Donkey Punch (2008)

inmfc - 2009.08.22. - 5 komment

Három, nem éppen tininek kinéző tini elindul nagyvilágot látni (az estébe) ilyen zene alatt, hogy kirúgjanak a hámból, bulizzanak egyet a partyface-kel, s annyit igyanak, szippantsanak amennyi csak beléjük fér. Viszont, ez az egész mókázás olyan jól sül el, hogy négy tök ismeretlen fazon hajóján kötnek ki, ami lényegesen több és jobb alternatíva a vártnál, mármint amivel előzetesen számoltak a plan elgondolásakor. Így aztán a napnál is világosabb, hogy némi klisés hezitálás után már ott is vannak a hajón, ahol a beszéd helyett a tettek mezejére lépve: egymásnak is esnek a felek [szex], annak rendje és módja szerint. Azonban a donkey punch ideje korán véget vet a nagy összebújásnak.  

 
A britek szeretik, én nem nagyon. Igazán nehéz felfogni, hogy pontosan mit is esznek (ettek) ezen a filmen a szigetlakók, pár kilométerrel arrébb, mert hogy semmi különös nincs benne, ami miatt átlag felett teljesített volna éppenséggel, az, biztos. Bár tényleg hiba nélkül megmutatták nekünk, hogyan is kell egy filmet semmilyenné, totál érdektelenné varázsolni, de alig ha hiszem, hogy ez volt a terv, ez volt leírva az első oldalra a forgatókönyvben. Abban a faék bonyolultságú „dologban”, melyből talán ki lehetett volna hozni, vagy mondom úgy: kötelező lett volna kihozni ennél több kakaót s muníciót. Akkor is, ha legbelül tudjuk, hogy a klisé az itt sem ismeretlen fogalom, s akkor is, ha közben nincsenek véletlenek, minden úgy történik, ahogy az a filmes nagykönyvekben le van írva. Egyszerűen nem kell ahhoz matematikusnak lenned, hogy kiszámold ki lesz a következő a sorban, aki fűbe harap, s nem éli túl a kalandot, a hajókázást vesztére.
 
Az ember csőrét azonban még a klisés dolgok se bökik annyira, mint az irreális cselekvések, a buta karakterek, s a főként ezáltal unalomba fojtott hangulat. Az izgalom sehol, pedig egy idegenekkel körülvett hajóban, valahol a tengeren, a semmi közepén azért elfért volna (még) egypár izgulósabb, remegő hangú kiáltás, kétségbeesett arc és szépen elhelyezett adrenalinombák helyenként a feszültség, a fokozás végett. De nem, kérem szépen. Persze hazugság lenne azt állítani, hogy ebből semmi sem valósul meg képkockákba tömörítve, mert van azért próbálkozás becsülettel, csak ezért a sok rosszért nem jár pont egyszerűen, mert minden a visszájára fordul ilyen jelzőrakétás tök felesleges húzásokkal, meg jelenetekkel. A nagy dobások, húzások elmaradnak, úgy fogy a nép emberre, arcra pontosan a hajón, ahogy az várható, s nem meglepetés, ez pedig nem elég.
 
Zárt ajtók, zárt ablakok, a kulcs valahol a vízben, a tenger mélyén, mi pedig tehetetlenül sodródunk (már ha akarunk, oké) az árral, előre a semmibe. Egy szó mint száz: a Donkey Punch [tinithriller?] biztos jó film is lehetett volna, biztos izgulni is lehetett volna rajta, vagy szorítani egy pár szép csajnak, pasinak is, de nem, nem lett az, koránt sem. Lehet ezért fejrovásban részesíteni a rendezőt, az operatőrt, a színészeket, tényleg mindenkit, viszont mindhiába. Egy íztelen - szagtalan filmet raktak le ide elénk akkor is, amiből elég nehéz egy valamire is értékelhető momentumot megragadni, ha csak szex scene-t egyesek nem tartják annak éppen. Fájó igen, hogy pont ez marad meg az ember emlékében, a kettő pont ezért is jár, nem másért. S akkor itt a vége…

Címkék: 2 2008 donkey punch

A bejegyzés trackback címe:

https://filmkeltes.blog.hu/api/trackback/id/tr461336233

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

duckit · http://gonduzo.blog.hu/ 2009.08.25. 08:45:52

Azért ilyenkor én is mosolygok, hogy sikerült kettő "állat" filmet másnak is megnézni egymás után.
Bár, ha jól belegondolok, tök unalmas lenne, mindig csak jó filmeket nézni! :-)
Mondjuk ezt én nem láttam, de szerintem a "szex scene" jelenetek helyett beteszek egy más "karikájú" filmet. (18)

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.08.25. 11:40:54

Még úgy talán a szexpercek elementek, de a többi...pfejj, unalom az egész vonalon.

Duckit: Inmfc csak jó filmeket néz általában, tök jó neki:)

duckit · http://gonduzo.blog.hu/ 2009.08.25. 12:35:56

@koimbra: Ja, és van is ideje! :-) Na megyek megnézem én is azokat a jeleneteket.

VVega · https://debugme.eu/ 2009.08.25. 15:29:27

Ilyeneket még nagyobb szenvedés nézni, mint a ZS-t. Bár az sokszor egyáltalán nem szenvedés, hanem hatalmas móka :D
Ellenben ezek a moziba, vagy dévédére készülő szarok védhetetlenek.

VVega · https://debugme.eu/ 2009.08.25. 15:30:14

@VVega: kimaradt, hogy néznétek inkább az Asylum életművet :DD
süti beállítások módosítása