8 óra 33 perckor történik valami. Valami, egy esemény, egy történés. Melyre senki nem számított, senki nem volt felkészülve, és mely elől senki, de senki nem menekülhet. Egyik pillanatról a másikra, mindenféle jelentősebb ok nélkül, New Yorkban, egy parkban elszabadul a pokol, ha lehet így fogalmazni, majd pár másodpercre rá, már csak halottak fekszenek és vannak mindenütt. Mi történt velük? Kik ölték meg őket? Terrortámadás áldozatai lettek…és így tovább. Lehetne még boncolgatni a megdöbbenésünknek helyt adott esemény kiváltó okaira megfogalmazott kérdéseket, nem csak a rémült emberekben, és a médiában, hanem bennünk is, de nincs időnk ezen agyalni, hisz a furcsábbnál-furcsább, rémisztőbbnél-rémisztőbb esetek és jelenetek sora/sorra követik egymást az első megtörtént esemény után. Hisz egyik helyen emberek ugrálnak le épületekről, másik helyen fegyverrel vetnek végett életüknek. Borzalmas. Kell, hogy valaki tudjon rá választ adni. És biztos, hogy létezik egy ilyen ember, aki biológiát tanít, és akinek beigazolódik az ebben a helyzetben legkiválóbb terve, gondolata, hogy jobb futni, mint megijedni, vagy meghalni. Ő tudja a választ, és minél távolabb akar lenni családjával attól a várostól, ahol mindez a katasztrófa bekövetkezett még 8 óra 33 perckor, és mely támadást "indított" az emberiség ellen.

 

***

Emberek valamiért kezdik "megadni" magukat, önkontrolljukat, és a lehető legegyszerűbb módon hallnak meg, öngyilkosok lesznek. De miért? Már a trailerben, már Wahlberg kissé túljátszott tekintetében is kerestük, de hagytuk erre a másfél órára a válaszokat, hát ha tényleg lesz helye a megdöbbenésünknek, s csodálkozásunknak helyt adni. Azonban hiába M. Night Shyamalan neve, aki számunkra is nagy névnek örvend, szóval hiába az ő által készített, írt, rendezett, dirigált Jelek, a Sebezhetetlen, a Hatodik érzék ( és akkor a falut, meg a vízest nem is láttuk) tök jó emlékei, ezek itt mind valahogyan eltörpülnek a végfőcím bevillanásakor. És nem tudjuk, hogy mi is volt ez?

Mert ettől a filmtől nem sokat vártam (jójó, persze a név adva volt), de amit tudtunk a sztoriról az még azért valamennyire jó előjel is lehetett s volt, de amit láttunk már ezután abban a másfél órában, az már jócskán hagy maga után némi kivetnivalót. Mert az, hogy potyognak az emberek, már elnézést a kifejezésért, azt egy b kategóriájú horror filmben is láthatunk. Húh, ez erős volt.

De tényleg így gondoljuk, mert annyira, de annyira semmilyen volt ez történet, hogy egy percre nem tudott minket lekötni. És ennek megszámlálhatatlan okai vannak. Talán azt még beismerhetjük, hogy jól indul, de ami azután történik, az már kész csalódás. Egyre jobban veszít erejéből, értékéből, s hangulatából (ha egyáltalán volt olyan számunkra) a darab, amely a végén is romba dönti a még meglévő reményünket egy jobb befejezés és pontszámot illetően. Mert a nézés közben még reménykedtünk egy igazi, jó „shymalan-i the endre”, de itt ez most nem jött össze, mint ahogy semmi sem.

Kevés, nagyon kevés ez, a mai világban. Hiába van ott a nagy név a plakáton vagy a háttérben, akinek munkásságát még egyszer hangsúlyoznám azért elismerjük eddig, itt azonban már valami olyat alkotott(?), ami nem csak a közönségnek, hanem neki is jó tenne/lenne/esne, ha gyorsan elfelejtné.

Volt itt ugye pár holtest, vér, oda nem illő, mégis nagyon észrevehető, belógó mikrofon, magyarán baki, meg a kicsit gáz befejezés, és szél azt ennyi. És akkor még a színészek is kudarcot vallottak, de teljesen, meg, mint frontálisan. Markról eddig is tudtuk, hogy egyrészt, nem tartozik a kedvencünk közé, ezután sem fog, másrészt, pedig ez a teljesítmény, ez a jaj most mi történik, félni kéne, futni kéne effektus, mimika, meg arcjáték valahogy nem tudott sok hatást elérni szívünkben, vagy lelkünkben egyaránt. Plusz ehhez, akkor még nem is szeretném megemlíteni, és kibontani, a hihetetlen a méhes előadást, és az abban elhangzott összes fontos tudnivalót, melyből elraktározhattunk kedvünkre a film végéig. Na de a színésznőnk, név szerint Zooey Deschanel is akkora negatívum, hogy azt már nem lehet leírni. Egyfolytában ugyanazzal a tekintettel néz ránk és a kamerába, legyen szó meghatóbb, ijedtebb, vagy drámaibb jelentről. Ezt nem tudjuk feldolgozni, valamint azt se, hogy ő nem mutatja ki az érzéseit. Jelentjük mi kitudnánk, de blogon keresztül elég nehéz lesz - az általa nyújtott produkcióra szavakat találni.

Akartunk, de nagyon valami izgalmat, valami feszültséget, valami jó forgatókönyvet, de ebből vajmi kevés jelent meg és volt látható a két szip szemünk láttára. Ha most összegeznem kéne, akkor annyit tudnék lezárásként s jó tanácsként felírni mindenkinek, hogy ha van egy kis sütnivalója, akkor vagy kihagyja ezt a darabot, vagy szigorúan egyszer nézi meg. Pontszámunk egy hármas, tele jóindulattal, mert elég erős volt bennem a késztetés arra, hogy kettest adjak a Happeningre. Melynek címe még próbál erőt adni a nézőnek, aki még nem látta esetleg, hogy itt tényleg történik és történni fog valami. Ne higgyétek, csak szimplán fúj szél, majd legközelebb már én is megijedek, ha a fák „megmozdulnak” és fellázad a természet.