Micsoda csoda, ez, kérem szépen! Jött, látott, s győzött a Låt den rätte komma in, avagy Let The Right One In. Az én szememben, legalább is. Nem húzom az időt, és nem pazarlom a sorokat így a legelején, hanem tessék következzen az útravalóm így előjáróban két szóval: látni kell - és akkor itt a három felkiáltójel, képzeld oda, csak nyugodtan.
Körülbelül egy hét leforgása alatt majd ötször, majd minden nap belepillantottam az előzetesbe, és nem tudtam magamba tartani abbéli véleményemet, s hogy erre figyelni kell, és hogy erre nem lehet nem odafigyelni. Mert már az emlegetett – engem kajakra meg kilóra megvett – trailerben is benne volt egy soha vissza nem térő alkalom lehetősége, amit vétek lett volna (lenne) kihagyni, már ami a megnézést illeti, illette, persze.
Ezek utána tehát, nem volt kérdés, nem lehetet kérdés, hogy az utóbbi idők egyik legígéretesebb, legkülönlegesebb, legérdekesebb két órája elé nézek, ami jó magasra fel is tette a "lécet" - mércét a lelkemben, a szívemben egyaránt. Próbáltam visszafogni azért nagy lelkesedésemet a megnézés előtt, azaz kritikai énemmel egyensúlyozni a gyermeki felfokozott kíváncsiságomat, de előre szólók, és jelezném szíves engedelmetekkel, hogy a kritika során egy kis részrehajlás fog követni utadon.
A kezdet a kezdetén nagyon meglepődtem mert: nem-nem, most nem, a harmadszori trailerre hypeolok, hanem magamra. Azért is, s abból az okból kifolyólag, mert soha sem voltam az a nagy vámpírfilmes egyén, vagy ne talán tán rajongó. Hisz a legutóbbi ilyen vámpíros filmélményben is jó régen volt már részem. Lehet annak cirka egy éve is vagy több. Még a 30 days of night-ból rémlik/dereng valami ilyen téma, de annak láttán az embernek inkább a kedve ment el, mint hogy rástartoljon, és "rákapjon" a vérszívásba, annak ízére. Nosza a konklúziója ennek a résznek az, hogy ha nem érdekel, vagy ha nem vonzódsz a drakulákba, akkor is helyed van az „első sorban”, inkább a foteledben a nézés okán, ürügyén.
Aztán itt van még az a furcsa és egyben különös alátét, hogy Svédországból érkezett mozi. Ami végtére is nem hátrány, vagy rossz előjel, félre értés ne essék, de igaz ami igaz, svéd filmet is nem a minap, vagy ebben az évben csodálhattam a két szíp szemem előtt lejátszódni, leperegni.
A végére jöjjön akkor a feketeleves, ami talán jól érzékelteti, és rányomja a bélyegét arra a tényre, hogy a filmmel nem árulok zsákbamacskát - senkinek, ez pedig a nyolc pont négyes szám az iemdébén. Amire persze, nem mindig kell és lehet alapozni, de ebben az esetben elhihetitek nekem, a nézőnek, a kritikusnak, hogy nem nyomtak oly nagyon mellé a delikvensek a szavazat leadásakor. De nagyon nem!
Nálunk, kis hazánkban, a szerencsésebbek már a Titanic Filmfesztivál keretében láthatták ezt a remeket, „Engedj be! magyarra keresztelt címmel. Mondani, mondanom se kell a cím lehetet volna jobb is (mekkora gáz ez a cím). De ezt már megszokhattuk, megszokhattam eddig, volna. A lényeg a lényeg, hogy minket a sztori érdekel elsősorban.
Arról van itt szó, hogy Oscar, egy mindenki által kiközösített, csúfolt, magányos, félénk kisfiú beleszeret a frissen érkezezett szomszéd leányzóba, Eli-be, aki azonban vámpír, ugye. Mezítláb jár a hóban, meg furcsa szaga van, de ennek ellenére a fiú egyre többször találkozik vele. De eljön az idő, amikor fény derül az igazságra és akkor…
John Ajvide Lindqvist tollából (bestselleréből) vászonra vitt történet sikert sikerre halmozott, nem csak kis hazájában, hanem világszerte. És állítom, ezen nincs min meglepődni. Hisz a film egyszerűen nagyszerű. Most hogy utánagondolok, bizony nem nagyon tudnék, és vetemednék negatív jelzőkkel dobálózni a Låt den rätte komma in –val kapcsolatban. Mert minden a helyén volt és mert minden várakozásomat felülmúlta, azta. Van itt minden dráma, horror, thriller, tényleg nincs okom panaszra. Bár a horror műfaj kicsit becsapós. Bevallom több vérre számítottam (volt azért így is), de aztán „rájöttem”, a film nem is erre épít, és nem is ezt akarja sugallni felém, vagy felénk, azaz, hogy a vámpír öl, elvesz életeket, meg hasonlók. Hanem pont az ellenkezőjét nyomja (nem szemtelenül és erőltetetten) le az ember gyomrán, torkán, mégpedig azt, hogy a vámpír is „ember” vagy inkább a szerelem ereje mindent legyőz, és nem ismer határokat. Jaj de, most, akkor hogy is van ez? Jöhetek a marha fontos hipotéziseimmel, hogy vannak e egyáltalán vámpírok, meg ilyenek, de inkább ezt hagyom a nálam sokkal okosabb értelmiségnek, és arról ejtek szót, hogy milyen szép is a gyerekszerelem, ugye. És milyen szépen bontakozik, rajzolódik ki ez a két szereplő között. Bámulatos volt. Ezért a színészek is dicséretet érdemelnek.
Akiknek, első alakításuk volt ez a nagy filmvilág berkein belül, és szó-szó igen jól megoldották a feladatukat. Sőt. Egy percre se jutott eszembe az például, hogy a lány nem vámpír, egész végig hűen, tök reálisan vitte ezt a szerepet, mintha csak ráöntötték volna. Nagyon komoly volt. Az biza’. Tökéletes választás volt mindkettő.
Különös képekkel, operatőri extrákkal rendelkezik a filmünk. Az állandó hóesés itt egy percre nem zavar(ó). Tökéletesen megoldott képkockák váltják egymást. Különböző helyszínek, és árnyékok, fények játéka mindenütt ott van.
Emellett a zene is kellő mértékben nyomasztó. Megadja a film alaphangulatát, teljes mértékben. Van ám néha ilyen idegtépős atmoszféra. Bizony jó pár helyen kenterbe is veri a horrornak nevezett darabok muzsika állományát, repertoárját. Ezért megérdemel egy nagy piros pontot,csak külön.
A legjobb és legbizarrabb dolog számomra az volt, hogy a vámpír kislánnyal "szimpatizáltam". De most komolyan! Vérre szomjazott, és bárkire (mindenkire) veszélyes lehetet, de ennek ellenére mégis valahogy nem jött át ez a csúnya gyilkos szerep. Bár szerény véleményem szerint ahogy fentebb említtettem pár sorral nem is ez volt a cél. És ez az ami miatt, olyan kivételesnek tartom Låt den rätte komma-t.
Aztán volt a kisfiú, akinek a helyében száz ember száz más dolgot csinált volna. De egy dolgot biztos nem engedett volna nem senki, hogy egy centire is mellette feküdjön egy vámpír. Nah…
A vég után ezzel a példátlan és meglepő élménnyel lettem gazdagabb, amire még most se nagyon találok szavakat. Persze sok kört kell még futnom a vámpírfilmek háza tájékán, de nekem ez úgy adott valami pluszt, valami egyedit. Egyszóval élményt. Hangulatot adott. Ami tényleg nagyon szó.
Ez a vámpír téma fején találta a szöget, annyi szent. A híres, mondhatom méltán híres, népszerű könyvből egy igen jó kis hangulatos filmecskét sikerült összeütni. Ami az első perctől fogva nem ereszt el, és csak a befejezés után, de akkor se igazán. Sokáig ott marad még a kis kobakodban a befejezés, ami további gondolatokat ébreszt benned….
Egy élmény volt - sokadszorra, nincs rá jobb szó. Egy egyedi darab, egy unikum. Amire dobok egy kilencest. Ennyi. Meglepetés, meg nagy durranás ez a mostani szűk esztendőben. Szerintem majd nem leszek egyedül abbéli nézetemmel, elvemmel, hogy a másodszori megtekintés nagyon is benne van a pakliban. De kérdem én zárszóként, minek ide megint az a fránya amerikai remake…
