Gridiron Gang

inmfc - 2007.12.01. - 3 komment

Volt szerencsém egyszer már látni ezt a múvit, de a jóból soha nem elég, ezért újra nekálltunk. És azt kell mondjam, hogy bárki bármit mondjon, ez egy nagyon jó darab, nem klasszikus, meg mi egymás, de jó. Talán azért is döntöttem e film mellett azon a bizonyos estén, mert erre a darabra nem lehetet nem emlékezni, és nem lehetet nem elővenni. Szóval tudtam mire számítsak.

A sztori: igaz sztori, amit a film végén látható képsorok is alátámasztanak. Egy ember, aki megpróbált tenni valamit azért, hogy a börtönből kikerülő „bünőzők” ne kerüljenek vissza a bandájukba, és ne ölessék meg magukat, már az első napon. Ezért van egy hely, a Los Angelesi javítóintézet,  ahova a már említett emberek - többségük persze fiatalok -kerülnek. Azonban ez se segít semmit, és főhősünk nem találja a megoldást. Aztán egy szép napon, elhaladva egy amerikai focipálya mellett megszületik benne a megoldások megoldása. És elkezdődhet a fegyencekből összeállított focicsapat „igazi csapattá” való összegyúrása.

Negatívum: igaz történet, s ha így történt, akkor tényleg le a kalappal, de ahogy az már szokott lenni ilyen filmek esetében, egy picit merítenek a korábbi ilyesfajta múvikból, túlságosan is. Így az ember nem tud elsiklani afelett, hogy amerikai klisék msot is, mindig is vannak, és lesznek. De egy igaz történet esetében annyira ne ragadjunk le ilyen dolgoknál.

Értékelés: az előbb mondottakhoz csak annyit, hogy hiába illetem meg ilyen kritikával a filmet, ez akkoris és továbbra is számomra egy jó darab, mert másodjára néztem meg, és nem untam, mert ha lehetne harmadjára is nekiállnék, és most nem jut eszembe több, de képzeld oda, mert… Szóval nézzük, hogy az eddig leírtak, mondottak, hogy mutatkoznak meg az értékelés rovatban. A sztori, ahogy írtam már, sokszor kapható vagyok az ilyen filmekre, igazából, én itt nagy hibát nem említenék, hiszen az alapsztori nekem bejött. A szereplőkről, „The Rock” azt hiszem egy ilyen filmekbe pont ”való”, úgyhogy nekem az ő játéka is jó volt, de a segítője Malcolm nevezetű emberke is odatette magát szerény véleményem szerint. Maga a stílus dráma kifejezésről csak annyit, hogy az is megállja a helyét. Az biztos. És igazából a mondandóm végére érve, azt mondom amit a legelején is mondtam, harmadjára is nekiállnék, de persze ez nem azt jelenti, hogy 10es film, mert a már említett klisés cuccok eléggé érezhetőek, néhol már túl soknak tűntek, de azért tőlem megérdemel e múvi:

8,5/10

Trailer

Bővebb infó

 

Címkék: 8.5 igaz sztori gridiron gang erőpróba

A bejegyzés trackback címe:

https://filmkeltes.blog.hu/api/trackback/id/tr43249261

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

feriboy 2007.12.06. 22:03:27

Malcolm-ot Xzibit játszotta. csak gondoltam megemlítem.

inmfc · http://calacitra.blog.hu 2007.12.06. 22:15:23

köszönöm, hogy említetted, őt spec. kihagytam:)de miért:)

· http://filmkeltes.blog.hu/ 2008.06.18. 14:29:16

Abszolút átlagos amerikai sportfilm. Egyedül Rock emel rajta kicsit.
Xzibitet meg talán azért nem említetted, mert ő csak dísznek van ott a vásznon. ;)
5/10
süti beállítások módosítása