerakott fejezetek, események követik egymást, amelyek közül aligha lehetne egy rossz képkockát is megemlíteni. Brilláns. De ha mégis meg kell említenem egy részt, akkor a kezdést, és különösen a fiúval való beszélgetéseket tudnám felhozni, bár azért emlékeinkben még mindig él az olajkút felrobbanása, vagy a gyülekezetbe való keresztelkedés mozzanata. Fenomenális. Pont.

Nézzük akkor a kiegészítőket, zene, fényképezés. Hát a fényképezés, és az operatőri munka mind-mind megérdemelte az Oscart, be kell vallani. Mert hát mindenki tudja a Jesse James fényképezése nálam vitte a prímet, de hát egy ilyen tájbemutatásos képkockák elérték a céljukat, maradjunk annyiban erős volt a mezőny, megérdemelte, de szívem szerint azért odaadtam volna a JJ-nekJ

Aztán a zene, ami megint csak hibátlan. A film minden egyes részéhez, jelenetéhez a megfelelő „hangalátétet” választották ki, a Soundtracket beszerezni de azonnal, hiszen hallhatunk itt mindenféle hangszert, amelyek igen csak frusztráló, nyomasztó érzést váltottak ki az emberből, ha még a látottak nem érintették volna meg.

Szereplők

Daniel Day-Lewis bámulatos játékának lehettünk szemtanúi. Leírhatatlan mennyire kiválóan teljesített a vásznon, s a filmben. Minden díjat megérdemelt, az év legjobbja annyi szent. Káprázatos. Kifogytam a dicsérendő szavak repertoárjából. Elnézést.

Aztán kiemelném még Paul Dano játékát, akiről most így nézem sok szó nem is esett az értékelés során. Pedig neki is, az ő karakterének is fontos szerepe volt a darab nézése közben. Na de mindegy, az legyen elég belőle, hogy meglepetésemre kitűnőt nyújtott. Jól hozta a vallásos vezért. Remek volt. Anno még a Család Kicsi Kincsében lehetett látni, és gyönyörködni játékában, bár ez a túlzás, mert nem is szólalt meg úgy igazán akkor. De mégis úgy látszik azzal ott megalapozta a jövőjét, és nem is bánjuk, hogy itt szerepelt, vagy nem is bánnánk, ha találkoznák még vele a továbbiakban is.

Pozitívum

Forgatókönyv, rendezés, operatőri munka - fényképezés, zene, DDL és PD játéka

Negatívum

-

Lássuk akkor, hogy miért is tetszett nekünk is eme alkotás oly annyira. Igen, tudom, hogy elég nagy feneket kerítettek ennek a dolognak, értem ezalatt, a mindenki dicséri kommenteket, s álláspontokat, de hiába ha meg is érdemli, így van ez rendjén. Mert hát mégis csak a semmiből jött, látott, győzött. Vagy mifene. Senki nem gondolta komolyan az elkészítést követően, hogy ez majd ennyire be fog érni. És hogy ennyire ott lesz a topon. És jól mondom senki. Elég csak az Oscar díjátadó gálára emlékezni, amikor kimondták a nevét a darabnak, a főhősök nem akarták elhinni, hogy oda, keresztbe meg vissza verték a bűbájos dalokat, amelyekből nem egy, hanem három is ellenfele volt a legjobb betétdal zenei kategóriában. De nyertek. És megérdemelték. Miért is?

Nincs itt kérem semmi hiba. Noha egy tök pofonegyszerű alapsztorival állunk szembe, mégis valamiért jobban megérint, jobb hangulatot araszt, az ilyesfajta „hálivúdi” alkotásoktól. Amelyek ebben az esetben jobb ha elrejtőznek a fal mögé, a szőnyeg alá, mert szó szerint sárba lettek tiporva az ő nevükkel fémjelzett romantikus, meg musicalas darabjaikkal. Hiába a Sweeney Todd, Hajlakk (amelyek nálam igen csak szép pontszámot tudhatnak magukénak) vagy mit tudom én, sorolhatnám, szóval hiába, a közelébe nem érnek ennek az alkotásnak.

Na egy kisebb elidőzés után térjünk vissza oda, hogy egyszerű történet, de mégis van benne valami, ami plusz, ami megfogja az embert, és nem ereszti el. Lehet itt gondolni, a szereplők játékára, akikről majd később bővebben, lehet gondolni a zenére, lehet érteni ezalatt a nemes egyszerűséget, szóval minden lenyűgöző volt számomra. A történet minden egyes része jól megkomponált érzést kelt, holott tudjuk, miből, s mennyiből készült is el, fel is tehetjük magunkban azt az ironikus megjegyzést , hogy a pénz nem mindig minden. Néha a brutális összegek igénybe vételekor nem születik olyan remekmű, mint például ezt itt szemügyre véve. És a pénz nem minden. A darab során ez, egy picit másként csapódik le. Főhősünk gitározik, meg porszívókat javít, hogy azért meg tudjon élni, és hogy a zenéjének tudjon hódolni minden egyes újabb nappal. Vagy elég csak a cseh leányzóra gondolni, aki ugyancsak anyagi problémákkal küzd, de mosolygósan, pozitívan tekint előre a nagyvilágba, zenélés világába. És amikor összetalálkozik a két idegen, már tudják legbelül, hogy egy hullámhosszon vannak, nemcsak az élet szomorú ranglétráján, hanem a zenélés, mint művészet ágán is egyaránt. És ekkor hangzik el az Oscar díjas muzsika, az, azóta már rongyosra hallgatott Falling Slowly, amely minden képzeletet felülmúlva ragadja meg a nézőt, és teljesen leláncolja a film végéig. Amely közben még jó pár dalocska elhangzik, azonban kijelenthető, hogy a legnagyobb és legjobb eme darabka volt, de kétség sem fér hozzá, hogy a Soundtrack beszerzés és hallgatás kötelező nem csak nekem, hanem mindenkinek úgy alapjában véve.

Amiről még nem szóltam, hogy a sztori nagyon életszerű és „filgúd” érzést rejt magában. Amelyet a néző egész végig érez a háttérben. Életszerű, mert főhőseink, még ha furcsa is ezt mondani, megcsömörlött emberek, akiket vagy elhagytak, vagy ők hagytak el másokat, de a lényeg, hogy egyedül vannak a világon, és egyedül kell harcolniuk nap mint nap, és kell farkas szemet nézniük a szomorú de mégis igaz valósággal.

A film nagy részében főhőseink érzelmeit a dalokból tudjuk meg, amelyeknek szövegét az ír szereplőnk szerezte, és amelyek tehát szerves részét képezik eme alkotásnak, ezek nélkül nem lenne olyan kiváló, mint amilyen a muzsikákkal úgy igazán lett.

Azt hiszem eleget dicsértem már, talán mindenki észrevette és látja a sorok közt, hogy ez tetszett, de nagyon. Szóval nem is szaporítanám tovább a szavakat.

Szereplők

A szereplők játékára egy rossz szavunk nem lehet. Sőt. Bámulatos. Annak tükrében, hogy mindketten amatőr színészek, korábban még egy filmben sem szerepeltek, és emiatt is hihetetlen, hogy milyen jól megoldották a „dolgukat” a vásznon. Most már csak a nevekkel vagyok adós, amelyeket kötelező megemlíteni, az ír férfit alakította Glen Hansard /The Frames frontembere/, míg a cseh leányzót Markéta Irglová játszotta.

Nem tudom hallunk e még felőlük a jövőben, de az biztos, hogy nem bánnám, ha többször láthatnám még őket a vásznon akár együtt, akár külön.

Pozitívum

Szereplők játéka, forgatókönyv, és persze a zene - nagybetűvel, minden

Negatívum

-

Patton-Spruill remekül ágyazza bele korunk kritikáját a balfék rablók történetébe. Szól ez a film a „dicsőség-szindrómáról”, a túlzott birtoklási vágyról. A kapzsiság megmérgezheti lelkünket, barátokat, régi ismerősöket, rokonokat fordíthat egymás ellen. A film épp karácsony előtt játszódik, így még jobban kiélezve a tényleges mondanivalót. A magyar címből nem nehéz kitalálni, hogy mi lesz főhőseinkkel. (A címalkotók egy újabb „remek” megmozdulása.) Szerencsére nem csak a rossz, de a jó is elnyeri jutalmát.

A történet

A néző a galériarablás záró képsoraival kapcsolódhat be a történetbe, ezzel indul a film. Az előzményeket, és a rablást flashback-ek segítségével tárja fel a rendező. Körülbelül olyan eredményesen bonyolítják le a rablást, mint kis hazánkban az egészségügyi reformot. Képet kapunk róla, hogy mindegyik félnótásnak meg van a maga kis álma, célja a lóvéval.

Mivel a menekülés közben Crane meghal, ezért csak Pike tudja az orgazda címét és számát, aki majd átveszi a rabolt képeket, és odaadja a pénzt. Tömegközlekedéssel akarnak eljutni Floridába, de egy összeszólalkozás után Hobbs kitöri Booker nyakát, ezért kénytelenek a még lélegző testet magukkal cipelni, tehát marad a körözött autó. Mennek, egyszer csak egy lerobbant autó mellett felbukkan Natalie (Linda Fiorentino), akire később mindegyikük beindul.

Egy igazoltatás során Pike beijedve stukkert nyom Natalie fejéhez, Chino pedig lelövi a zsarut, és Bookertől is „könnyes” búcsút vesznek. Folyamatosan halmozzák a baklövéseket, mindenki át akar vágni mindenkit a több lóvéért. Mindent elmond „profizmusukról”, hogy Chino még egy benzinkutat is képtelen kirabolni két idős nő ellenében.

A szereplők

Rhames és Leguizamo játéka kiemelendő, de a többiek is jót alakítanak. Mintha csak Leguizamo-ra szabták volna a tenyérbe mászó, szájhős, ripacskodó suhanc szerepét. Wahlberg-nek remekül áll az álmodozó, kissé naiv szerepkör. Fiorentino pedig szépségével ujjai köré csavarja nem csak főhőseinket, hanem a nézőt is. Érdekes, hogy Whitaker nem sokat csillant(hat) meg képességeiből. Caruso hozza a hallgatag, kötözködő figurát.

Pozitívum:

Színészi gárda, mondanivaló, balekság a köbön, oltogatós dumák.

Negatívum:

Amatőrszag, kis költségvetés, magyar cím.

A történet:

Ez a történet ugyebár a bibliai írásokból származik. Azt elferdítve persze. Jó az alapsztori, de valószínűleg tapasztalat hiányában elég rendesen elbaltázták a megvalósítást. A Biblia szerint 7 arkangyal van, ők Isten nagyságát és dicsőségét hirdetik, megerősítik az emberek Istenbe vetett hitét. A filmben persze ez nem éppen így van: gépfegyverekkel, késekkel, bombákkal irtják egymást és a jó népet.

Gábriel (vagy Gábor) nevének jelentése: Isten hőse. Ő az igazság, a remény angyala. Egyébként ő üldözte ki Ádámot és Évát a Paradicsomból. Valamint Uriel-lel együtt ő pusztította el Szodomát és Gomorát. Már itt egy kis ellentmondást érzek, és akkor nem beszéltem még a magyar címről. Szokás szerint felesleges részt illesztenek hozzá. Elég lett volna a név is, hiszen így félreértelmezésekre ad okot.

A helyszín a purgatórium, a menny és a pokol közti átmeneti hely vagy állapot, azok a lelkek időznek, akiknek sorsáról még nem született döntés. A filmben ezt egy romlott városrésszel helyettesítik, ábrázolják.

Szereplők:

Nem lehet rájuk semmi rosszat mondani, nem rajtuk ment el ez a film. Azonban sok jót sem hozhatunk fel védelmükben. Körülbelül a főhős két szép kék szeme tetszetős az alakításában, persze ez is csak a visítós kiscsajoknak nyújt esztétikai orgazmust.

Pozitívum:

Alapkoncepció. Dark stílus. (Plusz a film közepén található egy lövöldözés sötétben, mely egész jól néz ki.)

Negatívum:

Fényképezés, rendezés, hosszú játékidő, hézagos forgatókönyv.