Minden egy teljesen szokványos és hétköznapi fuvarral kezdődött. Az alany behajolt az ablakon és feltette a kérdését, míg az autóban, a kormány mögött ülő sofőr, a taxis, először rá sem rántva, rá sem bagózva nem is méltatta őt, azt, válaszra. Csak másodjára fogadta el a „kuncsaft ajánlatát”, a nagy gondolkodás, és feleszmélés után. Az alany helyet foglalt a hátsó ülésen és bemondta a pontos címet, ahova szeretné, ha elvinnék őt.
Ezután elindultak a nagy szemaforok és lámpák kereszttűzében az éj leple alatt ahhoz a bizonyos címhez. Ám az út közben beszélgetésbe elegyedtek egymással. A taxis, egy szívélyes, barátságos, egy álmokkal, célokkal teli egyszerű emberke volt, aki látszólag, és látszatra szerette, nem vetette meg az emberekkel folytatott kommunikációt. Kérdezett, válaszolt, kitöltötte az unalmas perceket, az üresjáratokat. Holott ő is tudta, hogy a hátsó ülésen levő, s ülő egyén a „b” pontban kiszáll, fizet, és egy másik jön helyette. Tiszta körforgás az egész.
Ám azt ő se tudhatja előre, hogy kik vagy mik szállnak be az ő taxijába, milyen céllal, megfontolásból, indítékkal. És igen, egyszer előfordulhat, hogy az a kör megszakad, mert valaki olyan ül(t) be oda, akinek egy út, a pénz, vagy az emberek élete nem számít semmit. Igen ő, az alany, ilyen. Egy bérgyilkos. Aki ugyancsak megrendeléseket teljesít, időre, pénzért, csak más feltételekkel és eszközökkel. Egy szóval, a jó és a rossz egy taxiban.
Michael Mann, a sokak által ismert, közkedvelt rendező 2004-es filmje, ez. Az ő neveivel fémjelzett alkotások még a Bennfentes, vagy a Szemtől szemben, hogy csak kettőt említsünk, mert a harmadik, ami felteszi a pontot az i-re és az ő munkásságára, na az ez, a Collateral (magyar alcím: A halál záloga).
Gondolom már mindenki tudja, látta, megemésztette, ajánlotta, és így tovább, de mi nekünk csak most volt szerencsénk és alkalmunk bepillantást nyerni ebbe a 4 év óta a polcon porosodó darabba, amin még az idő sem ejt csorbát, sem a minőségén, sem a mondanivalón. Sőt az akcióján, vagy látványán sem, de tényleg. Kellően frusztrált, kellően izgalmas és feszült. Egyszerűen nem enged. Már te is azt hiszed, hogy ott ülsz a taxiban velük együtt. Ugyanúgy félsz, s ugyanúgy menekülnél el, ahogy a taxis. Benned is vannak kérdések, de te sem tudod, hogy fogsz ebből kikeveredni. Nem látod az alagút végén a fényt. Nincs menekvés, nem lehet mit tenni, te is részesévé válsz a bűntényeknek. Miközben azt mondogatod magadban vagy százszor, hogy te mit keresel itt, és azt próbálod elhitetni magaddal, hogy igen, ez csak egy rémálom, amiből nemsokára felébredek, felébredünk. De nem, ez a véres valóság. Amikor senkinek nem tűnik fel egy halott ember a metrón, 6 órán keresztül. Igen, elég erős társadalomkritikával él és bír a Collateral. Ezt pedzegeti, nem erőltetetten próbálja lenyomni a torkunkon a valóságot, hanem a háttérben, a szereplőkőn, azok tettein keresztül.
A film marha erős. Értheted ezt úgy, ahogy akarod. Még pár nap múlva, a Soundtracket hallgatva is be-beugranak a képkockák, a jelenetek, amiket egyhamar nem felejtünk, és nem akarunk elfelejteni, annyi szent. A forgatókönyvvel nincs különösebb probléma. Pár kisebb hiba rontja csak az élményünket, de ez maradandóan nem nagyon befolyásolja az izgalomfaktort. Mert arra aztán tényleg nincs panasz. Ahogy írtam már fentebb, frusztrált, feszült és félelmetesen jó akciófilm. Az atmoszféra telitalálat. Mind amit látunk, mind amit hallunk az egyszerűen tökéletes.
A zene kiváló, és hát L.A. (M.M. kedvence) esti képei, fényei a taxiból nézve egyszerűen bámulatosak. Ügyes húzás, és ötlet volt a javából ez is, meg úgy minden. Dráma, thriller egyben és egyszerre. A rendező úr tudja, hogyan kell kiengesztelni a nagyérdeműt, az biztos. Akcióorgiából sem maradunk ki. Kell a népnek az is. De szépen adagolják az akció és a dráma közti síkokat. Nem esünk át a másik oldalra. Mindennek megvan a helye és az ideje. Így nagyon valóságossá, élethűvé válik az egész darab. És tényleg olyan, mintha mi is ott ülnék a taxiban.
A szereplők, a színészek is kitetettek magukért. Itt sincs hiba. Tom Cruise-t nem szeretjük annyira, de be kell vallani, itt profin alakítja a profi bérgyilkost. Egy rossz szavunk nem lehet rá. És Jamie Foxx mellette csak még jobbá válik. Tökéletesen hozza, egyszerűen életszerűen a szerepét. És a néző teljesen bele tudja magát képzelni a helyébe, a helyzetébe, szerintünk.
Egy film, ami nem átlagos, ami kiemelkedik a tucatfilmek közül. Pedig az ismertető nem sok jót sejtetet első hallásra, vagy olvasatra. Ám kiváló forgatókönyve, rendezői és operatőri munkája, a szereplők teljesítménye mind-mind megérdemli kötelezően azt az egyszeri odafigyelést, legalább.
Sokat rágódtunk a pontszámon, ami végtére is nem tesz, tett jót, szerintünk. Így lett az és fordulhatott elő, hogy egy nagyon közhelyes, elcsépelt pontszámmal kell, hogy beérjétek, ami jelen esetben, a Collateral esetében kilenc és fél pont (a fél talán elveszett a befejezésben, M. Ruffalo játékában, szerepében, és pár apró hibában). De ez is csak a tűt keresünk a szénakazalban tipikus esete.
Mégis azt mondom, hogy ez nekünk, sokkal több volt, sokkal többet nyújtott, mint amire számítottunk volna. Kegyetlen jó volt és kész. Aki teheti és még nem látta, na az gyorsan essen ki, szavamra mondom.
.jpg)
