Sleep Dealer (2008)

inmfc - 2009.09.15. - 1 komment

A jövő. A szuperhatalmak, s "óriás" mamutvállalatok, cégek veszik át az irányítást, ahol már a víznek is ára van, és ahol már távmunkában zajlanak a nagy építkezések. S habár az öregek, öregebbek még megpróbálják a régi értékeket megmenteni, de érzik, tudják ők is, hogy mindhiába, mert az élet már másról, jóval többről szól, mint holmi kis földdarabkáról, s annak folyamatos pátyolgatásáról. Az élet elhaladt mellettük szélsebesen, de a fiaikat, a fiatalokat már a jelenkor új vívmányai s szellemiségének fő rugói mozgatnak előre és tovább. Minden gépesített, minden a technika körül forog, így csak az élheti túl, aki egy kicsit is hajlamos, vagy érez késztetést a hi-tech gyárakban való munkára, a kapcsolódásra, egyszóval együtt élni az új világ által támasztott (farkas)törvényekkel.  

 
Egy mexikói család szemszögéből láthatjuk tehát a világ változását, ahogyan ők éppen igen, vagy éppen nem képesek azt elfogadni. A szülők még a múltra hivatkoznak sokszor, míg a fiatalok, a fiúk: Memo már az újkor embere. Szeretne is kitörni onnan, a kis megrekedt falucskából, menne a városba, mert álmai vannak, szeretne hi-tech gyárban dolgozni. Viszont egyelőre még egy saját készítésű rádióval kell beérnie, ahol kicsit belehallgathat, a belekóstolhat a falun és Mexikón túli világba, abba a világba, ahova ő is szeretne egyszer eljutni. Aztán történik egy nap, hogy az egyik ilyen lehallgatott beszélgetés feltűnik a nagy mindent és mindenkit irányító cégnek, amely valami veszélyforrásra, támadásra gondolva azonnal kiadja a megsemmisítés parancsot… a ház szétrombolása és apja elvesztése után a fiú elindul munkát keresni, északra. 
 
A kezdeti nehézségek után sikerül munkát találnia a fiatalnak, s még találkozik egy szép újságírónővel is, aki egyébként emlékeit árulja a világhálón, de kettejükön kívül még egy harmadik ember is képbe kerül az idő múlásával. Ők hárman lesznek aztán azok, akik együttesen megpróbálnak elégtételt venni a cégen, amely nem olyan szép és jó, mint ahogy azt a hangzatos tévében másodpercenként lejátszott promoban bizonygatják folyton. Hisz az igazság sokkal sötétebb-szomorúbb-fájdalmasabb, mint arra valaki gondolt is volna úgy egyébként. Mert, az ember továbbra is csak árucikk, akit kihasználnak a munkával, hiába is mozgatják a robotot az építkezésen, a ki tudja hányadikon. Nélkülük, nélkülünk ez nem működne, s most nem a kevés pénz a legrosszabb, ami megtörténhet, megtörténik.
 
Halkan megjegyezném: a cyberpunk utópisztikus sci-fi Sleep Dealer azért szépen-halkan begyűjtött, bezsebelt pár nívós díjat. Sundance-n a legjobb forgatókönyvit vitte el, s szó-szó több mint ígéretes alapanyag volt ez, amiből sokkal több is kisülhetett volna, egy nagyobb durranás. Azonban a spanyol filmek követik az eddig bevált formulát, s sikerül némiképp elrontani, vagy szebben keresztülhúzni mindazt, amire alapból, alapvetően esélyes lett volna még a film. Azaz a megvalósítással vannak kisebb-nagyobb gondok, s nem az alapanyaggal. Ilyen picit élményromboló pillanatok, a cgi részek, de igazán a szereplők se tudtak annyira jók lenni, hogy a meredekebb pillanatokat, a langyibb, s unalmasabb perceket megmentsék sokszor.
 
A mexikói kifordított, kifacsart Mátrixból sikerült egy jó kis sci-fit előállítani, de továbbra is tartom abbéli véleményemet, hogy lehetett volna ez ütősebb is, ennél. Elég csak visszaemlékezni, vagy belegondolni, mennyi jó és sok idea repkedett a moziban olykor-olykor, mint égen a repcsik. A hangulatos szkénákat sem kell nagyítóval keresni, mert azok ott vannak előttünk, de egy kis odafigyeléssel, vizuális dolgokkal, s színészi produkciókkal még többet is adhatott volna. Így azonban „csak egy” sci-fit tett le a széles palettára, amit a műfaj elkötelezett híveinek mindenképp érdemes megnézni, legalább egyszer. Egyszerűen arról volt szó - szerintem, hogy a sok viuzálorgia mellett spahonban megpróbáltak valami olyan sci-fit eladni, aminek lelke van, emberibb, s nem annyira ellenekkel, akciókkal teli, mint azt a mai divat diktálja. Akár sikerülhetett is volna nekik, de nem, így ez hat pont, kérem.

Címkék: 6 sleep dealer

A bejegyzés trackback címe:

https://filmkeltes.blog.hu/api/trackback/id/tr131393132

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.09.20. 15:25:14

Nem volt hangulata és untam is, erőltettem egy ideig, de a felénél kikapcsoltam.
süti beállítások módosítása