Úgy bő tíz hónappal ezelőtt egy bizonyos Tropa de Elite (elitosztag) című brazil remektől volt hangos, nem csak az ottani hazai, hanem a filmvilág/sajtó is. Hisz az ölébe hullott, - teszem hozzá nem érdemtelenül -, az Arany Medve díj, amelyre joggal büszkék is lehetnek, odakint az emberek, na meg persze a készítők is. Hangsúlyoznám még egyszer nem véletlenül, s ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy kis-nagy hazájában a film minden várakozást és látogatottsági adatot felülmúló siker volt. Az iemdébén elért 8 feletti pontszáma pedig több mint szépnek mondható. Ezek ismeretében, tehát tényleg nem árt odafigyelni rá, mondom. Mindenki vésse bele a kis naptárjába: a holnap a Tropa de Elite-é.

 

A történetet nem nehéz elmesélni, de "átélni, megélni", látni annál nehezebb (lenne) volt, ezt elhiteted, nekem. Arról van itt szó röviden, hogy a pápa villámlátogatásra készül rióba, ezért a BOPE mindent megtesz. Elkezdi átfésülni a terepet, a nyomornegyedeket, ahol bizony a drog az úr és ezeket a drogbandákat számolják fel sorra. Az elitosztag soraiban újoncok is akadnak, akik közül egy valaki átveheti a kapitány botját, helyét.

Úgy előjáróban és „kedvcsinálóként” egyelőre ennyit tőlem és részemről. Mert azért ennél is tud sokkal komolyabb és fajsúlyosabb témával előállni a Tropa de Elite.

 

Nem egy egyszerű filmről van itt szó, kérem szépen. Az Isten Városa hagyományit követi le, csak még több fricskával dobja fel a témát. A korrupt zsarukkal, a brutális, kegyetlen BOPE-vel, s annak kiképzésével, a drogbárókkal, meg nyomornegyedekkel. Úgy, hogy így tessék nekiállni. Mert kőkemény. Aki ilyet várna, szeretne, na annak ez lesz a legjobb, legideálisabb választása. Aki nem, az kerülje el messziről, mert mondottam már párszor, ez se kislányoknak való limonádé. Vigyázz vele!

 

A története jól megkomponált. Először még belecsapunk a lecsóba, ilyen in medias res kezdéssel, majd úzsgyi visszarepülünk az időbe, és ilyen félig-meddig narrációval követjük, követhetem végig az eseményeket addig a pillanatig (a kezdő képig). Amely után nincs megállás, hanem tovább zakatolva folytatódik a sztori egészen két órás játékidőn keresztül. Nem semmi. Minden egyes résznek, külön alcímei vannak, így aztán a néző nem veszik el a részletekben, és már a közepére a sok névből, policerből, meg tagból, tagról tudja, vágja mi a pálya. A fő és mellészállak ezek ismeretében adják magukat, kvázi nem voltak csúsztatások, meg üresjáratok, egy szó mint száz, minden a helyén van és volt. Egy nagy egész massza a film, amit most jelen esetben bóknak szántam. Mert egy kockába se tudnék belekötni, ez van. De hát ez a jó, nekem, nekünk, ugye. Mondani se kell.

 

Ahogy fentebb már írtam, említettem, azért marhára megvan az életszaga és életszerűsége. Gondolok itt arra, hogy egy ideig nem akarnék Rióba menni, mert ez megint megmutatta nekem, nekünk, hogy mik folynak ott a nyomornegyedekben, hogy a zsaruk, hogyan jutnak pénzhez, vagy, hogy a BOPE milyen kiképzésekkel és precizitással végzi el feladatait a szebb és jobb jövő reményében. Azt hiszem erre szokták azt mondani, az érem másik oldala, bizony. De fel-feltűnik egy kis dráma a képkockák között, a család és BOPE között ingázó apáról, Nascimento kapitányról,egy fiúról, aki szerelem és a munka összeférhetetlenségével küzd nap, mint nap. Emellett még ott vannak a gazdag gyerkőcök naivitásukkal. Azaz harc folyik az élet minden egyes területén, akár a magánéletben, szerelemben, a munkában, vagy csak egy soha meg nem szűnő háborúban.

 

Furcsa ezt mondani, de a film hangulatát háttérben hallatszódó lövések (a géppuskák tárainak próbálják üríteni így vagy úgy) meg a jó kis képek adják meg teljesen, és végérvényesen. Apropó itt is taps a producernek, szép képek szúrják ki szemünket a sikátorról, nyomornegyedről és így tovább. Good job! Bár az IV ebből a szempontból verhetetlen.

A másodpercenként kieresztett golyók, s géppuskák hangja tarkítja leginkább a mozit. Nem szarozik, hanem ultra keményen bevállalja a dolgot, s ezek utána az amerikai pöszmötölés meg kiképzés elbújhat, nagyon a sarokba. Nem mondok újat, ha azt mondom, hogy itt minden képkockának jelentősége van. S vannak azért igen kegyetlen, durva jelenetek, de hát ez a filmmel jár.

Képet kaphatunk a fekete ruhás BOPE és a nyomornegyed drogfejesei (akik között a fiatalok dominálnak) közti harcról. Amelynek talán soha nem lesz vége, s amelyben talán soha nem nyertes és vesztes. Hisz egy halállal újra kezdetét veszi az öldöklés, s a „háború”.

 

A színészek egytől egyig jól, jót teljesítenek. Kiváltképp tetszett a kapitány és őrlődő apa szerepét játszó Wagner Moura. De persze rajta kívül mindenkit csak dicsérni lehet.

 

Kicsit – nagyon le/megdöbbentő, brutális, kemény, erőteljes film ez a Tropa de Elite. Már az Isten Városa is letaglózó, és ez is szépen beáll sorba, mögé, mellé, kinek hogy tetszik. De elé nem! A kilencest megkapja. A díj, jelentem jó helyre került. És akkor a végére a tagline, mert annyira igaz és idevágó: „On the streets of Rio only the elite survive”.