Az biztos, hogy Guillermo Arriaga nagyon akart bizonyítani. De nagyon. Nem csak magának, nem csak a nézőknek, hanem a kritikusoknak, talán nekik is legfőképp. Egyszerűen csak meg akarta mutatni, mire képes akkor, amikor már nem az íróasztal mögött ül és sorokat vet; valamint, hogy Inarritu nélkül/után is van élet, kvázi ő is el tud bánni - a kiváló szkriptek árnyékában - a rendezői feladatokkal egymaga. Ennek ékes bizonyítékaként álljon is itt akkor a The Burning Plain, aminek, a fentiek értelmében nemcsak írója, hanem rendezője is volt az úriember.

Most komolyan, ha a mesélést tanítanák, akkor Jamin Winans-nak bizony bérelt helye lenne az oktatói gárdában. Efelől nincsen kétségem. Valamint afelől sem, hogy ő lenne a kedvenc, aki nem a szép, szivárvány színű meséket tanítaná, mesélné el századszorra, hanem valami újat adna a klisés pókhálókkal teleszőtt filmes agynak. Valami olyan újat, ami bár nem nagyon akarna letérni a kitaposott ösvényről, a jó és rossz harcával éppen, de mégis egy nem mindennapi, hétköznapi csomagolásba vetítené le azt felénk, a nebulónak vagy a nézőnek akár. Kitörölhetetlen képsoraival, karaktereivel, zenéivel pedig, egyszerűen, nem adna másnak esélyt, hogy erre új lapot húzzon, akár csak emeljen - bátor harcosként. Az biztos, hogy egy igazi oroszlánnal van dolgunk kérem szépen, akiről már nem csak feltételes módban lehet színes-szagos jelzőket elsütni, mert valamit már letett az asztalra: valami nehezet, valami emlékezeteset. Ez pedig nem más, mint az Ink, az ő referenciája, ami tintaként hagy nyomot az emlékezetünkben. Vagy csak álmodom?

Ahogy néztem a legjobbakat eszembe jutott, hogy mennyi de mennyi ismeretlenül nagyot szóló darab volt még ebben az évben, akiket ott nem említettem meg még egy bekezdés, még egy sor, még egy szó (cím) erejéig se. Pedig megérdemlik azt, hogy kapjanak egy külön fejezetet az FFK életéből. Megérdemlik, mert mindegyikben ott volt az a titokzatos, már-már mágikus erővel, varázslattal bíró plusz, ami nem minden agyonpénzelt, agyoncgizett filmben található meg csak úgy. Ezeket nevezem én - nem mellesleg - gyöngyszemeknek, csiszolatlan gyémántoknak, melyekből azért évenként fel-felüti a fejét pár darab. S ez most se, 2009-ben se történt másként kérem szépen.

Lehetett volna jobb, lehetett volna szebb, de 2009 már csak ilyen év volt. A nagy hájpok és felsülések "időszaka", amikor tényleg a rosszabbnál rosszabb folytatások követték egymást a vásznokon, amikor az eredetiség egy apró szikrája is csak néha-néha tudott élménytűzet hozni magával, s amikor a bigre felfújt lufik is kidurrantak sorba.

Egy biztos, magam sem így képzeltem a listámat, de nem kell mentegetőznöm, hisz van egy olyan top10-es listám, itt tovább, amelynek minden egyes darabját néztem sokszor, vagy  nézném is újra bármikor. Élményt, szórakozást, tátott szájakat, felhúzott szemöldököket, kultpillanatokat, kiváló osteket, s felejthetetlen alakításokat, rendezéseket adtak, szolgáltattak, ahogy az el is várható lenne talán. Egyedül, az utóbbi évek klitaposott ösvényén haladó indie részleg az amit lehet piros ponttal ellátni, mert most is hibátlanul működött, úgy ahogy Kelet gyárára sincs továbbra panasz. 

Kár volt tényleg a kihagyott ziccerekért, öngólokért, csattanós kapufákért, a nagy nevekért, akik sok évet ültek egy helyben, hogy kisded álmukat végre elénk dobják történetmentesen. Kár volt - azt mondom, mindenből alábbadni vagy biztosra, középszerre menni, mert ma már a vén öreg rókának az semmit sem jelent. Nem elég a technika, a tartalom is fontos, nem elég a tartalom, a rendezés is fontos, nem elég a rendező, a színész is fontos, nem elég a színész, a néző is fontos. A legfontosabb, aki a piramis tetején állva mondja ki a végső ítéletet. S akkor itt van ez az inmfc fura nicknevű néző, akinek a következő tíz film nyújtotta az év csodás, szomorú, vicces, gyönyörű, kitörölhetetlen, megismételhetetlen stb... pillanatait. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy kimaradt egy próféta, egy pandorum hatás, meg a bloom tesók szélhámos filmje, de most jöjjön akkor a top10 csak szubjektíven, a csak 2009-ben gyártott mozikból válogatva. Tessék:

Az egész történet ott kezdődik, hogy „a 14 éves Darren olyan, mint a legtöbb környékbéli srác a kertvárosban”, aztán blablabla történik valami és megváltozik. A napnál is világosabb, kiszámíthatóbb klisé ez a világon, de most megállok fújtatni egyet gyorsan, mert ami következik, az már könyvadaptáció lesz vámpírokkal, vérszipolyokkal meg egy cirkusszal, ahol ilyen rémségek élnek együtt, mint a szakállas nő, a majomlány meg ilyenek. Én mondom, erre tényleg nem vártál ez és ez láttán, mikor már a csapból is a vámpírok folynak… szóval jön az újabb chapter, inkább szőrszálhasogatás, ahol van harc is, feltörekvő fiatalok is, akik háborúkat dönthetnek el, egymaguk. Hogy is van ez?

Oké, a film amit Kate Beckinsale zuhanyzós jelenetével adtak el számomra. Nem tagadom, nem is tagadhatom, ezt a tényt, de azért mégis csak furdalta az embert a kíváncsiság, hogy a hatalmas mínuszok közepette fog más is történni a bázison, vagy ennyi, csak ennyi marad meg az utókorra, ebből a filmből. Az igazság az, hogy ennyi, mert az izgalom kimerült abban, hogy alig pár perccel a kezdés után már Kate fittyet hányva a mínuszoknak, nekivetkőzik és letusol egyet. Persze nem akarok sorokon keresztül ezen lovagolni, de azért olvasó, te is észreveszed, észreveheted, hogy a Vakító Fehérségben nem éppen sikerült megfelelni a műfaj követelményeinek. Nagyon nem.

Arról van szó röviden, hogy az Antarktiszon pont akkor kerül elő egy hulla a semmiből, amikor közeleg a féléves éjszaka, a nagy vihar meg eltávozás is napirenden van, mindenki lábában benne van már a go home érzés. S persze már csak a klisé szerint is, nem hagyja ott a mrs. Police, hanem utánajár ennek az esetnek, még ha az életébe is kerül. Vagyis ő erről nem tud, csak akkor ébred rá erre, amikor valaki csákánnyal próbálja elkapni bázison belül és kívül egyaránt. Ki lehet az? Vajon mit akarhat? Ezek alapvetően lehetnének ilyen nyugattalanság állapotot lefestő kérdések, meg „izgalomfokozóak” is egyben, de a készítők tettek arról, hogy ez mind-mind átmenjen unalompercekbe, s üresjáratokba. Kár volt.