Szerintünk - és talán - nincs olyan ember a világon, aki a most következő 4 darabból ( Ó testvér merre visz az utad, A nyughatatlan, A remény bajnoka, A part) ne látott volna legalább egyet, nagy valószínűséggel kettőt. Jelentjük, mi már láttuk mindet, és nem is tehetjük meg, hogy ezekről nem számolunk be legalább egy RT rovat keretében. Lehet, sőt biztos, hogy még több sort is szánhatnánk reájuk, de most azt hiszem így is elmondhatjuk, hogy jelentős lemaradással küszködve, de kezdünk bepótolni pár dolgot a régebbi filmeket illetően. Amelyekről sokan vélekednek úgy, hogy micsoda filmek voltak azokban az időkben, de mi, megcáfolva az iménti kijelentést, bevallhatjuk teljes őszintéséggel, hogy most is, és mindörökké ott lesznek kedvenceink között, amíg a világ, a világ. Jól mondom?

Ó, testvér, merre visz az utad 

 

Coenék mondhatni, már, jó pár 10 éve ott vannak filmes piacon, s csak dőlnek belőlük a jobbnál-jobb alkotások, elég csak Fargóra, a nagy Lebowski-ra, az NVVV-re gondolni, és már is tudhatjuk, hogy nem akárkinek köszönhettük ezt remek a másfélórát, mellyel megajándékozott minket az Ó testvér, merre visz az utad.

Amit már most itt, előre szeretnénk leszögezni, hogy Roger Deakins operatőri munkájára itt sem lehet egy rossz szavunk, nagyon várjuk, hogy végre már egyszer megkapja azt, amit szerintünk megérdemel, de most már tényleg.(lásd idén JJ meggyilkolásáért pl. meg kellett)

 

A filmet nem nagyon kell bemutatnom. Biztos sokan ismerik, szeretik, nem szeretik, kinek inge vegye magára, de annyit én is idebiggyesztenék, hogy a gazdasági világválság idején, délen, megszökik három rab összebilincselve, egy határozott cél elérése érdekében.

Ez az újkori, modern Odüsszeia „utánzat” nagyon is belopta magát a szívünkbe egyrészt a hangulata miatt, másrészt a színészi alakítások láttán. Persze a forgatókönyv se kutya, akarom mondani rossz, de itt azért annyit mindenképp érdemes megemlíteni, hogy néha megállunk egy percre, vagy többre, és ez nagyon nem tesz jót mind hangulatunknak, mind a magának a filmnek egyébként. És akkor a nem tetszésünket ebben a fent említett egy sorban el is intéztük, ha jól gondolom, s tudom. Mert ezenkívül minden más nekünk nagyon is tetszett hál’ Istennek. Gondolunk itt a kis humorra, amely Coenékből kiindulva, nem az a földön hempergős, fekvős fajta, hanem a kuncorgó, kicsit finom humorból átvett érzet az övöké. Vagyis, mi így érezzük, a lényeg, hogy sokkal, de sokkal több mosoly hagyja el az orcánkat, mint mostanság a vígjáték felirattal ellátott darabok esetében. És ez akkor rájuk nézve hízelgő úgy gondolom.

További piros pontot érdemel a zene. Nagyban rányomta bélyegét a film közbeni és utáni hangulatunkra. A soundtrack „meghallgatása” már megtörtént, és nem árulunk el nagy titkot, ha azt mondjuk, ez igen jó anyag volt a javából. A zenéről ugrunk egyet a színészekre, akik közül George Clooney vitte a pálmát. Nem érdemtelenül zsebelt be ezért az alakításért egy GG-t. Szerintünk. De rajta kívül majd mindenki szenzációsat nyújtott, akár főszerepben, akár mellékszerepben volt látható az illető színész. A fényképezésről már esett szó, csak dicsérni tudjuk.

 

Egyelőre ennyit tudtunk feljegyezni erről a filmről, mely a nagy kritikusi pozitív visszhangok után a nézőközönségben már nem tudott ekkora sikerérzetet, kiváltani. Sokan mondták unalmasnak, humortalannak, és az egyik leggyengébb Coen filmnek, de mi kitartunk szilárd elhatározásunk, és véleményünk mellett, miszerint az Ó testvér, merre visz az utad, egy nagyon jó kis alkotás, vagy több is annál, amely tőlünk itt a kilenc pontot jelenti nagy örömünkre, és fejet hajtva előtte.

***

A nyughatatlan

 

James Mangold rendezésében született meg és született újjá egy legenda, név szerint, Johny Cash, aki country zenéjével hódította meg a fél vagy egész világot, bolondította meg a nőket, azokban a régi szép, és jó időkben. 

A film Ő róla szól. Egy életrajzi dráma. Mely nem csak felületesen mutatja be életét a születéstől a „halálig”, hanem kitér problémáira mind a drogokkal, az alkohollal,  a nőügyeivel, és az édesapjával kapcsolatban. Nagyon szépen felépített forgatókönyve egyszerűen mindent elmond az énekesről, holott az ilyen filmek kötelező kellékét, a narrációt alig használja, ha emlékezetünk nem csal. Szóval a film végére megismerhetjük azt a Johny Cash-t, aki valójában, akkor élt, s akkor alkotott máig híres zenei remekeket, s akinek életében a semmiről való elindulás, a hányadtatás nem csak egy hétköznapi fogalom volt, hanem testén, lelkén, kellett átélnie minden egyes szenvedést, megpróbáltatást.

Azt hogy át tudtuk „érezni”, s megtudtuk érteni JC karakterét, vívódásait az élettel, az elsősorban az őt alakító színésznek, Joaquin Phoenix-nek köszönhető, de nagyon. Phoenix olyat nyújt, amely előtt talán csak leborulni tudunk, bár lehet, hogy ezek nagy szavak, mi mégis komolyan gondoljuk azt, hogy Joaquin teljesen megérdemelten vehette át az akkori GG legjobb vígjáték vagy musical színésznek járó díjat. És talán partnere, Reese Witherspoon is olyat tesz elénk az asztalra, amin nem csak meglepődünk, hanem amitől tapsolunk is örömünkben.  Hisz ki hitte volna, hogy Reese ilyen jó alakítással is elő tud rukkolni, hiszen korábbi filmjeiben nem éppen erről tett nekünk tanúbizonyságot. Nagy és szép meglepetése volt ő darabnak. Az Oscar díj jó helyre került, jelentjük. Tehát a színészi játékokat szerettük.

A nyughatatlanban a színészeken kívül még dicsérhető, a zenéje miatt elsősorban, mely legnagyobb csodálkozásunkra igen is fülünkbe mászott a darab végeztével. De úgy, hogy nem tudtuk megállni a Soundtrack meg nem hallgatását, melynek élménye is pótolhatatlan, holott előtte nem nagyon rajongtunk az ilyen fajta zenékért. Nagyon furcsa. 

 

Már az értékelés megkezdése előtt, tudtam, hogy elfogult leszek, de véleményem szerint minden amit leírtam, az igaz is erre a szenzációs darabra, melyet azóta már többször is megtekintettem. Egyszerűen, és nagyszerűen nem tudok nem adni rá 10 pontot, mert egyik legnagyobb filmélményeim, közé tartozik, s ha jól gondolom nem csak nekem.

***

A remény bajnoka

 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ebben a pillanatban jelenik meg az, akire már vártunk, és aki a nehézsúlyú bajnoki cím megszerzéséért vezető út végállomásához érkezett akkor, amikor kilépett az öltözőből, és elindult ide a ringhez. Remélem, Önök is hallják ezt. Csend van...Nehéz ilyenkor szavakat találni. De hát kérem szépen, nem akármilyen tettet hajt ma végre ez az úriember, akinek szűk egy éve még a munkanélküliség volt a legnagyobb ellenfele. S azon fáradozott nap, mint nap, hogy három gyermekét etethesse, eltarthassa úgy, hogy közben megjárta a poklok poklát, hisz törött kézzel volt hajlandó, kellett munkába állnia, ha éppen kiválasztották őt. Őt, aki ma tényleg kiválasztott lett. Szerencséjére, vagy szerencsétlenségére. A fogadóirodák nem is számolnak egy esetleges nevével fémjelzett győzelemmel. Sokan, még abban is kételkednek, hogy kibír -e egyáltalán egy menetet a nagynevű ellenfele ellen. De mindenki tudja, hogy ő honnan jött, s hogy meddig jutott. Nagy utat tett meg csak azért, hogy most itt legyen, és ne okozzon csalódást feleségének, gyermekeinek, és az ő érte szurkolóknak, tudva azt legbelül, hogy akár bele is hallhat a küzdelembe. De egyre csak közeledik, és közeledik. Nagyon kíváncsiak vagyunk, vajon most mi járhat a fejében? Felesége? Aki, ahogy az már lenni szokott, inkább otthon követi figyelemmel az eseményeket. Gyermekei? Akik várják odahaza apjukat, hogy széles mosollyal és teknősökkel kezében újságolja el a jó hírt, hogy nyertem. Vagy az elmúlt 1 év pillanatai játszódnak le előtte? Nem tudjuk, de elérkezett az idő, hisz mindjárt megjelenik mögöttünk.…Ott is van. Gyorsan odaköszönünk neki:….James, sok sikert. És akkor következzen az, amire már tényleg mindenki várt a felvezető után. Tisztelt Hölgyeim és Uraim. A szorítóban az est egyik főszereplője James J. Braddock.

 

A kissé hosszúra nyúlt bevezetőm után, talán alig kell már többet elmondanom A remény bajnokával kapcsolatban. Életrajzi dráma ez. Melynek forgatókönyvét az élet írta. És melyből bepillantást nyerhettünk a szegénysors, a győzni akarás, és a család iránti szeretet képeibe egy embert(b)ől, azokban az időkben, amikor még 30’at írtak a naptárakra. A fényképezése hűen visszaadja a kor világát. Mármint, amit, mi is tudunk róla, ugyebár. Russel Crowe játéka pedig élményszámba megy a mi körünkben. Fantasztikus a pali. Úgy ahogy Paul Giamatti-t is csak dicséret illet . Ellenben Renée Zellweger már nem annyira. Hiába, sajnos ő nem tudott semmi pluszt hozzátenni ehhez a gyönyörű darabhoz. De annyira nem tudja elvenni a kedvünket.

 

A Rocky sorozat óta, az egyik legjobb bunyós film, amelynek van alapja, igaz története, egy legendája, és egy szép befejezése. Az általunk említett remeket nem tudja lekörözni nálunk, s szemünkben, de James J. Braddock megérdemli azt, hogy kilenc pontot kapjon a megfilmesített életrajzi drámájáért, A remény bajnokáért.

***

A part

 

Danny Boyle által rendezett remeket, már jó régen megtekintettük, de akkora hatással volt ránk, hogy e sorok gépelése közben is, azon gondolkodunk, hogy újra és újból elő kéne venni a polcrúl, mert hihetetlen nagy filmnek tartjuk és nem biztos, hogy majd ezek a mondatok visszatudják adni élményemet azzal 2 órával kapcsolatban. De nézzük miért is annyira jó?

 

Talán azért, mert forgatókönyve nem mindennapi. És akkor itt újra felidézném, hogy főhősünk eljut a paradicsomba, a partra, ami teljesen megváltoztatja, és ahol végre megtalálja azt, amit már jó pár éve keresett. Mondhatjuk, ezek nagyon slágerszövegek, de ez esetben nagyon is igaznak véljük. Hisz a film mondanivalójával elég rendesen le tudja döbbenteni a filmnézőt, aki maga se tudta a megnézést megelőzően, hogy mire is számítson. Mert hát van a fiatal ifjúnk a parton, aki végre semmitől és senkitől nem zavartatva éli mindennapjait. Messze van a város gondjaitól, zajától, életétől, egy sokkal jobb és nyugodtabb „társadalomban” lelte meg az ő üdvösségét. És találta meg az igazi életét. Amelyet már otthonának tekint, és amelytől nem akar, nem tud elszakadni semmi pénzért. Magába szívja a gyönyörű táj, és az „őslakosok” szeretetét, életképét, értékrendjét. Igen, neki sikerült eljutnia a Paradicsomba. Azonban, nem minden arany, ami fénylik. Egy idő után nagyon is megváltoznak a dolgok főhősünkben, s körülötte. Az első látásra még szépnek és csodálatosnak hitt hely is meghazudtolja magát, egyszer minden végett ér.

A sztori tehát nem klisés, igazán jó ötletes alapanyagból építkezik, melyből mondhatjuk sikerült kihozni a maximumot. A film erényei közé tartoznak, a csodálatos képi világ, melytől már mi is transzba esünk egy idő után. Aztán a látnivaló mellett, a fülünkre is hagyatkozni kell néha, mert jó, és erős zenék, dallamok csendülnek fel a darabban. És nem is hagyhattuk ki ez esetben sem a Soundtrack meghallgatását. Mely nagyon nagy piros pontja a darabnak, úgy ahogy a színészi játék is. Mert Leonárdo DiCaprio megint megmutatja, hogy ő aztán a színész javából. Senkit ne tévesszen meg a gyermeki arc, mert mögötte egy igazi színész látható. Aki most sem hagy minket cserben. Sőt. Nagyon jó alakítással teszi fel a pontot az i-re. De mellette azért megemlíthetjük Tilda Swinton-t is, aki ugyancsak jól játszik. Tapsot nekik, azt mondom.
Amit mindenképp szeretné hozzáfűzni még az elmondottakhoz, hogy a film egyik csúcspontja, és legnagyobb jelenete közé tartozik az, amikor bekövetkezik a változás, és Richard „bekattan”, majd felfegyverkezve járja a sziget erdőit. Na ez a rész még most is előttem van.

A film minket is magával ragad. Miután legördül az utolsó képkocka, megjelenik a végfőcím, akkor mi már azon vesszük észre magunkat, hogy újra és újra nekiesnénk A Partnak. Mert egyedi élményével, stílusával, hangulatával teljesen lenyűgözött minket. Mi is elgondolkodhatunk, hogy vajon milyen is lehet számunkra az igazi Paradicsom. Ahol végre nem kell többé senkivel, és semmivel foglalkozni. Ahol az vagy, aki vagy. És végre az lehetsz, aki akarsz lenni. És nem kell senkitől függni(nőd). Illúzió ez vagy csak álom, nem tudjuk.

 

De amit tudunk, hogy A part semmit nem veszít lendületéből, egész végig kordában tart minket. Nem látunk semmi olyan okot ez esetben, ami miatt ne tudnánk (de nem is akarunk) nem adni rá egy kerek tízest. És most azonnal irány a sziget.