The Invisible

inmfc - 2007.10.08. - 2 komment

A láthatatlan  

R

 égóta vártam arra, hogy megnézzem ezt, mert ez a film eléggé megosztotta a nézőközönséget. Legalábbis én ezt olvastam ki a fórumozok üzeneteiből. Hisz volt olyan aki jónak, volt olyan aki pedig nagyon rossznak értékelte a filmet. És emellett még a sztori, a történet is nagyon jónak ígérkezett. Úgyhogy nekiültem és megnéztem.

A sztori: Főhősünk, egy nagyon példamutató diák szerepét tölti be, aki a háttérben pénzért jegyzeteket ír, csak azért, hogy elutazhasson máshova majd ott írói vénáját megcsillogtatatva akár népszerű emberke legyen belőle. Azonban az élet nem ilyen egyszerű, hiszen már csak ahogy az szokott lenni, egy embernek minden van egy „rossz” barátja, aki elég zűrös helyzetekbe kerül és a barát mit tud mit tenni, segít neki. És igazán ekkor indul el a történet.

Hiszen főhősünk megsérti barátja „barátait” akik ezt persze nem hagyják szó nélkül, és megölik, majd elhelyezik egy erdőben található „gödörben”. De ők azt nem tudják, hogy főhősünk nem halt meg, hanem ott él tovább körülöttük.

Negítavum: nehezen indul, az ember szó szerint szenved, és azért könyörög, hogy történjen már valami. És aztán amikor beindul az igazi történet, akkor megint jön valami, amit nem értesz, hogy hogyan jutott el a nyomozónk az erdőig, vagy én aludtam el, vagy csak véletlenül ott járt. Na és a vége, hát olyan szokásos lett. Az egyik él tovább a másik meghal.

Értékelés: sokat vártam tőle, mert igenis jónak ígérkezett. Ahogy írtam nehezen indult, aztán elkezdődik a várva várt sztori, azért az erdős jelenetet kivéve jól meg volt oldva, az ember végre felébredt és elkezdte érdekelni, hogy vajon mi is lesz a film vége. Aztán persze a fin hát az egy kicsit gáz lett, elnézést, de az amikor a nő ott beszél a férfi mögötte áll, aztán meg amikor a férfi kinyitja szemeit, akkor a nő meg meghal, nem volt nagy szám. Tudom, hogy nem lehetet happy end, de azért arra számítani lehetet, hogy az egyik (nő) meghal, szerintem. Maguk a szereplők: főhősünk, neve ismeretlen számomra, de nekem bejött a játéka, míg a főhősnőnk sem volt rossz, talán a szereplőkkel van a legkevesebb baj a filmben. Valamiért ezt a filmet abba a nagyon híres középkategóriás filmek közé sorolom, egyszerűen nem tudok mást írni róla

5/10

Felirat

Trailer

Bővebb infó

Képek a filmből: 1 2 3 4

Címkék: 5 the invisible láthatatlan

A bejegyzés trackback címe:

https://filmkeltes.blog.hu/api/trackback/id/tr22190101

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rezukii 2008.03.22. 02:32:26

Hát, nekem tetszett ez a film, magával ragadott, és tényleg, átéreztem, hogy a csávó alig találta meg a testét..mindenesetre az a kifogásolható, hogy, hogy a fenébe hallhatta meg a csávót, a csaj? No mndegy, szerintem jó kis film..:)
süti beállítások módosítása