The Visitor és Madagascar 2 OST

inmfc - 2008.11.16. - Szólj hozzá!

Hogy ez a nap is jól induljon, és hogy a hetet stílusosan zárjam le, következzen két nagyon jó kis filmzenei anyag, amelyek kiérdemelték, hogy itt, kint legyenek, és egy külön posztot kapjanak tőlem. Tessék lássék, hallgatassék, az utóbbi idők két legjobb soundtrackjét adom, és hozom nektek, The Visitorét és a Madagaszkár kettőtét.

Hadd szóljon!

 

The Visitor Overture
Walter's Etude No. 1
Walter the Professor
Walter Drives Through New York
Meeting Mouna
Trip to the Detention Center
Tarek Arrested
Walter Plays Half of His Etude No. 1 (Piano Solo)
Evening with Mouna
Waiting for Tarek
Looking at the Liberty Statue
The Loneliness
The System Says No
Walter and Mouna Together
Walter Feels Alive Again
Back to the Detention Center
Walter Plays Etude No. 2 with Almost No Mistakes
Je'nwi Teni (Don't Gag Me)

Elérhető itt

 

***

 

 

Once Upon A Time In Africa
Traveling Song, The
Party! Party! Party!
I Like To Move It
Good, The Bad And The Ugly, The
Big And Chunky
Chums
New York, New York
Volcano
Rescue Me
More Than A Feeling
She Loves Me
Foofie
Copacabana
Monochromatic Friends
Best Friends
Alex On The Spot
I Like To Move It
She Loves Me

Elérhető itt

Quantum of Solace

inmfc - 2008.11.15. - 3 komment

 
Trailer

Bond huszonkettedjére vagy másodjára? Teheti fel a néző magában ezt a költői kérdést, mielőtt a legújabb Bond film megnézésére adná a fejét. A költői kérdésről mindenki tudja miért az ami, de ez esetben, mégis, a napnál is világosabb, a válasz, szerintem. Hisz ez a 007es ügynök már nem a régi, ez már valami új, valami újnak a kezdete, vagy inkább folytatása, mint amit a Casino Royale-ban már láthatott a nagyérdemű. Azonban azt is túlszárnyalva megismerhetjük közelebbről azt a Bondot, amelyik nem kérdez, csak gyilkol, temérdeknyi indulattal, haraggal szívében és lelkében egyaránt. Erre mondták a készítők azt a nagy okosságot, hogy már nincs hova tovább „bondogatni”a szárnyakat, hisz az előtte levő húsz rész, már úgy is mindent megmutatott, bemutatott amit lehetett, ennél többet aligha lehetne kisajtolni ebből a ku(l)tból, ezért inkább főhősünkre koncentrálnak, fókuszálnak. Azaz ez az egy irány, és út maradt még hátra, megfilmesítetlenül, irány a Bondba bele.  Eddig, eddig a pillanatig, de kérdem én most akkor Bond ennyire badass figura lenne?
 
Ez is megvolt, alássan jelentem. Valami olyasmi szűrődött le bennem is, hogy jó volt ez erre az évre, ebben az évben, ha már Bourne alázás nem volt mellette, vagy helyette. Hiába szeretnék elmenni minden szó nélkül a Bourne projekt felett, csak nem tudok én se, mert vaknak kell lenni ahhoz, hogy valaki ne vegye észre vannak csúsztatások a két szkript között, rendesen. A különbség a kettő között az, hogy míg az egyiknek a forgatókönyve megállja tisztességgel a helyét, addig a másiknak, és ez a mostani darabunkra értendő, ez már nem sikerül. Vagy úgy is lehetne mondani, az a jellegzetes, tipikus sztori ez, amit már megszoktam, megszokhattunk. De kevés ez, mint a sivatagban a porszívó, úgy bizony! Azonban ha akarnám se tudnám oltani, és lehúzni a legújabb filmünket, mert az akció terén nosza a szem nem marad  szárazon, ami miatt megéri mindenkinek – előítélet ide vagy oda – erre, odafigyelni, legalább egyszer.
 
Még akkor is, ha ez a második, mintsem a huszonkettedik! És akkor ebből következik újonnan, újra, megint, hogy kettészakad(t) a világ filmes tábora, és hozzáértő közönsége, közössége, még jobban, emiatt. Bár jobban belegondolva, ez már a Casino Royale-nál elkezdődött, ugye, amit ez még jobban elmélyített. Tessék beállni a sorba, és eldönteni kinek tetszik az új esetleg, azaz ki tudja félretenni az emlékeit, és ki tud e felett szemet hunyni. Vagy ellenkezőleg ki nem tud, ergó, akit szíven ütött ez a nagy változás elsősorban. De hát ez amióta a világ a világ, azóta létező probléma a folytatásos filmek hazatájékán. Tudniillik ugyanis, hogy mindig akad egy ember, aki másképpen képzeli a dolgokat, mint elődjei. És ez akarva-akaratlanul viszályokat szül, minden esetben. A lényeg, hogy aki igazi Bond filmre vágyik az csalódni fog, nem kétség, de aki akcióra van kiéhezve, mert ebben az évben alig volt alkalma ezt csillapítani, na annak ez kihagyhatatlan darab. Szerintem.
 
A sztoriról röviden annyit, hogy Bondunk a csaja gyilkosai után ered. Közben útja során az élet Quantumos emberekkel hozza össze, akik tudnak valamit, és készülnek valamire. De Bond bosszút akar állni….ÉS pont.
 
Nem vagyok könnyű helyzetben, hisz a Casino Royale bejött. Azok kevesen közé tartoztam akik, még ha nem is dicsőítették a folytatást, de elfogadták, és várták kicsi kis izgalommal. Aztán amikor látták, végignézték, azután meg nem tudták hova tenni a dolgot. Mert a sztori iszonyú gyenge lábakon állt, töltelék dialógusokkal, és a színészek se álltak a helyzet magaslatán sok esetben, bár ez utóbbiért már a karakterek semmilyensége a felelős.
Hogy kezdjem a legelején. Volt itt két énekes által előadott duett szám (mekkora hájppal övezve) közben egy sivatagban akciózó animációs bond, ami szó-szó elég gyengécskére sikeredett. Ez még a CR-ban is jobban meg volt oldva. Itt legfeljebb számoltad visszafele a másodperceket a tényleges kezdésig. Bár ez a kezdés, itt is, lásd autós üldözéses, meg háztetőkőn rohangálásos nagyon akciódúsra sikeredett, így szó nem érheti a ház elejét.
És ha már action-nél tartunk, akkor voltak kisebb-nagyobb vakítások, amik persze még beleférnek, de azért az ember nézés közben csak hüledezni tud, lásd Bond a motort egy kézzel a levegőbe repíti úgy, hogy még ül rajta valaki és satöbbi. De van olyan pillanat, amikor éppen nem nagyon látja, és tudja követni az eseményeket az ember, mert a kameraman komolyra vette a figurát, és a feladatát, túlzottan is, talán. Követhetetlen egy párszor. Majd talán belassítva, vagy visszalassítva teljes értékű képet kaphatunk mindenről. No mindegy.
 
Azután, miután a sztori már régóta hidegen hagy, egy idő után már csak Bond kezes-lábas akciói tudnak érdekelni. Gondolkozzuk erősen és közösen: most akkor a Quantum képbe került, az oké, de engem mit érdekel holmi víztározó, meg puccsféle kísérletek, ezt magyarázza meg nekem valami. Ez a forgatókönyv bizony inkább kukára lenne ítélve, és ott lenne helye, nem vásznon. Kicsit zavaros, bugyuta, erőtlen semmiség. Bond nem kérdez soha, csak gyilkol, és mégis tudja mi a következő lépés. Kérdem én: akkor minek kellett ölni?
 
Ahány Bond, annyi gonosz ellenfél. És ez itt sincs másképp. Azonban mint mindent, ezt is sikerül „elrontani”. Hisz Greenünk annyira veszedelmes volt, hogy tényleg félni lehetet tőle. Ez már nagyon kevés, egyszóval szánalom. Ez a pojáca alkat egyáltalán hogy lehetet a főgoni, és mit keres mellette a jó nagy darab szakálas haverja? Mondhatnám: kit izgat.
 
A hangulata tehát valahol, valamikor elveszett, és így a befejezést is csak közömbösen ültem, ülhettem végig. Nem tudom, talán nem is akarom megtalálni arra a választ, hogy mit rontottak el, vagy hogy, hol és mikor nyúlhattak ennyire mellé a készítők. Nagyon érdektelen, súlytalan szkriptet és filmet sikerült összehozni, amin még a színészek sem tudnak segíteni.

Daniel Craig sohasem volt szimpi számomra. Nála még egy Pierce Brosnan is karizmatikusabb egyéniség. Már az elsőnél is csodálkoztam, hogy mennyire megbarátkoztam vele, és végtére is itt se volt semmi probléma vele. Az ő méretére bizony egy új Bondot kellett szabni, vagy éppen fordítva. Egy mindegy, nem volt rossz. De ahogy ő is mondja: nagyon messze áll tőle ez a fajta élet/forma. Elhiszem, elhisszük neki. 
A bond-csajok itt is elvoltak. Gemma hál’ Isten sok vizet nem zavart, arra a pár percre már megérte szerepelni, na ja. Míg Olga kisasszonyról most sem tudtam meg semmit, semmi egyebet. Színésznőként egyelőre még csak bontogatja szárnyait, hogy finoman fogalmazzak, míg nőként egyre inkább nem tetszésemet váltja ki. De ezt már embere válogatja…
 
Mindent összevetve nem volt valami jó ez a folytatásos, újításos Quantum dolog. Hat pontot kap a film, amit leginkább az értékelhető és nézhető, átélhető akciós snittekért kap. A legendás, kulttá vált két mondatról szó se esik, amiért azért nagyon kár, és fáj is a szívem érte. Hisz legalább ennek a két mondatnak lett volna értelme a nagy kusza dialógusok dzsungelében. De hát az igazság az, hogy ez a Bond vérre szomjazott és kész. Konklúzió: Az oldschool figurát tessék elfelejteni, öveket becsatolni, a részecske, hmm. akció jelenet visszalassító szemüveget felvenni, és ezután már csak élvezni, ahogy lezuhan a semmibe a Quantum csendje gépezete a szemünk láttára. Több volt ebben, sokkal több.

Címkék: 6 quantum of solace

Burn After Reading - Égető bizonyíték

Virgogirl - 2008.11.15. - 10 komment

 
Trailer

A Coen testvérek filmjeihez kell bizonyos érettség, kell valami összekacsintás a rendezőkkel, és azt is érdemes figyelembe venni, hogy nem mindenki tudja őket élvezni (igaz, még nem találkoztam senkivel, aki ne élvezte volna a Nagy Lebowskit, a Fargót vagy éppen a Ladykillerst). A Burn After readingtől is féltem egy kicsit, egyszerűen nem bíztam abban, hogy az én "finnyás ízlésemnek" is megfelel majd, nem lesz túl entellektüel. Ennek ellenére nagyon jól szórakoztam rajta - szinte tökéletesen sikerült, őrült kis film, fantasztikus szereposztással.

A történet

Az a helyzet, hogy a történetet (bár nem valami bonyolult), nagyon nehéz lenne leírni, anélkül, hogy ne nyomjam tele spoilerekkel, poén-lelövésekkel. A lényeg, nagyon röviden: egy CIA-ügynök emlékiratai rossz kezekbe kerülnek, és mindenki többet (és mást) lát bele a történésekben, mint amennyi abban valójában van. Van még a filmben válás és szeretősdi, szexmániás fura fickó, az öregedéstől rettegő személyi edző, és egy nagyon, nagyon buta Brad Pitt.

Az értékelés

Az a helyzet - vallom be férfiasan -, hogy napok óta szenvedek ezzel a "kritikával". Mert ez tipikusan olyan film, ami vagy nagyon tetszik valakinek, vagy nagyon nem, a történetet pedig nehéz lenne elmesélni, anélkül, hogy lelőnénk a poénokat, vagy a fordulatokat. Adva van egy csomó fura ember - pontosabban, csak ugyanolyan furák, mint mindenki más -, egy sor félreértés és az ebből következő szép nagy katyvasz.
A karakterek zseniálisak, de ez talán a színészeknek - akik tényleg brillíroznak - inkább köszönhető, mint a forgatókönyvnek. Igaz, a sztoriban sincs semmi kivetnivaló, pontosan annyira kidolgozott, amennyire az egy ilyen mozitól elvárható, nincs benne felesleges moralizálás, nem akarja megmondani a tutit, csak szórakoztatni akar, arra pedig tökéletes.  

A végjáték

Élvezetes kis film volt, de be kell valljam, nekem meg kellett néznem kétszer, hogy értsem, felfogjam a finomságokat is (és ez nem azért van, mert egyébként annyira buta lennék, az IQ-m, ami sokak szerint hülyeség, túl van a 140-en). Viszont annak ellenére sem ragadt meg bennem annyira, hogy kétszer megnéztem. Persze, vannak emlékezetes jelenetek, és jó karakterek, de nem nyújtott olyan élményt, hogy bekerüljön a top tízbe nálam, vagy olyan mondatokat "illesszen" a fejembe, amiket utána állandóan ismételgetni akarok. Jók ezek a Coen fiúk, szívesen nézem a filmjeiket, de a nagy áttörés, még várat magára.

A tények

Kik követték el? A filmet Joel és Ethan Coen írta és rendezte, a főszereplők - parádés szereposztás -George Clooney, John Malkovich, Brad Pitt, Tilda Swinton, Frances McDormand. Zseniális szereplők, zseniális szereposztás.
Pozitívum: a történet maga, a szereplők, a poénok
Negatívum: eléggé oda kell figyelni, hogy követni tudja az ember :-)
Csúcspont: Brad Pitt telefonál (vagyis inkább: minden jelenet Brad Pitt-tel)
Kinek: mindenkinek, aki azt szeretné, hogy a rekeszizmait és az agyát ugyanúgy stimulálják
Kinek nem: akik szeretik, ha mindent a szájukba rágnak
Vicces, intelligens és szórakoztató. Hét és fél.

 

Inmfc különvéleménye

Elérkezett a várva várt szeptember (tudom már egy pár hónapja megtörtént), amikor is a Coen tesók újra révbe érnek, bankot robbantanak, és megpróbálják a saját kis célközönségük igényeit kielégíteni. Most nem az egy évvel ezelőtti fajsúlyos (kinek nem, kinek igen) drámát követték le 2008-ban, hanem a Nagy Lebowski, Fargo és egyéb kis humoros finomságok repertoárjából indulnak ki, és építenek elsősorban. Egy szó, mint száz, ha lehet ilyet mondani: visszatértek a gyökerekhez. S kiderül, hogy mennyire jártak jól ezzel a lépésükkel…
 
A sztoriról fentebb már olvashattok arra így felesleges is sorokat szánni és szentelni, inkább jöjjön maga a kritikai észrevétel, részemről. A címmel kezdve ez esetben sem vagyok kibékülve, de a filmmel se nagyon. Lehet túl sokat vártam tőle, lehet ez a még egyszer mögkéne nézni tipikus esete, de ez így elsőre jó volt, oszt ennyi. Semmi egyedit, semmi extrát nem adott. Valahogy kevés volt. Persze lehet most engem kövezni balról-jobbról, de mondom én a korábbi társak ismeretében a Burn After Reading bizony nem valami erős alkotás. Jó-jó a hírhedt és jól megszokott, bevált coen humorok ott vannak a gépezetben elrejtve. Tudod, az ilyen feketés színezetű,érzetű, groteszkes, inkább mosolyt arcra csaló, mint hangosan nevettetős poénok ezek, amelyeket már áttelhettünk korábban is. Akinek bejött az, az most sem fog csalódni, bizonyára.
 
Kicsit élcelődés meg rosszmájúság részemről, de nem hagy nyugodni a kisördög, ezért inkább leírom, hogy a szereplők, a neves színészi brigád, tím nélkül lehet a film nem lenne olyan, mint amilyen lett. Kellettek hát a Brad Pittek, meg George Clooney-k, Tida Swintonok. Nélkülük ez a film feleannyit se érne és punktum. Az igazán jó kis karakterek persze mind-mind megvoltak és adottak voltak, ez ilyen Coenos dolog, de emellett a marha jót nyújtó Brad Pitt csak hab volt a tortán. Ebben végétre is nincs hiba. Nem az ő hibájuk, hogy nem tudtam olyan jót szórakozni a filmen, mint talán, ahogy azt szerettem volna.
 
Pedig így utólag visszagondolva minden benne volt, mint amit a korábbiakban láttam, láttunk, láthattunk. Kidolgozott pofás kis karakterek, némi fanyar humor, jó színészek, fordulat, társadalomkritika meg minden. Szóval jó volt. De nem tudok magamban dűlőre jutni, hogy ez a jó már annyira jó, vagy a jó, de még nem annyira jó részét képezi, képviseli számomra, az én szívemben.
 
Lehet, hogy egy kétélű és egy kicsit zavart kritika fogadott most téged. Ám semmi ne zavarjon meg, és senki ne beszéljen le arról (én se!) hogy azért látni kell, még ha mainstream szinten is megy ez a Coen dolog. Azaz, hogy egyesek szeretik, mások nem, és így tovább. Az biztos, hogy csalódás nem lesz belőle, csak nem szabad jó magasra feltenni a mércét, ezt ne felejtsd el.  
 
A film megérdemli a hetest tőlem. Bizonygatom magam is rendesen, hogy újra neki kéne ülni, mert hátha rejlik benne valami plusz, amit először nem vettem észre. De hát egye fene. Nem volt ez rossz. Csak az a legnagyobb gond ezzel kapcsolatban, hogy erősen fontolóra kell vennem egy újrázást, ami nem jelent túl sok jót, így vagy úgy; sajnos, vagy nem sajnos. Várom inkább a következőt, kéretik tisztelettel Coen testvérpár. 

Címkék: 7.5

Tropa de Elite

inmfc - 2008.11.14. - 2 komment

 

 
Felirat Trailer

Úgy bő tíz hónappal ezelőtt egy bizonyos Tropa de Elite (elitosztag) című brazil remektől volt hangos, nem csak az ottani hazai, hanem a filmvilág/sajtó is. Hisz az ölébe hullott, - teszem hozzá nem érdemtelenül -, az Arany Medve díj, amelyre joggal büszkék is lehetnek, odakint az emberek, na meg persze a készítők is. Hangsúlyoznám még egyszer nem véletlenül, s ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy kis-nagy hazájában a film minden várakozást és látogatottsági adatot felülmúló siker volt. Az iemdébén elért 8 feletti pontszáma pedig több mint szépnek mondható. Ezek ismeretében, tehát tényleg nem árt odafigyelni rá, mondom. Mindenki vésse bele a kis naptárjába: a holnap a Tropa de Elite-é.
 
A történetet nem nehéz elmesélni, de "átélni, megélni", látni annál nehezebb (lenne) volt, ezt elhiteted, nekem. Arról van itt szó röviden, hogy a pápa villámlátogatásra készül rióba, ezért a BOPE mindent megtesz. Elkezdi átfésülni a terepet, a nyomornegyedeket, ahol bizony a drog az úr és ezeket a drogbandákat számolják fel sorra. Az elitosztag soraiban újoncok is akadnak, akik közül egy valaki átveheti a kapitány botját, helyét.
Úgy előjáróban és „kedvcsinálóként” egyelőre ennyit tőlem és részemről. Mert azért ennél is tud sokkal komolyabb és fajsúlyosabb témával előállni a Tropa de Elite.
 
Nem egy egyszerű filmről van itt szó, kérem szépen. Az Isten Városa hagyományit követi le, csak még több fricskával dobja fel a témát. A korrupt zsarukkal, a brutális, kegyetlen BOPE-vel, s annak kiképzésével, a drogbárókkal, meg nyomornegyedekkel. Úgy, hogy így tessék nekiállni. Mert kőkemény. Aki ilyet várna, szeretne, na annak ez lesz a legjobb, legideálisabb választása. Aki nem, az kerülje el messziről, mert mondottam már párszor, ez se kislányoknak való limonádé. Vigyázz vele!
 
A története jól megkomponált. Először még belecsapunk a lecsóba, ilyen in medias res kezdéssel, majd úzsgyi visszarepülünk az időbe, és ilyen félig-meddig narrációval követjük, követhetem végig az eseményeket addig a pillanatig (a kezdő képig). Amely után nincs megállás, hanem tovább zakatolva folytatódik a sztori egészen két órás játékidőn keresztül. Nem semmi. Minden egyes résznek, külön alcímei vannak, így aztán a néző nem veszik el a részletekben, és már a közepére a sok névből, policerből, meg tagból, tagról tudja, vágja mi a pálya. A fő és mellészállak ezek ismeretében adják magukat, kvázi nem voltak csúsztatások, meg üresjáratok, egy szó mint száz, minden a helyén van és volt. Egy nagy egész massza a film, amit most jelen esetben bóknak szántam. Mert egy kockába se tudnék belekötni, ez van. De hát ez a jó, nekem, nekünk, ugye. Mondani se kell.
 
Ahogy fentebb már írtam, említettem, azért marhára megvan az életszaga és életszerűsége. Gondolok itt arra, hogy egy ideig nem akarnék Rióba menni, mert ez megint megmutatta nekem, nekünk, hogy mik folynak ott a nyomornegyedekben, hogy a zsaruk, hogyan jutnak pénzhez, vagy, hogy a BOPE milyen kiképzésekkel és precizitással végzi el feladatait a szebb és jobb jövő reményében. Azt hiszem erre szokták azt mondani, az érem másik oldala, bizony. De fel-feltűnik egy kis dráma a képkockák között, a család és BOPE között ingázó apáról, Nascimento kapitányról,egy fiúról, aki szerelem és a munka összeférhetetlenségével küzd nap, mint nap. Emellett még ott vannak a gazdag gyerkőcök naivitásukkal. Azaz harc folyik az élet minden egyes területén, akár a magánéletben, szerelemben, a munkában, vagy csak egy soha meg nem szűnő háborúban.
 
Furcsa ezt mondani, de a film hangulatát háttérben hallatszódó lövések (a géppuskák tárainak próbálják üríteni így vagy úgy) meg a jó kis képek adják meg teljesen, és végérvényesen. Apropó itt is taps a producernek, szép képek szúrják ki szemünket a sikátorról, nyomornegyedről és így tovább. Good job! Bár az IV ebből a szempontból verhetetlen.
A másodpercenként kieresztett golyók, s géppuskák hangja tarkítja leginkább a mozit. Nem szarozik, hanem ultra keményen bevállalja a dolgot, s ezek utána az amerikai pöszmötölés meg kiképzés elbújhat, nagyon a sarokba. Nem mondok újat, ha azt mondom, hogy itt minden képkockának jelentősége van. S vannak azért igen kegyetlen, durva jelenetek, de hát ez a filmmel jár.
Képet kaphatunk a fekete ruhás BOPE és a nyomornegyed drogfejesei (akik között a fiatalok dominálnak) közti harcról. Amelynek talán soha nem lesz vége, s amelyben talán soha nem nyertes és vesztes. Hisz egy halállal újra kezdetét veszi az öldöklés, s a „háború”.
 
A színészek egytől egyig jól, jót teljesítenek. Kiváltképp tetszett a kapitány és őrlődő apa szerepét játszó Wagner Moura. De persze rajta kívül mindenkit csak dicsérni lehet.
 
Kicsit – nagyon le/megdöbbentő, brutális, kemény, erőteljes film ez a Tropa de Elite. Már az Isten Városa is letaglózó, és ez is szépen beáll sorba, mögé, mellé, kinek hogy tetszik. De elé nem! A kilencest megkapja. A díj, jelentem jó helyre került. És akkor a végére a tagline, mert annyira igaz és idevágó: „On the streets of Rio only the elite survive”.

 

Címkék: 9 tropa de elite

Indiana Jones and the Kingdom of the Crystal Skull

inmfc - 2008.11.14. - 3 komment

 
Felirat Trailer

Steven Spielberg szépen elél, eléldegél, a múltból még egy darabig. De hát az vesse rá az első követ, aki nem követné le az ő munkásságát, úgy zusammen. Mindenből megalkotta a sikerreceptet, letette az alapokat (ami már megérte), amelyre már csak újabb részeket kell(ett) építeni- a néző legnagyobb örömére vagy bánatára, ez utóbbi már nézőpont kérdése, persze – egyre többet és többet. Amit még a néző befogad és elfogad sokáig.
 
S ha már itt tartunk a folytatásoknál, meg Spielberg-nél (Lucas-szal karöltve természetesen), akkor nem szabad figyelmen kívül hagyni, vagy szó nélkül elmenni a 2008-ban leginkább várt mozi mellett és felett, ami nem más volt, mint az Indiana Jones negyedik, de közel sem utolsó epizódja(?). Jól megrágtuk, s megemésztettük ezt az egész folytatásos dolgot, úgy hogy erre felesleges is lenne kitérni. Hisz a pénz csodákra képes, nem de bár? Következzen a rövidre fogott és szánt kritika mindenki Indyjéről, a negyedikről.
 
Nem rejtem véka alá, s nem árulok zsákbamacskát kerek perec kijelentem, ez nem volt az igazi. De nagyon nem. Sokan leszólták, majd ugyanannyian dicsőítették, tehát nem volt egyszerű helyzetben a néző. Vagy inkább én. Különösen a nagy fanos, rajongásos múltamra visszatekintve, már ami az Indy filmeket illeti. Egy szó mint száz, az elfogultság s próféta beszéljen belőlem ezek utána.
 
A másodszori megtekintése után már tényleg szavakba kell önteni, öntenem gondolataimat. Még az első nézéssel azért nem hagytam  magam(at) befolyásolni. Kvázi, hittem, hogy másodjára is teljesíti azt a nemes feladatot, és pontszámot, amit megérdemelt tőlem, a naiv és elfogult embertől, kritikustól. Vagy ne talán tán, még jobbra, és szebbre hivatott jövőképpel kacsint felém a visszajátszás a jó öreg fapados Indy bácsival. De oh nem! Jöjjön a fekete leves, meg az igazmondó juhász vagy mifene!
 
A történetről nem kell itt ódákat zengeni, majd mindenki úgy is, ismeri már. Kedvenc tanárunk, profunk, újabb közeli ismerősét, hozzátartozóját „veszti el”, rabolják el valakik. Akiknek egy valamire, a kristálykoponyára fáj a foguk. Indynk (húh azért már nem fiatal) nem hagyja annyiban a dolgot, és a kezdetben még csak mente-monda hiedelmekből és tévhitekből nyomozgatni kezd. Oszt’ ennyi. Ja és kalandjai során még elkíséri egy korábbi nőjének gyermeke, aki besegít néha-néha ebbe az egész kalandozásos projektbe.
 
Ahogy fentebb is írtam, ez nem volt az igazi. Hiába lennék, szeretnék részrehajló lenni ebből a szempontból e film esetében, valahogy csak nem akar az kitörni belőlem. A legnagyobb probléma ezzel a negyedikkel, az a nagybetűs hangulat. Ami olykor-olykor tőr fel csak belőlem, vagy a filmből. Inkább kevesebbszer, mint többször. A nosztalgia filing persze lecsapódik valamennyire rajtam is, hiszen bárhonnan is nézzük, a film fele szépen építkezik elődeiből, ami nem lenne rossz, és nem is lenne akkora probléma, csak hát azok minőségi élményeit vajmi kevés sikerrel tudja átadni, nekem, nekünk, a nézőnek.
 
Szóval hangulat. A zene azért helyenként megmaradt. De Indyn alias Fordon látszik esztékás szemüveg hordása nélkül, hogy elszaladt felette az idő, de még mennyire. Az ugra bugrálás se megy már olyan könnyen, míg a jól bevált és megszokott grimasz repertoár is valahol otthon maradt, sajnos. Kár érte. Ez nagyon hiányzott. További gondok még a színészi alakítások, a kimaradt, számorma nagyon is hiánycikk formula: vérbeli, igazi kaland helyzetek. Amikből jó keveset kaptam. Állandóan utazunk ide-oda, és oly normális magyarázata nincs a dolgoknak (konkluzió:a forgatókönyv summa sumarum hagy némi kivánni valót maga után), ezért, ennek tudatán, tehát, követem tisztességgel a fejleményeket, holott talán még egy kis apró láng csóva ég szívemben az echte Indyért kiáltva. És ezen még holmi atomrobbanások meg ufók se segítenek…
 
Persze vannak elvétve jó öreg, oldschool dumák, melyek fenntartják az érdeklődésem kicsi kis fokát, - egy idő után. Amikor már húsz perce dzsippeznek egyfolytában, és Shia pedig Tarzant megszégyenítő módón kell át az egész dzsungelen, úgy ahogy van. Szépen kitöltik a játékidőt a készítők, de legtöbbnek csak ilyen időhúzó jellege van. A két órán belüli limitnek sokkal több értelme lett volna. Így csak húzták meg vonták, mint a rétestésztát. Ez van.
 
Hol van már az örök nyár, na meg a Harrison Ford – Sean Connery páros? Azok a régi jó szép idők, ugye. Be kell vallani, ez az új felállás annyira nem volt megnyerő. Ford próbálkozott, és tisztességgel helytállt de ez már a XXI. Század, ennek ellenére még Shiát így is, meg úgy is „kenterbe veri”, már ami a színészi produkciókat illeti. Cate Blanchett a gonosz szerepében, jó volt, de azért megijedni tőle ilyen eltondzsonos napszemüvegben aligha lehet(et), szerintem.
 
Mielőtt mindenki lehurrogna azért, hogy állandóan sopánkodok, és visszasírom a múltat, azoknak üzenem, hogy azért ez a negyedik, a Kristálykoponya királysága is megérdemel egy hét és felest tőlem. Amiben jócskán megmutatkozik, és előbújik a jó nagy szívem. Ennek láttán, érdemes lenne fontolóra venni a folytatást. Mondottam sokszor, ami nem megy, azt nem kell erőltetni – és tudom, hogy most sokan ezért nem fognak szeretni, vagy nem is értenek velem egyet, hisz látták, mentek satöbbi, de egy esetleges Shia folytatással már több mint valószínű meghalna az egész. De ne temessük Indyt, mert ha azért megajándékoznak a készítők valamikor egy újabb epizóddal, akkor biztosan azt is megnézném, szóval lesz ez még így se, így is, Indy.

Címkék: 7.5 indiana jones and the kingdom of the crystal skull

Let The Right One In (2008)

inmfc - 2008.11.13. - 6 komment

Micsoda csoda, ez, kérem szépen! Jött, látott, s győzött a Låt den rätte komma in, avagy Let The Right One In. Az én szememben, legalább is. Nem húzom az időt, és nem pazarlom a sorokat így a legelején, hanem tessék következzen az útravalóm így előjáróban két szóval: látni kell - és akkor itt a három felkiáltójel, képzeld oda, csak nyugodtan.

 
Körülbelül egy hét leforgása alatt majd ötször, majd minden nap belepillantottam az előzetesbe, és nem tudtam magamba tartani abbéli véleményemet, s hogy erre figyelni kell, és hogy erre nem lehet nem odafigyelni. Mert már az emlegetett – engem kajakra meg kilóra megvett – trailerben is benne volt egy soha vissza nem térő alkalom lehetősége, amit vétek lett volna (lenne) kihagyni, már ami a megnézést illeti, illette, persze.
Ezek utána tehát, nem volt kérdés, nem lehetet kérdés, hogy az utóbbi idők egyik legígéretesebb, legkülönlegesebb, legérdekesebb két órája elé nézek, ami jó magasra fel is tette a "lécet" - mércét a lelkemben, a szívemben egyaránt. Próbáltam visszafogni azért nagy lelkesedésemet a megnézés előtt, azaz kritikai énemmel egyensúlyozni a gyermeki felfokozott kíváncsiságomat, de előre szólók, és jelezném szíves engedelmetekkel, hogy a kritika során egy kis részrehajlás fog követni utadon.
 
A kezdet a kezdetén nagyon meglepődtem mert: nem-nem, most nem, a harmadszori trailerre hypeolok, hanem magamra. Azért is, s abból az okból kifolyólag, mert soha sem voltam az a nagy vámpírfilmes egyén, vagy ne talán tán rajongó. Hisz a legutóbbi ilyen vámpíros filmélményben is jó régen volt már részem. Lehet annak cirka egy éve is vagy több. Még a 30 days of night-ból rémlik/dereng valami ilyen téma, de annak láttán az embernek inkább a kedve ment el, mint hogy rástartoljon, és "rákapjon" a vérszívásba, annak ízére. Nosza a konklúziója ennek a résznek az, hogy ha nem érdekel, vagy ha nem vonzódsz a drakulákba, akkor is helyed van az „első sorban”, inkább a foteledben a nézés okán, ürügyén. 
 
Aztán itt van még az a furcsa és egyben különös alátét, hogy Svédországból érkezett mozi. Ami végtére is nem hátrány, vagy rossz előjel, félre értés ne essék, de igaz ami igaz, svéd filmet is nem a minap, vagy ebben az évben csodálhattam a két szíp szemem előtt lejátszódni, leperegni.
A végére jöjjön akkor a feketeleves, ami talán jól érzékelteti, és rányomja a bélyegét arra a tényre, hogy a filmmel nem árulok zsákbamacskát - senkinek, ez pedig a nyolc pont négyes szám az iemdébén. Amire persze, nem mindig kell és lehet alapozni, de ebben az esetben elhihetitek nekem, a nézőnek, a kritikusnak, hogy nem nyomtak oly nagyon mellé a delikvensek a szavazat leadásakor. De nagyon nem!
 
Nálunk, kis hazánkban, a szerencsésebbek már a Titanic Filmfesztivál keretében láthatták ezt a remeket, „Engedj be! magyarra keresztelt címmel. Mondani, mondanom se kell a cím lehetet volna jobb is (mekkora gáz ez a cím). De ezt már megszokhattuk, megszokhattam eddig, volna. A lényeg a lényeg, hogy minket a sztori érdekel elsősorban.
 
Arról van itt szó, hogy Oscar, egy mindenki által kiközösített, csúfolt, magányos, félénk kisfiú beleszeret a frissen érkezezett szomszéd leányzóba, Eli-be, aki azonban vámpír, ugye. Mezítláb jár a hóban, meg furcsa szaga van, de ennek ellenére a fiú egyre többször találkozik vele. De eljön az idő, amikor fény derül az igazságra és akkor…
 
John Ajvide Lindqvist tollából (bestselleréből) vászonra vitt történet sikert sikerre halmozott, nem csak kis hazájában, hanem világszerte. És állítom, ezen nincs min meglepődni. Hisz a film egyszerűen nagyszerű. Most hogy utánagondolok, bizony nem nagyon tudnék, és vetemednék negatív jelzőkkel dobálózni a Låt den rätte komma in –val kapcsolatban. Mert minden a helyén volt és mert minden várakozásomat felülmúlta, azta. Van itt minden dráma, horror, thriller, tényleg nincs okom panaszra. Bár a horror műfaj kicsit becsapós. Bevallom több vérre számítottam (volt azért így is), de aztán „rájöttem”, a film nem is erre épít, és nem is ezt akarja sugallni felém, vagy felénk, azaz, hogy a vámpír öl, elvesz életeket, meg hasonlók. Hanem pont az ellenkezőjét nyomja (nem szemtelenül és erőltetetten) le az ember gyomrán, torkán, mégpedig azt, hogy a vámpír is „ember” vagy inkább a szerelem ereje mindent legyőz, és nem ismer határokat. Jaj de, most, akkor hogy is van ez? Jöhetek a marha fontos hipotéziseimmel, hogy vannak e egyáltalán vámpírok, meg ilyenek, de inkább ezt hagyom a nálam sokkal okosabb értelmiségnek, és arról ejtek szót, hogy milyen szép is a gyerekszerelem, ugye. És milyen szépen bontakozik, rajzolódik ki ez a két szereplő között. Bámulatos volt. Ezért a színészek is dicséretet érdemelnek.
 
Akiknek, első alakításuk volt ez a nagy filmvilág berkein belül, és szó-szó igen jól megoldották a feladatukat. Sőt. Egy percre se jutott eszembe az például, hogy a lány nem vámpír, egész végig hűen, tök reálisan vitte ezt a szerepet, mintha csak ráöntötték volna. Nagyon komoly volt. Az biza’. Tökéletes választás volt mindkettő.
 
Különös képekkel, operatőri extrákkal rendelkezik a filmünk. Az állandó hóesés itt egy percre nem zavar(ó). Tökéletesen megoldott képkockák váltják egymást. Különböző helyszínek, és árnyékok, fények játéka mindenütt ott van.
Emellett a zene is kellő mértékben nyomasztó. Megadja a film alaphangulatát, teljes mértékben. Van ám néha ilyen idegtépős atmoszféra. Bizony jó pár helyen kenterbe is veri a horrornak nevezett darabok muzsika állományát, repertoárját. Ezért megérdemel egy nagy piros pontot,csak külön.
 
A legjobb és legbizarrabb dolog számomra az volt, hogy a vámpír kislánnyal "szimpatizáltam". De most komolyan! Vérre szomjazott, és bárkire (mindenkire) veszélyes lehetet, de ennek ellenére mégis valahogy nem jött át ez a csúnya gyilkos szerep. Bár szerény véleményem szerint ahogy fentebb említtettem pár sorral nem is ez volt a cél. És ez az ami miatt, olyan kivételesnek tartom Låt den rätte komma-t.
Aztán volt a kisfiú, akinek a helyében száz ember száz más dolgot csinált volna. De egy dolgot biztos nem engedett volna nem senki, hogy egy centire is mellette feküdjön egy vámpír. Nah…
 
A vég után ezzel a példátlan és meglepő élménnyel lettem gazdagabb, amire még most se nagyon találok szavakat. Persze sok kört kell még futnom a vámpírfilmek háza tájékán, de nekem ez úgy adott valami pluszt, valami egyedit. Egyszóval élményt. Hangulatot adott. Ami tényleg nagyon szó.
 

Ez a vámpír téma fején találta a szöget, annyi szent. A híres, mondhatom méltán híres, népszerű könyvből egy igen jó kis hangulatos filmecskét sikerült összeütni. Ami az első perctől fogva nem ereszt el, és csak a befejezés után, de akkor se igazán. Sokáig ott marad még a kis kobakodban a befejezés, ami további gondolatokat ébreszt benned….
Egy élmény volt - sokadszorra, nincs rá jobb szó. Egy egyedi darab, egy unikum. Amire dobok egy kilencest. Ennyi. Meglepetés, meg nagy durranás ez a mostani szűk esztendőben. Szerintem majd nem leszek egyedül abbéli nézetemmel, elvemmel, hogy a másodszori megtekintés nagyon is benne van a pakliban. De kérdem én zárszóként, minek ide megint az a fránya amerikai remake

Címkék: 9 let the right one in engedj be

süti beállítások módosítása