Mesterdetektív
/2007/
 |
Aki esetleg még nem hallott róla, annak gyorsan szolgálhatok egy pár ténnyel, miszerint a Mesterdetektív Kenneth Branagh rendezése Harold Pinter forgatókönyvéből, amely Anthony Shaffer Tony-díjas színdarabján alapszik. És a főszerepben olyan kiválóságokat tekinthetünk meg, mint Jude Law és Michael Caine, valamint eme alkotás egy remake, s ha visszautazunk az időben, akkor 1972-ig kell visszamenni, hiszen akkor mutatták be először, míg ezt az újfajta versiont pedig 64. Velencei Filmfesztiválon láthatták a kritikusok, s filmnézők. A sztori Andrew Wyke híres, népszerű krimiíró, míg Milo Tindle színész vagy fodrász, kinek, hogy tetszik. Egy a közös bennük, ugyanazt a nőt szeretik. A történet Wyke kastélyában veszi kezdetét, és ott is ér végett. Tindle bekopog hozzá, hogy rábeszélje a válásra, azonban hosszas huzavona után, az írónk meglepő ajánlattal áll elő, mégpedig elválik akkor, ha a szeretőnk elrabolja tőle a feleség drága ékszereit. Most akkor „mivan”? A „start” számomra meglepően indul. Valaki bekopog valahova, kinyílik az ajtó. Azaz egy pár perc után már érződik, hogy nem egy sokszereplős darabnak lehetünk "szemtanúi". Már maga a film színezete, kép világa is megdöbbent, amely a kastélyon belül csak még jobban felerősödik, de erről majd később. A lényeg, hogy ebben a részben, kiderül pár dolog, a két személyt illetően, valamint azt is borítékolhatjuk, hogy nem akármilyen folytatásban lesz részünk. És ez a folytatás mondhatni csodálatosra sikeredett. Hiszen miután elkezdődik a játék, egy kis izgalomban is van részünk. A rablásos sztori az különösen tetszett, valahogy nagyon eltalálták azt a részt. A két szereplőnk pedig brillírozik, és ez egy újabb jó pont részemről. Valamint csavarok is megfigyelhetőek, aztán megjelenik a nyomozónk, akkor minden a feje tetejére áll. Hihetetlen jó "filingje" volt, nem csak ennek a résznek, hanem az egész darabnak, egyszerűen élveztük azt, amit láttunk. Majd a befejezés egy igazi jó film lezárásaként titulálható. Egy olyan „the end” volt ez, ami további kérdések feltevésére ösztönzi a nézőt, és akár még egy folytatást is elképzelnénk ennek tükrében. Ahogy mondottam miután belép a szeretőnk, egy játék veszi kezdetét, ami lehet, hogy az életéért folyik, és nem a nőért, aki miatt érkezett vendégünk. Már az alapkonfliktus megadja az alaphangot, amire a főbb fordulatok rátesznek még egy lapáttal. De ami igazán elnyerte tetszésünket, az a színek játéka, az ipari kamera stílus, és a kastély modern berendezése, mivolta. Kezdjük, akkor előröl, a színek játéka bámulatos, mindig az adott cselekményhez, érzelmekhez igazodik, valamikor fényesebb, máskor sötétebb árnyalatok jelennek meg, amelyet a bizonyos kastély modern mivolta tesz lehetővé. A „távirányítású” ajtók, virtuális könyvtár, és egyéb más modern berendezés jelenik meg szemünk láttára , elég csak a székekre gondolni, vagy a falra festett kandallóra, a tükrökre, szóval a képi világ az nagyon rendben volt. Aztán amint mondottam, van ez az "ipari kamera" stílus, amely annyit tesz, hogy a kastélyt belül és kívül kamerák hálózzák be, amelyen keresztül is néha nézhetjük a fejleményeket, különösen igaz ez a film első felére, ahol nem mindig azt látjuk, amint a főszereplő beszélnek, hanem egy-egy pillanat erejéig csak testrészeket, vagy üres teret láthatunk. Ami még kiemelendő a zene. Amely nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ez a darab ennyire „élvezhető” legyen. Szereplők Egy fiatal és egy öreg. Jude Law(Tindle) és Michael Caine(Wyke). Két nagyon jó színész, akik most is megmutatták mennyire, értenek a szakmájukhoz. Mindketten kitűnő alakítást nyújtottak. Egy rossz szavunk sem lehet. Bár azt nem lehet nem elfelejteni, hogy Caine a 72-es darabban éppen Tindle-t játszotta, most pedig éppen az ellenkezőjét. Számára nem volt ismeretlen a darab, de hát inkább ne is csűrjük csavarjuk ezt a szereplős dolgot, hanem mondjuk ki: szenzációs alakítások. Pozitívum A forgatókönyv minden egyes fordulatával, a színészek játéka, a kép világ, a zene Negatívum Néha már túl soknak éreztem a beszédet Ki fog nyerni? Ez volt a fő kérdés a film közben. Majd a végén már azon gondolkozunk, hogy vajon melyikük nyerte meg a mindent eldöntő harmadik játszmát. Mert közel sem olyan egyszerű a történet, hogy azt mondhassuk teljes vállszélességgel, na igen ő nyert. Nem kérem, ilyen nincs, mert a stáblista megjelenésekor jó pár kérdés fogalmazódik meg benned, ami arra ösztökél, hogy újra megnézd. Egy helyszín, 2 szereplő, és egy abszolút jó szórakozás ígérkezik annak a filmnézőnek, aki rászánja magát e darab megtekintésére. 8/10Intro
Értékelés
A történet
Outro
Pontszám
