Egy film, ami Indiából érkezett el hozzánk, a nagy Bollywoodi világból. Egy film, amit még saját hazájában is csak félve, titkolva játszottak a mozik. Vagy inkább nem játszottak, s nem azért, mert nem tudtak, nem akartak, hanem mert bizony, szavamra mondom, betiltották, Pakisztánban. Miért is? Idézem: propagálja a homoszexualitást, s a meleg házasságot, na ezért. Hisz a Dostana nem más, mint egy - indiai - melegkomédia, ami miatt Indiában kitört a frász. Tudniillik, náluk, az ő országukban, a törvény tiltja ezt, a meleg házasságot, és akár még bebörtönzéssel, életfogytiglannal, vagy halállal is büntethetik a melegeket. Bár ezt nem veszik már annyira „komolyan” (valamilyen 1860-as törvény) azonban mégis kifejezik nemtetszésüket, példa erre a Dostana is. Egy ideig csak pár moziban vetítették, oly limitáltan, és mégis annyian nézték, hogy sok időre levakarhatatlan, és legyűrhetetlen volt már a dobogóról is… Ezen van mit nézni!
 |
Hát gyerekek, nem semmi ez az egész Bollywood! Félévente egyszer szánom rá magam, hogy bepillantsak e filmgyár mögé, a kulisszatitkaiba, vagy inkább darabajaiba, és akkor meg egy ideig nem tudok magamhoz térni. Most komolyan, pár évvel ezelőtt még én is értetlenül álltam az indiai filmek térhódítása előtt, de ez azonban mára már megváltozott, gyökeresen. Amolyan 180 fokos meg páli fordulattal jelenthettem ki, hogy szükség van erre a műfajra, mert ami ered, ami árad, ami jön ebből a világból, az leírhatatlan. S igen tudom, egyet is értek vele vajmi szinten, hogy ez nem is mindenkinek való, kvázi befogadható. Sokaknak már a név elhangzásakor, a nagy bálivúdi filmgyárjelzőtől is „felfordul a gyomruk”. Kicsit tévesen ítélkeznek. Azt mondom. Bár ha láttunk már előzetest indiai filmből összevágva két percben, akkor mindenki letudta magában vonni konzekvenciákat, hogy mennyire tud kibékülni a látottakkal. A sok tánccal, meg énekkel, az egésznek az életérzésével, színességével, egyszóval a stílusával. Tehát, van kinek nem jön be, van kinek bizony annál inkább. Embere válogatja.
Egy nagy becsben tartott rendező, két igen is tiszteletnek és nagy hírnévnek örvendett bollywoodi sztár és az egyik leghíresebb, legszebb indiai színésznő, aki volt már miss is pár évvel ezelőtt (szerk. most is az), volt az a nagy négyes, akik nem csak nevüket adták ehhez a Dostana-hoz, ami nagy felháborodást, és indulatokat kavart hazájában. Egy szó mint száz, nem kellett volna ennek akkora nagy feneket keríteni, különösen akkor, ha az ember közelebbről is megvizsgálja a mozit, ami annyira visszafogottan kezeli ezt a helyzetet, a melegházasságot, stb… hogy arra senkinek és semminek nem lehet egy rossz szava sem.
Hisz nem kell ahhoz pápaszemesnek, vagy agytrösztnek lenni, hogy megállapítsam a film nagyon szépen, kicsit közhelyesen, sztereotípiákkal megáldva tálalja a témát, elsősorban azért ne hogy valakinek is abból baja származzon. A készítők nagyon úgy látszik, mindig megtartották a két lépés távolságot, nem mentek bele nagyon idétlen, erőtlen poénokba, nem vállaltak túl nagy kockázatot, de így is egy nagy áttörés volt ez a piacon, a filmes palettán, akár Indiában, akár másutt, mint korábban volt az a például a Túl a Barátságon, Amerikában. Bátor húzás volt ez kérem szépen, de ez esetben, mint a legtöbb esetben is, ez kifizetődő volt. Ezért jár neki a hatalmas gratuláció, valamint a színészeknek, a rendezőknek, hogy mertek nagy lapot húzni, ebben a mai kissé „naiv” világban.
A helyszín Miami, míg a történet középpontjában két férfi keres magának fedelet, albérletet, lakást keresek/kiadó jelige alatt. Találnak is egy nekik (fotós és ápoló) megfelelő helyet, de a nagyi nem tűri meg az unokahúg mellett a fiúkat, csak a lányokat, ezért melegnek adják ki magukat, amire aztán rábólint. De a baj csak ezután jön, hisz mindketten szerelmesek lesznek a szíp jányba, amiből kialakul ez a szerelmi háromszög…
Vidám, de nem sértő, ezt nyilatkozta róla a producer, s igazat is adok neki. Akármennyire is látom magam előtt, képsorról képsorra, hogy mindennek megvannak a helye, ergó, hogy annyira vigyáztak mindkét félre, hogy senkit se bántsanak meg, akkor is az egész egy nagy komédia, telis-tele humorral, jókedvvel, kacagással, amit lehet komolyan is venni, ha arra kerül a sor, de leginkább s legfőképp csak nevetni lehet rajta a kezdéstől a végig. Iszonyú jó hangulata van, amely csak kis időre hagy alább, a film feléhez érezve, de tényleg azt leszámítva, majd minden pillanat mosolyra, hangos nevetésre ad okot. Bár nem lehet elfelejteni azt a szenzációs kezdést, első fél órát, amihez foghatót, ennyire humorosat, rég láttam, vagy amihez rég volt szerencsém, komolyan. Hatalmas jókedv kíséri útján a nézőt, egyik nagy poéntól a másikig vándorol, friss és üdítő minden tekintetben. Egy rossz szó nem érheti e miatt a ház elejét.
Azonban, ahogy ahhoz már hozzászokhatott a bollywoodi filmen edzett nagyérdemű a történettől nem, kell sokat várni . Mert már az ismertetőt olvasva kiderül minden. Egyszerűbb az, mint az egyszeregy, de persze kisebb húzások is vannak a két órában, bár ez sem újdonság, viszont jól esett, a néhai megállások közben és után. Ha csak turkálunk kicsit a filmes emlékeinkben, mint a turkálóban, akkor előttünk lehet egy kép a Férj és Férj című Adam Sandler filmjéből, amikor méregeti, alaposan vizsgálja Biel kisasszony mellét, ugye. Bármennyire is kínos és zavaró, hogy egy filmről ez ugrik be elsőként, de tényleg a tűzoltókon kívül sok más érdemleges nem nagyon történt, hiába is szerettem, egyszer. Na de csak arra akartam rávezetni az olvasót, hogy itt ilyenre ne készüljön. Ez nem Amerika, itt nincsenek szánalmas, százszor lerágott csontú poénhegyek, itt minden más, hisz ez nem hálivúd. Azaz egy reménysugár a tucatfilmek mellett és közül.
A rendezésről már esett szó, nincs hiba, de a látványban sincs, valamint a zenében se. A látvány alatt nemcsak Priyanka Chopra kisasszonyra célzok, hanem az egész színes világra. Az öltözékektől elkezdve a rózsaszín járgányig. Van itt minden.
S hát a zene az meg magáért beszél. A szokásos füleknek a szokásosan jól csengő muzsikák. Érdemes megcsekkolni, belehallgatni, ugyancsak nem kis szövegek, és indiai dallamok keverednek újra és újra.
A színésznő, Priyanka Chopra a férfiszemeknek, míg John Abraham és Abhishek Bachchan (ismerős a Bluff Master-ből) pedig a női szemeknek nyújt „élvezetet”. Nem kis színészekről van szó, azt már tisztáztam a legelején, ők sztárok, nem akárkik ott „kint”, és ezért is fontos az, hogy nevüket adták egy ilyen veszélyes projekthez. De, hogy a játékokkal se volt különösebb probléma, az meglepő. A két férfiú közös jelenetei élményszámba mennek, vannak nézések, olyan momentumok, amikor már a földön fetrengsz a nevetéstől, nagyon nagyok. Nem kell várni hűdeprofi alakításokat, csak profikat, egyszerűen, nagyszerűen.
A Dostana (barátság) egy feelgood film, nekem az volt. De nagyon. A játékidő alatt nem is tudom így hirtelen, utólag visszagondolva megszámolni, hányszor nevettem fel hangosan, oly jóízűen, teli torokból. Komolyan könnyfakasztó volt, csak jó értelemben. Bollywood, India, és a Dostana megkapja a maximálisan megérdemelt nyolc pontját. És tényleg piszok régen szórakoztam már ennyire jót és jól filmen. Minden percéért megérte, főként akkor, ha belegondolok abba, hogy milyen kedvvel ültem elé, neki, s milyennel álltam is fel általa, előle, miatta…egy jó tanács: I think is good.
