Kék vagy Piros? Demokraták vagy Republikánusok? Al Gore vagy George W. Bush? Akié Florida, azé Amerika! Ennyire egyszerű a képlet. De hogy egy kicsit felfrissítsem az emlékeket, 2000-t írunk, és az elnökválasztás kellős közepébe, vagy inkább már a véghajrájába érkezve, amikor minden választópolgár leadta a szavazatát, már aki akarta ugye, amikor már majdnem 100 százalékos feldolgozottság (Baló szerint is), akkor a média már győztesként tekint Bush-ra, és az ellenfél is elismeri vereségét. Na akkor Floridában történik valami, ami aztán még tovább borzolja a kedélyeket, és ami elég ahhoz, hogy senki se örüljön előre a medve bőrére, mert igenis a szavazatok tisztasága a legfontosabb. Azok vannak mindenekelőtt és felett. Jöhet az újraszámlálás vagy mégse?!
 |
Többnyire nem szoktam ilyen tévés filmeknek nagy feneket keríteni, viszont most mégis teszek egy kis kitérőt, mert a Recount rászolgált erre. Rászolgált, mert egyszerűen tetszett amit láttam, és mert a holmi W-vel fémjelzett kacsa filmek mellett teljesen rendben volt, működött. Nem unatkoztam rajta, és nem is lógott ki a lólába, nem akart többnek látszani, valamint hatást gyakorolni az emberre. Azaz, nem kívánt senki oldalára állni, vagy éppen mögé (de persze azért kicsit megteszi), hanem abból indult ki, hogy a szavazatok, amit az emberek, az állampolgárok adnak le, azok számítanak csak igazán. S minden szavazat játszik, nincs olyan, hogy félig benyomott vagy éppen megjelölt szavazócédula, a szándék nem minden, a kézi számlálás veszélyekkel jár, valamint meddig érhet el egy magas beosztású, lehet az az elnök is akár, keze, az egész államban, és így tovább. Számos kérdés születik meg a két óra alatt, amikre lehet, hogy nem kapunk válaszokat, de azért mégis beindítja az agytekervényeket, és a néző is kiterítheti a lapjait, a sok duma alatt.
Mert ez aztán egy igen csak beszédes film. Beszédes, mert tényleg nincs okunk unatkozni, állandóan jönnek az újabbnál újabb infók, mindig történik valami, nincs megállás, a két órát úgy ahogy van kitölti, ennél rövidebbre ezt nem lehetett vágni, legfeljebb csak hosszabbra, de hát a kockalakú készülék stabil lakója, khm… nézője nincs ilyen filmekhez hozzászokva a fix reklámok kereszttűzében, úgy hogy ez nem is lett volna szerencsés választás. Tehát egy a lényeg, elég jól összerakták a filmet, szépen felépítették, megismerjük a két oldalt, folyamatosan látjuk őket, amint éppen egy kérdést, dilemmát, két oldalról közelítenek meg, de hát ez a két oldal, szöges ellentéte egymásnak. Lásd az egyik azt mondja egy valamire, hogy az x, a másik azt mondja y, szóval ez már csak így működik, a mai világban, ugye. De itt most a szavazatok a legfontosabbak, amikből jó néhány ott lóg valahol a semmiben, csak arra várva, hogy megszámolják őket. S innen indul el aztán a lavina, a rosszul szavazó választópolgárokkal, a kissé kaotikus szavazó „cédulákkal” és annak rendszerével, a választásról kizárt egyénekkel, na meg a címből is sejthető újraszámlálással, hogy végre kiderüljön kit is illet meg a Fehér Ház elnöki széke. Mindkét fél a saját igazát hangoztatja, közbe-közbe egyre gyorsabban haladunk előre a végbe, és egyre mélyebbre ásunk az ott is igazán kőkemény, és szilárd törvények dzsungelében, amiből aztán csak egy valaki juthat ki győztesként. Apropó győztes, és elnökcsata, se Bush-t se Al Gore-t nem látjuk tisztán a színen, jelen, hisz vagy éppen háttal állnak, vagy csak a hangjukat halljuk, ez is mutatja, és erősíti, hogy a film elsősorban a szavazatokra irányul, nem akar itt nagy politikai kérdéseket boncolgatni, meg feszegetni. Azt mondom, jól teszi.
Az, hogy egyben van a Recount, mint egy massza, az legfőképp a tálalásnak köszönhető. Hisz a sok kijelentés, szócsata mellett van idő meg-megnézni egy (ál)dokus jelenetet, vagy egy tök real híradást este kilenckor például. Valamint hallható a két elnök beszéde is. Ezek miatt érzem én azt, hogy ezek a fiúk, értsd a készítők nem aprózták el a dolgot, nem gondolkodtak nagyon nagyban, hanem igenis egy derék két órát tettek le elém, amire oly rossz szavunk nem lehet. Talán csak egy-néhány visszafogottabb pillanat és az óriási tempó utáni fékezés miatti lassúbb snittek jelentik a nagy gyengepontot a filmben, valamint a szinkron néhány baklövése félrefordításokkal. De ez utóbbitól eltekintve azt hiszem, egy igazán jó filmnek lehettem a szem és fültanúja, mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy egy pár díjjal „meg is dobták”, mondom én!
Egy korrekt és iparos munka az egész, amelyhez nem mindennapi színészek adták nevüket. Elég csak a fentebb beszúrt képet nézni, s már is rájöhet az ember, hogy azért nem akárkik vannak a Recount-ban, de nem IS akárkik. Na jó ez most nem volt elég tiszta, kibontanám, hogy jó színészeket láttam, és egye fene többet nem fogok mellébeszélni, mert egytől egyig prímák voltak. Kevin Spacey-ről eddig is tudtuk, hogy jó színész, mellette még Denis Leary is villogott. S akkor azt mondanám, itt a színészi téren az Al Gore csapat győzedelmeskedett, nálam legalább is, hiába a másik oldal Tom Wilkinsonja éppen. De a legjobb alakítást Laura Dern-től kaptam, aki tökéletesen hozza az államtitkár szerepét, aki pontot tesznek ennek az ügynek a végére.
Most sokan támadhatnak balról meg jobbról, de nekem ez bejött, annak ellenére, hogy nem volt világmegváltó alkotás, csak egy ilyen televíziós produkció - HBO égisz alatt -, ami által kicsit betekintést nyerhettem a színfalak mögé. Vacilláltam is rendesen eleget, hogy pontokban ez mennyit is ér, hogy valamikor újra nézném-e, aztán arra jutottam, hogy ez nekem nyolcas, mert ahogy elindult, már én is visszapörgettem az idő kerekét, ahogy azt kell. Ráadásul még teljes megdöbbenésemre olyan jó munkát végzett itt mindenki, hogy egyszerűen nem lehet, nem tudok kevesebbet adni rá. Isten áldja Amerikát!
