Első fejezet.

A Death Note, kérem szépen nem más, mint egy anime, egy mese, melynek élőszereplős film változatát, feldolgozását láthatja az, akinek erre, a magyar címén a Halállistára esik a választása majd valamikor, ezek után, remélhetőleg, talán. Oké, tudjuk, sőt biztos, hogy ezzel nem mondtunk sok újdonságot, de azért folytatnánk a rövid kitekintést, a bevezetőt azzal, hogy Japánban, 2003-ban, láthatta először a nagyérdemű egy újság „hasábjain”, s azóta is kísérti, kíséri, üldözi visszhangja. Mert hát, ahogy azt már megszokhattuk a „made in Japan” esetében, hatalmas sikernek örvendett, és örvend mind a mai napig, nem csak hazájában. Na igen.

Ezek szerint adott volt most is, az az egyszerű képlet, hogy vegyél elő egy méltán híres és hírhedt anime-t, mangát, mesét, nevezd, aminek akarod, és csinálj, forgass belőle filmet „élő színészekkel”, - lehet csak pénzszerzés gyanánt, tesszük hozzá rosszmájúan. Aki kapja marja alapon, vagy valami ilyesmi. Nem is volt hezitálás egy pillanatra sem, azonnal nekiláttak, és 2 évvel ezelőtt meg is született, ez, az első rész, amelyet aztán még kettő követett, számunkra csak látatlanban. Hisz nem volt alkalmunk bepillantást nyerni eddig a mesébe, így aztán mondani se kell, pár évnyi lemaradást bepótolva és hátrahagyva ültünk neki ennek a mozinak, amelynek alapanyagáról majd mindenki szuperlatívuszokban áradózik világszerte. Na de mi a helyzet a filmmel, csókolom?

A történet szerint főhősünk, Yagami Light rátalál egy Death Note felirattal és címmel ellátott könyvre, ami nevéhez hűen, és abból adódóan egyeseknek tényleg egyet jelent a halállal. Yagaminak nem kell sok idő, s nem is kell kétszer mondani, azonnal rájön a könyv „erejére”, ami nem más, mint hogy akinek a neve a felkerül a halállistára, az meghal. Egyre-másra telnek a lapok a nevekkel, s halnak meg az emberek, amikor egy bizonyos L félelmet nem tűrően próbálja kideríteni az igazságot a bűnözök szokatlan haláleseteit illetően.

Az igazság az, hogy az alapsztori, az valami isteni. De tényleg. Állítjuk és valljuk ezt annak tudatában, és ismeretében is, hogy mostanság kapjuk azért rendesen ezeket az egyszemélyes ítélkezőket. Akiknek megadatott a lehetőség arra, hogy hatalmat kaptak a kezükbe, ami által megváltoztathatják a jövőt, szebbé, jobbá, „félelemmentésebbé”, jaj de szép szó, tehetik azt, nekünk, gyerekeink számára.
Az ember miközben nézi a képsorokat, maga is eltöprenghet ezen és azon, hogy vajon ő mit tenne egy ilyen szituációban. És még inkább elindíthatja a lavinát az elménkben a filmben is megosztott vélemények sokasága. Amikor vitatkoznak, és beszélgetnek a titokzatos idegen képességeiről. Azaz van-e joga Kiranak mindenki felett ítélkezni? Jót tesz-e a népnek, a társadalomnak, mindenkinek? Alaptalan félelmeink beigazolódni látszanak, vagy Kira csak bűnözőket öl meg egy mozdulattal. Tanmese ez, melyből lehet és van mit tanulni. Igazi társadalomkritika ez. Amikor a bűnözök nem ott vannak, ahol lenniük kellene. Szabadon futkároznak utcáinkon, ahogy az a XXI. Században már tapasztalható. Azonban Kira bármit megtehet, bárkit megölhet. Ő lesz a szemünkben az igazság bajnoka, harcosa, aki minden vonakodás, neheztelés, bűntudat nélkül „gyilkol”. De mi mégse tudunk úgy nézni rá, mint egy gyilkosra. Hisz a jót szolgálja, s a társadalom érdekeit tartja szem előtt. Még kezdetben. Aztán az idő múlásával már ez már a saját érdekekre szorítkozik. S főhősünket teljesen elvakítja, magával ragadja a képessége, hatalom iránti vágya, felsőbbrendűsége. Mint a mesékben.

A halállista egy jó film, lenne, ha az erős, mondhatni bivalyerős forgatókönyvből és anime-ból kihoznak még több kakót. Mert ez így kicsit még gyenge volt. Hiába van ott a történet, ha a megvalósításba, be kell vallani, hogy hiba csúszik. Szépen lepereg előttünk a mesés a történet, azonban úgy igazából nem tud minket lenyűgözni.
Persze ennek ellenére tetszett nekünk. Azonban, nagyon hiányzott egy kis plusz. Semmi izgalom, semmi feszültség, ami talán ezzel együtt járna. Az is lehet, hogy mi vagyunk telhetetlenek, vagy mi vártunk mást. Ellenben és persze, jól össze volt rakva, és meg volt rendezve, csak ez kevés volt, nekünk. A látottak tekintetében azt érezhetjük, hogy a készítők már annak is örültek, hogy megkapták a filmesítési jogokat és onnan kezdve sok dolguk már nem is volt. Hisz az alapanyag adott volt, a mese is, akikkel együtt tódultak és jöttek a fanok, a rajongók, innen kezdve nem is lehetett sok probléma, ugye.

Azért ne menjünk át ennyire negatívba, mert megérdemli a dicséretet. Bár lehet, és az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a mese tükrében vagy láttán nagy a valószínűsége, hogy nem dobálóznánk ilyen szavakkal, ki tudja? A film az egyszeri odafigyelést abszolút megérdemli, kiérdemli. Unalomról, vagy üresjáratokról itt szó sincs. Végig fenntartja az érdeklődésünk parányi szikráját. Majd a stáblista legördülésekor már a Red Hot „Csili” szám hallatán leginkább csak felejtenénk, nagyon. De a Halállista megtekintése jó volt arra, hogy kedvet kapjunk az anime-ra, és kedvet kapjunk a további két részre.

A színészek közül egy rossz szó nem érheti a ház elejét. Az L-t alakító Ken'ichi Matsuyama már megéri a pénzünket. Nagyon jól eltalált karakterről van szó, annyi szent. Már miatta is érdemes belekukkantani. Zseni, és édesség mániákus…Kegyetlenül nagy, csak ezért egy hatalmas taps…
A főhős is szépen hozza a diákot, aki igazságosságból átcsap hatalomvágyba. Erre szokták azt mondani az okosok, hogy jellemfejlődés látható és megy keresztül, végig a filmen. Egy szó mint száz, Tatsuya Fujiwara jót nyújt, de L karaktere és az őt meg(re)formáló színész játéka mi nekünk jobban átjött és bejött. Ennyi.

A Halállista a fentebb említett szösszenet tudatában, ismeretében kap tőlünk egy hat és fél pontot. És most megint lehet kövezni a jószívünk miatt. A félben lehet, hogy benne rejlik egy másodszori megtekintés esélye, lehetősége, valamikor, még. De akkor is, kicsit szomorkásak és mérhetetlenedül bánatosak vagyunk, mert ebből, sokkal, de sokkal többet ki lehetet, volna hozni. Kár érte. A halálistent meg se említettük az almájával. No, mindegy. Utravalóként csak annyit: Vigyázz magadra, mert nem tudhatod, kinél van a halállista.