Elmúltál már 12, de nem vagy még 90, akkor a te helyed a moziban van, kérlek szépen. Az egyik bőrfotelben, ahol éppen a nyár legüdítőbb, legdallamosabb, és leghangosabb musicaljét vetítik éjt nappallá téve, csak azért, hogy mindenkit, köztük téged is, hatalmába kerítsen a nagy nosztalgia és party filing újra és újra. De vigyázz, ne hogy megártson a sok ugi-bugi, glamour-pop, meg bambi, zizi, körhinta, mert akkor nem tudsz vele betelni és leállni. Előkapod a padláson porosodó bakelit lemezeidet, üzembe helyezed az évek óta "üzemtelen" lejátszódat, felveszed a retro napszemcsidet, na meg a fekete lakcipődet, aztán énekeled is már amíg a torkodon kifér, hogy Mamma Mia, here I go again…

 

Mi kell a népnek? Kérdezhetjük hangosan és jogosan. Hát egy sikerreceptre épülő alkotás, mely szépen kiaknázza benne rejlő lehetőségeket, és ahogy azt kell, kihasználja teljes mértékig, ugyebár. Hisz adva van egy ABBA nevezetű pop együttes, akiket talán még a nagy retro éveiben a Sláger Rádiót hallgatva a 10 éves kislány is akár egy helyben táncol örömében, vagy akár a muterok, nagymamák is dúdol(hat)ják unokáiknak, ez volt a zene címmel, amikor még én fiatal voltam. Egy a lényeg, ezzel a zenei alátéttel a Mamma Mia nem csak az erős ABBA fan-középmagnak kötelező érvényű, hanem mindannak, aki legalább hallotta, látta a svéd teamet énekelni, játszani. Vagy aki nagy és kellő mértékben megszületésétől fogva a musicaleknek hű elkötelezettje, és megszállottja. Azonban a zene nem minden, hiába, mert kellett ehhez egy eladható színészbrigád is, amely Streep kisasszony, és Brosnan ügynök jelenlétével, és „leigazolásával”, szerepeltetésével igen csak magasra feltette a lécet, a filmet nem csak árgus szemekkel figyelők szemében, szívében egyaránt. Van már zenénk, vannak híres, hírhedt szereplőink, akkor ezek után már csak a helyszín eredete és mivolta kérdéses. Amelyre frappánsan, stílusosan és egyérdeműen válaszoltak a készítők, elvitték a történetet arra az egy helyre, amitől biztosan mindenkinek megenyhül a szíve, leesik az álla, vagy ne talán tán megüresedik a pénztárcája, azaz egy szigetre. A Görögországi szigetre, ami láttán tényleg kifolyhat az ember szeme, már ha nem járt már göröghonban, vagy egy szigeten esetleg.

Ezek ismeretében szépet látunk, szépet hallunk, ha kell akkor, éppen nevetünk, sírunk, vagy csápolunk de csak visszafogott lelkesedéssel, és éneklünk magunkban, próbáljuk angol nyelvtudásunkat fejleszteni, ami a Mamma Mia szópárosításnál leragadt egy ideje.  De amondók vagyunk, a refrént kell csak tudni, az állandóan úgyis visszatér a popban.

 

A Mamma Mia nem más, mint a színpadon a nagyon nagy, örvendnek, és sikernek számító musical filmváltozata. Kicsit bohókás, kicsit vicces, kicsit komolytalan, de nekünk tetszik ez a limonádé, hiába folyik férfiú vér az ereinkben, nah. Kellemes kikapcsolódás egy nyári délutánon, estén. De hangsúlyoznám, ennél többet senki ne várjon, ennél nem több. Igaz mi is azt kaptuk, amit nagyrészt el/vártunk tőle.

Azaz tánci-táncit, zenét, humort és akkor itt a vége a dalnak. Mert a film legnagyobb hibája, az maga a forgatókönyve, nincs bonyodalom, feszültség. Például egyik percről a másikra válnak legjobb barátokká az apák. Tudjuk (vagy mégse), hogy egy musicalnak nem az erőssége a története, de ez esetben nagyon is igaznak ítéltetik, sajnos. Van kiszámíthatóság, lagymatag befejezés, szó-szó ennél azért több kell nekünk.

 

A történet szerint egy tündi-bündi édi kislányka még házasélet megkezdte előtt, szeretné megtudni, ki is az igaz, valódi apja, ezért a három lehetséges apajelöltet meghívja az esküvőjére, azaz három legyet üt egy csapásra.

 

Félre értés ne essék, a hangulata az tényleg kiváló, első osztályú, de ez elsősorban a zenének, a jó helyszínválasztásnak, és a szereplőknek köszönhető, akik kitettek magukért, és szívüket-lelküket beletették ebbe a darabba. Nem tudjuk eldönteni, hogy a forgatókönyv volt é előbb, vagy a slágerekre húzták rá, némi kényszerűség gyanánt a párbeszédeket, meg az alapötletet úgy igazából. Mi az utóbbit érezzük gyanúsabbnak. És ez némiképp zavaró tényezője, a Mamma Mia-nak, szerintünk vagy a mi szívünkben legalábbis, így érezzük. E miatt a film kicsit erőltetetnek, tűnik, de hangulata ezt az érzést tudja velünk feledtetni egészen a stáblista megjelenéséig.

 

Mert hangulatilag tényleg csillagos ötös a Mamma Mia, az biztos. A színészi játékok is rendben voltak, Meryl Streep nyújtott csodálatosat, sőt még énekelni is halottuk nem csak őt, hanem Brosnan-t is, na bumm. Nagyon jó kis limonádé egy kicsit bugyuta forgatókönnyel, de mi azért adunk rá egy hetest. Ami lehet, hogy közelebb volt a hat és feleshez. Ám jó szokásunkhoz hűen, abban a félben azt próbáljuk szuggerálni magunk felé, hogy másodjára is bizonyára meglesz az élmény, a filing, mely nem múlik el, örökre marad, örökkön örökké. És akkor irány a Soundtrack, hallgasd te is, egy pár napig még biztos a kedvencek között lesz a helye. Jupi, subidubi, trálálá.

01 A Call To Adventure (Theme From Mummy 3)

02 Silently Yearning For Centuries

03 Open Wound

04 The Reign Of Terror

05 A Family Presses Close

06 Formation Of The Terra Cotta Army

07 Reading Of The Scrolls

08 Crash And Burn

09 Alex And Lin

10 A New Assignment

11 Yang Follows The O’Connells

12 Shanghai Chase

13 Mother And Daughter Reunion

14 Ancient China

15 Rick’s Long Rod

16 Entering The Tomb

17 Visit From A 3-Headed Friend

18 Memories, Retirement And Dinner

19 New Year’s Betrayal

20 The Emperor Versus Zi Yuan

21 Love In The Himalayas

22 2nd Century B.C.

23 The Museum Becomes Alive!

24 Rick And Evy In Battle

25 A Warm Rooftop

26 Heartbreak

27 Return Of The Dragon

28 Shielding A Son

29 Finale

30 My Sweet Eternal Love

Elérhető itt

01. Why So Serious?
02. I'm Not A Hero
03. Harvey Two-Face
04. Aggressive Expansion
05. Always A Catch
06. Blood On My Hands
07. A Little Push
08. Like A Dog Chasing Cars
09. I Am The Batman
10. And I Thought My Jokes Were Bad
11. Agent Of Chaos
12. Introduce A Little Anarchy
13. Watch The World Burn
14. A Dark Knight

Elérhető itt

A „Folytatások Nyara” ez. Hisz visszatérnek még a múmiák is Jet(L)ivel egyetemben és karöltve. Azonban nem minden arany, ami fénylik.

 

Hát kérem szépen, ékes példája a most következő darabunk annak, hogy amit nem kell, azt tényleg nem kell erőltetni, és amit nem érdemes, azt nem érdemes folytatni tovább, és tovább. A Sárkánycsászár sírja (egy kicsit túl sok az s-es benne) szépen beáll a sorba, és elköveti azokat a hibákat, melyeket az ilyen húzom-vonom, mint a rétestésztát jellegű filmes folytatásokból ki szoktak sülni. Azaz a szereplőgárda cserélődik akarva-akaratlanul, a helyszínek változnak, a világ halad előre ezerrel, mind technikailag mind szakmailag, és az új rendező kiléte se biztos, hogy ugyanazt ki tudja hozni a múmiákból, mint elődje azt megtette több-kevesebb (ezt nevezik fél sikernek) sikerrel, ugyebár.

 

Mert hiszen, a Múmia (az első) egy nagyon korrekt, kiváló és többször megtekinthető, élvezhető darab volt még anno, amit mi, igenis elismertünk iménti szösszenetünkben. És nem csak nekünk jött be ez a lightos múmiás filing, hiszen a közönséget is teljesen megvették a kriptákból újraélesztett, feltámadott múmiákkal, ami a XX. Század utolsó évében egy igen jelentős fegyverténynek volt mondható. Értem ezalatt, hogy „Indy” Jones arca, és története mindenhova elkísért minket, és ennél jobbat el se tudott volna képzelni a kalandokra éhes filmbuzi, aki Harrison Ford nem mindennapi kalandjaival nőtt fel, persze nem kis túlzással, s iróniával élve. De egyszer csak a semmiből Stephen Sommers rendezésében megszületett ez a mű, amelynek újdonsága, humora, kalandélménye, és nem utolsó sorban sikere megteremtette a feltételeket, az alapokat egy második részre. Amely két év múlva nem csak címében jelezve, de visszatért örömünkre-bánatunkra, ugye. Hisz mindenki tudja, látta, hogy ez a második már jócskán (tesszük hozzá: sajnos) alábbhagyott az első lendületéből, de még így is be kell ismernünk, hogy ínyünkre volt, s nem volt olyan illúzióromboló hatása, mint ennek a harmadiknak.

 

Új főhősnő, rendező, és helyszín ide vagy oda, a képlet a nem változott. Valami ok folytán egy O’ Connellnek sikerül mindig felébresztenie egy múmiát, jelen esetünkben a sárkánycsászárt, persze teljesen váratlanul, és spontán, majd okulva saját hibájából a barátai segítségével elindul, szalad, repül, fut, megmenteni az egész világot, mely veszélyben van és forog ő miatta(uk), ugyebár.

 

Eddig nincs is semmi különös a forgatókönyvben, úgy véljük, hisz eddig is ez volt a lefolyása a Múmia daraboknak. Ébrezd fel a gonoszt álmából, és a többi majd jön ezek után: a sikítás, a futás meg a menekülés. Ami persze nem rossz, ám a harmadik tükrében ez már korántsem ennyire egyértelmű, mert a múmia, mint központi figura, vagy főhős vajmi kevés látható, és keveset szerepel a 2 óra alatt. Na ez aztán igen bosszantó. Értjük mi persze a borfotelünkben, hogy agyaggá változtatták a császárt, de ez akkor sincs rendjén, ez nem igen vall az egy-kettőre. Lehet mi vagyunk, ódivatúak, és konzervatívak, megrögzöttek. De „régebben” legalább Egyiptomban játszódtak az események, most pedig még a székhelyünket is át kellett tenni Kínába - a csapból is ők folynak – ami mondanom se kell, ugyancsak böki a csőrünket, és akkor Maria Bello szerepeltetése is egyértelműen rossz választás volt. Egy teljesen más karakter volt az övé, mint amit megszokhattunk a kicsit bohókás Rachel kisasszony oldalán két részen keresztül, nem ezt vártuk, lehet velünk van a baj. De ha ezen szemet hunyunk, akkor is látható volt, hogy nem állt jól a kezében kard, és egyáltalán nem tudtuk átérezni a kalandos énjét. Valahogy ez nem jött össze.

A sárkánycsászár szerepében Jet Li megint megmutatta amit mi eddig is tudtunk róla, azaz, hogy színészként nála lehet, sőt biztos lehet jobbat találni,keresés nélkül. Nem tetszik a pali, bár ez itt most, nem annyira fontos. A lényeg, hogy karaktere egyszerűen szürke, el nem hisszük róla egy percre, hogy ő aztán a császár, átváltozott kígyó, meg jetiket elijesztő mindenféle hatalommal bíró egyén.

Végképp nem értettük meg az egész múmiás projektben azt, hogy a drámai töltet mit keresett a filmben? Ennyire amerikásan adagolva meg túlfűszerezve, kérem szépen. Mit érdekli a kalandra éhes és túlfűtött nézőt, hogy apa-fia hogyan jönnek ki egymással, vagy hogyan nem? Ez már sok volt. És akkor nem forszíroznám tovább a dolgot, hogy a jetik pontosan mit is kerestek ott, satöbbi, satöbbi. Elég sok a kérdőjel az egész sztorit illetően, valahogy nem alakul ki bennünk egy igazi valós kép, hogy azok honnan, hogyan kerültek oda, vagy azok most miért is harcolnak, esetleg ő most miért is halt meg. Nem tudjuk meg a válaszokat, jóformán elsiklunk szépen, csendesen a nem létező forgatókönyv felett, és próbáljuk egy kis vizuális orgiával, a cgis jetikkel meg csatajelenetekkel feledtetni a gyengeségeket, na meg csalódásunkat, legfőképp.

Nem tudunk oly okfejtésekbe belemenni, hogy is néz ki valójában egy ízig-vérig jeti (nagy és fehér, talán), így rá is vágjuk szemnek azért tetszetős volt, de továbbra sem tudjuk, hogy mit is kerestek ott egy füttyszó után. A csatajelenet is rendben volt, a film egyik, hanem a legjobb és legtisztább jelenete, pontja, periódusa, és ez mindent elmond már a látottakról, a halottakról.

 

Hogy ne csak a rosszat említsük, és ne hogy még teljesen elvegyük mindenkitől a múmia lázát, ezért említenénk Brendan Freaser továbbra is pozitívum, szerintünk a humor is helyén volt és az említett csatajelenet, a tájak, a fényképezés azért legalább említésre méltóak, és dicsérhetőek mi szerintünk is.

 

A Sárkánycsászár sírja nem egy rossz kalandfilm. De valamiért a trailer láttán, vagy az első két részből kiindulva sokkal, de sokkal többet vártunk, mi legalább is. Soha nem jó, ha az ember túl sokat vár, aztán alig kap valamit. Ez most ilyen volt. Egy hatost érdemel, amiben benne van a mi határtalan jóindulatunk. Folytatni ezek után érdemes? Nem hinném, hogy nagyon lenne „értelme”. De akkor is vevők vagyunk a kalandra, és ha lesz, akkor azt is meglessük majd. De sok jót nem várunk, egyszer azt is, meg ezt is ki lehet „bírni”.

Felirat Trailer Bővebb infó

Őrült. Kegyetlen. Leírhatatlan. Tökéletes. Megismételhetetlen. Ez az öt szó hagyta el szánkat aztuán, miután azon töprengtünk egy magunkban, hogy mit is tudnánk összeszedni a The Dark Knight-ot illetően egy pár filmfelkeltő címszó erejéig. Aztán hosszabb vívódás után ezeknek a nagy szavaknak, kell hogy éreztessék a nagyérdeművel, nem akármit láttunk ám, kérem szépen. Ez film volt javából.

Sokat is váratott magára, hogy megszülessen belőle eme kritikaszerűség, kellett az ihlet vagy mifene? Egy a lényeg, most egy kicsit változtattunk a felálláson és rész(let)ekre, fejezetekre osztottuk – ilyen könyvszerűen - a TDK-s történetet, egészen a kezdetektől a szomorú valóságon át a meg nem pillantásig és a stáblista legördüléséig. Reméljük így is elfogadható, és élvezhető iromány született a "tollunkból".

Irány a képzeletbeli könyv, és annak 12 fejezete, hajrá!

1. Előszó

Cristopher Nolan, a rendező úr, a Batman: Kezdődik-kel, olyat mutatott a denevérember fanatikusainak és a filmeket árgus szemmel figyelő nagyérdeműnek, hogy azt még talán maguk sem hitték el először, csak másodjára nézve. Már akkor tudtuk, nem is nagy rajongóról lévén szó, hogy az lett az eddigi legjobb képregény adaptációs - Batman - film, amit valaha a látott a világ. Mindenki érezheti, hogy utóbbi mondatunkban a hangsúly az eddig szócskán volt, már múlt időben. Kapisgálod már?

 

2. Folytatódik a „kezdődik”

Itteni, kicsit rövidebb és még egyszerűbb értékelésünkből kitűnik, hogy csak pár hónappal ezelőtt tudtuk bepótolni e fájó mulasztásunkat a Nolan által rendezett Batman kapcsán. De amit láttunk, az kárpótolt mindenért, és ezzel nem vagyok egyedül, ha jól gondolom, ugyebár. A folytatás részünkről, a készítők részéről, számára is adott volt, már csak élni kellett a lehetőséggel, és újra megmutatni, hogy igen is Batman volt, van és lesz. Nemcsak a képregény formájában él tovább emlékezetünkben.

 

3. Ez itt a reklám helye

Nem is bíztak a véletlenre semmit a készítők, hisz akkora Dark Knight őrület lepte el az egész internetet meg médiát úgy egészben, hogy jóformán nem is tudtuk hova kapkodni a fejünket, a legújabb teaser, trailer, plakát, és képözön láttán meg után. Ez a hatalmas felhajtás (hype-kinek hogy tetszik) nem volt mind hiábavaló, így utólag ezt be kell ismerni. De mi akkor is kerültük ezeket a reklám/marketingfogásokat, mint a bűnt. És nem nagyon voltunk hajlandóak beállni a nagy várakozásba, mi csak messziről, magunkban számoltuk visszafele a napokat, amelyek egyre csak közeledtek és közeledtek.

 

4. Nyugodj békében

Azonban, egy nap, szomorú hír látott napvilágot. Miszerint a film egyik főhőse, a Jokert alakító Heath Ledger, színész, elhunyt. Nagy vesztesége Ő, a film és színészvilágnak, mondjuk ezt úgy, s azok ismeretében, hogy a színésztől a Dark Knight ellőttig egy filmjét nem láttuk, szégyenszemre. Van mit bepótolni, igaz. Ami azonban igen csak szúrja a szemünket, hogy néhány ember szerint, az ő halálából is csak profitálni akarn(t)ak egyesek, ott fent. És az egész Joker játék is csak fel van fújva, nem akkora alakítás az, ahogy azt egyesek állítják és posztumusz Oscarra jelölnék. Mondanunk se kell nem értünk ezzel egyet, a látottak alapján.

 

5. A nyitány

A kinti beszámolók és pontszámok tovább húzták és vonták maguk előtt a filmre már kiéhezettek mézesmadzagát. Hisz ki ne tudná, hogy sokan már az év legjobbjának titulálták a Dark Knight-ot, mi erre azt mondjuk várjunk ezzel a kijelentéssel az év végéig, bár nem csodálkoznánk azon, ha a dobogó legfelső fokán látnánk akkor is. Mert az Imdb top 250 szerint EZ a legjobb film az egész földkerekségen, sokak szemében, szívében és így tovább. Most komolyan ezek után, ki az, aki nem tud ráizgulni a Sötét Lovagra?

 

6. Félelmeink

Tehát a Batman-saga folytatódott. És meg is ütötte azt a szintet, amit mi legbelül el/vártunk tőle. Féltünk, a lebőgéstől, a nagy felhajtás következményeképp, de bíztunk benne, és szívünk legmélyén tudtuk, hogy Nolan most sem szúrja el, hogyan szúrhatná el egyáltalán? De mégis, volt egy igen erős rendezése ebben a témában, és amint azt tapasztalhattuk már sokszor - a folytatás nem mindig hozza az első színvonalát, vagy inkább csak nagyon ritkán. A történet előttünk hétpecsétes titok volt, hagytuk, hogy az elérje a hatást mindenféle kulisszatitok meg egyéb ismerete nélkül.

 

7. Sztorizva

Batman, a denevérmeber, egy hős. Mégpedig Gotham City védőszentje, védőszelleme. Maszkja eltakarja igazi arcát, de legbelül ő is tudja, hogy hétköznapi emberként mindazt, amit tett a városért, azok polgáraiért, vagy a bűnözés visszaszorításáért az nem érhette volna el fekete öltözéke nélkül. De eljött az idő, amikor valaki, egy állam/főügyész mindenféle álarc nélkül szembeszáll, és szembe mer szállni a maffiával, és a nehéz fiúkkal. Fel is vetődik a kérdés, vajon, van és lesz e már szükség Batmanre ezek után? Azonban Joker, a mindennél és mindenkinél elszántabb, őrültebb elme, pszichopata gyilkos megadja a kérdésre a választ.

 

8. Mind emberileg, mind szakmailag

Sikerült, jelentem sikerült a Sötét Lovagnak. Ennél jobbat, aligha lehetett volna készíteni, vagy az asztalra tenni. Várjuk, hogy a legjobb szót megtaláljuk a látottakra, halottakra, de csak a tökéletes szó jut eszünkbe, elsőre. Értékelni a látottakat nagyon nehéz, jobban mondva kritizálni akkor, amikor a stáblista megjelenésekor ébredtünk csak fel igazán álmunkból, hogy egy filmet láthattunk nem akármilyen színészi alakításokkal, rendezői és produceri munkával, történettel, na meg zenével. Itt kérem szépen minden a helyén volt. Nem voltak üresjáratok, bukkanok, nincs értelmetlen kezdés-befejezés, és nem kell a színészekre fogni mindent. Ez úgy volt jó, ahogy volt.

 

9. Nincs az a szó

A film - ahogy mondottam - tökéletes, nincs arra jobb szó. Forgatókönyv-ügyileg sincs hiba, szerintünk. Mert hiába - sokak bánatára az általunk még nem lapozott stb…képregényes történettől eltértek a készítők, a film egy-két részében, jelenetében. Kvázi nem egyezik, és ezt sokan zokon vehetik a batman fanok közül. Mi azonban ezt meg tudjuk bocsátani a készítőknek. De hangsúlyozom, ezek mi vagyunk. Jó kezdés, igényes cselekmény kibontakozás egy szép lezárással megfűszerezve. Egészségünkre.

 

10. Ez nem játék

És ez tényleg nem az. Mert amit Heath Ledger „művelt” ebben a filmben, az, valami félelmetes, bámulatos, lebilincselő. Amilyen hangokat kiad, vagy ahogy arcával „játszik” az nem mindennapi. Őrület, hogy milyen jól hozta az őrült gyilkos szerepét. Fenomenális, többször visszanézve is. Joker minden színrelépése „élmény”számba megy nálunk, ha még élne…

Christian Bale újra felvehette a Batman ruháját, s megmutathatta, hogy ő az igazi, erre a feladatra. Ám azonban ez nem volt ilyen egyszerű, mert nem csak Heath Ledger, hanem még Aaron Eckhart is tudott nála jobbat nyújtani, vagy jobban teljesíteni. Batman ebben a részben egy kicsit mintha a háttérbe szorult volna. Tudjuk persze, hogy minden miatta történik, és róla szól. De valahogy most Joker és az államügyész karaktere, mintha kiforrottabb lett volna. Ettől eltekintve Bale csinálja azt amit kell, de nem tudunk úgy beszélni róla, mint ahogy azt az első rész során megtettük.

Az államügyész, Aaron Eckhart Joker utáni legjobb játékkal örvendeztet meg minket. Eddigi filmjeiből látszott, hogy nem rossz színész, de itt mintha még ő is egy kis pluszt beletett volna, csak azért is – címmel. Jellemábrázolását, fejlődését is végigkísérjük a darab folyamán, ami ugyancsak szép, szuper volt.

Maggie Gyllenhaal feltűnése és játéka kicsit meglepett. Nem mintha nem lett volna jó, félre értés ne essék, hiszen fényévekkel körözte le ebbéli produkciójával Katie kisasszonyt, csak meglepődtünk, és csalódtunk pozitívan, de nagyon.

Morgan Freeman, vagy Michael Caine zsenialitása most is megmutatkozik. Egy-egy rövidebb jelenetben egyszerűen nem tudnak hibázni. Kedvencek. Jutalomjáték volt ez a javából.

 

11. Szem-fülnek ingere

Zenéjével teszi fel a pontot az i-re a Sötét Lovag. Mely hihetetlen idegtépő és frusztráló, kellő és teljes mértékben megadta a film alaphangulatát. Egyszerűen már ez is félelmetes volt.

A címhez viszonyítva még azt is meg kell/lehet állapítanunk, hogy egyre sötétebb és szürkébb színekkel dolgoznak. A képi világ pedig csodálatos, - persze amennyit láttunk belőle, majd egy jobb odafigyelést megérdemel tőlünk.

 

12. Konklúzió-utószó

A kicsit hosszú lére eresztett mondanivalónk (megérdemelte) után azt hiszem mindenki érezhette, hogy itt nem fogunk negatívumokat találni, vagy keresni, mert ami nincs, az nincs, szerintünk. Így van ez jól, rendjén. A film minden egyes pillanatát élveztük. A batmani csavarok helyén voltak, és így vagy úgy, az összkép/hatás is azt mondatja velem, hogy a jó nagyra felfújt lufi, nemhogy kipukkadt volna, hanem még nagyobbra növekedett, mert a The Dark Knight (TDK) egy fantasztikus élmény lehet mindenkinek, nekünk az volt. Figyelmeztetésképp azért annyit hozzáfűzhetek, hogy vigyázni, hátrébb az agarakkal a pozitív visszajelzéseket, és felhajtást illetően, ne hogy pofára esés legyen a vége. Ám amondó vagyok, ez nem történhet meg, hisz a TDK eddig 2008 legjobb filmje, számunkra, maximálisan megérdemli a tíz pontot, vagy akár annál többet is.

Ezután már csak két kérdésünk lehet: egy, vajon lesz ennél jobb az évben, azaz lesz ami egyáltalán majd megelőzi a Nolan+Bale+Joker triót a szívünkben; és kettő, lesz e harmadik - negyedik, s abban sikerül e túlszárnyalni ezt a remeket, mert nehéz lenne elhinni, hogy van ennél és lesz jobb is? 

Köszöntjük Önöket Las Vegas egyik legrégebbi és legtekintélyesebb pókerversenyén, a Nagy Játszmán. A tét óriási, de a végén, ugye, csak egy maradhat, egy győzhet. De vajon ki lesz az, az egy? Ez számunkra is titok, de elégedjünk meg annyival, mint mindig, hogy most is beneveztek és itt vannak a legnagyobbak, a leghíresebbek, aztán a feltörekvők, az ifjú titánok, a netről érkezők, öregek, fiatalok, nők. Tehát minden szempár most minden bizonnyal, és remélhetőleg csak a Nagy Játszmára figyel és összpontosít. Mi pedig akkor lássuk, kik is az ínyencek, akik még sokra vihetik nem csak ebben a játszmában.

Jack Faró, a Nyúlláb tulajdonosa, 2 év után tért vissza közénk, remélhetőleg most már józanul, szurkolótábora elég jelentős: legalább 70-nél is több felesége csak ő neki szorít ezekben a pillanatokban. Küzd, hogy megmentse a rá hagyott, örökölt kaszinót, melyet a rombolás veszélye fenyeget.

Harold Melvin is itt van, a magányos géniusz, aki elmondása szerint, ha megnyerné a fődíjat, akkor venne magának egy új házat. Jelenleg anyjával él, azért, mert szerinte így sokkal egyszerűbb neki. Csak egy jó tanács Melvinnek mi tőlünk, reméljük nem hagytad otthon az észdzsúzt, amitől pontosan tudni fogod, hogy mennyi a realitása, valószínűsége egy flösnek?

Következzen a NŐ. Aki legutóbbi versenyén is nyerni tudott. Név szerint: Lainie Schwartzman. Férjével és gyerekeivel vágott neki ennek a kalandnak, sok sikert kívánunk neki, és mi biztos, hogy szorítunk neki, ha már a férje a fantáziafutballjával van elfoglalva, amikor semmi máshoz nem ért, és ezen az este is itt kéne lennie az első sorban, szomorú.

Ki ne ismerné a póker rosszfiúját, aki egyben Lainie testvére, Larry Schwartzman-t, aki mindent megtesz, hogy megzavarja az ellenfeleket az asztalnál. Egy igazi ragadozó, s így is cselekszik mindenkor. Jelszava: Agresszívan, mert csak akkor érhetted el azt, amit igazán szeretnél, győzni.

Kit látnak szemeim? Deuce Fairbanks! A régi motoros. Azaz mindig jó egy öreg háznál. Aki móresre taníthatja majd a nagyszájú fiatalokat. Szóhasználata, közvetlensége, őszintesége határtalan.

A német. Igen őt is láttuk minap bevonulni a szállodába. Egy jó nagy állatsereg kíséretében. Az ő elve szerint, csak akkor tud létezni, élni, ha minden nap elpusztít, megöl egy állatot. Ez lehet parányi kis állatka, de lehet a most kezében tartott nyúl is. Kár lenne érte.

És akkor a végére hagytuk a friss húsit, Andy Andrews-t, aki a Partypokeren keresztül jutott be ide a Nagy Játszmába. Azt mondják, hogy antik piszkavasakat keresett, amikor rábukkant a pókeres oldalra, és nyert. Érdekes, ettől még drukkolni fogunk neki, bár nem sokáig, annyi szent.

Induljon tehát a küzdelem! Osztáshoz felkészülni, rajt!

 

***

 

A póker eddig soha nem látott mértékű népszerűségnek örvend szerte a nagyvilágban. Ki tudja már hányan fektettek pénzt ebbe a sportba, és ki tudja hányan veszítettek már milliárdokat egy rossz lappal, esetleg. Szerencse, egy kis tudás, és na meg pókerarc. Ennyi minden kell ahhoz, hogy te is játékos legyél, de ami a legfontosabb, és ami ott fent nem szerepelt, az a pénz, a pénz, a pénz. Hiszen pénz nélkül itt sem lehet mit csinálni, ugye. Mert, ahogy azt mindenki tudja, a póker is a gazdagok sportja. Kell egy kis alaptőke mindenképp, s így van csak esélyed egyáltalán olyanról álmodni, hogy te be és eljuthatsz az egyik asztalhoz. Mert különben életed végéig a pc vagy a net előtt nyomogathatod a rase-t meg a check-t, vagy játszhatod az ismerősökkel heti alkalmakkor a Texas Hold’Em-et, hogy kicsit már te is átérezd milyen frusztráló az, amikor a másik blöffölt, és így ejtett ki téged a játékból. Ha azonban szeretnéd átélni a nagyok vívódásait, blöfföléseit, húzásait, akkor meg ott van tévé, és benne a felejthetetlen, megmagyarázhatatlan, leírhatatlan Korda György kommentálás. Kell ennél több?

Kell. Mondom én, mondják mások, akik úgy gondolják a filmes iparban, itt a lehetőség a mindenki által közkedvelt kártyás gémet, még közelebb hozni a nézőközönséghez. Nem csak azokhoz, akik tényleg szeretik, kedvelik az ászokat, a dámákat stb…, hanem azokhoz is, akik eddig nem igen rajongtak érte. Kapjuk is hát rendesen az ilyen alkotásokat, elég megemlíteni, a Pókerarcot (ami rendben volt), a TILT című sorozatot (azért nem rossz), a Szerencse dolgát (milyen cím ez, pff), és a Dealt (mely erősen bés). De ezek több - inkább - kevesebb sikerrel tudtak meggyőzni minket. Kellett is már egy újdonság.

És a The Grand pedig már egy kicsit más, egy kicsit új. Más szemszögből mutatja meg nekünk a pókerküzdelmeket. Ez a playerekről szól elsősorban, akik odaülnek az asztalhoz, miközben arra gondolnak, mire is tudnák elkölteni azt a rengeteg (nekünk az) lét.

Mondjuk ki, végre egy jó kis pókeres alkotás, amely nem arról szól, hogy a mester hogyan varázsolja bele tanítványába a kártyázás e csínját-bínját. Ez más. Ez azért tényleg más. Itt nincs olyan fiatal feltörekvő jóképű főhősünk, aki tornáról-tornára küzdené fel magát a ranglétrán, és a mindent eldöntő utolsó jászmában, a rivernél megkapná azt a lapot, amire talán 0,0% lett volna az esélye, nem, nem. A filmben (persze) csak kicsit vannak ott ezek a dolgok, nevezzük kliséknek. De hát az életben is előfordulhat, sokan tapasztaltuk gondolom, hogy az utolsó lappal mindent vittünk, szóval azért annyira ezt most nem lehet a negatívum számlájára írni, szerintünk. 

A The Grand egyik legnagyobb hibája, egy) hosszú; kettő) megáll egy-egy pillanatra, üresjáratokat képezve így a történetben. Nem tudni miért, de olyan érzésünk volt a nézés közben, hogy néha-néha egyszerűen megadja magát a forgatókönyv, a készítők tudománya, és a következő pillanatban már megint újra élvezhetjük a megszokott dumákat, karaktereket. Kár volt ezért.

Amiért azonban dicsérhető a Nagy Játszma, az a cool dumái és karakterei miatt lehetséges, - elképzelhető. Mert hihetetlen, hogy ennyire nagy dumájú, és sokoldalú karakterekkel mire nem voltak képesek. A darab ugye, ahogy mondottam a játékosokról szól, de tovább boncolgatva ezt a tényt, elárulhatjuk, hogy az egésznek ilyen tv-sós jellege van. Megismerkedhettünk a favoritokkal, hogy ki mit és kit nem szeret, meg mire költené a pénzt, ha megnyerné a Nagy Játszmát, ahol indul, és ahol az esélyesebbek, közé tartozik. stb… De ezt annyira ügyesen, ravaszan adagolja belénk a film, hogy már tényleg mindent elhiszünk a szemünknek, meg a fülünknek. Kifejezetten, nagyon élveztük, meg kell mondjam.

A humor az, amire nem lehet panaszunk. Nem is vártunk nagyon rá, pedig ott a plakáton, hogy komédia, de ma már ezt semmit nem mondd, a lényeg hogy mosolyogtunk jó néhányszor, megdöbbenésünkre, tényleg sokszor állt mosolyra az arcunk. És ez a szövegeknek is köszönhető, már csak emiatt is nézni. Persze néhányszor már nekünk is sok volt, kicsit erőltetett, de ez csak néhányszor fordult elő.

A színészek közül talán Woodyt emelnénk ki. Hej broder, ez tényleg szép volt. De mindenki jól hozza azt a megformálni kívánt karaktert, személyiséget, amelyet neki kellett éppenséggel. Egy rossz szavunk nem lehet. Akit érdekel, böngéssze csak a stáblistát itten.

A The Grand egy kifejezetten erős karakterábrázolással és sajátos humorral rendelkezik. Aki teheti mindenképp, nézzen bele. Melegen ajánlom. Egy hetest minimum érdemel, és akkor ösztönzésképpen elmondanám, hogy egy másodperc  erejéig szerepel benne Phil Helmuth is. Az meg ki?