Andy Warhol neve senkinek nem ugrik be elsőre? Az bizony komoly baj - azt mondom. Miért is? Mert az említett úriember egy hatalmas művész volt, aki korának meghatározó ikonja lett. Sőt, azóta is sokat hallani róla, aztán látjuk az ilyesfajta portékáit, valamint érezzük hatását a festményeken többek között. Az idő vasfoga se kezdte ki, nélküle alig ha lett volna sztár sok híres ember. Tehát nagy szerepe volt mindezekben, s még sok másban is, amit fel sem soroltam, viszont láss csodát: nem tudunk róla igazán semmit. Azt se tudjuk legtöbben (nem akarok általánosítani), hogy élt, alkotott, pedig kellene, úgy érzem. Természetesen azért nem csak a jóra és a szépre kell emlékezni a neve hallatán, de azt is el kell ismerni, hogy régen volt már ekkora karakter az életünkben, aki ennyire formált volna minket, hatással lett volna ránk éppen - s akkor még visszafogottan nyilatkoztam róla. Pláne úgy, hogy a film, már címből is sejthetően nem is róla szól. Na ki érti ezt? 

Folytatva a fenti kis gondolatmenetemet, Andy Warhol a 60-as évek NY-ban létrehozta a Gyárat (a factoryt), ahol csomó fiatal bohém művésszel vette magát körül. Akik, egyrészt inspirálták őt, másrészt segítettek neki még underground filmjeinek elkészítésében. Az „ezüst” Gyárban tehát egy külön kis társaság alkotott, akik ebben a popartos univerzumban a drogok, a sex, italok mámorában élték hétköznapjaikat. Na, ide csöppent, ebbe a világba bele a factory girl, Edie Sedgwick, akiről filmünk szól, elsősorban. Az ő nevét biztosan még kevesebben ismerik, pedig nagy szerepe volt abban a rövidke időszakban Andy munkásságára, annak fő része, alkotóeleme volt, hogy úgy mondjam. Történt ugyanis: Andyt egyszerűen - lásd a fenti idézet – elbűvölte a messziről érkezett lány, akiben volt valami, rabul ejtette, s nem telt el sok idő, miután már Edie-t surperstar-ként ismerték mindenhol. /Egyébként ezt a superstar fogalmat Andy közkedvelten használta az ifjú „palántáira”/ Ő is egy ikonná vált, filmekben szerepelt, valamint még egyedi öltözködésével is nagyban átrendezte az akkori szekrények állományát, azok kellékeit. Egyszóval stílust teremtett…

 

 

Hullócsillag? Hogy ez lenne a helyes megfogalmazás? Úgy vélem: igen. Mindenki tisztában van, lehet, a hullócsillaggal, mint „jelenséggel”, amit gyakran használunk, szoktunk használni olyan hírességekre, akik egyik nap még ott voltak fent, másnap pedig eltűntek, mintha nem is léteztek volna. A könnyen jött és gyorsan ment, valamint a nagyobb füstje, mint a lángja esete ez… ők tehát a hullócsillagok. S most, pont egy ilyen valakiről szól majd a fáma a továbbiakban. Azaz mire megy a 15 perces hírnévvel, hogyan szalad el vele a szekér, miből lesz a cserebogár, s mivé nem válik az ember, miközben a változást nem érzi, érzékeli. Egyszerűen csak sodródik az árral. Az új környezet, a hatások, amik érik, azok mennyire változtatják meg őt, életszemlélet éppenséggel. Ezekre a kérdésekre, itt biztosan választ és képkockákat találunk…

 

Edie esete mindenképp kitűnő példa erre. Az áldozati bárány lett ő, akinek az álma vált valóra akkor, amikor találkozott Andy-vel, de még annál is több, hisz szárnyai alá vette és superstart faragott belőle. A kisnagy lány pedig jóformán észre sem vette, fel sem ébredt az álomból, amikor már ott találta magát a filmvásznon, a címlapokon, mindenhol. De persze a sztárság rossz oldala is bekopogtatott az ajtón közbe-közbe, a droggal, az itallal, amit előszeretettel használt, s ami majd később halálát okozta. Amúgy Edie egy gazdag család „sarjaként” vágott bele az ismeretlenbe. Nem akart többé egy helyen ülni, ki akart mozdulni, el akart menni valahova, s akkor NY a lehetőségek és hírességekkel teli „központ” egy jó kiindulópont volt erre. Edie pedig semmitől nem félt, volt benne valami… egy olyan jelenség volt, akire mindenki felfigyelt, nem volt egy hétköznapi szürke figura, sokkal színesebb volt annál. Persze, a szép és bájos-mosolygós külső mögött nem akármilyen érzelmek lakoztak. S ez volt az igazán, amit Andy meglátott benne. Nem csak az egyediséget, egy új arcot, hanem ezeken átlátva, egy problémás, érzelmekkel teli személyiséget. Míg az életben nagylábakon élt, s állandó mosolygás közepette került ki az arca mindenhova, addig a filmjeiben már „kitárulkozva” beszélt őszintén az elfojtott érzelmeiről, s múltjáról. A naiv lány aztán megtalálta a szerelmet is majd, a híresség mellé, de rá kellett jönnie, hogy semmi nem tart örökké, a 15 perc elmúlt, vége van.

 

Az álomból való felocsúdás a legnehezebb. Felfogni, látni, újraértelmezni mindent, mindazt, ami azelőtt végbement. Miket rontott el, mikor volt az a pillanat, amikor rossz irányba fordult éppenséggel. Pedig felébredhetett volna, mert sok wake up figyelmeztető jel volt, például a fizetés, a kihasználás esete, de egyszerűen akkor már az élet minden egyes percét élvezte, túlságosan is. Mindezt úgy, ahogy azt addig nem tehette meg. Nem akart többet, kevesebbet meg pláne. Pálcát törni felette nem lehet, mert azokban a napokban, hetekben satöbbi lehetett valaki, volt valaki, akinek állva tapsoltak egy mozi után. Igen, neki szólt az. Lehet nem érteni, hogy miért nem hagyta ott a gyárat, Andy-t, mert megtehette volna. Kiléphetett volna a liftből, de mégse tette meg, nem tette ezt meg Andy-vel.

 

 

Mondani sem kell, a Factory Gril alapszituációja már sokadszorra jelenik meg a vásznon, képkockákba öltöztetve. Ez tény és való. A kis problémás csaj esete nem új keletű, aki aztán elmegy a nagyvárosba és ott találkozik valakivel, - aki aztán felkarolja - meg a szerelemmel is, mint ha fairy tale lenne ez első blikkre. Aztán valami változik, s attól kezdve már semmi sem lesz annyira rózsaszín felhős meg szivárványszínű. Kívülről megy a történet, gondolom, de a film mégis ad valami pluszt. Úgy mesél, olyan hangulatot teremt, hogy a végefőcím után nincs az az ember, akit ne érdekelne még több infó ezekről az emberekről, művészekről. S ez az, ami a legjobban mutatja, érzékeli a film erejét, és hatását. Engem megvettek kilóra, lekenyereztek egyszerűen. A 60-as évek, az egész atmoszféra, a zenékkel, a korral, a ruhákkal, a színészekkel, ezekkel az inkább ismeretlenebb hírességekkel egy nagyon jó majd két órát produkált.

 

A hangulat tehát a helyén volt. Míg az életrajzi dolgokat is ügyesen hozták be, és hozták fel. Röviden: ez nem az a narrációval teli életrajzi filmecske lett, itt a filmforgatásokból derül ki, derül fény Edie életére. Onnan kapjuk az infót, így áll össze a kép, miközben a jelen is beköszön egy interjú révén, a végéről nem is beszélve. Picit lett csak doku jellege, ez az érzés nem jön át annyira, csak ülsz előtte, s átadod magad. Aztán már szeretnél a Gyárba lenni, szeretnél abba a a cigifüstős korban élni, azokban a ruhákban járni esetleg. Elkap a film, ahol minden képkocka ki van számolva, semmi sem történik gyorsan, sőt inkább lassan is, de így legalább van idő figyelni a színészekre, Siena Millerre, aki nagyon jól alakítja Edie-t, vagy éppen Guy Pearce-t, aki Andy-t hozza kiválóan. Nekem ez így, ebben a formában nyolc pont, miközben bukott nagyokat és sokan nem szeretik, de nagyon úgy néz ki, ez is megmarad underground szintjén. S mi ezt pedig szeressük…