Ami a tipikus esete annak, hogyan kell a nulla pénzből, semmitmondó színészekkel olyan fantasy világot teremteni, hogy az tényleg a földhöz vágjon. Neki, sikerült. Egyszerűen csodálatos volt, és gyönyörű. Nevezhetem is egy élménynek, teljes joggal. Az biztos, hogy bankot nem robbantottak érte, de egyszerűen magával ragad az első pillanattól kezdve, és te is keresed a MirrorMask-ot, ami ugye a címben is ott van és virít feléd. Ez nem álom, hanem a valóság, ilyen filmekbe csak ritkán nyerhetsz betekintést. Azaz, egy szó mint száz, itt az idő, hogy a párnád alá tedd az összes eddig hallott mesét, és fejezd be a birkák számolását, mert ha „nem jön álom a szemedre”, akkor nincs menekvés, ott a helyed a MirrorMask előtt.
 |
Történetügyileg, nagyvonalakban csak annyit, hogy van egy family, akik a cirkuszi iparban „vállalkoznak”, de aztán az anya rosszul lesz, közbe meg a kis csaj nagyon nagy fájdalommal a szívében úgy elalszik, hogy egy mesevilágban találja magát és ennyi. Belecsöppen vagy hogy is szokták ezt mondani, és ahhoz hogy végre kijusson belőle, valamint hazataláljon ebből a világból, meg kell találnia a fentebb már említett tárgyat. Aztán összetalálkozik egy-néhány emberkével, meg furcsa lényekkel. Tehát kalandozik eleget, szó se róla, ő is, meg én is a fotelemben.
Akárhonnét is vizsgálom ezt a sztorit, mindig ott lyukadok ki, hogy sok újat biza’ nem kínál. Meg vannak a szokásos problémahegyek - állandó harcok, szülő és gyerek között - a való életben, a beteg anyucival, a telhetetlen, kissé lázadó, de önmarcangoló kislánnyal, aki nincs megelégedve a cirkuszi élettel, mert neki annál több kell, neki az nem elég, valami más, valami új kell. Amit aztán meg is kap, az új világban, bár más kérdés, hogy ezt ilyen álom szinten éli át. Avagy ahogy az okosok ecsetelnék, odamenekül a világ bajai elől. S ez így nekem is megfelelő. Tehát ott van a másik világ, a szokásos jó-rossz karakterekkel, hősökkel, ellenségekkel, egy nélkülözhetetlen tárggyal, amit meg kell keresni a mielőbbi a megmentés, túlélés érdekében. Mondom én nem nagy kunszt, de egy ponton sikerül mégis felülkerekednie, felülemelkednie a jól bevált kitaposott sablonon. Jár is taps ezért, de a sztori mögött sok minden egyéb is megbújik, ami kibontásra vár, kéretik tisztelettel.
Aki látta az már tudja, mire célzok, aki nem, annak meg elég csak megnézni a trélert ahhoz, hogy rájöjjön miről is van szó. Hát arról, hogy nem hiszek a szememnek, ugyanis a vizuálorgia kissé alap, és mégis felsőfokon működik, bármilyen agyoncgis filmtársa megirigyelné, na. Van itt minden, ami kell, ami egy ilyen szürrealista, bizarr világot kell, hogy lefedjen. Álarcok mindenekelőtt, ugye, aztán furi lények, óriásokkal, ilyen emberfejű macskákkal, és majommadarakkal, meg mikkel még. A helyzet az, hogy rendesen, komolyra vették a figurát a készítők, és egy olyan világba adnak betekintést a nagyérdeműnek, amihez foghatót azért, jó régen látott már, szavamra mondom. Szép volt Dave McKean grafikus és rendező Úr!
Ha eddig nem derült volna ki, akkor ezzel a jól eltalált világával engem levett a lábamról, teljesen. De ami azért bearanyozza ebben az esetben ennek a varázsát, hogy még a történet se szorul annyira háttérbe, hanem igenis képbe vagy egész végig, sőt ha még nagyon beránt magával ez az egész dreamworld, akkor meg aztán annyira hangulatos (inkább a szomorkásabb fajtája, boldogtalansággal), hogy te is ott vagy, és keresel, kvázi elhiszed, amit látsz alapon. S erre mondanám azt, hogy ez az igazán nagy értéke egy ilyen mozinak, oszt tessék bejött. Persze a azért a mesevilág végig nyitva hagyja a kapukat, ergó nem akar teljesen elszakadni a valóságtól.
A látvány és a nem túl ötletes forgatókönyv mellett a zenét se szabad elfelejteni, ami még jobban fokozza a hatást, a hangulatot, ami azért olykor-olykor, különösen igaz ez a film végéhez közeledve, leül egy kicsikét. Viszont, mindig van, ami megmenti a film becsületét, amiért nem tudsz haragudni rá. A színészek is jók, a kis csaj szerepében Stephanie Leonidas a központi figura meg egy igen is szerethető, kedves, aranyos személyiség, aki egyszerre ábrázolja a két végletet, a jó és a rossz oldalát. Ügyes, és jó választás volt.
Mindent összevetve Neil Gaiman, tudjátok a Csillagporos fickó, nem „akámilyen” sztorival kényeztetett el, egyszerűen s nagyszerűen, nincs mit ehhez hozzátenni, aki még nem látta, annak kötelező, mondhatnám is, hogy ismeretlenül nagyot szóló film volt ez, kérem szépen. Kár, mármint a zéró hype miatt, mert valaki azért szárnyai alá vehette volna, és megmondhatta volna kamerába a tutit. Ám ez van, jöhet a seggbe rúgás, meg következhet a fej falba verése, ezek után már csak azon csodálkozom, hogy nem terveznek még belőle remake-t? Oké, inkább lekopogom, nem is kell, így volt ez jó, ahogy volt. Tessék a jól megérdemelt kilenc pont. Bizarr!
