Bond huszonkettedjére vagy másodjára? Teheti fel a néző magában ezt a költői kérdést, mielőtt a legújabb Bond film megnézésére adná a fejét. A költői kérdésről mindenki tudja miért az ami, de ez esetben, mégis, a napnál is világosabb, a válasz, szerintem. Hisz ez a 007es ügynök már nem a régi, ez már valami új, valami újnak a kezdete, vagy inkább folytatása, mint amit a Casino Royale-ban már láthatott a nagyérdemű. Azonban azt is túlszárnyalva megismerhetjük közelebbről azt a Bondot, amelyik nem kérdez, csak gyilkol, temérdeknyi indulattal, haraggal szívében és lelkében egyaránt. Erre mondták a készítők azt a nagy okosságot, hogy már nincs hova tovább „bondogatni”a szárnyakat, hisz az előtte levő húsz rész, már úgy is mindent megmutatott, bemutatott amit lehetett, ennél többet aligha lehetne kisajtolni ebből a ku(l)tból, ezért inkább főhősünkre koncentrálnak, fókuszálnak. Azaz ez az egy irány, és út maradt még hátra, megfilmesítetlenül, irány a Bondba bele.  Eddig, eddig a pillanatig, de kérdem én most akkor Bond ennyire badass figura lenne?

 

Ez is megvolt, alássan jelentem. Valami olyasmi szűrődött le bennem is, hogy jó volt ez erre az évre, ebben az évben, ha már Bourne alázás nem volt mellette, vagy helyette. Hiába szeretnék elmenni minden szó nélkül a Bourne projekt felett, csak nem tudok én se, mert vaknak kell lenni ahhoz, hogy valaki ne vegye észre vannak csúsztatások a két szkript között, rendesen. A különbség a kettő között az, hogy míg az egyiknek a forgatókönyve megállja tisztességgel a helyét, addig a másiknak, és ez a mostani darabunkra értendő, ez már nem sikerül. Vagy úgy is lehetne mondani, az a jellegzetes, tipikus sztori ez, amit már megszoktam, megszokhattunk. De kevés ez, mint a sivatagban a porszívó, úgy bizony! Azonban ha akarnám se tudnám oltani, és lehúzni a legújabb filmünket, mert az akció terén nosza a szem nem marad  szárazon, ami miatt megéri mindenkinek – előítélet ide vagy oda – erre, odafigyelni, legalább egyszer.

 

Még akkor is, ha ez a második, mintsem a huszonkettedik! És akkor ebből következik újonnan, újra, megint, hogy kettészakad(t) a világ filmes tábora, és hozzáértő közönsége, közössége, még jobban, emiatt. Bár jobban belegondolva, ez már a Casino Royale-nál elkezdődött, ugye, amit ez még jobban elmélyített. Tessék beállni a sorba, és eldönteni kinek tetszik az új esetleg, azaz ki tudja félretenni az emlékeit, és ki tud e felett szemet hunyni. Vagy ellenkezőleg ki nem tud, ergó, akit szíven ütött ez a nagy változás elsősorban. De hát ez amióta a világ a világ, azóta létező probléma a folytatásos filmek hazatájékán. Tudniillik ugyanis, hogy mindig akad egy ember, aki másképpen képzeli a dolgokat, mint elődjei. És ez akarva-akaratlanul viszályokat szül, minden esetben. A lényeg, hogy aki igazi Bond filmre vágyik az csalódni fog, nem kétség, de aki akcióra van kiéhezve, mert ebben az évben alig volt alkalma ezt csillapítani, na annak ez kihagyhatatlan darab. Szerintem.

 

A sztoriról röviden annyit, hogy Bondunk a csaja gyilkosai után ered. Közben útja során az élet Quantumos emberekkel hozza össze, akik tudnak valamit, és készülnek valamire. De Bond bosszút akar állni….ÉS pont.

 

Nem vagyok könnyű helyzetben, hisz a Casino Royale bejött. Azok kevesen közé tartoztam akik, még ha nem is dicsőítették a folytatást, de elfogadták, és várták kicsi kis izgalommal. Aztán amikor látták, végignézték, azután meg nem tudták hova tenni a dolgot. Mert a sztori iszonyú gyenge lábakon állt, töltelék dialógusokkal, és a színészek se álltak a helyzet magaslatán sok esetben, bár ez utóbbiért már a karakterek semmilyensége a felelős.

Hogy kezdjem a legelején. Volt itt két énekes által előadott duett szám (mekkora hájppal övezve) közben egy sivatagban akciózó animációs bond, ami szó-szó elég gyengécskére sikeredett. Ez még a CR-ban is jobban meg volt oldva. Itt legfeljebb számoltad visszafele a másodperceket a tényleges kezdésig. Bár ez a kezdés, itt is, lásd autós üldözéses, meg háztetőkőn rohangálásos nagyon akciódúsra sikeredett, így szó nem érheti a ház elejét.

És ha már action-nél tartunk, akkor voltak kisebb-nagyobb vakítások, amik persze még beleférnek, de azért az ember nézés közben csak hüledezni tud, lásd Bond a motort egy kézzel a levegőbe repíti úgy, hogy még ül rajta valaki és satöbbi. De van olyan pillanat, amikor éppen nem nagyon látja, és tudja követni az eseményeket az ember, mert a kameraman komolyra vette a figurát, és a feladatát, túlzottan is, talán. Követhetetlen egy párszor. Majd talán belassítva, vagy visszalassítva teljes értékű képet kaphatunk mindenről. No mindegy.

 

Azután, miután a sztori már régóta hidegen hagy, egy idő után már csak Bond kezes-lábas akciói tudnak érdekelni. Gondolkozzuk erősen és közösen: most akkor a Quantum képbe került, az oké, de engem mit érdekel holmi víztározó, meg puccsféle kísérletek, ezt magyarázza meg nekem valami. Ez a forgatókönyv bizony inkább kukára lenne ítélve, és ott lenne helye, nem vásznon. Kicsit zavaros, bugyuta, erőtlen semmiség. Bond nem kérdez soha, csak gyilkol, és mégis tudja mi a következő lépés. Kérdem én: akkor minek kellett ölni?

 

Ahány Bond, annyi gonosz ellenfél. És ez itt sincs másképp. Azonban mint mindent, ezt is sikerül „elrontani”. Hisz Greenünk annyira veszedelmes volt, hogy tényleg félni lehetet tőle. Ez már nagyon kevés, egyszóval szánalom. Ez a pojáca alkat egyáltalán hogy lehetet a főgoni, és mit keres mellette a jó nagy darab szakálas haverja? Mondhatnám: kit izgat.

 

A hangulata tehát valahol, valamikor elveszett, és így a befejezést is csak közömbösen ültem, ülhettem végig. Nem tudom, talán nem is akarom megtalálni arra a választ, hogy mit rontottak el, vagy hogy, hol és mikor nyúlhattak ennyire mellé a készítők. Nagyon érdektelen, súlytalan szkriptet és filmet sikerült összehozni, amin még a színészek sem tudnak segíteni.

Daniel Craig sohasem volt szimpi számomra. Nála még egy Pierce Brosnan is karizmatikusabb egyéniség. Már az elsőnél is csodálkoztam, hogy mennyire megbarátkoztam vele, és végtére is itt se volt semmi probléma vele. Az ő méretére bizony egy új Bondot kellett szabni, vagy éppen fordítva. Egy mindegy, nem volt rossz. De ahogy ő is mondja: nagyon messze áll tőle ez a fajta élet/forma. Elhiszem, elhisszük neki. 

A bond-csajok itt is elvoltak. Gemma hál’ Isten sok vizet nem zavart, arra a pár percre már megérte szerepelni, na ja. Míg Olga kisasszonyról most sem tudtam meg semmit, semmi egyebet. Színésznőként egyelőre még csak bontogatja szárnyait, hogy finoman fogalmazzak, míg nőként egyre inkább nem tetszésemet váltja ki. De ezt már embere válogatja…

 

Mindent összevetve nem volt valami jó ez a folytatásos, újításos Quantum dolog. Hat pontot kap a film, amit leginkább az értékelhető és nézhető, átélhető akciós snittekért kap. A legendás, kulttá vált két mondatról szó se esik, amiért azért nagyon kár, és fáj is a szívem érte. Hisz legalább ennek a két mondatnak lett volna értelme a nagy kusza dialógusok dzsungelében. De hát az igazság az, hogy ez a Bond vérre szomjazott és kész. Konklúzió: Az oldschool figurát tessék elfelejteni, öveket becsatolni, a részecske, hmm. akció jelenet visszalassító szemüveget felvenni, és ezután már csak élvezni, ahogy lezuhan a semmibe a Quantum csendje gépezete a szemünk láttára. Több volt ebben, sokkal több.