Van olyan, hogy egy filmet, akárhányszor vesz elő a polc mélyéről az ember, mindig és mindannyiszor el tudja az varázsolni. Bár igaz, hogy kevés ilyen akad a széles palettán, viszont ez a Végtelen történet simán belefér, beletartozik ebbe a szűk rétegbe és kategóriába. Olyan ez, mint amikor a kedvenc csapatod góljait nézed meg legalább tízszer, de egyszerűen nem tudod megunni. Mindig találsz benne valami újat, egy megmozdulást, egy kacsintást, vagy csak az egészet jó látni újra és újra. Egyszerűen nem tudsz betelni vele. Nem tudsz betelni vele, mint ezzel a mozival. Ami ugyancsak tartogat meglepetéseket, sokadszorra visszanézve is. De hogy pontosan mire is gondolok itt, és hogy mitől lesz ez a történet minden idők egyik legnagyobb családi mozija, az mindjárt kiderül, hisz a mese még csak most kezdődik…
 |
Hol volt, hol nem volt, volt egy kisfiú. Egy kisfiú, kicsit álmodozó. Ahogy mondani szokták , a felhők felett járt. Jóllehet, olyan volt, mint a többi hozzá hasonló korú gyerkőc, csak éppen ő neki eszeágába se volt lejönni onnan. Jól érezte ott magát. Miért? Talán azért, mert egyedül volt, nagyon egyedül. Talán azért, mert ott érezte magát biztonságban. Igen, biztonságban a világ bajai elől. S neki nem is kellett ennél több. Annyival is beérte, ha álmában szépeket álmodhatott, vagy éppen egy könyv felett pokrócba bújva, zseblámpával, bújhatta a mondatokat és sorokat. Elmenekült tehát a könyvek mesés világába, ezzel maga mögött hagyta a nehéz és problémákkal teli életét. Lehet, hogy megfutamodott, lehet, hogy egyszerűen csak félt, viszont ő ott, a lapok hasábjain talált rá arra a világra, melyről mindig is álmodozott. Ebben a világban nem kellett senkit elvesztenie, nem kellett iskolába járnia, de nem is bántotta őt senki, és semmi. Édesanyja vele lehetett továbbra is, a dolgozatokat könnyen megírhatta, és az ő rosszakaróit belevethette a szemetesbe egy csettintéssel.
Egy szó mint száz, ez a kisfiú, egy nap, véletlenül beesve, betérve egy könyvesboltba új könyvre, egy új történetre lesz figyelmes. Ahogy arra a tulajdonos is utal, céloz, a könyv bizony más, mint a többi. Itt nincs biztonságban az olvasó. Nincsenek jól megszokott klisék, és nem is minden úgy történik, ahogy arra talán előre számítani lehetne. Más ez, mert az olvasó is részesévé válik a történetnek. Mondani se kell, azonnal eluralkodik rajta a kíváncsiság. Ennyi bőven elég egy álmokkal meg kalandokkal bepókhálózott gyermeki fejnek. Elég, hogy egy kis szemfülesség által kezdetét vegye az olvasás a matekdoga helyett. Egy padláson elbújva, senkitől és semmitől nem zavartatva nyitjuk fel a könyvet, mely egy igen érdekes világról, Fantáziaországról szól.
Fantázia lakói nagy bajban vannak. A gonosz egyre inkább elhatalmasodik felettük. Mindent beszippant, magával ránt, a Semmi. Ahol megjelenik, ott utána semmi, mondom semmi nem marad. A lakók ezt látva a császárnőhöz fordulnak, aki azonban a gonosz ördögi terve miatt halálán van. Mind Fantáziának, mind annak uralkodójának percei meg vannak számlálva. De még nem késő tenni valamit. Ha van még egy apró szikra, egy cseppnyi esély arra, hogy megmenthető Fantázia, vele együtt az uralkodóval, akkor nem lehet, és szabad habozni, hanem tüstént dönteni, lépni kell. Meg is teszik ezt, az utolsó szalmaszálba kapaszkodva, kérik meg azt az egy embert, aki még segíthet rajtuk. Őt Atreyunak hívják, és mindent megtesz azért, hogy Fantázia ne legyen semmivé.
Rengeteg kalandon megy keresztül az ifjú harcos. De nem állhat meg, egy percre sem, mert a Semmi és a gonosz követi őt, mindenhova. Beutazza Fantáziát, csak hogy megtalálja a választ arra, miként is lehetne megmenteni a császárnő életét. Bejárja az Ezüsthegyeket, a Kristályvölgyet, elmegy Morla-hoz, a legbölcsebb Fantázia lakoshoz, valahol a Bánat mocsarának közepén, ám mindhiába. Aztán segítségére siet Falkor, a szerencsehozó sárkány, aki útba igazítja, hogy Dél Sarki Jósdát illetően. Viszont oda meg újfent nem egyszerű eljutni, de számára ez nem lehet kérdés. Ami pedig már ezután történik, az maga a történelem…
Jó pár sorral ezelőtt megelőlegeztem neki egy minden idők legjobbika címet, és az igazság az, hogy ezt azóta is tartom. Könyvvel, azt olvasva, vagy anélkül. Minden megvan benne, ami kell és kellhet egy jó kis kalandos, családi fantasy filmhez. Mindenki megtalálja a neki való részeket, jeleneteket, de egészben is kiváló szórakozást, meg élményt nyújt a Végtelen történet. Családi tehát, a család minden tagjának. Gyerekfejjel még nem annyira a tartalomra figyelve, a kalandokkal, meg a furcsábbnál furcsább Fantázia lényekkel, kalandokkal van elfoglalva a gyerkőc. Ezekre pedig egy rossz szavam, szavunk nem lehet. Máig vissza lehet sírni ezeket a lényeket, és törekvéseket, mert azóta se sikerült ennyire jó kis fantázia világot teremtenie egy mozinak se.
Persze mielőtt még teljesen elolvadnék a filmtől, azért nem árt annyit tisztázni, hogy az időtálló kifejezés helytálló, csak a képi világ már nem olyan gyönyörű, mint az pár évvel ezelőtt volt még. Ez azonban így természetes, ahogy halad előre a világ. Néhol kilóg a lóláb, természetesen, de mégis valahogy nulla cgi meg mik nélkül is sikerül olyan képi világot festeni és letenni az asztalra, amit azért lehet csodálni, és bámulni tátott szájjal, akár. Változnak idők, mondom, nem lennék meglepve, ha valakinek véletlenül eszébe jutna leforgatni még egyszer ilyen új, modern(?) eszközökkel. Ezek szerint valamennyire meg kell próbálni figyelembe venni az akkori helyzetet, és mérlegelni, hogy mennyi, de mennyi mindenkit, sikerült, sorolom a teljesség igénye nélkül: a kőfalót, a versenycsigát, a manót, és a bőregeret vagy a sárkányt, mint a legnagyobb arcot, tehát sikerült belecsempészni ebbe az alig másfélórába. S akkor még a gonoszról meg a kalandhelyzetekről még nem is beszéltem. Jöhet is a kérdés: mikor láthat ma ilyet az ember, ennyi idő alatt. Elmennek itt drámába, meg elköltik a pénzt az agyoncgi-re, úgy, hogy közbe az meg sem látszik rajta, meg egy fabatkát sem ér, ugye.
Felnőttfejjel, a gyerek után, már sokkal több mondanivalóval rendelkezik a film. Igen, az úgy nagyon sablonszerűen hangzik, hogy ne félj, meg ne add fel, de a darab mégis eléri azt, nem elsőre, nem másodjára, hogy ezzel megbarátkozz, s egy percre se bántsa a füledet. Ennek egyik oka, akkor, a hangulat, a máig utánozhatatlan filing érzete, amit talán nem is lehet megunni. Kicsit halkan azért megjegyezném, hogy lassan indul be a történet, de aztán már egy idő után már semmi panasz nem érheti a ház elejét. Különösen a végkifejletet nem, ahol az ember már együtt van és érez a kisfiúval, Fantáziával, együtt sír és nevet vele. Mert igen, kérem szépen, olykor a szánkat nem tudjuk percekig becsukni, olykor meg a fülünk nem marad szárazon. Néha mosolyt is csal az orcámra, néha pedig könnyeket. S nem telik el sok idő, mikor már a harcosnak szorítasz ökölbe szorított kezekkel, de nagyon.
Barret Oliver és Noah Hathaway nevét mindenképp érdemes megemlíteni. Habár azóta sokat nem lehet hallani róluk, de hát azt hiszem ez nem jelent semmit, mert akkor is egy ilyen mozival büszkélkedhetnek. Büszkélkedhetnek, minden további nélkül, nem csak maguknak, hanem mindenkinek, s majd a gyerekeiknek, meg az unokáiknak is. Ergó bármelyikünk szívesen ott lett volna, akkor, annyi szent.
Mielőtt lezárnám ezt az írást egy részlettel, azelőtt még beszúrnám Limahl zenéjét, ami ismerősen csenghet sokaknak. Egy ideje már, mióta befejeztem újra a filmet, csak ez van az első helyen a lejátszón. Le se tudom venni a kezem a replay gombról. S ha már replay, akkor ki tudja, majd valamikor, ha nosztalgiázni van kedvem, újra előveszem. Ezzel tutira nem árulok zsákbamacskát. Gyönyörű, szép, aranyos, kedves, megható, kalandokkal, veszélyekkel teli. Ennél többet senki ne akarjon tőle. A pontszámot meg nem lenne érdemes itt taglalni és ragozni, mert van az a két szám a szívemben, amit megérdemel és kap is.
„Azt kérdezed, mi lennél ott? De mi vagy te itt? Mik vagytok ti mindnyájan, Fantázia lakói? Álomképek vagytok, a költészet birodalmának kitalált lényei, egy végtelen történet alakjai! Te, fiacskám, valóságos lénynek tartod magad? Na igen, itt a te világodban az is vagy. De ha áthaladsz a Semmin, már nem vagy az. Felismerhetetlenné válsz. Akkor már más világban vagy. Ott többé nem hasonlítotok önmagatokhoz. Káprázatot és elvakultságot visztek az emberi világba. Találd ki, fiacskám, mi lesz Kísértetváros lakóiból, akik a Semmibe ugortak.”
