Nagyon kellemes csalódás volt ez a film: eléggé szórakoztató, kicsit elgondolkodtató, öniróniával és cinizmussal teli. Jean-Claude Van Damme, minden szuperhősök legbalerinásabbika, a brüsszeli muszkli bizonyít: ha kell, simán hülyét csinál magából, és nem csak a spárgázáshoz, de a színészkedéshez is ért (ha nem is annyira sokat, mint a spárgázáshoz). Érdekes, és hangulatos film, amit mindenképpen érdemes megnézni - egyből máshogy látja utána az ember a B-kategóriás akcióhősök világát.

A történet

Az önmagát alakító Van Damme visszatér Belgiumba, hogy újra összerakja az életét: a karrierje ugyanis romokban hever, tele van tartozásokkal, a lánya pedig inkább az anyjával akar élni - a történet nem sokban fedi a valóságot, a való életben Van Damme élete máshogy alakult. Otthon azonban egy elég bizarr helyzetbe keveredik, ami sok mindenre rádöbbenti őt, és jó néhány dolgot felül is kell vizsgálnia.

Az értékelés

Van Damme mindig úgy élt az emlékeimben, mint egy kemény tekintetű, ruganyos testű figura, aki elég vacak (a szó legszorosabb értelmében B-kategóriás) akciófilmekben szerepel, ezekből legyárt évente egyet-kettőt, és a világ többi részével nem törődik. Nem is nagyon érdekelt az élete, és nem is nagyon lehetett róla itthon hallani (legalábbis, nem annyira, mint a nagy hollywoodi sztárokról).
Ez a film azonban nagyon, nagyon tetszett, és kifejezetten kedvelhetővé tette Van Damme karakterét: attól, hogy "sztár", nem a legjobb az élete, megöregedett, hozott egy sor rossz döntést, a legtöbb ember félreismeri és kihasználja, mindenki csak az akcióhőst látja benne, és folyamatosan elvárják tőle, hogy produkálja magát. Pedig ő is csak ugyanolyan, mint más, mindössze belekerült egy szerepbe, amiből nem nagyon tud kibújni... Ez eddig elég közhelyesen hangzik (de, mint a közhelyek jó része, igaz), az azonban, ahogy Van Damme ezt "bevallja" és "átadja", egyből elfogadhatóvá, értékelhetővé, elgondolkodtatóvá teszi az egész történetet.
A mellékszereplők tökéletesen mellékesek - Van Damme az, aki viszi a filmet a hátán, amikor nincs a vásznon, akkor is őt várjuk, róla beszélnek. Az ő személyisége, életről alkotott véleménye, meghasonlása, bevallott és elhallgatott hibái adják a történet gerincét és tartóoszlopát, és ő ennek a feladatnak szinte tökéletesen megfelel; és bármennyire is elkeseredett személyiséget alakít (még akkor is, ha az a szerep, amelybe bebúj, saját maga), látszik rajta, hogy élvezi, amit csinál.

A végjáték

Mindenki dicséri, talán egy-két negatív véleményt olvastam róla, és ez nem véletlen. Van Damme megmutatja, hogy sokkal több van benne, mint ami látszik - ráadásul abszolút nem fél attól, hogy demisztifikálja saját magát...

A tények

Kik követték el? A főszereplő egyértelmű, az író és a rendező Mabrouk el Mechri (aki egy interjúban elmondta, hogy csak a film 70%-a volt előre megírt, a maradékban improvizáltak a színészek)
Pozitívum: Érdekes megközelítés és különleges színészi megoldások; JCVD maga
Negatívum: Időnként egy kicsit szájbarágós
Csúcspont: Cigis jelenet; a film első öt-tíz perce
Kinek: Van Damme elkötelezett, de kicsit kritikus rajongóinak, akik képesek megérteni a finom utalásokat és a cinizmust
Kinek nem: Steven Segal rajongóinak

Jó film volt, mindenkinek ajánlom. Abszolút megérdemli a figyelmet, és azt is, hogy pozitív kritikák szülessenek róla. 7