Visszatérés

inmfc - 2010.02.18. - 2 komment

Nem is tudom, hogy ez most rövid vagy hosszútávra szól é, ezért nem is ígérek semmit. Azért azt tudnotok kell mindenképp, hogy picit szörnyűnek érzem magam amiatt, hogy volt ez a pár hónap, ami csak úgy kiesett, semmissé vált, én meg még csak nem is köhögtem ide ki semmit egy pár szó erejéig, szóval sorry tényleg.

Amúgy a leszokás erről a blog témáról elég nehéz volt, de a rá(vissza)szokás azonban sokkal könnyebben megy, mint hittem volna. Most persze joggal mondhatjátok, hogy csomó film maradt ki, maradt el ez idő alatt, amiket szívem szerint pótolnék is, de látva a soksok ügyes itthoni bloggert, kritikust, megmondót, akik értekeztek már ezekről ügyesen- okosan, nagyon nincs is már mi írásra késztessen.

Inkább tekintek előre felemelt fejjel, inkább kevesebb jót, mint több rosszat próbálok megosztani veletek. Olyanokat továbbra is, amelyekről csak később lesz hangos a sajtó, INSZ filmeket, néhány csalódást, még több csiszolatlan gyémántot.

Az is biztos, hogy nagyon random lesz a frissülés itt az ffk-n ezek után. Amikor jön valami, amiről van ihlet, majd akkor fog bővülni a nem gyenge kontent, addig azonban van más projekt is mellékvágányon, személyre szabottan. Nem akarok megint azért írni, mert úgy érzem kell, hanem azért, mert szeretek. A nagy reklámot is kerülöm, erősen gondolkodom a hirdetések eltávolításában. Hiszem: lenyugodtam. Nem akarok megfelelni senkinek, csak magamnak.

Amit még az enyémnek érzek, az a twitter (@inmfc: it's my world) vagy a másik blogom: a szubjektív montázs, ami ilyen elmélkedős-eltöprengős-énblog szerűség akar lenni alapjában véve. Ezek mellett akarok valamiféle oroszlánrész szerepet vállalni a Tivo Bitchez-ben, amiről sokan/sokat fogtok majd hallani nem kis idő múlva, remélem. Ha minden igaz, akkor ennyit akartam így hirtelen na meg azt, hogy pacsi mindenkinek, aki eddig és ezután is olvassa az én furcsa elmélkedéseimet, írásaimat (nevezd aminek akarod) itt az ffk-n.

Címkék: ffk

A bejegyzés trackback címe:

https://filmkeltes.blog.hu/api/trackback/id/tr591778013

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

duckit · http://gonduzo.blog.hu/ 2010.02.21. 21:44:36

"picit szörnyűnek érzem magam amiatt" ne is picit, hanem nagyon! :)

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.02.23. 16:30:32

Hajrá:)
Amúgy a mail címed a régi? Mert küldtem egyet-kettőt, de nem jött válasz.
süti beállítások módosítása