Az biztos gyerekek, hogy a kliséket nem kell keresni itt se, mert azok találnak meg minket képkockáról képkockára, állandóan. Bár nem annyira a vészes helyzet, mint az mostanság trendi, de azért az erdőkkel körülvett, messze a főúttól található házikótól kezdve egészen a végkifejletig, található benne szép számmal amúgy már ezerszer lerágott csont is. Ezen kívül vannak még langyi és extrém mód kiszámítható jelenetek, de mégse lehet olyannyira nem szeretni a mozit, mert van mi kihúzza a csávából, a gödörből, majd minden esetben. Ilyen tényező lehet például, a kis bevadult gyerkőcök, akik nagyon profin viszik véghez a csúnyán nézést, a sikítást, a csörömpölést, azaz tényleg kinézed belőlük egy idő után, hogy erre is képesek (lennének). Aztán ott van a hangulat, ami habár tényleg nem mindig tud a toppon (maradni) ragadni, kvázi sokszor adja meg magát, de a játékidő nagy részében azért odaszegezi az ember tekintetét a történtekre, s ez azért egy jó pontnak is tekinthető.

 

Már az elejétől kezdve az erdővel, annak zajos & ijesztő hangjaival próbál berántani a moziba, mondanám sikerrel, de az utána következő családi pillanatok azonnal megölik ezt, a bevezetésre épített, s abból kihámozott felfokozott várakozásunkat. Természetesen, már közben is egyre jobban terjed a betegség (?) ezáltal nő a fordulatszám a moziban, de az igazi áttörésre várni kell legalább a félidőig, ahogy az talán már nem is lehet nagy meglepetés klisésen. Az ebben a második félidőben található kinek izgalmasabb, kinek nem jeleneteket csak az irreális cselekvések zavarják meg valamelyest. Erre lehet azt mondani persze, hogy ez csak egy apró tűkeresés a szénakazalban esete, de mégis van benne egy elgondolkodtató szál, ami miatt egyszerre lehet egyértelmű meg nem is mindaz, ami ott történik, forog le a szemünk láttára. Kibontanám akkor, hogy mire is célzok itt…

 

Mindannyian tisztában vagyunk vele, oké, hogy a gyerek és szülő kapcsolata az nagyon szoros tud lenni, de azért vannak esetek bőven, amikor ez pengeélen táncolhat. Hisz nem kell messze menni, itt van a The Children-ben a legjobb példa. A kislurkó már harmadszorra megy a késsel kezében a szülő felé vagy éppen csak egy újabb törés, eltűnés következik be rövid leforgása alatt a gyerekek miatt, de a szülő mégse tesz semmit, nem lép a gázra, nem tűnik el onnan, azon nyomban. Persze ez is lehet egy megoldás: ott maradni, amíg a gyerekek újra jobban nem lesznek, nonono ez inkább mégse. A kiskapu, ami miatt érezheted úgy, hogy van érelme, az a gyerekek ravaszsága, kétszínűsége, ergó mindig a másik, a szebbik arcukat mutatják a gyilok után, de mégiscsak minden ő miattuk történik, nem különös? Újabb kiskapu lehetett volna még a kulcs [na meg a kocsi] szerepe, ami mindvégig ott volt, csak arra várva, hogy beizzítsák, erre ki gondolt, most komolyan? De ez csak pár volt az ilyen rejtélyes kérdőjelek közül, mert az eltört a lábam, s mégis tudok vezetni elméletet még nehezebb levezetni - számomra.

 

Még egyszer mondanám, előfordulhat, hogy csak engem zavartak ennyire ezek a furcsa döntések, helyzetek, viszont egyszerűen nem lehet(ett) elsiklani ezek felett az írásban. Persze a The Children még így se lett annyira rossz a kategóriáját nézve, mert meg vannak benne a gyerekek, van benne kiváló operatőri munka (ahogy a fehér havat a vérvörös tenger, tócsa ásztatja el, az megért egy misét) meg hangulat s szemöldök felhúzós jelenet is akad benne, tehát az átlagot azért a butaságai miatt simán hozza annak, aki nem agyal ennyit a film alatt éppenséggel. A legfőbb kérdésekre, talán helyesen s okosan nem adja meg a választ, a nézőre bízza azt, nem ragozza túl, nem mesél bele semmi misztikusat, csak minden úgy történik, ahogy az elképzelhetetlen. Az öt pontot azért megkapja, egyszer elment szódával. Meg hát voltak is benne szép, kemény pillanatok, ahogy a gyerekek tökösen mozgatták a felnőtteket, mint sakktáblán a figurákat, valamint ahogy a tinink miniszoknyában flangált a színen, a mínuszban, miközben a keze majdnem lefagyott, na. Biztosan öregszem, már ez a film se tudott meghatni, ennyire egyszerű volt a történet.