Érdekes utópia ez, már első hallásra is, amiben az ember már ki sem mozdul az utcára, mindenhova a hasonmását küldi, az dolgozik vagy tanul helyette. A robot végez el minden feladatot, s alig akad olyan ember már, akinek ne lenne legalább egy ilyenje. Természetesen, vannak akik ezt nem veszik igénybe, külön élnek, egy külön városrészt kapnak, és állandóan tiltakoznak, felemelik a hangúkat a robik ellen. De nagyon úgy fest a helyzet mindhiába, mert az emberek többsége már hozzászokott a kényelmes, izgalommentes élethez, ahol a legnagyobb problémát a robi kinézete jelenti. Az echte emberek már nem járnak össze, nem is találkoznak, még a családtagok is csak percekre futnak össze, mielőtt vagy miután a robik lépnek a helyükre.

 

S habár a robik ma már nem számítanak új keletű ideának a filmvásznon, de az ötlet maga azért megér egy misét. Mindenképp jó húzásnak bizonyult ez, s úgy néz ki, hogy van még mit kisajtolni ebből a robis utópisztikus világból. Még akkor is - azt mondom, ha ilyen felemás darabok születnek, amiket szó szerint megölnek, elszúrnak, pedig lenne bennük sansz, de hiába. Így vagy úgy, pedig a Surrogates is erre a sorsa jut. Lenne és van is értékelhető, felfogható üzenete, mondanivalója, amit nem rág annyira a szánkba túlzottan, de minden ami körülötte van, a csomagolás az annyira mű és kiszámítható, hogy nem tudja teljesen átadni magát az ember a látottaknak, az élménynek (?)

 

Egyszerűen ennél több kell. A megvalósításba is több ponton hiba csúszik, nem egyszer, s nem kétszer, de még inkább a semmilyen hangulata, s szó szerint wrong befejezése miatt lehet a fejet a falba verni, állandóan. A nyomozás rész különösen idegesítő volt, mert alig telt el fél táv, és már tudtat mi következik, még ha nem is legközelebb, de a the endet biztosra vetted. Idegesítő volt még ezzel kapcsolatban a nyomozás sutasága, ami csak nem akart úgy igazán élvezetes lenni vagy izgalmas akár, ahol tényleg valami nagydolog, életek vagy mit tudoménmi múlik éppen. Ment előre az egész, lassú víz partot mos felfogásban, egyre inkább többet beszélt, s keveset mutatott, ami aztán jó párszor megbosszulta magát. Unalomba fulladt, amin még a beharangozott akció se tudott segíteni. Bár vannak itt leszakadt karok, meg veszélyes kütyük, de összességében nem igen jött át ez se a nyomozásos dolog mellett.

 

S ilyenkor hiába izomtrikós Bruce barátunk, mert ő se tudott világmegváltást hozni, más frizurával, robis mozgással meg külsővel. Habár tényleg nem érheti panasz a ház elejét, mert megpróbálta, s hozta a kötelezőt, kvázi nem miatta, rajta ment el a nagyobb bumm, durranás, élmény lehetősége, de hiába akkor is. Ebből várat építeni nem lehetett, mert az izgalom valahol eltűnt a vágóasztalon. Persze közbe-közbe azért volt egy pár reménysugár, fény az alagút végén, lásd az ellentábort, az antirobot népet, az ő vezetőjüket, de mint írtam, mondottam volt: nincs nagy meglepetés vagy csattanó a végére. Minden úgy történik, ahogy azt elképzelted. Vagy inkább helyesbítek, ahogy nem, mert a the end kritikán alulira sikeredett, olyanra, ami után fogod a fejed, s nem hiszed el, hogy vége van. Vége van, így, ezzel?!

 

Mindent összevetve tehát a Surrogates el lett szúrva. Pedig mondom, tényleg megvolt benne egy igazán jó kis alkotás lehetősége, de ezzel a megvalósítással, látva a kész produktumot, sikerült mindent hazavágnia. Akart volna működni, erőlködött is ezerrel, viszont ez csak így egyszeri nézésre ajánlott meg kábé négy egész pontra. Túl sok volt nekem az unalomperc, az üresjáratfaktor, hogy azt mondjam bármikor: újranézném. Pláne, ha a befejezésre, vagy a nagy végi csattanóra gondolok. Inkább, köszönöm nem, úgyis lesz és van utánpótlás akár robik témában.